Simone Inzaghi, az új olasz edzőgeneráció egyik legkiválóbb képviselője

Az olasz bajnok Internazionale az elmúlt hetekben Simone Inzaghit nevezte ki a vezetőedzői posztra. Ennek köszönhetően Inzaghi lehetőséget kapott egy a bajnoki címre versenyképes topklub irányítására. Az Antonio Conte távozásával megüresedett pozícióra a gazdasági problémákkal küszködő milánói klub okos megoldást talált: a piacon jelen pillanatban elérhető, az Inter idei költségvetéséhez mérten megfizethető, felkészült szakvezetőt nevezett ki. Tette mindezt úgy, hogy Inzaghit évi négymillió eurós (plusz bónuszok) juttatással szerződtette, amely egyrészt lényegesen magasabb, mint amit korábban a Laziónál kapott, másfelől a szakember jóval alacsonyabb kiadást jelent a klub számára, mint elődje.

 


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

Háttér

Simone Inzaghi játékosként a Lazióval minden jelentősebb hazai trófeát elhódított, köztük a bajnoki címet, az Olasz Szuperkupát és három Coppa Italiát, sőt az Európai Szuperkupa-győztes keret tagja is volt 1999-ben. Edzőként előbb a rómaiak korosztályos csapatainál (allievi és primavera) dolgozott, majd Marcelo Bielsa hirtelen távozását követően kapta meg a vezetőedzői posztot, amelyet Stefano Pioli helyetteseként korábban már átmenetileg betöltött.

Inzaghi öt esztendőt töltött Rómában az első csapatnál és markáns, szervezett, kreatív futballra képes együttest épített ki. Két Olasz Szuperkupát (a döntőkben előbb Massimiliano Allegri majd Maurizio Sarri Juventusa elleni 3-2-es és 3-1-es győzelmek) és egy Coppa Italiát (az Atalanta elleni 2-0) nyert együttesével, amely tavaly sokáig fej-fej mellett haladt a scudettóért folyó versenyfutásban a Juventusszal.

A koronavírus okozta kényszerszünet és a nyári újraindulás megtörte csapata lendületét, amely rövidebb kispaddal bírt, mint a nagyobb gazdasági háttérrel harcba szálló Juventus, vagy éppen az Antonio Conte első évében már szárnyait bontogató, idén bajnoki címet elhódító Internazionale. Inzaghi a három kupasiker mellett egy másik döntőbe is elvezette együttesét, első római évében a Juventus azonban jobbnak bizonyult a Coppa Italia döntőjében (0-2).

 

Inzaghi 2017-ben játékosai gyűrűjében a Juventus elleni első megnyert Szuperkupa-döntőt követően. 2019 decemberében a Lazio ismét legyőzte a Zebrákat, akkor 3-1 arányban.

 

Inzaghi szakmai hitvallása

Inzaghi Allegrihez hasonlóan azon szakvezetők köze tartozik, aki értelmezi az egyes játékhelyzeteket, hogy a maga javára fordítsa azokat. Szakmai hitvallása, hogy taktikai ellenőrzés alá vonja a mérkőzésen történteket, főleg a pálya középső, centrális területeit a játék minden egyes fázisában. A szakvezető világos elképzelések mentén építi futballját, a mélységet keresi és a második hullámot tudatosan használja ki. Csapata legtöbb esetben védekezésből támadásba-, pozitív játékfázisba történő, villámgyors átállás során alakít ki helyzeteket. Inzaghi elképzelésében a Lazio optimális esetben állandó helyváltoztatásoknak köszönhetően nyer területet és a szakvezető tudatosan a kiismerhetetlenségre alapozva forgatja saját játékosait a pálya egyes területein (lásd többek között Stefan Radu és Senad Lulic személyre szabott, centralizált taktikai szerepeit). Levédekezés során rendkívül okos és számító módon az aktuális helyzetet értelmezve hol mélyen, hol magasan tartja védelmi vonalait, megszállja a centrális területeket, elzárva a passzsávokat, és kivár, vagy pedig tudatosan hol kettő, hol három támadót és belső középpályást alkalmazva az ellenfél térfelének közepén kívánja visszaszerezni a labdát.

A Laziónál az évek során alkalmazott 3-5-2-es, 3-4-3-as, 3-5-1-1-es hadrendje erre megfelelő lefedettséget biztosít számára, miközben futballja rugalmasabb és kreatívabb, mint Conte játéka hasonló felállásban.

