A tangás rekorder nyomában – mi lett veled, Ezequiel Lavezzi?

Május 3-án (bár a legkönnyebben fellelhető forrás szerint ötödikén) ünnepli 35. születésnapját a labdarúgástól decemberben visszavonult Ezequiel Lavezzi. Ezzel ugyan azonnal el is árultuk a választ „mi lett vele” rovatunk legfőbb kérdésére, de ennek ellenére érdemes kicsit elmerülni az extravagáns Lavezzi karrierjében, aki egykor még a világ legjobban fizetett labdarúgója is volt. De lássuk csak, hogyan jutott el odáig a kétes becenévvel illetett argentin támadó.

Itt biztosan nem jártok úgy, mint Lavezzi első olasz csapata, a Genoa! Ha fogadni akartok, az Unibeten másodpercek alatt regisztrálhattok.

El Pocho, azaz Pufók. Bizonyos szlengben rohadék. Egy harmadik megközelítés szerint pedig a spanyol nyelvet nehézkesen és rosszul használó mexikói… Ez utóbbit talán kizárhatjuk (bár gúnyolódásnak éppenséggel ez is megfelelő), de valljuk be, egyik sem hangzik a legszebben egy alapvetően szép karriert befutott labdarúgó esetében.

OLASZORSZÁGBAN ELŐBB LÁTTÁK TEHETSÉGÉT, MINT ODAHAZA

Hazai pályán, Rosario városának legismertebb klubjánál ismerkedett meg a labdarúgással az 1985-ben született Ezequiel Lavezzi. Azonban sem itt, sem pedig később a Boca Juniors utánpótlásában nem tudott még nevet szerezni magának. Tizenhat évesen a szintén fővárosi (és nem az ismertebb, la platai) Estudianteshez került, ahol ugyan soha nem mutatkozhatott be a felnőtt csapatban, az olasz (akkor éppen másodosztályú) Genoa azonban mégis kiszúrta valahogy és hajlandó volt 900 ezer dollárt is fizetni a 19 éves támadóért, hogy aztán postafordultával vissza is küldje szülőhazájába, de már a San Lorenzóhoz. Itt már letette a névjegyét a felnőttek között is, a 2004-es argentin Aperturában lőtt nyolc góljával a góllövőlista negyedik helyén végzett. Valószínűsíthetően a kölcsönszerződés lejártával vissza is került volna Olaszországba, azonban a klubot fogadási csalás miatt a szezon végén visszasorolták a Serie C-be, és emiatt eladni kényszerültek tehetséges csatárukat. Persze nyilvánvalóan Lavezzi sem az olasz harmadosztályról álmodozott az argentin első vonalban játszva, így örült, hogy a San Lorenzo élt a lehetőséggel és megvásárolta a játékjogát. Ezt további gólokkal hálálta meg, végül a három év során 55 mérkőzésen szerzett 16 gólja ismételten elég volt, hogy felkeltse egy európai klub figyelmét.

NÁPOLY FELVIRÁGOZTATÁSA

Az egykoron szebb napokat látott (és azóta ismét korábbi szintjéhez közel kerülő), az argentinokkal kifejezetten jó kapcsolatot ápoló és szép emlékekkel kötődő Napoli döntött úgy, hogy vele vág neki a feljutást követő elsőosztályú évnek 2007 nyarán. Lavezzi pedig nem okozott nekik csalódást. A Coppa Italiában például rögtön egy továbbjutást érő mesterhármassal lopta be magát a szurkolók szívébe egy Pisa elleni mérkőzésen. Miután pedig a bajnokságban is lődözte a gólokat és szolgálta ki társait asszisztokkal (előbbiből nyolc, utóbbiból tizenegy jutott a szezonra) hamar az első számú kedvencek közé emelkedett San Paolóban. A Napoli pedig a vezérletével újoncként kvalifikálta magát az UEFA-kupába. Természetesen a túlzásokra hajlamos drukkerek már az új Maradonát vizionálták benne, miközben ő maga egyébként inkább Carlos Tévezhez hasonlítja magát.

