Tündöklő koefficiensek és a kettészakadó kontinens

A múlt héten véget ért az európai kupasorozatok csoportköre, mégpedig első alkalommal három különböző szinten, ami hozott néhány újdonságot az UEFA tagországainak koefficiens-versengésében is. Az ideiglenes nagy nyertesek és vesztesek látszólagos árnyjátéka ellenére a főbb tendenciák persze nem változtak, a névleg megszűnt G14-ek országai tovább fürdőznek a rivaldafényben a kényükre-kedvükre kialakított keretek között, míg két évnyi csalóka napfény után a magyar NB I is visszapattant idén a komorabb valóságról.

 


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Új reflektorok

A leglényegesebb változás az európai kupasorozatok rendszerében, hogy 23 év után újra három színtéren küzdhetnek meg a kontinens csapatai. A Konferencia-liga bevezetésével a csoportkörök mezőnye 80-ról 96 csapatra emelkedett, így idén 32 ország szurkolhatott legalább egy képviselőjének a főtáblán, ilyenre pedig korábban csak egyszer, a 2017-18-as sorozatban volt példa, miközben most Észtország, Örményország és Gibraltár csoportkörös debütálásával az UEFA 55 tagországa körül már csak tizenegy nem jutott sohasem el az őszt kitöltő nemzetközi szereplésig.

A KEK 1999-es megszűnése óta azonban nagyon megváltozott az európai labdarúgás légköre, így a három UEFA-sorozat már egyértelmű hierarchikus rendbe sorolódik. Ahogy korábbi cikkünkben kifejtettük, ez a privilegizálás erősen érezhető a pénzdíjak kialakításában, de valamelyest a koefficiensek, pontosabban a bónuszpontok kiosztásában is.

A főtáblás győzelmekért továbbra is 2 pont jár az országoknak, a döntetlenekért 1 (a selejtezős eredményekért ennek a fele), ami egyre szélesebb körben kiosztott bónuszpontokkal egészítődik ki. A BL-főtábláért eddig is járt 4 ilyen bónuszpont, a nyolcaddöntőbe jutásért még 5, majd minden további körért pedig 1-1. Most már viszont az Európa-ligában a csoportgyőzteseknek is jár 4 bónuszpont, a másodikoknak pedig 2, majd a nyolcaddöntőktől újabb pontok minden egyes körért. Mindemellett még a Konferencia-ligában is kaszálnak a csoportgyőztesek 2 bónuszpontot, a második 1-et, a későbbi fázisokban viszont csak az elődöntőért és a fináléért jár további kiegészítő pont. Az egyes országok végső pontszámát ugyan az indulók számával elosztják, de a mérkőzések számával nem, így nyilván nagy előny, ha valaki 6 csoportmeccsen gyűjtögethet pontokat alanyi jogon, a bónuszpontok új rendszere azonban tovább növeli az erősebbként eleve több pontot gyűjtő csapatok és az alkalmanként felbukkanók közötti szakadékot.

 

A jelenlegi állás alapján a 2023/24-es szezon rajthelyei (forrás: swissfootballdata.com)

 

Rögzített rivaldafény

A hivatalos rangsort ráadásul az elmúlt 5 év alapján állítja össze az UEFA, mégpedig rendhagyó módon mindenféle időbeli súlyozás nélkül, vagyis az 5 évvel ezelőtti eredmények éppen annyit nyomnak a latba, mint a legújabbak. Ez nyilván nagyban hozzájárul az erőviszonyok (vele a kiemelések, főtáblás helyek, pénzjuttatások) konzerválásához, az elit klubok lobbitevékenységét pedig mi sem mutatja jobban, hogy mindeközben a válogatottak ranglistája esetében az UEFA maga is használ időbeli súlyozást.

Így aztán összetettben jó ideje elkülönül az első négy a mezőny többi tagjától és a legutóbbi módosításkor le is osztották egymásnak a különösen kivételezett helyeket, hiszen már mindannyiuknak négy BL-főtáblás hely jár két El-csoportkörös és egy Konferencia-liga selejtezős kvóta mellett. Összetettben az angolok tavaly kilenc év után vették át a vezetést, amit egyre magabiztosabban őriznek idén is. Egy csapatukat ugyanakkor már alighanem elvesztették, hiszen a Tottenham nem tartotta be teljesen az előírásokat, hanem egyoldalúan mondta le a Konferencia-ligában az utolsó csoportmeccsét a Covid-fertőzött játékosaira hivatkozva. Mivel az UEFA már hivatalosan is közölte, hogy a Rennes elleni mérkőzést nem pótolják, már csak a végső bejelentésre várunk, miszerint a három pontot a franciáknak ítélik, így pedig a londoniak csak a kvartettjük harmadik helyén végeznek.

