Ami nem jött össze Dohában, az összejött Spielbergben – az újonc Martín nyerte a MotoGP Stájer Nagydíjat

Bő egy hónapos nyári szünetet követően folytatódott a gyorsaságimotoros-világbajnokság, a Red Bull Ringen. A hétvégét Valentino Rossi visszavonulása nyitotta, majd a spanyol újonc Jorge Martín tett róla, hogy ne csak emiatt legyen emlékezetes a 2021-es Stájer Nagydíj, pályafutása második rajtelsőségét már győzelemre tudta váltani.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

A Doktor utolsó rendelése

1996.március 21. A dátum, amikor bemutatkozott a motorsport egyik legnagyobb ikonja. Kilenc világbajnoki cím, 117 győzelem (alsóbb kategóriákat is beleértve), egyetlen Valentino Rossi. Ki ne emlékezne arra, amikor Laguna Secában, a „dugóhúzó” kanyarban előzte meg Casey Stonert, vagy a parádés utolsó körökre 2009-ban a barcelonai futamon. De említhetnénk azt is, amikor a 2004-es szezonra váltott Yamahára, mely addigi tragikus szereplését, világbajnoki címmel (később további hárommal) feledtette. Ekkor kapta a Doktor becenevet, amely összeforrt vele. Legendás párharcok Max Biaggival, Sete Gibernauval, Nicky Haydennel, Casey Stonerrel, Dani Pedrosával, Jorge Lorenzóval, Marc Márquezzel. Sajnos az utolsó pár idény már nem feltétlen volt diadalmi menet, és a 2021-es bukdácsolás az SRT Petronas Yamahánál, csak megerősíthette abban, hogy szögre akasztja a bukósisakot. A 200. királykategóriás dobogó megszerzése még adhat egy komoly motivációt a hátralevő versenyekre, illetve koncentrálhat a csapatvezetői feladatkörre, hiszen jövőre saját alakulata a legfelső szinten is bemutatkozik. Elmondása szerint most jöhet a négykerekes karrier, mely felé elég sokszor kacsingatott aktív évei során.

Egy veszélyes pálya veszélyes játéka

Az elmúlt években többször mondták a versenyzők, hogy a spielbergi Red Bull Ring sok mindenre alkalmas, csak éppen motorversenyek megrendezésére nem. Önmagában fura lehet a felvetés, hiszen az összes pálya hordoz magában veszélyes szakaszokat. Ilyen Mugellóban a San Donato, Portimaóban a nyolcas és a kilences kanyar közötti lejtő, mely gyakorlatilag beláthatatlan, a Phillip Island-i aszfaltcsíkon a folyamatos nyújtott gyors kanyarok. Spielbergben a kialakítást találják a versenyzők veszélyesnek, konkrétan egy stop and go pályáról van szó, ahol folyamatosan 300 kilométer per óra sebességről kell fékezni a kanyarok előtt. Nyílván ez nem okozhat gondot korunk legjobb motorosainak, de a szintkülönbségek és a komoly erőhatások miatt nemcsak az embert, de a technikát is nagy kihívás elé állítja a Red Bull Ring.

Több hatalmas baleset történt az elmúlt években, ezek pedig könnyen tragédiával végződhetett volna. 2019-ben Remy Gardnert kellett az egyes kanyar után kerülgetniük a versenytársaknak, amikor elesett az Alex Márquezzel vívott csatáját követően. 2020-ban Enea Bastianini bukott ugyanott, viszont nem volt szerencséje Hafizh Syahrinnak, aki belerongyolt a motorjába és esett hatalmasat. Szintén tavaly történt az utóbbi évek egyik, hanem a leghátborzongatóbb pillanata, amikor a hármas kanyarba menet Johann Zarco és Franco Morbidelli akaszkodott össze, majd a gépek maradványai centiméterekkel kerülték el Valentino Rossit és Maverick Vinalest. Egy héttel később a Stájer Nagydíjon Vinales féke szállt el a célegyenesben, és konkrétan le kellett ugrania a motorról nagyjából 200 km/h-s sebességnél.

Akárcsak tavaly, 2021-ben sem úsztuk meg félelmetes baleset nélkül a Stájer Nagydíjat. A harmadik körben meg kellett szakítani a futamot, miután a hármas kanyarból kijövet Dani Pedrosa dobta el a vasat, majd Lorenzo Savadori – hasonlóan a Bastianini–Syahrin esethez – nem tudta kikerülni a KTM-et és átment azon. Az olasz Apriliájának üzemanyagtankja megsérült, pillanatokkal később pedig lángra kapott. Savadorinak eltört a jobb bokája, melyet már megműtöttek, és a legoptimistább jelentések szerint már Silverstone-ban ott lesz augusztus végén. – Igaz, a második spielbergi hétvégét ki kell hagynia.