EPIZÓDSZEREP AZ EZÜSTÖS VÁLOGATOTTBAN

Ha már honfitársainál tartunk, említsük meg, hogy a válogatottat bemutatkozása is ezidőtájra tehető, egész pontosan az első nápolyi szezonját megelőző nyárra. 2007 április 4-én léphetett 28 percre pályára először egy Chile elleni barátságos mérkőzésen. 2008-ban szerepelt az Olimpiát megnyerő argentin U23-as együttesben, olyan csapattársakkal mint Messi, Agüero, Riquelme, Mascherano vagy éppen Di María. A felnőttcsapatot tekintve összesen 51-szer húzhatta magára a címeres mezt, bár alapember sosem tudott lenni. Igaz, legtöbbet az argentinoknak talán legjobban sikerült (mégis keserű véget érő) 2014-es brazíliai világbajnokságon szerepelt. Kilencvennégy perc erejéig pályára lépett a 2015-ös, szintén ezüstéremmel zárult Copa Americán is, amelyre viszont inkább egy látványos esésnek köszönhető kellemetlen sérülése miatt emlékezhetünk.

Már az európai topfutballon túli évében is elvitték a 2016-os centenáriumi dél-amerikai kontinenstornára is, amelyen azonban szintén kevés játéklehetőség és egy újabb ezüstérem jutott neki.

AZ ELSŐ KLUBTRÓFEA ÉS A SZURKOLÓK FOJTOGATÓ SZERETETE

Ugorjunk azonban vissza az időben a második olaszországi szezonjára, ahol első nemzetközi kupaszereplésének hamar vége szakadt, hiszen már az első körben búcsúztatta őket a Benfica, majd a bajnokságban is gyengébben teljesítettek, ami csak a tizenkettedik helyre volt elég. A szintén extravagáns Marek Hamsíkkal a pályán összekovácsolódva azért szép fokozatosan pályára állították a modern éra új Napoliját.

Következő évre megkapta maga mellé (vagy épp elé, attól függ, épp a támadógépezetben hol foglalt helyet) Fabio Quagliarellát, akivel kiváló támadószekciót alkotva a hatodik, Európa Ligát érő pozícióig lőtték a kékeket. Olasz válogatott társát el is vitte a Juventus, a helyére Palermoból érkező Edinson Cavanit pedig azzal a gesztussal köszöntötte, hogy átadta neki addig hordott 7-es mezét és a 22-esre váltott. Lehet ezzel szerette volna elérni, hogy hosszabb időre is maga mellett tudhassa új társát, mint Quagliarellát. Az biztos, hogy egy hosszantartó barátság vette kezdetét kettejük között, amely hasonló habitusukat ismerve nem is meglepő fejlemény.

Párosuk remekül működött a pályán is, a már említett Marek Hamsíkkal kiegészülve bivalyerős támadógépezetként funkcionáltak. Az argentin statisztikai lapjaira a negyvenkét 2010/11-es szezonbeli mérkőzés során 9 gól és 14 gólpassz íródott. A Napoli pedig meg sem állt a bronzéremig, miközben az Európa Liga csoportkörén átjutva a 16 között véreztek el a később az elődöntőben csak a későbbi győztes Porto ellen kieső Villarreal ellen. Az Olasz Kupában viszont éppen Lavezzi volt, akinek a tizenegyespárharcban kihagyott büntetőjének köszönhetően vereséget szenvedtek az Intertől a negyeddöntőben.

Utolsó olaszországi évében ezen valamelyest sikerült javítania, hiszen egy kiharcolt tizenegyessel járult hozzá a Juventus döntőbeli legyőzéséhez (a rúgást azért a rossz emlékekre való tekintettel inkább átengedte Cavaninak), és ezáltal a csőd utáni újjáalakulás első Napoli-trófeájához. Emellett az összes többi sorozatban jól teljesített. Öt gólpasszal és két góllal mutatkozott be például a Bajnokok Ligájában, ahol a legjobb tizenhat között búcsúztak a későbbi győztes Chelsea elleni hosszabbításba torkolló találkozón. A bajnokságban az ötödik helyen végeztek, így könnyen lehet, hogy a megízlelt BL-hangulat és a következő évi kvalifikáció elbukása is közrejátszott nyári távozásában. Emellett némileg fura módon nehezen bírta feldolgozni az őt körülvevő rajongást is. Az őrült Napoli fanatikusokról ugyanis már 2009-ben is azt nyilatkozta, hogy megnehezítik az életét, hiszen jóformán a lakása ajtaján sem tud kijönni úgy, hogy ne rohamoznák meg a rajongók. Nápolyi karrierjét végül 188 mérkőzéssel, 48 góllal és 57 asszisztal fejezte be, az irányt pedig egy igazi nagyváros, Párizs fele vette, ahol talán a drukkerek elől is könnyebb volt bujkálni, és a Bajnokok Ligája indulás is garantálva volt számára. Ráadásul az azelőtt nemrég tulajdonosváltáson átesett PSG-vel a lehető legmagasabb célokat tűzhette ki magának a szintén Olaszországból a francia fővárosba költöző Marco Verrattival és az Ibra-Thiago Silva párossal.