 

 

A BL-ben viszont mind a négy angol csapat ott van újra a nyolcaddöntőben, ami azt jelenti, hogy az elmúlt öt kiírásban 20 PL-képviselő volt a legjobb 16 között, ilyesmire pedig korábban még sohasem volt példa. Ezzel együtt az idei BL-nyolcaddöntők tartogatnak érdekességeket, hiszen három év után küzdötte be oda magát négy nem topligás klub is. Ausztriának például 21 év után van újra képviselője ezen a szinten a Red Bull Salzburg révén, de a sokszor a hagyományos nagycsapatok közé sorolt Ajax Amsterdam is mindössze harmadszor jutott el idáig a jelenlegi lebonyolításban, Portugália pedig öt év után büszkélkedhet azzal, hogy két gárdája is állva maradt a csoportkör után, ráadásul olyan még nem is fordult elő, hogy az egyikük ne az FC Porto lenne.

Visszatérőkből nincs hiány persze a topligás indulók között sem, a Lille OSC 15 év után, a Villarreal 13, az Internazionale 10 év után szerepelhet újra BL-nyolcaddöntőben, miközben az FC Barcelona 17 év után először vérzett el ebben a korai szakaszban. Azért vannak még bőven megszokott csapatok is a mezőnyben, hiszen a Real Madrid például egyedülálló módon a jelenlegi lebonyolítási rendszerben mind a 19 alkalommal eljutott a legjobb tizenhatig, a Bayern München most zsinórban 14. alkalommal, még ha négy év után először egyedüli német csapatként is tette meg ezt. A Paris Saint-Germain is 10. egymást követő évadban ugorja meg ezt a szintet, a Manchester City a legutóbbi 9, a Juventus a legutóbbi 8 évben nem hiányzott a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszából.

 

 


(X) Minden napra új meglepetés az Unibet adventi kalendáriumával! Kattints ide, regisztrálj egy számlát és nézd meg, milyen meglepetés vár ma rád!


 

Fakuló kelet

Az európai futball súlyosbodó kiegyensúlyozatlanságáról árulkodik ugyanakkor, hogy korábban sohasem tapasztalt módon a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat csapata közé immár zsinórban negyedszer nem kerül egyetlen képviselő sem Észak-Európából vagy a kontinens keleti feléből, hanem fokozatosan Nyugat-Európa legtehetősebb országai sajátítják ki maguknak a sorozatot. Ebben jelentős szerepe van, hogy a papíron megszűnt G14-ek országai (az UEFA-ranglista jelenlegi első hét helyezettje) csak névleg tűntek el az európai futball irányításából, miközben lobbijuk gyakorlatilag zsinóron rángatta az UEFA-t a Platini-érában, mely aztán sorra nekik kedvező döntéseket hozott, ezek hatása pedig egyre jobban beérik.

Ezen oldalon is többször jeleztük már, mennyire aggályos, hogy a pénzügyi fair play bevezetésével kizárólag egyetlen fajta üzleti modellt tesz lehetővé az UEFA a futballklubok számára, mégpedig a vagyonosabb fogyasztói társadalomra és a globális marketingerőre támaszkodó gazdálkodást. Mivel az átlagos szurkolók keresete a kelet-európai országokban elmarad a nyugatiakétól, nyilvánvalóan kevesebb bevétele származhat a jegyekből, bérletekből az itteni kluboknak, de ami még fontosabb, a televíziós közvetítési jogokból is. A szűk keretek közül a gazdag tulajdonosok, szponzorok emelhetnék ki a klubokat és kezdhetnének akár a sportgazdaság felélénkítése és nemzetközi eredmények reménye révén hosszú távon megtérülő befektetésekbe, ezeket azonban a „fair play” szabályozás túlárazottnak ítéli és ellehetetleníti. Az alacsonyabb bevételek miatt aztán ezek az egyesületek sem a tehetségeiket nem tudják megtartani, sem olyan sztárokat igazolni, mint a csillogó elitklubok, így egyre inkább visszaesnek a kontinentális eredményeik, vagyis a globális marketingértékük is, a rivaldafény nélkül pedig nem nagyon van esélyük betörni az egyre fontosabb ázsiai vagy amerikai piacokra.

Az UEFA-ranglista BL-főtáblás kvótáit garantáló első tíz helyezettje közül már régebben kicsúszott Görögország, majd az Európa második legnagyobb lakosságával rendelkező Törökország, most pedig már 40 millió lakosú Ukrajna is, de a korábban a topligákat szorongató, a kontinens legnagyobb országának számító Oroszország is a tizedik helyre csúszott vissza jelenleg, amit sem demográfiai, sem gazdasági helyzete nem indokolna. Nem is beszélve olyan, szintén Európa legnagyobbjai közé tartozó országokról, mint Románia vagy Lengyelország, melyek valaha a BEK legjobbjai között is szerepeltek, a legutóbbi időkben viszont történelmi mélységekbe zuhantak.

