Retro elemzés: így végezte ki Ancelotti a Guardiola-féle Bayernt!

Bayern - Real

A kezdőcsapatok.

Hat évvel ezelőtt, 2014. április 29-én született a Bajnokok Ligája-elődöntők egyik legsokkolóbb eredménye: az odavágón elért 1-0-s hazai győzelmet követően a Carlo Ancelotti-féle Real Madrid idegenben 4-0-ra söpörte le Pep Guardiola Bayern Münchenjét. De mi okozta a hatalmas különbségű verést? Merülés rovatunkban ma ezt az elődöntőt elemezzük!

Kockáztass akkorát, mint Guardiola, fogadj még ma!

Bevezetésként, ahogy retró elemzéseinknél megszokhattátok, kicsit visszatekintünk az előzményekre. Pep Guardiola 2013 nyarán vette át az éppen Európa legjobb csapatává nemesedő, és az előző szezonban triplázó Bayern Münchent Jupp Heynckestől. Egy év pihenő után feltöltődve Pep természetesen nem tétlenkedett, és számos új koncepciót próbált meghonosítani a német rekordbajnok gárdánál. Míg Jupp Heynckes alatt a csapat egyaránt preferálta a labdabirtoklsára illetve a kontrajátékra épülő stílust, addig Guardiola elődjénél is nagyobb hangsúlyt fektetett a labda uralására, a fojtó dominanciához pedig természetesen a korábbinál magasabbra tolt védelmi vonal dukált. A formáció a korábban kőbe vésett 4-2-3-1 helyett is inkább a 4-3-3 lett, de Pep időnként már első müncheni szezonjában is kacérkodott a három belső védős rendszer különböző válfajaival. A katalán edzőt sokan kritizálták, mondván dogmatikusan akarja ráerőltetni egy másik csapatra a Barcelonában már sikerre vezető elképzeléseit, ugyanakkor nem szabad eltagadni, hogy időről időre Münchenben Guardiola azért mindig finomított a játék részletein, még ha a játékról alkotott alapvető felfogása ugyanaz is maradt. Például az első pillanattól kezdve nagyobb hangsúlyt fektetett a széljátékra, hiszen míg a 2008-2012 közötti Barcelona legfontosabb építőköve középen a Busquets-Xavi-Iniesta-Messi négyes volt, addig a Bayern legnagyobb támadófegyvere a szélső játékosokban rejlett. A müncheniek mindenesetre minden idők legkorábbi bajnoki címét szerezték, már március végén elhódították a Salátástálat, s az Arsenal és a Manchester United viszonylag stabil legyőzésével a Bajnokok ligája elődöntőjébe is bejutottak. A tavalyi győztestől azonban mindenki címvédést remélt.

Carlo Ancelotti szintén 2013-ban írt alá a Real Madrid hívására, félbehagyva a PSG-projektet. Elődje, José Mourinho teljesen elvesztette az öltözőt, és a korábban kíméletlen kontracsapat játéka is látványosan megfáradt, nem volt kérdés, hogy a világ egyik kirakatcsapatának új impulzusra van szüksége. Szintén ezen a nyáron szerződött a klubhoz akkor világrekordot jelentő, 100 millió euróért a Tottenhamtől a walesi szélső, Gareth Bale, így Ancelottinak még egy nagy egyéniséget kellett beépíteni az amúgy is rengeteg sztárt a soraiban tudó királyi gárdába. Ancelotti a tűpontos taktikai tervezés helyett mindig is inkább kitűnő vezetői képességéről volt ismert. Akár a legnagyobb sztárokkal is könnyedén megtalálta a közös hangot, s csapatainak támadójátéka is leginkább arra épült, hogy egyéniségeinek minél komfortosabb környezetet teremthessen. Ennek ellenére a védekezésszervezést sem hanyagolta el, lévén, Arrigo Sacchi volt rá az egyik legnagyobb hatással mind játékosként, mind később edzőként. A Real a spanyol bajnokságban gyakorta dominálta a meccseket, leginkább 4-3-3-ban játszva. Bár mozgásaik nem voltak annyira megkomponáltnak, mint például Guardiola csapatának, azért viszonylag stabilan teljesítettek a hazai pontvadászatban. Igaz, a 2013-14-es spanyol bajnoki szezon hozta a történelem egyik legkomolyabb versenyfutását, így a Real szinte egész ősszel harmadik volt a táblázaton, a Rojiblancók csak tavasszal tudtak bizonyos időre az élre állni. A Bajnokok Ligájában eközben Ancelotti leginkább a stabilitásra és gyors játékosaira épített, leginkább a kontrákban bízva. A felállás is 4-3-3 helyett egyre többször inkább 4-4-2 lett, amelyben Bale sokat segített vissza védekezni, míg Benzema és Ronaldo magasan maradtak a gyilkos kontrák végigviteléhez. A fehérmezesek a Schalke sima, és a Dortmund szoros kiverése után jutottak az elődöntőbe.