Éppen ezért leszek rendkívül kíváncsi arra, hogy a kiemelkedő futballisták alkotta kerettel hogyan fog tudni bánni, mennyire tudja előtérbe helyezni és helyzetbe hozni, ezzel pedig a kötött szerepekből felszabadítani a kreatív játékosokat. A szakvezető ugyanis ismert arról, hogy játékosaiból optimális szakmai munkával képes kihozni a legjobbat, többeket új pozícióba állítva, és szakvezetői pályafutása során még nem dolgozhatott olyan erős kerettel, mint amely Milánóban fogadja. Ez akkor is igaz, ha jelen pillanatban az Inter kénytelen áldozatokat hozni a játékospiacon.

A vezetőedző jóval rövidebb kispaddal a Lazióból képes volt bajnoki címre is esélyes együttest faragni, és a tavalyi esztendő során fájó pont volt játékosai és szakmai stábja számára az, ahogyan a Lazio nyilvánvaló gazdasági szempontok alapján képtelen volt őt megtámogatni minőségi játékosok vásárlásával. Ennek ellenére idén a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe kormányzott együttesnél Inzaghi az elmúlt öt esztendő során kivételes szakmai munkát végzett.

A Lazio a 2019–2020-as bajnoki szezont követően sokkal többet érdemelt volna. Várható volt azonban, hogy egy bizonyos pont után a mértéktartó, és Claudio Lotito elnök döntéseibe rendre beletörődő szakvezető egyre kevésbé tudja majd motiválni játékosait és saját magát is, és a csapatjáték és az együttes fejlődése óhatatlanul megtörik, hatékonysága idővel csökkeni fog. Ahogyan azt az idei szezonban már tapasztalhattuk.

Inzaghi együttesének támadójátéka idén éppen ezért kevésbé volt gördülékeny, mint a tavalyi szezon során. Nem volt képes újítani, a játék kiismerhetőbbé vált, mert rendre ugyanazokra volt kénytelen építeni. Többek között a csapat eszét, Luis Albertót az ellenfelek tudatosan zárták ki a játékból, vagy kísérelték megakadályozni szervezői feladatkörét.

Sajnos a kispad rövidsége miatt a nemzetközi porondon is versenyben lévő együttes fásultabb futballt mutatott a szezon első felében. Pszichésen szintén nem kedvezett számukra, hogy az általuk kiérdemelt és remélt, a keret komoly szinten történő megerősítése elmaradt és ez és a BL-elfoglaltság (számos találkozót a koronavírus miatt kieső játékosok nélkül kellett megvívni) kihatással volt a játékosok mentális frissességére és játékuk intenzitására. Egyre kiismerhetőbbé vált a kevés alternatívát kínáló keret által alkalmazható futball.

Az idei szezonban felszínre került az, hogy hosszú távon miért nem lehet eredményes a csapat, ha nem kap kellő támogatást a klubvezetéstől. Amint olyan játékosok, mint Szergej Milinkovics-Szavics vagy Ciro Immobile lecserélésre kerültek, az aktuális ellenfelek több alkalommal átvették a kezdeményező szerepet, technikai fölénybe kerültek. A csapat gerincét jelentő játékosok jelenléte hivatkozási pontot adott, a cseréiket követően azonban a szerényebb képességű új szerzemények (például Vedat Muriqi) stratégiai értelemben sajnos nem tudtak hozzátenni annyit a játékhoz, hogy kellő hatékonysággal támogassák együttesüket az igazán erős vetélytársak ellenében. Egyre több taktikai fegyelmezetlenség jellemezte az együttest az elmúlt idényben, miközben hol kiváló, hol kevésbé sikeres szériát futott. A Lazio nem volt képes sokszor 90 percen át kontrollálni mérkőzéseket, kizárólag akkor, amikor legjobb és legkreatívabb futballistáik egyszerre tartózkodtak a pályán.

