US Salernitana: Fanatizmus a Tirrén-tenger partján

Története során harmadik alkalommal jutott fel az olasz élvonalba az Unione Sportiva Salernitana, amely utoljára az 1998–1999-es idényben volt tagja a Serie A névsorának. A csapat a magyarországi nézők többsége számára elsősorban a rendkívül hangulatos szurkolótábora és klubelnökének személye miatt lehet ismerős.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

A gránátvörös színben pompázó egyesület Nápolytól délre, a több mint 130 ezer lelket számláló Salerno városában, a Tirrén-tenger partján székel. A Salernitana az 1946–1947-es és az 1998–1999-es szezont követően harmadszor szerepelhet ősztől a Serie A-ban. A legutóbb az élvonalban látott csapat olyan nevekből állt, mint a fiatal Gennaro Gattuso, Marco di Vaio vagy éppen Davide di Michele, és az akkori élvonalbeli szereplés alkalmával számos olasz nagy klubot legyőzött hazai környezetben, utánozhatatlan fanatikusai előtt. A bennmaradást azonban csapnivaló idegenbeli teljesítménye miatt képtelen volt kiharcolni.

 

Emlékezetük, szurkolói háttér

Az azóta eltelt 22 esztendő alatt a salernói csapat megjárta a „hadak útját”, nem egyszer a harmadosztályban, vagy éppen csak az ötödik vonalban szerepelt, de a szurkolók kitartó fanatizmusa az alacsonyabb osztályokban is mindvégig kísérte.

A Salernitana ultráit nem mindennapi elszántságuk révén rendszerint Európa leglelkesebb szurkolócsoportjai közt szokás emlegetni. A Stadio Arechi 1990-es megnyitásával több új szurkolói csoport szerveződött, köztük a Nuova Guardia (NG) és az Ultras Plaitano.

 


Az új arénában rendezett első barátságos mérkőzésen az olasz válogatott éppen Magyarországot fogadta. 1991. május 1-jén a taljánok Roberto Donadoni (2) és Gianluca Vialli góljaival 3-1-re diadalmaskodtak a mieink ellen.

Vezető szurkolói csoportjai közül a Granata South Force Carmine Rinaldi, a Plaitano pedig Raffaele Russo vezetésével elképesztően karizmatikus hangi és képi hatásokkal buzdította a csapatot az 1990-es években, amellyel túlzás nélkül állítható, hogy a salernói ultrák világhírnévre tettek szert. Az ’Il Siberiano’ becenévre hallgató Rinaldi 2009-es halála óta a tábor hatalmas becsben tartja emlékét, számtalan alkalommal megemlékeztek róla különböző koreográfiák formájában és a csapat ultráit Curva Sud Siberiano néven is szokták aposztrofálni a vezér előtti tisztelet nyomán.

A Salernitana bármelyik osztályban is szerepelt az elmúlt években, a Serie B-ben és a C-ben egyaránt évről évre az egyik legmagasabb átlagnézőszámmal büszkélkedik a hazai mérkőzésein, köszönhetően a mindig kitartó és lelkes szurkolóinak.

A salernóiak a legszorosabb barátságot a Bari fanatikusaival kötötték, amely 1983. szeptember 25-én egy 1-1-es mérkőzés alatt keletkezett, amikor is a két tábor közös szektorban szurkolta végig az összecsapást rendkívül sportszerűen. A kölcsönös tisztelet és a másik csapat biztatása azóta is jellemzi a barátságot, az egymás elleni mérkőzések mindig a testvéri szeretet jegyében telnek. A pugliaiakkal számtalan közös ének, molinó, koreográfia született a több mint három évtizedre visszanyúló baráti kapcsolat alatt. Ugyancsak az 1980-as években alakult ki a Regginával való jó viszony, míg a Brescia rajongóit 1997 óta tartják barátaiknak, amely sajnálatos módon egy drukker, Roberto Bani halálával jött létre.

 


(X) Az Unibeten immár statisztikai adatokra is fogadhatsz! Tedd meg a tétedet a topligás és BL-mérkőzéseken lövésekre, kaput eltaláló lövésekre, lapok vagy lesek számára!