TRÓFEÁK NYOMÁBAN A PÁRIZSI SZUPERKLUBBAL

Párizsi karrierje nehezen indult. A kanadai táblázaton még nem is gyűjtött egyetlen pontot sem, mikor az Ajaccio elleni idegenbeli bajnokin egy durva belépőt követően piros lapot, majd három mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Carlo Ancelotti ezt nem vette jó néven, és a PSG már akkor is bő keretének hála partvonalon kívülre helyezhette újdonsült igazolását. A kötelezően kihagyandó három mérkőzés mellett további hat találkozón sem nevezte a keretbe a renitens argentint, miközben a Bajnokok Ligájában is csak 24 percre küldte pályára. November elejét írtuk már 2012-ben, mikor újra a kezdőcsapat tagja lehetett előbb a Dinamo Zagreb elleni BL-találkozón majd a Montpellier elleni bajnoki összecsapáson. A rutinos olasz mester fegyelmezés egyébként bejött, Lavezzi nem is kapott több piros lapot karrierje során.

A keret erősségének és katari pénzen történő felduzzasztásának köszönhetően csalódás keltő lett volna a párizsiaknak, ha nem nyernek újra bajnoki címet 1994 után a Ligue1-ben, ezt az örömöt viszont nem adták meg ellendrukkereiknek és ellentmondást nem tűrő 12 pontos különbséggel gyűjtötték be az elsőséget, amely Lavezzi karrierjének addigi legnagyobb sikerévé is avanzsált. Ezen siker mellett talán el is törpült a fájó, az idegenben szerzett kevesebb góljuknak köszönhető Barcelona elleni BL-negyeddöntős búcsú. A francia kupasorozatokból való kiesést okozó büntetőpárbajokból nem vette ki a részét.

A további két párizsi szezonja hasonló sormintát követett. Könnyed bajnoki sikerek, kudarcba fulladt Bajnokok Ligája menetelések, közte 2014 tavaszán például ismételten az idegenben szerzett kevesebb (egész pontosan 0…) gólnak köszönhetően. Pedig Lavezzi mindent megtett az első mérkőzésen a Chelsea ellen, góllal és gólpasszal járult hozzá a 3-1-es győzelemhez, Londonban azonban ő is „csendben” maradt, a 0-2-es vereség pedig ismételten negyeddöntős kiesést eredményezett. Hazai porondon annyival sikerült előbbre lépni, hogy immáron a ligakupa győzelmet is bezsebelték a bajnoki cím mellé, valamint a szezont megelőzően Szuperkupa sikert is ünnepelhettek a Bordeaux ellen.

(Fotó: Jean Catuffe/Getty Images)

Ezt a kollekciót sikerült bővíteni is 2015 nyarára, ekkor pedig már egyértelmű egyeduralkodóvá váltak Franciaországban. A zsinórban harmadszorra megszerzett bajnoki cím és másodszori ligakupagyőzelem mellé ugyanis beszerezték a kupasorozat trófeáját is. A sorminta ezúttal egyértelműen a Bajnokok Ligájában folytatódott, egy újabb negyeddöntőbeli kieséssel, és mint első évében, ismét a Barcelona ellenében.

A következő szezonra az argentin kikopott a csapatból, Laurent Blanc epizódszerepre kárhoztatta hősünket. A futball helyett inkább egy kínos sztorival került a középpontba. Történt ugyanis, hogy szemet vetett egy kapcsolatban élő argentin modellre, akit kissé érthetetlen módon saját tangás fotóival szeretett volna lenyűgözni. A hölgy azonban ezt nem vette jó néven, és félve attól, hogy a média felkapja az ügyet, amely után majd magyarázkodnia kell barátjának és a sajtónak egy meg sem történt félrelépésről, saját maga hozta nyilvánosságra a kínos fotókat, ezzel bizonyítva ártatlanságát és Lavezzi különös kezdeményezését.

