Történelmi tett kapujában az IFK Varnamo

Svédország egyik olyan klubját szeretnénk ezúttal bemutatni, amely a helyiek szerint egy igazi „tehetséggyár”, de közben a 109 éves fennállása alatt még sosem szerepelt a legmagasabb osztályban. Idén viszont minden esélye meg van a feljutásra, sőt egy év alatt kettőt ugorhatna, hiszen jelenleg újoncként szerepelnek a Superettanban.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Az Idrottsföreningen Kamraterna Varnamo együttesét 1912-ben alapították Jönköping megye második legnagyobb városában, ahol mintegy húszezren laknak, de a környék nem a legnépesebb, így a labdarúgás szempontjából a helyi klub a legjobb opció a fiatalok számára. 1974 óta a férfi mellett női szakosztállyal is rendelkezik az egyesület, az elmúlt húsz évben pedig egyike volt azoknak, amelyek a legtöbb játékost képezték ki, akik továbbjutottak a svéd labdarúgás és bizonyos mértékig a nemzetközi futball igazi csúcsára is.

Már önmagában az a tény is igencsak meglepő, hogy ilyen hosszú idő alatt képtelenek voltak a legmagasabb szintig eljutni, de a csapat régóta a középszerűségben ragadt. Sosem volt komoly pénzügyi háttér mögöttük, s amint sikerült rátalálni egy csiszolatlan gyémántra, az záros határidőn belül már egy nagyobb klubnál találta magát. Az 1990-es években a harmad- és a negyedosztály közt mozogtak, majd a 2000-es feljutást követően sikerült stabilizálni magukat a Division 1-ben. Újabb évtized telt el, mikor is bajnoki címet ünnepelve feljutottak a Superettanban, ahol eleinte csak az osztályozón maradtak benn, majd jöttek a középmezőnyben töltött évek. A 2018-as idényben kiestek a harmadik vonalba, majd elsőre nem, de a koronavírussal megtarkított idényben megnyerték ismét a már Ettan névre keresztelt osztály északi csoportját, kivívva ezzel az újbóli Superettanban való szereplést.

Nem elég különlegesség esetükben, hogy egy év alatt léphetnének két osztályt, hiszen hat körrel a szezon vége előtt vezetik a tabellát, s hét ponttal előzik a már csak osztályozós helyen lévő harmadikat, de a kispad is egy érdekességgel szolgál náluk, ugyanis a csapatnak gyakorlatilag két edzője is van.

Az egyik Jonas Thern, az egykori kiváló labdarúgó, aki az 1994-es világbajnokságon is tagja volt a svéd nemzeti csapatnak, de ő az akadémia elnöke is, így ő nincs minden alkalommal ott a csapat edzésein. Egyrészt ezért, másrészt meg a nagyra törő álmok okán szerződtették az előző szezon végén Robin Asterhedet, aki tulajdonképpen a jövő terveinek része. A még csak 34 éves szakember 2009 óta építgeti karrierjét, tíz évet húzott le a Malmö FF akadémia rendszerében edzőként, majd volt a svéd U16-os válogatott és FC Copenhagen U19-es csapatának is az asszisztensedzője.

 

 

Kettejük sikeres munkakapcsolata egyfajta apa-fia felállás, ahol a veterán mester igyekszik minél több tudást átadni a fiatalabbnak, aki közben az innovatív meglátásaival segíti sikerhez a csapatot. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a szezon során már három alkalommal nyerte el párosuk a hónap edzőjének járó díjat – legutóbb augusztusban.

A játékosállomány a fiatalságra épít, hiszen mindössze 23,5 év az átlagéletkor, amiben csak két harminc felettinek van hely. A 31 éves egész karrierjét a klub kötelékében töltő Freddy Winst, aki a csapatkapitány és a balhátvéd, valamint a fehérorosz kapus Filipp Voytekhovich, aki már lassan egy évtizede Svédország alacsonyabb osztályaiban véd, de úgy tűnik otthonra lelt Varnamoban. A 31 fős keret egyharmadát – tizenegy főt – légiósok alkotják, mégpedig igen egzotikus felhozatalban. A már említett belorusz hálóőr mellett van három brazil játékosuk, valamint a nem megszokott látványt az afrikai delegáció adja, akik közt találunk két Sierre Leone-i, két nigériai, illetve egy szomáliai labdarúgót is.