 

Tulajdonosi kör

A klub tulajdonjogait 2011-ben az akkor már a Laziót is birtokló Claudio Lotito vásárolta meg, aki bár elsősorban az élvonalbeli római egyesületre fókuszált, helyi kötődése révén a salernói projektre is komoly hangsúlyt fektetett a maga módján. Irányításával a csapat szép lassan egyre feljebb jutott, 2015-ben pedig hat év szünet után visszatért a másodosztályba. A helyi fanatikusok körében a város utcáin már a B-s feljutás után akkora ünneplést csaptak, amelyet a sztárcsapatok háza táján egy-egy BL-győzelem után sem szokás. A salernóiak az első évben osztályozón őrizték meg másodosztályú tagságukat, majd egyre stabilabb szereplői lettek az olasz második vonalnak. A tavalyi szezonban a bukott olasz szövetségi kapitány, Gian Piero Ventura irányította a csapatot, és a szurkolók rendszerint tüntettek a szövetségi kapitány és az elnök ellen. Sokan – alighanem teljes joggal – úgy érezték, hogy a vezetés szándékosan visszafogja az együttest.

Ebben Lotito részéről benne lehetett az is, hogy a Salernitanát csak a Lazio fiókcsapataként használta, és természetesen az is, hogy annak feljutása esetén nem irányíthatná az együttest, mivel a szabályok értelmében egy tulajdonos nem rendelkezhet két klubbal ugyanabban az osztályban.

És hogy mi változott a 2020–2021-es szezonra? Leültették a kispadra azt a Fabrizio Castorit, aki korábban már a Carpi csapatát a semmiből feljuttatta a Serie A-ba, Lotito pedig a klub elnökének sógorát, Marco Mezzaromát nevezte ki. Az összeférhetetlenség még mindig fennáll, de tekintve, hogy a csapat végig nyomult a feljutásért, és az utolsó fordulóban ki is harcolta a Serie A-t érő második helyezést a Silvio Berlusconiék által irányított Monzával szemben, biztosak lehetünk benne, hogy a fejeseknek már megvan a tervük, hogy – legalább papíron miként adják el a klubot, hogy továbbra is irányíthassák azt –, és elindulhassanak az áhított Serie A-ban.

 

 

Claudio Lotito

Kilátások

A feljutást kiharcoló csapat első számú kapusa a szlovén válogatott Vid Belec, aki évek óta a másodosztály legjobb portásai közé tartozik, mindezt idén is bizonyította. A salernóiak 34 kapott góljánál csak a Monza kapott kevesebbet (33) az egész szezonban. A hátsó alakzatban az AS Romát is megjárt szlovák Norbert Gyömbér, az élvonalbeli csapatok által is figyelt horvát Luka Bogdan vagy éppen a Laziótól kölcsönzött argentin Tiago Casasola töltött be meghatározó szerepet. A csapatkapitány Francesco di Tacchio a középpálya fáradhatatlan motorja volt az egész idényben, illetve fontos szerep hárult a Crotone 2016-os sikere alkalmával már egy bravúros feljutást maga mögött tudó Leonardo Capezzire is. A Granata legeredményesebb játékosa a Napoli-nevelésű Gennaro Tutino volt az idényben 13 találatával, rajta kívül három másik csatár öt-öt találatig jutott: a bosnyák égimeszelő, Milan Djurics, valamint két Laziótól érkezett labdarúgó, Cedric Gondo és André Anderson.

 


Nehéz lenne megjósolni, hogy mit várhatunk tőlük a Serie A-ban, mindenekelőtt bizonyára a papírmunkát kell majd rendbe tenni, hogy elindulhassanak a bajnokságban.

Az elmúlt években a három feljutóból legalább kettő rendszerint azonnal kiesett az olasz élvonalból, és elsőre alighanem a Salernitanának sem lehetnek vérmesebb reményei a kiesés elkerülésénél.

Nem kizárt azonban, hogy ez is túl nagy falat lesz, a korábbi két alkalommal sem sikerült megugrani a lécet. Hasonló lehet a helyzetük a környékbeli Beneventóhoz, amely az első, 2017-es feljutása után rendkívül simán zuhant ki a Serie A-ból, de a helyi szurkolók minden meccset ünnepként fogtak fel, viszont idén a tavalyi, második alkalommal kiharcolt A-s szereplés után az első osztályú szezon nagy részében versenyben tudtak lenni – végül a hajrában mégis úgy tűnik, hogy búcsúzni kényszerülnek. Jó eséllyel a salernóiaknál is egy amolyan „tanulópénz” lehet a Serie A 2021–2022-es idénye. A szurkolók esetleges visszatérése esetén a helyiek számára egész biztosan egy igazi „buliszezon” lenne, melynek minden percét ki akarják majd élvezni a védjegyükké vált túláradó fanatizmussal, amiből mindannyian csak profitálhatunk.

 


A szerző a Serie B magyar oldal nevű blog szerkesztője, amennyiben az alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

https://www.facebook.com/seriebmagyar/

Írj hozzászólást