Rómában a szakvezető munkájának köszönhetően kiemelkedően teljesítő, taktikailag szervezett és fegyelmezett együttest épített, amely megbízható módon szállította az eredményeket. Inzaghi stábja megfelelő erőnléti állapotba hozta játékosait, az edzői stáb kiemelkedő szakmai teljesítményét és annak állandóságát mutatja, ahogyan három kupadöntőben is győzedelmeskedett együttesük az elmúlt években. Inzaghi ugyanakkor számtalan alkalommal kényszerűségből alkalmazta a 3-5-2-es felállást. Amíg olyan szélsőkre támaszkodhatott, mint Keita Baldé Diao, vagy éppen Felipe Anderson előszeretettel alkalmazta a 4-3-3-as hadrendet is, azonban a Lazio szűkre szabott gazdasági lehetőségei a szakmai bravúrok és trófeák ellenére rendre kisebb mozgástérbe kényszerítette és megfosztotta a szakvezetőt a folyamatos építkezés lehetőségétől. Szerencsésebb edzőkollégái az Inzaghihoz hasonló kiemelkedő szakmai munkát követően lehetőséget kapnak tovább építeni és erősebb játékoskerettel felvértezni csapatukat. Éppen ezért örülök annak, hogy az Inter egyezségre jutott vele. (Két évvel ezelőtt, 2019-ben Allegri távozásakor már Torinóban is szívesen láttam volna).

 


(X) MAGYAR-PORTUGÁL: 20-AS ODDS: Kattints ide és fogadj 20.00-s oddson magyar győzelemre, döntetlenre, vagy portugál sikerre!


 

Várakozások Milánóban

Inzaghi Milánóban új helyzetben találja magát. A keret adta lehetőségek hosszú távon növelhetik majd a taktikai repertoárt és a rendelkezésére álló futballistákból akár egy eltérő, de hatékony játékrendszert is építhet. Inzaghi kinevezése a rendelkezésre álló rövid idő alatt azért is bizakodásra adhat okot, mert a Conte által alkalmazott játékrendszert nem csak hogy ismeri, de annak egy alternatív változatával Laziója hosszú évek óta megbízható teljesítményt volt képes felmutatni. Conte kétarcú futballját már többször kiveséztem.

 

Az Internazionale játékrendszerének szakmai korlátai

 

Annyit azonban kiemelnék, hogy a pár vezéráldozattal járó idei átigazolási időszak ellenére a milánói csapat magja valószínűleg megmarad. Bár tény, hogy gyengébb lábakon állhat, mint a scudettót elhódító együttes, de a rendelkezésre álló játékosállomány a bizonyítani kívánó, rendkívül motivált Inzaghi számára így is kiemelkedő keretet jelent majd. Olyat, amelyre a fővárosban korábban nem számíthatott. Előző együttese a védelmi vonalak köze beékelődő középpályások irányításával első kézből képes volt tetszetős akciók vezetésére, Milánóban többek között Marcelo Brozovic és Nicolo Barella segítheti ebben. Stefan de Vrij, akivel Inzaghi együtt dolgozott Rómában pedig betéve tudja a szakvezető utasításait.

Az Internek papíron nagyobb esélye volna egy újabb bajnoki elsőségre Conte automatizmusokra épülő, kodifikált, rendkívül szervezett egydimenziós futballjának köszönhetően, amely az állandóságot tekintve talán alkalmasabb volna e célra. Európában azonban Inzaghi kreatívabb, ötletgazdagabb futballja hatékonyabb lehet, mint a bajnoki címet szállító, de merev elképzeléseket erőltető elődjéé.

Milánóban a felelősség és az elvárások is nagyobbak, miközben az Inter hívei csalódottak, hogy a keret megerősítése helyett most inkább túlélésre kénytelen építeni a Suning csoport. Inzaghi rugalmasabb taktikai elképzelései, motivációja és jól megérdemelt kinevezése ugyanakkor akár pozitívan hathat majd az együttes játékának szakmai fejlődése szempontjából, különösen Európában. Ez nem feltétlenül eredményességben mutatkozhat majd meg, hanem elsősorban a játék minősége szempontjából. Az idő majd eldönti, hogy e várakozásoknak megfelel-e majd az új szakmai stáb és csapata. Ahogy Conténak is kellett némi idő elképzelései megvalósításához, valószínűleg a szakvezetőként egy érési és fejlődési folyamat közepén tartó Inzaghi számára sem lesz ez másképpen.

 

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

 

Fotók: taiwannews.com, 90min

Kéri András Dániel

A szerző a Calcio Analyst Italia nevű nemzetközi podcast adás szerkesztője

 

Írj hozzászólást