 

A csapat legfőbb ereje a stabilitás, mert a 24 meccsen szerzett 32 gól aligha nevezhető kiemelkedőnek és bizony a 20 bekapott találat sem tűnik annyira extrának, bár ez még így is a liga legjobbja. A labdabirtoklásuk és az ellenfél térfelén történő labdatartás viszont elit, s ez nagyban meg is határoz mindent az esetükben. Egy rendkívül párharc erős gárdáról van szó, amely főleg védekező tekintetben hoz nagyon jó hatékonyságot jelentő számokat, ami meg is alapozza, hogy bátran helyezhetnek nyomást az ellenfélre, mert a védelem egy az egy elleni helyzetekben is megbízható. Noha a gólok nem jönnek, de a helyzetkialakítás minden formájában a liga krémjébe tartoznak. Övék a legtöbb szöglet, a második legtöbb kialakított, a második legtöbb kapura lövés és még a beadások terén is harmadikok. Talán nem túlzás azt állítani, hogy csak egy gólvágó fog kelleni nekik a nyáron, hogy valóban jó eséllyel álmodozzanak még nagyobbat. 

 


(X) Válaszolj helyesen a napi kérdésekre és gyűjtsd össze ingyenes fogadásaidat az ingyenesen játszható Nyerő Széria tippjátékkal.


 

Ami miatt pedig tényleg szóra érdemleges a klub az az akadémiai rendszere. A jelenlegi svéd utánpótlásrendszer mind a tíz fiú és hat lány korosztályában van csapatuk, melyek közül kilenc is a legmagasabb osztályban képviselteti magát. Mintegy 600 gyermekkel foglalkoznak az egyesületnél, s a város mindegyik iskolájával szoros kapcsolatban állnak, de ez ugyanúgy igaz a környék falvaira is. A fiatalok már az első évükben elkezdhetnek kapcsolatba kerülni a klubbal, ha a labdarúgás iránt érdeklődnek, mert a klub komoly pénzeket fektet abba, hogy ha szükséges ők oldják meg a gyerekek utaztatását.

Az elmúlt években több érmes pozíciót is megszerzett a különböző ligákban, valamint két bajnoki címet is begyűjtöttek a fiúk szakosztályaiban. A jó eredmények önmagában persze még mit sem érnek, de a gyerekek előtt adottak a példák, akik előbb a felnőtt csapatban kapták meg az esélyt, majd magasabb szintre is tudtak lépni.

 

A legnagyobb sikert elérő etalon pont a mostani edző Simon Thern lehetne a maga 75 válogatottságával és igen komoly nemzetközi szinten is elismert karrierjével. Varnamot elhagyva megfordult a Malmö FF, az FC Zürich, az SL Benfica, az SSC Napoli, az AS Roma vagy épp a Rangers FC csapatában is. Jó néhány BEK, majd Bajnokok Ligája mérkőzésen is pályára lépett, de elmondhatja magáról, hogy portugál, skót és svéd bajnok is, valamint három kupát is nyert, kettőt hazájában, egyet pedig a lisszaboniakkal.

Ha kicsit újabb példát akarunk felhozni, akkor ott van a fia, Simon Thern. A 29 éves középpályás csak négyszeres válogatott, de szép karrier áll mögötte, főleg hazai csapatokban, de a holland SC Heerenveen együttesében is megfordult.

Patrik Ingelsten ugyan már visszavonult és neki is inkább csak Svédországban volt szép karrierje, de egykoron gólkirályi címig vitte az Allsvenskanban, illetve abban a szezonban bajnoki címet is ünnepelhetett a Kalmar FF gárdájával.

A 31 éves Niklas Hult nyolc válogatottságig vitte, jelenleg pedig a német másodosztályban játszik a Hannover színeiben, de nem rég még bajnok lett Görögországban az AEK Athén csapatával.

A sort pedig zárjuk azzal a játékossal, aki a mostani válogatott szünetben is részese volt a svéd nemzeti csapatnak. Viktor Claesson a városban született és végig járta a korosztályos csapatokat, s már nagyon fiatalon feltűnt a tehetsége a nagyobb csapatoknak, hiszen már 16 évesen a felnőttek közt villogott. Jelenleg az orosz élvonalban szereplő FK Krasnodar játékosa, de az 54 válogatottban lejátszott meccse, valamint a 11 gólja is igencsak jó példa a helyi fiataloknak, hogy a varnamoi út igen magasra vezethet.

 

Melyik együttes nyeri meg a Bajnokok Ligája 2021/2022-es kiírását?

5,50 – Manchester City

5,50 – Paris SG

6,00 – Bayern München

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Bajnokok Ligája/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a Bajnokok Ligája piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

Írj hozzászólást