Újabb eltűnt régi ismerős: Livorno Calcio

Olaszországban sajnos az átigazolási időszak eseményei mellett legalább annyira fontos kérdés egy-egy nyári szünet alkalmával, hogy vajon melyik – akár nagy múltú – csapat jut visszasorolásra az alacsonyabb osztályokba. A közelmúltban született írásunkban megihletett Chievo Verona példája sajnos nem egyedi eset volt 2021-ben, például a szebb napokat is látott Livorno is alámerült idén nyáron. Most rájuk emlékezünk, bemutatjuk a klub politikai szimbólummá vált legendás alakját.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Régi sikerek

A szélesebb ismeretségre leginkább a 2000-es évekbeli Serie A-s szereplésével szert tevő Livornót 1915-ben alapították. A Ligur-tenger partján fekvő kikötőváros Toszkána régió nyugati határán fekszik, nem messze festői szépségű Pisától és Firenzétől. A helyi futballcsapat színei a bordó és a fehér voltak a kezdetektől fogva, így érthető módon hamar ráaggatták az együttesre az Amaranto becenevet. A toszkán egylet az olasz első osztályban 29 szezont húzott le, ebből a Serie A mezőnyét 18 évadon át erősítette, miközben a másodosztályban 27 idényt töltött.

A Livorno legnagyobb sikere az 1919–1920-as szezonban elért döntős szereplés, melyet még a Serie A előtti érában, a földrajzilag több csoportra osztott bajnoki vetélkedés során értek el, és csak 3-2-re kaptak ki a mindent eldöntő fináléban a jóval esélyesebb Intertől. Később ugyanezt az eredményt az 1942–1943-as kiírásban megismételték, akkor már egycsoportos országos bajnokságot rendeztek, és a 30 fordulós szezon végén csak egyetlen ponttal maradtak le a bajnok Torinótól.

Ezt követően még néhány évet eltöltöttek a legmagasabb osztályban, viszont az 1949-es kiesésük után hosszú időre búcsút intettek az élvonalnak, sokáig csak a másod-, és a harmadosztály között ingáztak.

Több mint fél évszázad telt el, mire a Livorno újra feljutott a Serie A-ba, köszönhetően nagyrészt a klubot 1999-ben megszerző Aldo Spinellinek, aki több mint két évtizeden át volt az egyesület tulajdonosa, kiváló csapatot épített.

A Livorno azonban nemzetközi ismeretségre kétségkívül vezérszurkolóinak baloldali politikai nézetei révén tett szert. 1921-ben a városban alapították az Olasz Kommunista Pártot, az eszme mellett pedig egyesek egészen a 2000-es évekig – vagy akár a mai napig – kitartottak, és mivel a labdarúgást is szerették, a Livorno mérkőzései egyfajta találkozási pontként szolgáltak számukra, ahol a csapat éltetése mellett eszméjük hirdetésének is hangot adtak.

A később az Inter és a Napoli kispadján is emlékezetes időszakot töltő Walter Mazzarri által dirigált együttes a 2003–2004-es másodosztályú bajnokságot a Palermo és a Cagliari mögött a harmadik helyen zárta, ezzel hosszú idő után először feljutott a legmagasabb osztályba.

 

Újra az élvonalban

A feljutást követő első élvonalbeli idényben a csapatot már Franco Colomba és a későbbi válogatott szövetségi kapitány Roberto Donadoni trenírozta, és friss feljutóként az előkelő nyolcadik helyen értek célba. Akkoriban a Livorno történetének valaha volt egyetlen világbajnoka, Marco Amelia védte a csapat kapuját, aki harmadik számú hálóőr volt a 2006-os vb-győztes Azzurrinak. A helyeik körében teljes joggal kultuszhősnek számító Cristiano Lucarelli és a Parma-legenda bátyja, Alessandro Lucarelli mellett pedig megannyi húzóember közül még Igor Protti, Fabio Galante, Matteo Melara vagy David Balleri neve lehet főként ismerős.

