Végre elindult valami a Rossonerinél? – Szezonbeharangozó

Nem véletlen a cím, hiszen már lassan 10 éve egy nagyon komoly gödörből próbálnak kilábalni a Milánói piros-feketék. Anyagi gondok, identitásvesztés, koncepciómentes igazolások, jövés-menés a vezetőedzői poszton illetve a vezetőségben. Csak pár dolog ami jellemezte a patináns milánói klubbot az utóbbi években. Hosszú évek kínszenvedése után most viszont mintha már pislákolna valami fény az alagút végén. Ugyanis az előző szezont a vírus miatti kényszerleállás után 12 veretlen meccsel zárták (9 siker, 3 döntetlen), amivel végül odaértek az Európa Liga szereplést érő 6. helyre. Vajon folytatódhat a pozitív tendencia a következő szezonban is? Tényleg Stefano Pioli a megfelelő edző? Többek közt ezekre a kérdésekre is keressük a választ szezonbeharangozónkban. Lázók Gergely írásának első része.


Sikerül a milánóiaknak a BL-kvalifikáció? Kattints és fogadj a csapat mérkőzéseire! 


Szeptember 14-én már tétmérkőzést játszik az EL-ben a Shamrock Rovers ellen, majd szeptember 21-én a Bologna ellen kezdi meg az új bajnoki szezont a Milan. Óhatatlanul nagyok a várakozások a csapattal szemben, hiszen az utóbbi évek fényében egy példátlan sikerszériával zárta az előző szezont a patináns klub. Ennek köszönhetően pedig sokak nagy meglepetésére Stefano Pioli 2 évvel meghosszabbíthatta szerződését. Sokak meglepetésére, hiszen tavasztól már egyre többen kezdték tényként közölni, hogy Ralf Rangnick érkezésével egy teljesen új filozófiával próbálják meg újra felépíteni a csapatot.  Ebbe viszont a váratlan sikerszéria beleszólt és végül mégis csak Piolival hosszabbítottak. Állítólag Rangnick teljes hatalmat szeretett volna, tehát egyszerre sportigazgatóként és edzőként tevékenykedni. Pusztán a sportigazgatói szerepet már nem volt hajlandó elfogadni.


Pioli szempontjából vízválasztó lehet ez a szezon.


Vagy bizonyítja, hogy végre hosszabb távon is képes maradandót alkotni, vagy egy bíztató rövid időszak után itt is csúfosan megbukik, mint ezelőtt az Internél és a Laziónál. Felvezetésként először is dióhéjban összegezném a kényszerszünet utáni sikerszéria taktikai okait, illetve a megmaradó hibákat és hiányosságokat. Ezután pedig rátérek az átigazolási időszak történéseire, illetve írok arról hogyan nézhet ki ez a Milan a következő szezonban.

Hirtelen jött feltámadás

Az újraindulás utáni alapcsapat

Jobb kifejezést nem találtam erre a sikerszériára, hiszen a futballvilág leállása előtt nem nézett ki jobbnak egy szürke középcsapatnál a piros-fekete alakulat. Még az Európa Liga indulástól is fényévekre voltak Pioli fiai. Pár hónap alatt viszont nagyot fordult a világ. Pedig a legtöbb Milan drukker lélekben már elkönyvelte Pioli távozását és Rangnick esetleges érkezését. Az eredményeknek köszönhetően viszont felcsillant a reménysugár. Egy összeszokott, helyenként kifejezetten tetszetősen futballozó csapat képe kezdett el jellemzővé válni. Minden játékos abban a szerepkörben játszhatott, amiben meg tudta mutatni erősségeit. Persze hiányosságok és lyukas posztok továbbra is megfigyelhetőek voltak, de ezek elhomályosultak a pozitívumok mellett.