Az első mérkőzést a Bernabéuban a Real Madrid nyerte, Benzema egyetlen góljával. Némileg meglepő módon Ancelotti csapata hazai pályán is teljesen átengedte a kezdeményezést a német ellenfélnek, fegyelmezett, 4-4-2-es védekező alakzatuk pedig csak elvétve támadta le a bajorok labdakihozatalait. Guardiola-rá jellemző módon- viszonylag óvatosan játszatta csapatát idegenben, türelmesebb és sterilebb labdabirtoklással. A Bayern ezzel megfelelően felkészült a Real esetleges kontratámadásaira, ám a kapura lényegesen kevesebb veszélyt jelentett. Guardiola taktikája sok kritikát kapott a német sajtótól, Pep azonban megvédte saját magát és játékosait, mondván, nem mehet fejjel a világ egyik leggyorsabb ellenfelének. De mi történt a visszavágón?

A Bayern München Guardiolához szokatlan módon 4-3-3 helyett 4-2-3-1-ben kezdett. A katalán mester keze alatt Alaba és Lahm gyakran játszott a pálya közepén, ezúttal azonban mindketten eredeti posztjukon, szélsőhátvédként szerepeltek, a védelem tengelyében pedig az odavágóhoz hasonlóan Boateng és Dante játszott. A két szűrő papíron Kroos és Schweinsteiger lett, tízesben az odavágón kimaradó Müller játszott, elöl pedig változatlanul Robben, Ribéry és Mandzukic rohamozott.

A Real kezdőcsapata csak egy helyen változott az első felvonáshoz képest. Casillas előtt változatlanul Carvajal, Ramos, Pepe és Fabio Coentrao alkotta a hátsó sort, Xabi Alonso és Luka Modric szűrte a támadásokat. Di María a jobb oldal helyett ezúttal a bal szélen kapott szerepet, Isco helyett Bale került a csapatba, a jobb oldalra, elöl pedig Karim Benzema és Cristiano Ronaldo feleltek, elsősorban a villámgyors kontratámadásokért.

A kezdőcsapatok.

„Az kockáztat igazán, aki nem kockáztat”- szól Pep Guardiola egyik kedvenc mondása, és a korábbi Barca-tréner ennek szellemében kezdte a visszavágót: meglépte, amit az odavágón számon kértek rajta, s a türelmesebb támadásépítés helyett a Bayern az első perctől kezdve jóval direktebb, célirányosabb játékkal rukkolt elő. Igaz, Guardiola ezt később karrierje legnagyobb taktikai hibájának nevezte.

A Bayern a megszokottnál kevesebb passzal építette támadásait, gyakran direkten forgatva a játékot a két szélső, Robben és Ribéry irányába. Őket a korábbiakkal ellentétben Lahm és Alaba egyaránt gyakori felfutásokkal támogatta. A hazaiak 64 százalékban birtokolták a labdát, Benzema és Ronaldo kevesebb védőfeladata miatt Kroos és Schweinsteiger könnyebben irányíthatták a játékot. Kroos egyébként többször visszalépett a védővonalba, Schweini pedig szűrőfeladatain kívül többsör csatlakozott a támadásokhoz is, gyakran az ellenfél tizenhatosára is befutva.

Ancelotti csapata labda nélkül fegyelmezett, és nagyon kompakt 4-4-2-t formált. Bár a kapuskirúgásoknál magasan ráálltak Neurékre, játék közben legtöbbször nem támadták le magasan a müncheni játékosokat. Benzema és Ronaldo gyakran magasabban maradt, egyből a Bayern hátsó sorát támadva, Di Marya és bale azonban nagyon mélyen visszasegítettek a védekezésbe, gyakran mintegy második szélsőhátvéd szerepét alakítva. Sem a védelem és a középpálya, sem az egymás mellett játszók között nem hagytak sok helyet. Ez pedig a meglehetősen nagy iramban rohamozó Bayern számára rövidesen végzetesnek bizonyult.

Az első gólt megelőző kontra. Dante hosszú indítását követően a Bayern struktúrája nincs megfeleően előkészítve, a fegyelmezetten visszazáró madridi középpálya megszerzi a labdát. A labdavesztést követően hét Bayern-játékos a labda vonla előtt ragad. GHyakorlatilag ki vannak zárva a védekezéésből, a nem éppen védőmunkájáról híres Kroosnak így óriási területet kell lefednie.
Di María és Ronaldo összjátékát követően a Real könnyedén vezethet kontrát. Szinte minden madridi lendületből sprinelhet a kapu felé, míg a hazaiak csak hátrálni tudnak. Boateng kilép a védővonalból, így Dante leghátul egy az egyben marad Benzemával. Dante szerel, ám a szögletből Sergio Ramos befejeli a vezető gólt.

