Craig Foster, a filantróp – példamutató

A Példamutató egy olyan sorozat, amiben egy vagy több kivételes jelenetet, jeleneteket vágunk, elemzünk és tárgyalunk meg mélyebben. Minden olyan sportesemény és sportolói teljesítmény, ami inspiráló hatást gyakorol, eséllyel pályázik a Példamutató figyelmére. Ezúttal egy olyan volt futballista tettét mutatjuk be, aki karrierje után mások életét próbálja jobbá tenni.

Fotó: Getty Images


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

A több főszereplős történethez vissza kell utaznunk az időben, egészen pontosan 2018 novemberéig – ekkor játszódik a futballvilág egyik legnagyobb drámája; ezúttal a pályán kívül. Mielőtt azonban felelevenítenénk az eseményeket, érdemes tisztában lenni az előzményekkel is. Hakeem al-Araibi a sportban szerény eredményeket felmutató Bahreinben született, ahol kivételes labdarúgó tehetségnek számított. Szép karriert jósoltak neki a szakemberek, amit hamar derékba törtek a helyi hatóságok.

A 2010-es évek elején forrongott az arab világ, az Arab-tavasznak nevezett forradalmi hullám Bahrein partjait is szép lassan elérte, a mozgolódást azonban hamar leverte a karhatalom. Ebbe a lázadásba keveredett bele valahogy az akkor 19 éves bahreini válogatott játékos, akit egy rendőrőrs megtámadásával gyanúsítottak – egy olyan időpontban, amikor televíziós mérkőzésen szerepelt.

A kicsit sem elhanyagolható bizonyítékok ellenére őt, a családját és több futballistát is letartóztattak, majd megkínoztak a börtönben, aztán három hónappal később szabadon engedték a tárgyalásig.

Al-Araibi ekkor menekült el a Bahreintől több ezer kilométerre fekvő Ausztráliába, ahol végül 2015-ben megkapta a menekült státuszt és a tartós letelepedési engedélyt. Később itt is nősült meg és a futballt sem hagyta abba, ausztrál alsóbb osztályokban játszott. A nászútját Thaiföldön töltötte volna újdonsült feleségével – és mint később kiderült, ezzel hatalmas hibát követett el.

2018-ban a thaiföldi reptéren őrizetbe vették, ekkor derült ki a számára, hogy távollétében 10 év börtönre ítélték Bahreinben, és nem elképzelhetetlen, hogy ez a biztos halált jelentette volna az akkor 25 éves játékosnak. A thai hatóságok eleinte készségesek voltak al-Araibivel, mivel azonban ellene érvényben volt az Interpol nemzetközi körözése a vörös jelzéssel, nem tudtak mit tenni.

A történet itt vett ismét furcsa kanyarulatot, hiszen az Interpol 2015 óta nem ad ki körözést olyan menekültekkel szemben, akiket egy adott ország már befogadott, és ez alapján az illető nem is küldhető vissza korábbi hazájába. Az ügyet bonyolította, hogy annak ellenére, hogy az Interpol weboldalán semmilyen körözési információt nem lehetett felfedezni, a thai rendőrök valamiképpen mégis fel tudtak ilyet mutatni al-Araibinak is. Ráadásul, mivel ekkor még nem volt ausztrál állampolgár, új hazája kormányától is kevesebb segítséget várhatott.

 

Egész Ausztrália Hakeem megmentésére sietett / Forrás: middleeastmonitor.com /Mark Nolan

Ekkor sietett a segítségére Craig Foster, az ausztrál válogatott korábbi csapatkapitánya, aki egyenesen Thaiföldre utazott, hogy első kézből értesüljön az eseményekről. Az angol Portsmouth és a Crystal Palace volt középpályása már az ausztrál kormány ajtaját döngette, hogy tegyenek lépéseket az ekkor már több napja börtönben lévő játékos megmentéséért. Az enni is képtelen al-Araibi több kilót fogyott a thai börtönben, Foster előbb levelet írt a FIFA főtitkárának, majd személyesen is Svájcba utazott, hogy lobbizzon al-Araibi érdekeiért. Az általa indított #SaveHakeem hashtaget több millióan osztották meg a Twitteren, ahol rengeteg aktív vagy éppen korábban visszavonult sportoló állt az ügy mellé, több politikus és médiaszemélyiség mellett. Foster részben elérte célját, a FIFA több képviselőjét is Thaiföldre küldte, miközben a NOB és az ENSZ is al-Araibi azonnali szabadon engedését sürgette.