Támadásépítésben igen csak kreatívak mutatkozott a csapat. Mind laposan és ha a szükség úgy diktálta magas labdákkal is képes volt építkezni a milánói gárda (köszönhetően Ibrahimovic fejjátékának). Ehhez rendelkezésre is álltak a játékosok. A csapatkapitány Romagnoli a támadásépítéseknél labdával bátran előrehúzódó, modern középhátvéd prototípusa, így rengeteget segít a középpályásoknak, ahol Bennacerrel és Kessiével egy nagyon ígéretes duó állt össze. Mindketten nagyon robbanékony és emellett kiváló helyzetfelismerő képességgel rendelkező játékosok. Mélységből hatalmas lendülettel tudnak beindulni. Ugyanígy a tízes posztján szereplő Calhanoglu, aki a kimozgásaival bármelyik szélen képes létszámfölényt kialakítani és ebből átforgatni a támadásokat. Ibrahimovic is természetesen megkerülhetetlen tényező lett újra a csapatban. Ráadásul nem csak az ellenfél tizenhatosánál várja a labdákat, hanem sokszor ő maga lép vissza építgetni a támadásokat. Mozgásával pedig teret enged maga mögött a robbanékony mélységi beindulásoknak. Többek közt Rebicnek, aki rendszerint a bal félterületből indul, mivel a balhátvéd Theo Hernandez rendszerint az egész oldalt befutotta. Emellett pedig sokszor a félterületekbe tört be félelmetes sebességével és cselezőkészségével. Rebiccel helyenként kiválóan illettek egymáshoz.

Az 5-1-re megnyert Bologna elleni banokin tulajdonképpen minden erőssége kidomborodott a csapatnak. Ennél a 14. perces támadásnál is megfigyelhető, hogy Ibrahimovic (21) igyekszik tevékenyen részt venni a támadásépítésben. Visszalépésével kicsalogatja a védősorból Danilót (23), ami elindít egy negatív láncreakciót a Bologna védelmében. Rebic (18) rögtön felismeri a lehetőséget és befut az üres területbe. A vendégek jobb hátvédje Tomiyasu (14) kénytelen vele tartani, ezzel tulajdonképpen teljesen kiürül a tizenhatos előtere. Ibra végül több ember szorításában megtalálja az elfutásával területet kreáló Rebicet. Ebbe a területbe pedig mélységből Calhanoglu (10) futhat be időközben faképnél hagyva Dominguezt (8) is. Rebic végül a török irányító elé tálal. Aki a tizenhatoson belül teljesen üresen kapja a labdát. Lövését végül Skorupski kapus (28) földöntúli bravúrral hárította.

Labda ellen is szinteket lépett a Milan játéka. A letámadás elkezdett egyre szervezettebben funkcionálni és helyenként sikerült az aktuális ellenfeleket komoly problémák elé állítani támadásépítéskor. Köszönhetően annak, hogy labdabirtoklásnál rendkívül nagy a jelenlét a támadóharmadban a dinamikus mélységi felfutások miatt a középpályás duó Bennacer és Kessie, illetve a balhátvéd Hernandez jóvoltából. Egymáshoz rendkívül közel és szoros összeköttetésben állnak így egy esetleges labdavesztésnél nagyon gyorsan képesek átmenni gyors visszatámadásba. Szembeötlő volt párszor az aktuális ellenfél labdakihozatalainál, hogy minden egyes ellenfélre jut egy játékos. Természetesen nem kockázatmentes ez a fajta magas letámadás. Ennek néha meg is vannak a negatív hatásai, de erről majd később.

A Juventus is komoly problémákba ütközött a Milánóiak intenzív letámadásával szemben. Itt is kirajzolódik, hogy mindenkire jut ember. Éppen Cuadrado (16) próbál felfelé építkezni a szélen, de mint látható egyáltalán nincs opciója, így kénytelen maga megindulni. Végül viszont Paqueta (39) simán leszerelte. Főleg a bal szélen volt megfigyelhető, ahogy a milanóiak izolálják és ellehetetlenítik az ellenfelek építkezéseit. Látható még, hogy a két hatos Bennacer (4) és Kessie (79) is milyen magasan felléptek.