Helyettük olyan kelet-európai bajnokságok képviselői érnek el viszonylagos sikereket a nemzetközi színtéren, melyek konkurálás helyett a topligák kiszolgálóinak tekinthetők, hiszen a legfiatalabb játékosaikat futtatják fel a nemzetközi szereplés révén, hogy aztán gyorsan értékesítsék is őket a nyugat felé. Ide sorolható az ország szerény méretei ellenére évek óta folyamatosan az UEFA-ranglista legjobb húsz csapata között lévő Horvátország vagy az éppen a top 10-et ostromló Szerbia, melyek kevésbé törekednek saját bajnokságuk megerősítésére, hanem teljesen ráálltak arra a túlélési módszerre, hogy egy belső láncolat végén futószalagon szállítsák a tehetségeket a nyugati ligákba.

A Crvena zvezda és a Partizan viszonylagos sikerei miatt meglendülő szerb koefficiensek persze csalókák lehetnek pillanatnyilag. Ha ugyanis nagy a szakadék egy bajnokság élklubjai és a mezőny többi része között, akkor gyakori jelenség, hogy az egy-két csapata révén fellendülő ország kivívja a több képviselő indítását a nemzetközi színtéren, majd az ezen indulók gyengébb koefficiensei pár éven belül vissza is húzzák az országot a ranglistán.

 

 

 A magyar gyertyaláng

Magyarország nem a horvát/szerb utat választotta egyelőre és az akadémia-rendszer ellenére sem épült ki a tehetségeket fiatalon nyugatra exportáló láncolat, hanem a hazai liga erősítése és nemzetközi eredmények elérése is a racionalitásnak gyakran hátat fordító politikai célkitűzés lett. Ebből kifolyólag az ország demográfiai és gazdasági helyzetéből (lakosság 19., nominális GDP 22., GDP per capita 25. Európában) levonható várakozások felett szerepelnek összességében az NB I csapatai az utóbbi években, hiába tűnik úgy, hogy sokszor csalódást okoznak már a selejtezőkben. Az a legtöbb hasonló helyzetben lévő országra igaz ugyanis, hogy csak egy-két csapata képviseli jelentősebben, míg a többiek a futottak még kategória tagjaiként hamar elhullanak.

Még ha az előző évekhez képest visszaesés is a Ferencváros idei ponttermése, idén is csak nyugat-európai klubok bántak el velük. Mindeközben Magyarország a futó szezonban sorozatban negyedszer is szurkolhatott valamelyik kupasorozat csoportkörében egy képviselőjének, amire korábban még nem volt példa. Európában nem kevesebb, mint 31 ország nem mondhatja ezt el most magáról, közte például Lengyelország, Szlovákia, Svédország vagy Románia sem.

Ezekkel az eredményekkel Magyarország most a 27. helyre lépett előre az UEFA ranglistáján, ami 15 éves rekordnak számít, a jelenlegi összesített 16.375 koefficienshez pedig 22 éve nem volt fogható. Mindez persze a nemzetközi összevetésben továbbra is elhalványul és az is nagy kérdés, mennyire hosszú távon tarthatóak fent az egyesületek mesterségesen felduzzasztott büdzséi, mindenesetre gyertyalángszerű sikerekre még akár futhatja a következő években is.

 

 

Holland barokk és francia reneszánsz

A Bajnokok Ligája kapcsán említettük már, hogy a jelenlegi szezonban az élbajnokságok képviselői kicsit kényelmesre vették az őszt. Ahogy 2020-as írásunkban is taglaltuk, tavaly ilyenkor a négy legerősebb liga ugyanis már magasan vezette az éves rangsort és mindössze két klubja vérzett el a küzdelmekben. Idén azonban már négy csapat nem gyűjtögethet számukra pontokat és két ország is jelentősen befurakodott közéjük az éves koefficiens-rangsorban. A kilencvebes években még a második helyen álló, azóta viszont már a topliga megjelölés határán mozgó Franciaország két egészen pocsék szezon után idén alaposan kitett magáért és már most annyi koefficienst gyűjtött (14.083), amennyit az elmúlt tíz évben csak egyszer. Ráadásul a Ligue 1 minden csapata versenyben maradt a tavaszra is, így még tovább gyarapíthatja a termést, miközben az európai ranglista nagy valószínűséggel három BL-főtáblás helyet érő ötödik helyét is bebetonozhatja (csak akkor kényszerül a harmadik helyezett BL-selejtezőkre, ha az Európa-liga győztese hazájában nem vívja ki a főtáblát).