Nem csak Sydney-ben és Melbourne-ben tartottak tüntetéseket a thai és a bahreini nagykövetségek előtt, de hasonló megmozdulások voltak Berlinben, Torontóban és Londonban is. A zavaros ügy hamar politikai fordulatot vett, így az ausztrál kormány is kénytelen volt jelentős lépéseket tenni, elsősorban Foster bírálata után. Hősünket 76 nap fogság után engedték szabadon a thai rendőrök, majd azonnal Ausztráliába repült. Az elengedése azonban legalább olyan ellentmondásosra sikeredett, mint a letartóztatása.

 


(X) Fogadj minden nap 3500 Ft értékben a darts világbajnokságra, és minden nap 1500 Ft ingyenes fogadást kapsz ajándékba! Kattints ide és regisztrálj egy számlát!


 

A thaiföldi bevándorlási rendőrség vezetője úgy fogalmazott, hogy „új információk” jutottak a külügyminisztérium tudtára, majd kérvényezték a bíróságtól a vád elejtését. Az elsődleges ok Thaiföld szerint az volt, hogy Bahrein nem kívánja folytatni a harcot al-Araibi kiadatásáért. Mindez azután történt, hogy a thai külügyminiszter személyesen találkozott a bahreini fővárosban, Manamában a király egyik unokatestvérével, Szalmán bin Hamad al-Kalifa koronaherceggel (egyben miniszterelnökkel) bár a hivatalos kommunikáció szerint a pusztán politikai megbeszélésen nem került szóba al-Araibi ügye. Az egyre nagyobb politikai és a média felől érkező nyomás hatására Thaiföld kihátrált Ausztrália és Bahrein harcából, amibe eleve nem is kellett volna belekeverednie. Az arabok később egy homályos nyilatkozatban azért tudatták a világgal, hogy a Bahreini Királyság továbbra is bűnösnek tekinti a futballistát és minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy érvényesítse felette a királyság jogait.

Szalmán sejk ekkor az ázsiai konföderáció, az AFC elnöke volt (később aztán kiderült, hogy jó ideje már semmilyen feladatot nem látott el a szövetségben), illetve a FIFA alelnöke is, és a két és fél hónap alatt teljesen elérhetetlen volt a közvélemény számára, miközben minden bizonnyal döntő befolyása volt vagy lehetett volna ebben az ügyben.

Szalmán sejknek azért is volt még kellemetlenebb az egész al-Araibi ügy, mert 2016-ban pont a bahreini játékos volt az, aki élesen kritizálta őt és a helyi labdarúgó-szövetséget, mondván, korábban nem védte meg a futballistákat a zavargások idején, miközben ő maga volt a szövetség elnöke is egyben.

 

Al-Araibi a megmentőjével /Forrás: goal.com

Craig Foster nem csak al-Araibinak segített új életet kezdeni. Több civil és emberjogi szervezetnek a vezetője és tagja, filantróp tevékenységét Ausztrália többször is elismerte a legmagasabb szintű kitüntetésekkel. Több alkalommal utazott el például Pápua Új-Guineára és Naurura, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a menekült táborokban fogva tartottak embertelen körülményeire. E mellett a helyi őslakosok helyzetével is rendszeresen foglalkozik, az LMBTQ szervezetek folyamatos segítése mellett. A korábbi ausztrál válogatott Foster a médiában is aktív szerepet tölt be szakkommentátorként, jó barátságot ápolt az ausztrál labdarúgás egyik legnagyobb alakjával, a magyar származású Les Murray-vel, akivel A-Ligás csapat indításán is együtt dolgoztak korábban.

Craig Foster pályán kívüli önzetlen tevékenysége tökéletesen lefedi a már-már unalomig ismételt, ezért sokszor tartalom nélküli futballista elvárásokat:

Példakép volt a pályán és az maradt a pályán kívül is.

 

Melyik együttes nyeri az Afrikai Nemzetek Kupáját?

6,00 – Szenegál

7,00 – Algéria

7,00 – Egyiptom

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Afrikai Nemzetek Kupája/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a nemzetközi foci piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Írj hozzászólást