Hiányosságok

Hiányosan betöltött posztok, illetve rendszerbeli hiányosságok természetesen azért még megfigyelhetőek voltak. Ami például a legszembeötlőbb volt, hogy eléggé egyoldalas volt a csapat. A bal oldal jóval hatékonyabbnak bizonyult a legtöbb meccsen, mint a jobb. Ez nagyban köszönhető Theo Hernandez kiváló játékának, akire egy az egyben rá lehetett bíznia a bal szél bejátszását, mint ahogy már fentebb is említettem. Esetenként kiegészülve Rebiccel és Calhanogluval rendkívül tetszetősen is tudott kombinálni. Ezen az oldalon túltöltések is megfigyelhetők voltak, amikből aztán jöttek is az átforgatások. Az ezekből eredő lendületbeli előnyt viszont jellemzően képtelen volt kihasználni a csapat. Nem véletlenül, hiszen a jobb hátvéd poszton se Calabria, se Conti nem tudott konstansan jó teljesítményt nyújtani. Előttük a jobb oldali szélső támadó posztján se volt sokkal jobb a helyzet. Itt a legtöbbször a télen az Anderlechtből kölcsönbe érkező belga ígéret Saelemaekers játszott, többnyire viszont az ő produkciója se volt éppen meggyőző. Bár ehhez talán az is hozzátartozik, hogy a rendszerből fakadóan eléggé mélyen vissza kellett húzódnia labda ellen. Így pedig eleve mélyről indult, ráadásul egy az egy elleni párharcokban se volt éppen verhetetlen. Ennek köszönhetően aztán Ibrahimovicnak is sokszor kellett kisegítenie ezen az oldalon, ezzel pedig egy elég komoly embert veszített el a centrumból a csapat, akire adott esetben be is lehetett volna ívelni a labdát. Ugyan letámadásban már voltak jó pillanatai a csapatnak, mint ahogy már fentebb is ábrázoltam, de ezt nem tudta konstansan hozni a csapat. Legtöbbször csak pár perces időszakokban tudta ezt produkálni a csapat jellemzően a mérkőzések legelején. Ebben nyilván az is benne lehet, hogy fizikailag még nem feltétlenül állt erre készen a csapat.

A legnagyobb probléma viszont meglátásom szerint a sokszor széteső vertikális kompaktság volt a csapat szerkezetében. Ez nyilván összefügg a nem konstans letámadással is. Mivel Kessie és Bennacer is sokszor lépett fel mélyen hatalmas területet hagytak maguk mögött. De ez megfigyelhető volt mélyebb visszarendezősénél is, mivel se Kessie se Bennacer nem túl erős abban, hogy jó pozíciót vesznek fel védekezésben. Kessie pozícióját rengeteget tudták manipulálni az ellenfél szélre kimozgó játékosai, bár ehhez az is hozzátartozik, hogy a bal oldalon Hernandez is rengeteget lépett feljebb a mögötte nyílt területet pedig Kessie töltötte be. Bennacer hiányosságai pedig így már hatványozottan feltűnhettek, hogy egyedül maradt a hatos poszton. A nem túl jól megoldott középpályás védekezés miatt jellemzően Romagnoli kénytelen volt kimozogni a védősorból, hogy felvegye az üres területbe visszamozgó ellenfelet. Ez pedig természetesen egy lyukat eredményezett a hátsó sorban, ahová aztán szabadon futhattak be mélységből. Emiatt aztán sokszor volt szükség Donnarumma bravúrjaira is.

Ezen a Napoli elleni bajnokin feltűnően sokszor feltűnt a csapat hiányzó vertikális kompaktsága labda ellen. Itt éppen Callejon (7) próbálja továbbfűzni a déliek támadását. Rá Theo Hernandez (19) zár ki, hogy nyomást gyakoroljon rá. Eközben a mögötte megnyíló területbe mélységből Di Lorenzo (22) fut be, akit Kessie (79) kénytelen lekövetni, ezzel hatalmas rést hagyva a hatos poszton, amit Bennacer (4) egyedül képtelen volt betölteni. Ebbe a területbe aztán Insige (24) húzódott vissza, akit aztán Romagnoli (13) a védősorból volt kénytelen lekövetni. Az apró termetű olasz támadó meg is kapta a labdát Callejontól, aki átforgatott a másik oldalra a szabadon álló Mertensnek (14), hiszen a Milan védelemnek szűkebbre kellett rendeződnie, hogy lezárják a Romagnoli mögött nyílt területet. A belga támadó így lendületből tört be a tizenhatoson belülre, lövését pedig Donnarummának kellett bravúrosan hárítania.

Összességében tehát még messsze nem volt tökéletes a Milan játéka. Piolinak volt még mit csiszolnia a játékon a rövidke felkészülési időszakban. Kíváncsian várhatjuk, hogy ezeket miképpen tudja orvosolni már az új igazolásokkal kiegészülve. Erről írok majd a második részben.

Írj hozzászólást