Egy évvel később kis szerencsével még ezt a kiváló eredményt is sikerült megfejelniük, és a calciopoli zivataros időszakában áztatott 2005–2006-os szezon végén a hatodik helyen hozták ki őket, ezáltal történetük során először kipróbálhatták magukat a nemzetközi porondon. A soron következő bajnoki idényben stabil középcsapatnak számítottak a 11. helyezéssel, miközben az UEFA-kupában továbbjutottak a csoportkörből és a legjobb 32 között kényszerültek búcsúzni az Espanyol elleni kettős vereséget követően. Ezután viszont a 2007–2008-as szezonban megsokasodtak a problémák az együttes háza táján, melyet nem is tudtak orvosolni, sereghajtóként végeztek a Serie A-ban. Négy élvonalbeli esztendőt követően újra alámerültek a másodosztályba, de ezt a 2004 és 2008 közti periódust joggal tekinthetjük az újkori livornói labdarúgás aranykorának.

Nem tartott sokáig az alacsonyabb osztályú vegetálás, ugyanis a Livorno harmadik helyen végzett a másodosztályú idényben, és a rájátszás megnyerésével azonnal visszajutott a Serie A-ba, miután a fináléban a Bresciát múlta felül. Ebben a feljutásban viszont sok köszönet nem volt, egész évben szélmalomharcot vívtak a bennmaradásért, az újabb utolsó helyezéssel kiestek. A végelszámolásnál 13 ponttal maradtak le a bennmaradástól, a kultuszhős Lucarelli visszatérése sem segített.

 

Cristiano Lucarelli 192 mérkőzésen 111 gólt szerzett a Livorno színeiben (Fotó: Getty Images)

 

Másodosztályú szereplés, az utolsó Serie A-s szezon

A soron következő három évet újra a Serie B-ben töltötte a gárda, menet közben ráadásul 2012 áprilisában egy fájdalmas tragédia is érte a csapatot, amikor egy Pescara elleni bajnokin a tehetséges Piermario Morosini hirtelen szívmegállás következtében a pályán vesztette életét. A 2012–2013-as idényben viszont ismét a playoff-győzelem jelentette a Livorno számára az üdvösséggel felérő feljutást. A később a Crotone és a Torino csapatainál tevékenykedő Davide Nicola profi edzői pályafutása egyik első állomásaként az Empoli kárára sikerre vezette a döntőben a csapatát.

Akárcsak az ezt megelőző utolsó Serie A-s szereplés alkalmával, a Livorno ebben az idényben is sereghajtó lett, az utolsó bennmaradó helyezettől kilenc ponttal lemaradva esett ki.

A csapatot ekkor, a 2013–2014-es szezonban láthattuk utoljára a legmagasabb osztályban, és a dolgok jelenlegi állása szerint erre még jó darabig biztosan várnunk is kell.

 

Eltűnés a süllyesztőben

Azóta a Serie A-s visszatérés közelébe sem kerültek, az első másodosztályú idénynek ugyan a feljutás reményével vágtak neki, de csak a kilencedik helyen végeztek. 2016-ban pedig kiestek a második vonalból is, majd bár azonnal sikerült visszatérniük a B-be, ott eltöltött két újabb esztendőt követően ismét kiestek. A 2019–2020-as szezon közben beköszönő koronavírus-járvány meghiúsította, hogy Spinelli eladja a klubot, amely így teljesen eladósodva, junior játékosokkal fejezte be az idényt, természetesen a másodosztály utolsó helyén.

Mivel a legutóbbi kiírásra sem normalizálódott a helyzet, a Livorno a Serie C-s csoportjában is tökutolsó lett és papíron kiesett a negyedosztályba, ám a klub legutóbbi közleménye értelmében kétségbeejtő anyagi helyzetük révén jelen állás szerint még a Serie D-s indulás feltételeit sem tudják teljesíteni, így minden bizonnyal ősztől csak amatőrszinten, a regionális ligában láthatjuk majd a livornóiakat.

 

A Livorno-játékosok a kiesés után kimentek a szurkolókhoz (Fotó: Getty Images)

 

 

A klubikon emlékezete

Cristiano Lucarelli neve szinte egyet jelentett a Livorno csapatával, részben azért is, mert pályafutása legjobb éveiben az Amarantókat szolgálta, amely történetesen a klub említett sikerkorszaka is volt. A gólgyáros 2003 és 2007 között, valamint később a Parmától kölcsönben a 2009–2010-es szezonban koptatta a Stadio Armando Picchi gyepszőnyegét. De ami még ennél is fontosabb, a karaktere volt, Lucarelli ugyanis egyfajta szimbólummá vált a köztudottan szélsőbalos eszméket valló helyiek körében, mellyel ő maga is egyetértett. Gólöröme az elhíresült felemelt ököl lett, melyet a történelem során többek közt a kommunizmusban is használtak. Egyik jellegzetes mondata így szólt:

 

„Mi a Livorno vagyunk. Nem kapunk szívességet a játékvezetőktől, mert kommunisták vagyunk.”

