149 öngól tiltakozásképpen egy futballmérkőzésen
Egy madagaszkári futballmérkőzésen az egyik csapat edzője szokatlan utasításokkal küldte pályára a csapatát. Az emlékezetes találkozó több csúcsot is megdöntött – amelyeket viszont értelemszerűen nem vesznek figyelembe a statisztikusok.
Az AS Adema 149–0-ra nyert a Stade Olympique l’Emyrne ellen a madagaszkári bajnokság rájátszásának 2002. október 31-én lejátszott utolsó mérkőzésén úgy, hogy valamennyi találat öngól volt. A hihetetlen eredmény és az öngóleső oka nem az SOL játékosainak indiszponáltsága volt, hanem a csapat tiltakozása egy korábbi mérkőzés játékvezetői ítéletei ellen. A SOL-nak ugyanis az utolsó előtti fordulóban meg kellett volna nyernie a DSA Antananarivo elleni meccset, hogy a következő találkozón meg tudja előzni az éllovas Ademát, és így elhódítsa a bajnoki címet.
A DSA elleni mérkőzésen viszont 2–2-es döntetlen született – úgy, hogy a SOL edzője szerint a játékvezető többször a csapata kárára ítélt, döntően befolyásolva a mérkőzés végeredményét. A bundagyanús meccset követően a feldühödött tréner utasításba adta a játékosainak, hogy az Adema elleni, már tét nélküli mérkőzésen dacból annyi öngólt rúgjanak, amennyit csak tudnak.
A labdarúgók eleget is tettek a kérésnek: összesen 149-szer találtak a saját kapujukba, átlagosan 36 másodpercenként rezgett a háló, mindegyik középkezdés után. A szokatlan produkciót a játékvezető és a már bajnok ellenfél egyaránt csodálkozva és tétlenül nézte, a szurkolók pedig felháborodtak a történteken.
„Az Adema játékosai sokkot kaptak. Mozdulatlanul álltak, és nézték, ahogy az elkeseredett rivális folyamatosan rúgja az öngólokat. A felbőszült szurkolók a pénztárakhoz rohantak, a belépők árának visszatérítését követelték. A játékvezető pedig tehetetlenül állt, csak nézte a rekorddöntő mérkőzést”
– szerepel a visszaemlékezésekben.
Az emlékezetes találkozón történteket az ország labdarúgó-szövetsége nem hagyta következmények nélkül: a SOE vezetőedzőjét három, négy játékosát pedig egy-egy évre tiltották el, a csapat többi tagja pedig figyelmeztetésben részesült.
A futballtörténészek és statisztikusok többsége úgy véli, a szándékosan szerzett öngólok miatt nem ezt a mérkőzést kell tekinteni a futballtörténelem legtöbb gólt hozó találkozójának, hanem a Skót Kupa 1885–1886-os kiírásában lejátszott Arbroath–Bon Accord mérkőzést, amelyen a hazai csapat 36–0-s győzelmet aratott.
Kiemelt kép: Hürriyet