 


 

Martín most befejezte, amit Katarban nem tudott

Az előbb említett incidens természetesen piros zászlót vont maga után, miután a megolvadó alkatrészeket, illetve kifolyt motorolajat, anyagokat fel kellett takarítani. Egy nagyjából 30 perces pauzát követően az eredeti rajtsorrend szerint sorakoztak fel a versenyzők. A rajtelsőséget a Pramac Ducati újonca, Jorge Martín szerezte meg körrekorddal az időmérő edzésen. Igaz, a pontversenyt vezető Fabio Quartararo utolsó körét elvették pályaelhagyás miatt, ami jobb volt Martín idejénél.

A második rajt után Pecco Bagnaia visszaesett, míg Jack Miller fantasztikusan jött el, és az első kör végén ő vezetett. Az elején egy ötös fogat szakadt el a mezőnytől, benne Millerrel, Martínnal, Joan Mirrel, Quartararóval, és Zarcóval. A negyedik körben Martín állt az élre és iramot váltott, ami nem nagyon ízlett a többieknek, csak a világbajnoki címvédő Mir tudta tartani a lépést. Nagyjából 1,5-2 másodperces előnyt tudtak kialakítani Quartararóval szemben, akinek Miller támadásaitól kellett tartania. A Martín–Mir csata nem hozott küzdelmet, a Suzukis spanyol utazott a honfitársa után egészen a 18. körig, amikor a Ducatis megint újított, amit Mir már nem bírt tartani. – Martín ebben a körben kapott figyelmeztetést a pályaelhagyásokért.

Az események hátrébb is zajlottak, a dobogóért folytatott küzdelemben, a keményebb gumikeveréket használó Miller kicsúszott a hatos kanyarban, így Quartararo senkitől sem zavartatva hozhatta be Yamaháját a harmadik helyen. Zarco már korábban kiesett a pikszisből, első sorban a teljesen elfogyó lágy keverék miatt. A vb-éllovas franciának győzelemmel felérő a dobogója, hiszen a Yamahák nagyon szenvednek ezen a pályán, de Quartararo nem először mutatja meg, hogy képes egyszemélyes hadseregként működni a „hangvillásoknál”.

Mindeközben Martín magabiztos előnyt alakított ki Mirrel szemben, és pályafutása során először nyert a királykategóriában, ráadásul csapata első győzelmét szerezte meg Spielbergben. Mir, Assen után ismételten dobogóra állhatott, idei legjobb eredményét produkálva, ráadásul Bagnaia bukdácsolásának köszönhetően feljött a pontverseny harmadik helyére.


 

A pozitív meglepetések

Brad Binderről elmondható, hogy versenytempóban elképesztően stabil. Folyamatosan képes akár tíz vagy annál több helyet javítani a futamokon, jól kezeli a gumikat, és amikor a KTM-nek kedveznek a körülmények képes az első ötben zárni. Ahogyan azt tette a Red Bull Ringen, mert a verseny végén, egészen a negyedik helyig kapaszkodott fel. Az utolsó körben előbb a teljesen visszaeső Zarco mellé dobta be a gépet a hármas kanyarban, majd az utolsó előtti fordulóban Nakagami Takaakit is megelőzte. Binderrel kapcsolatban még mindig hiányzik valami, méghozzá a jó kvalifikációk. Hiába a nagy felzárkózások, ha nem az első három sor valamelyikéből kell rajtolnia, nincs esélye dobogóra. Tegyük hozzá, hogy a KTM-nek kivételesen nem volt meg az egykörös tempója a hazai pályájukon.

Érdemes kiemelni Nakagamit, aki rögtön a második rajt után feljött a hetedik helyre, és csapattársával, Alex Márquezzel elszakadt a sűrűjétől. Taktikus versenyzést bemutatva előbb lehagyta a fiatalabb Márquezt, majd folyamatosan lopta a távolságot Zarcóhoz, akit meg tudott előzni a futam végén, igaz Binder miatt nem lett meg a negyedik hely. Ha már szóba került Alex Márquez. Az LCR Honda versenyzője szintén jó versenyt zárt, harmadszor végzett 2021-ben az első tízben, és teljesítménye előtt akkor is kalapot lehet emelni, ha a végén Alex Rins, és bátyja, Marc Márquez is bedarálta.