 

Abban az időben a Livorno és a Lazio ellenségeskedése az egyik legádázabb vetélkedés volt Olaszországban, az ellentétes politikai eszmék miatt ez a párharc még durvább érzelmeket hordozott magában, mint egy-egy kultikus olasz derbi. Aki a szélsőjobbos rómaiak számára Paolo di Canio volt, az volt Lucarelli a balos Livornónak. Nyílt politikai véleménynyilvánítása révén a Livorno általános nemzetközi megítélése igencsak kétes, hiszen ők még a 2000-es években is bőszen pakolták ki a sarlókalapácsos vagy vörös csillagos molinókat, ráadásul még Sztálin vagy Lenin arcképe is visszaköszönt a lelátókon, ami nyilván megosztotta a közvéleményt.

A csapat egyik vezető szurkolói csoportja (Brigate Autonome Livornesi) iránta elhivatottsága jegyében viselte Lucarelli az elhíresült 99-es mezszámot a tábor 1999-es alapítására utalva. Nagy kedvelője volt Che Guevarának, a kubai forradalmár képe ugyancsak állandó szereplője volt a livornói lelátóképnek, és Lucarelli mez alá vett pólón is gyakran viselte őt. 2006-ban találkozott Guevara lányával, és szóba került, hogy a csapat Kubában játsszon felkészülési mérkőzéseket, de végül ez nem jött létre.

A politikai állásfoglalásától függetlenül Lucarelli a pályán mutatott teljesítményével is kiemelkedőt nyújtott, és vitathatatlanul korának legjobb olasz támadói közé tartozott. Rögtön az első ottani szezonjában 29 találattal segítette másodosztályú feljutáshoz csapatát a 2003–2004-es idényben.

Egy évvel később 24-szer betalálva lett a Serie A legeredményesebb játékosa, majd egy 19 és egy 20 gólos idény után a Sahtar Donyeck kedvéért hagyta maga mögött szeretett közegét, ahol istenként imádták.

A 2009–2010-es nosztalgikus visszatérése alkalmával tíz találatra volt képes, így összességében 192 mérkőzésen 111 gólt lőtt a Livorno színeiben.

Lucarelli pályafutását 2012-ben a Napolinál fejezte be 37 esztendősen, majd egyből edzőnek állt és ígéretes munkát végzett több harmadosztályú együttesnél. Több alkalommal is trenírozta a Cataniát, melyet azonban a Serie C-s feljutás kapuján nem tudott bevezetni. 2018 őszén a Livornónál is eltöltött néhány hónapot, azonban hiába vártak gyümölcsöző együttműködést, a gyenge szezonkezdés után novemberben lapátra került. Az elmúlt szezonban már a Ternanát irányította és juttatta fel tükörsimán a másodosztályba a harmadosztály legkeményebb csoportjának megnyerésével, és az új szezonban már a Serie B-ben dolgozhat.

A Livorno viszont egyelőre megpihen és eltűnik a profi labdarúgás térképéről, ami még akkor is veszteség, ha egy rendkívül megosztó csapatról van szó, mert a 2000-es években igenis színesítették a palettát. Sajnos egy újabb különleges kiscsapat tűnt el a süllyesztőben, akárcsak idén a Chievo Verona, vagy az elmúlt években például a Palermo vagy a Bari esetében történt.

 

Olvasd el ezt is: 

Leszálltak a „repülő szamarak” – Chievo Verona

 

Melyik csapat nyeri a Serie B idei szezonját?

3,00 – Parma

5,50 – Monza

7,00 – Benevento

Ezeket a fogadási lehetőségeket a Sportfogadás/Labdarúgás/Olaszország/Serie B/Végső fogadásokútvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj az olasz másodosztály küzdelmeire az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

A szerző a Serie B magyar oldal nevű blog szerkesztője, amennyiben az alacsonyabb osztályú olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, ide kattintva elérhető a felület közösségi média-profilja!

Írj hozzászólást