Guardiola kockázatosabb taktikája két okból hozott katasztrofális következményeket. Egyrészt, mivel a támadások sebessége a megszokottnál sokkal gyorsabb volt, így kevesebb idejük maradt a játékosoknak a mozgásokat összehangolni, a hosszabb passzokkal együtt ez természetszerűleg nagyobb labdavesztési kockázatot jelentett. Bár a vonalak között jól mozgó Müller, illetve az időnként a jobb oldalra átkalandozó Ribéry túltöltésével volt néhány ígéretes megindulás a németektől, a sok cselt vállaló Robben és Ribéry megfelelő támogatás híján gyakran vezette az ellenfélbe a labdát, nem sok esélyük volt a széleket duplán levédekező madridiakkal szemben. Ráadásul a megszokottnál több játékos futott be a tizenhatoson belülre, a több beadásra épülő játék pedig a csapat egységének szétszakadását eredményezte.

A másik katasztrofális következmény pedig a támadások biztosítása volt: Guardiola legénysége szinte teljesen védtelen maradt a Real legnagyobb erősségének számító kontrajátékkal szemben. Mivel mindkét szélsőhátvéd magasan az ellenfél térfelén játszott, illetve gyakran az egyik belső középpályás, Bastian Schweinsteiger is csatlakozott a támadásokhoz, így Kroosnak kellett biztosítani Boatenggel és dantéval karöltve. A később a Real által leigazolt mélységi irányító azonban nem a védekezéséről híres, ráadásul a tizenhatoson belülre lendületből érkező müncheni támadóknak esélyük se volt visszazárni, hogy kisegítsék őket. A Real így a magasan játszó Benzema- Ronaldo duó, valmint a hozzájuk csatlakozó Bale és Di María segedelmével hatalmas területen lubickolhatott a kontratámadások közben. Bár az első két gólt egy-egy rögzített helyzet után szerezte Sergio Ramos így a egyik hősévé válva, ehhez is kellettek az azt megelőző életveszélyes Real-akciók, amelyek a második félidőt így már puszta formalitássá tették. A Real Madrid 3-0-s, összesítésben pedig 4-0-s előnnyel vonulhatott a szünetre, ezzel végérvényesen eldöntve a döntőbe jutás kérdését.

A harmadik gólt megelőző labdavesztés. Ribéry belevezeti a labdát a madridi védelembe, hat(!) fehérmezes védekezik a saját tizenhatosán belül. a Bayern támadói megint csak ki vannak zárva a védekezésből; a labda Bale-hez kerül, aki Kroos területén helyezkedik. Mégis Schweinsteiger támadja meg, kedvezőtlen szögből, így Di Maríához passzol, indulhat a kontra.
A folytatás. Mindkét szélsőhátvéd fennragad, Kroosnak egyedül kellene kisegítenie a két belső védőt, de természetesen elveszíti a futóversenyt Bale-lel szemben. A labda előtt így a real szélvészgyors támadói 3 a 2 elleni létszámfölényben vannak, a jelent végén Bale Roonaldoval rúgat üres kapus gólt.

 

A második félidő így szinte lényegtelenné vált, igaz, cserékkel guardiolának némileg sikerült stabilizálnia csapatát. Mandzukic helyére végre egy valódi szűrő, Javi Martínez érkezett, a vonal mellől induló Ribéry helyére a befelé induló Götze, végül pedig Müller helyett a veterán perui, Claudio Pizarro is kapott mintegy negyedórát. Ez már jobban hasonlított a megszokott 4-3-3-ra, gólt azonban csak a Real ért el. a 90. percben Ronaldo szabadrúgásból talált a kapuba, a különbséget végképp megalázóvá téve. Külsővel, a felugró sorfal alatt rúgta el a labdát.

Guardiola tehát kockáztatott, ám terve nem jött be, a Bayern támadó ereje helyett a Real kíméletlen kontrajátéka teljesedett ki a mérkőzésen. a Real tehát döntőbe jutott, ahol hosszabbításban 4-1-re le is győzte az egész futballszezon meglepetéscsapatának számító Atlético Madridot, igaz , a bajnokságban csak harmadik helyen végzett Ancelotti gárdája. Bár sokan a tiki-taka haláláról beszéltek, ez azért erős túlzás: a futball taktikai fejlődése nagyjából teljes egészében a labdabirtoklás és a kontrajáték ciklikus harcáról szól, egyszerűen annyi történt, hogy az adott körülmények között a meglévő játékosállománnyal a kontrajátékot játszó Real Madrid volt az, amely akaratát rá tudta erőltetni a labdabirtoklásra építő Bayern Münchenre. A lényeg tehát legtöbbször a részletekben dől el.

Írj hozzászólást