Továbbá a KTM tesztpilótája, Dani Pedrosa végzett a tizedik helyen. A 2022-es fejlesztéseket pályára vivő „csendes szamuráj” először versenyzett 2018-as visszavonulását követően, ugyan benne volt a csattanásban, mely piros zászlót eredményezett, de az újraindítást követően nem okozott csalódást, a végén Bagnaiát is megelőzte. Végül Bastianini ismét megmutatta, hogy miért kell komolyan venni a jövő évi Gresini Ducati projektben. Már az időmérőn ott lehetett volna a Q2-ben, csak elvették a leggyorsabb körét. A futam során kapott egy hosszú körös büntetést, de ennek ellenére a 12. helyen zárt a 2019-es Ducatival.

Marc Márquez–Aleix Espargaró 2.0

Ritka az, hogy két versenyző egymás után két rajtnál is összetalálkozzon. Nos, Márqueznek és Espargarónak sikerült, ráadásul mindkétszer az Apriliás húzta a rövidebbet. Az első rajtnál Márquez régi önmagát idézve vetődött be az első kanyarba, és talán a kelleténél agresszívabb volt, melyet Espargaró szóvá tett a megszakítást követően.

A második start már egy amolyan dominó-effektusnak volt köszönhető, mivel Quartararo próbálta menteni a menthetőt, a kevésbé jó indulását követően, és keményen bement Márquez mellé, aki így ismételten letért az ideális ívről, és beleszánkázott Espargaró Apriliájába.

A negyedik körben végül Espargaró feladni kényszerült a versenyt technikai hiba miatt, de nem tudni, hogy a koccanásoknak volt-e köszönhető a kiállás. Ráadásul a spanyol fájlalta az oldalát, miután leszállt a motorról, könnyen lehet, hogy Márquez pont olyan szögben találkozott vele, amikor az Apriliás testével érintkezett a Honda.

Márquez összességében a nyolcadik helyen zárt, tovább kell keresni a Hondának az utat, mellyel kijöhetnek a sűrű erdőből, melyben jelenleg vannak. A noalei gyártónak pedig ez volt a második dupla nullázása idén, ám Aleix még mindig a top10-ben tartózkodik összetettben.

 

Vinales, Miller és Bagnaia borzalmas versenye – a mezőny vége

Vinales második indulása nem sikerülhetett volna rosszabbul, hiszen el sem tudott indulni a felvezető körre. A boxutcából várhatta a lámpák kialvását, és teljesen utolsóként, 19. helyen futott be. Vinales lehetőségei egyre inkább szűkülnek a jövőt illetően, hiszen már biztosan távozik a Yamahától, ülésre pedig a VR46 Ducatinál, vagy az Apriliánál találhat. Bárhova megy, Vinalest fel kell építeni mentálisan, mert az elmúlt évekről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy élvezte a versenyzést.

A gyári Ducati párosának szintén felejthetőre sikerült az első osztrák forduló, mert Miller dobogóra esélyes helyről zúgott ki, Bagnaia teljesen kiesett a ritmusból a megszakítást követően. Jön a kérdés. Miért teljesítenek gyengébben a gyári versenyzők, mint a Pramac versenyzői? A helyzet összetett, hiszen Martín szinte nyomás nélkül mehet első évében, míg Zarcóra sokkal inkább felszabadultság érzést hozott az utolsó esélye, mintsem mázsás terhet. Mind Millernek, mind Bagnaiának ez az első éve gyári Ducatisként, viszont a bíztató kezdést követően egyre több a hiba, amit Gigi Dall’Ignáék egy idő után nem fognak tolerálni, mert csúcsra kéne vinni 2007 után bolognaiakat.

Friss szombati hír volt, hogy a Tech3 KTM csapatával 2022-re szerződést írt alá Raúl Fernández, aki nem feltétlen örült annak, hogy az osztrákok fiókcsapatánál kell versenyeznie jövőre – szóba hozták a Petronas Yamahával Rossi visszavonulása, és Morbidelli valószínűsíthető távozása miatt. Ezzel eldőlt, hogy sem Danilo Petruccinak, sem Iker Lecuonának nem lesz helye Hervé Poncharal teamjében. Előbbinek a Superbike-világbajnokság, utóbbinak a Moto2 nyújthat menedéket. Lecuona egy abszolút vállalható versenyen van egyébként túl, pontot tudott szerezni, ráadásul Pol Espargarót nyomta le szoros csatában.

Ha már szóba került Dani Pedrosa, aki szabadkártyásként volt ott a hétvégi futamon, meg kell említeni Cal Crutchlow-t, a Yamaha tesztversenyzőjét, aki a térdműtét után lábadozó Franco Morbidellit helyettesíti a spielbergi duplán, és Silverstone-ban. Ám mielőtt augusztus végén jönne Crutchlow hazai versenye, már most hétvégén folytatódik a kétkerekű száguldás, az Osztrák Nagydíjjal.

Írj hozzászólást