Még ha ez nem is feltétlen befolyásolta Laurent Blanc-t a csapatösszeállításnál, az már mindenképp rontott a téli szünetet követő időszakán, hogy a második franciaországi évére Nápolyból utána érkező nagy barátjával, Edinson Cavanival elkéstek a téli, marokkói edzőtábor elejéről. Néhány mérkőzésre ki is maradtak a keretből, és látszott, hogy nem sokáig lesz már maradása Párizsban. Közben szerződése is lejáróban volt, így utoljára a téli átigazolási szezonban értékesíthette őt a PSG. Repkedtek a lehetséges célállomások a sajtóban vele kapcsolatban: Chelsea, Manchester United, Inter, még a nyilatkozatában álmai klubjaként aposztrofált Barcelona is szóba került.

Összességében elmondható, hogy rendkívül eredményes párizsi pályafutással büszkélkedhet, kilenc trófeával zárt, amelyek megszerzése (illetve a BL esetében nem megszerzése) során 161 mérkőzésen szerepelt, melyeken 35 góllal és 24 gólpasszal zárt a főként a nápolyi időszakával ellentétben már legtöbbször a bal szélső poszton szerepelve. Utólag elmondta, egy idő után nehéz volt motiválnia magát párizsi időszakában, lévén a bajnokságot olyannyira dominálták.

HIÁBA A HIÁNYZÓ TRÓFEAGYŰJTEMÉNY, A KÍNAI REKORDFIZETÉS ELLENÁLLHATATLAN

Saját elmondása szerint bár szerződése lejártával, sőt még a 2016-os januári átigazolási szezonban is válogathatott volna a már fent említett európai lehetőségek között, Lavezzi nem hagyott veszni egy olyan lehetőséget, mely a Football Leaks kiszivárogtatott információi szerint a világ legjobban kereső futballistájává tette heti 493 ezer fontjának köszönhetően. Február 17-én lett a kínai Hopej China Fortune játékosa. A bemutatkozó sajtótájékoztatón elmondta, lenyűgözte az ázsiaiak által felvázolt projekt, és mivel amúgy is a kínai kultúra rajongója, a válogatottbeli karrierjének következő nyáron véget is vető lehetőséget választotta.

Apropó kultúra, az azért már nem jutott eszébe egy év ottlét után sem, hogy újdonsülthazájában nem veszik majd jó néven, ha szemét széthúzva poénkodik a csapatfotózáson…

Kínai pályafutása érthető módon már egybeesett karrierjének hattyúdalával, de az legalább eltartott még egy olimpiai ciklus idejéig és nem kevés pénz összeszedéséig.

Bemutatkozó szezonjában 10 mérkőzésen egyszer sem talált a kapuba, pedig az egykori Arsenalos Gervinhóval akár parádés párost is alkothattak volna. 2017-re azért Lavezzi legalább felpörgött, felvette a liga ritmusát, de huszonhét mérkőzésen szerzett nagyon jól hangzó 20 gólja és 19 gólpassza sem volt elég egy ázsiai BL-kvalifikációhoz, a negyedik helyen végezve éppen csak lemaradtak róla. 2018-ban is lecsúsztak a kínai szuperbajnokság előkelő helyeiről, bár Lavezzi még utoljára mutatott valamit a tudásából: tizenkét gólja mellé nyolcszor hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait. A tavalyi éve azonban már a látványos szenvedésről szólt. Rengeteg meccset kihagyott, végül a bajnokság 30 mérkőzéséből csak 11-szer szerepelt, klubja pedig a tizenegyedik helyre zuhant a tabellán. Utolsó pályára lépése alkalmával azért gólt szerzett a Kuangcsou Evergrande ellen 2019. november 27-én. Csapata szurkolói már sejthettek valamit a tervéről, az utolsó évében mellé szegődő másik argentinnal, Javier Mascheranóval közösen méltó elismerésben részesültek.

2019 december 13-án hivatalosan is bejelentette visszavonulását, instagramja tanúsága szerint pedig azóta is rendkívül élvezi gazdag „nyugdíjas” éveit.

View this post on Instagram

☀️💦

A post shared by Ezequiel Lavezzi (@pocho22lavezzi) on

Írj hozzászólást