A csak egy hajszállal kevésbé privilegizált hatodik helyét Portugália is őrzi, ami azonban meglepőbb, hogy az egykori G14-ek hetedik országa, a keleti zuhanások révén a listán a hetedik helyet tavaly 15 év után visszahódító Hollandia szerezte eddig a legtöbb koefficienst a szezonban. Ebben persze szerepet játszik az is, hogy az Eredivisie öt képviselőjének kellett „csak” ehhez jól szerepelnie, közülük pedig hárman is a Konferencia-ligában, gyengébb ellenfelekkel szemben tehették ezt. Az Ajax BL-menetelése már szóba került, a PSV Eindhoven az elbukott BL-selejtezők után az Európa-ligából most csoportharmadikként szintén a Konferencia-ligába sorolódott át. Az AZ Alkmaar is az El-ből keveredett egy kedvező Kl-csoportba, a Vitesse Arnhem pedig nagyban a Tottenham Covid-mizériájának köszönheti a továbbjutását. A folytatásban tehát aligha maradnak az éves ranglista élén a holland klubok, viszont 14.4 koefficiensük már most soha nem látott rekord tőlük.

Nincs messze a saját, 9.75-ös koefficiens-rekordjától az az Ausztria sem, amely nyolcadikként 34 éve nem állt olyan előkelő helyen az összesített ranglistán, mint most. Az osztrák Bundesliga képviselői már most 9.4 koefficiensnél tartanak a szezonban és három csapatuk is áll még a tavaszra. Ha a Red Bull Salzburg esélyei nem is fényesek a további pontszerzésre a Bajnokok Ligájában, a teljes csoportkör során a legkevesebb gólt, mindössze egyet kapó Linzer ASK és az El-csoportjában a harmadik helyen végző Rapid Wien még jó eséllyel szaporíthatja a pontokat a Konferencia-ligában.

Belgium ellenben némileg visszaesett az utóbbi években és most is csak egy képviselője maradt már talpon a tavaszra, így egyelőre az a Skócia lépett fel az első tízbe, mely a Rangers visszatérése óta újra két lábon áll az európai mezőnyben, még ha idén nem is túl fényesen. A már emlegetett, 8.000-ás idei koefficiensükkel szintén rekordot döntő szerbek azért összetettben nem veszélyeztetik őket, hiszen meglehetősen nagy a lemaradásuk. Ugyanígy hátrébb szorul továbbra is az eddigi egész jó koefficiens (7.75, azaz 8 éves rekord) ellenére már csak egy csapattal, az FC Basellel versenyben lévő Svájc és a még két élgárdájában, az El-csoportját megnyerő Galatasaray-ban és a Kl-be átkeveredő Fenerbahcéban bízó Törökország.

Összetettben nyilván nagyon le vannak maradva (a 33. helyen), de természetesen Moldova számára is új rekord az FC Sheriff Tiraspol BL-remeklésével összeszedett 4.75 koefficiens, miközben a korábban a BATE révén a rivaldafénybe néha belopodzó Fehéroroszország 25 éves mélyponton teljesített idén (0.25 koefficiens), Ukrajna pedig húsz éve nem zárt ilyen kevés koefficienssel. Utóbbiak már tavaly kicsúsztak az UEFA ranglista első tíz helyezettje közül, így jövőre nem lesz automatikus főtáblás helyük a Bajnokok Ligájában, kérdéses azonban, hogy a gyengébb sorozatokban megfelelő eredménnyel meg tudja-e állítani majd a zuhanást a Dinamo Kijev és a Sahtar Donyeck.

 

 

Ha észak-keleti szomszédaink nem is, 21 ország még versenyben maradt a tavaszi küzdelmekre, ahol az idén megnövekvő bónuszpontok miatt még könnyen változhat nem csak a szezon rangsora, hanem a fontosabb öt éves összesített ranglistán is a top 10 és a top 15-ért illetve az ezekért járó extra kvótákért folyó versengés. Az év végi sorrend határozza majd meg a 2023-24-es szezon rajthelyeit, mely az utolsó kiírás lesz a jelenlegi lebonyolításban, azután pedig egy új, korábbi cikkünkben már kivesézett, egyelőre kissé homályos új formátumban rendezik majd meg az európai kupasorozatokat.

 

Ki nyeri a 2022-es katari világbajnokságot?

6,00 – Brazília

8,00 – Franciaország

10,00 – Anglia

10,00 – Spanyolország

11,00 – Németország

12,00 – Olaszország

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Világbajnokság2022/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a 2022-es Világbajnokság piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Írj hozzászólást