16 meccses veretlenség egy angol ligában kezdő edzőként? Mousinho tud valamit!
A 36 éves John Mousinho január elején úgy vette át a Portsmouth FC irányítását, hogy másfél hónappal korábban még mérkőzést játszott a harmadosztályban a Pompey egyik riválisánál. Ez az első munkája profi csapat edzőjeként, és úgy tűnik, érti a szakmáját.
Hat mérkőzés után a League One, vagyis az angol harmadosztály ötödik helyén állt a Portsmouth FC, ami egy ilyen nagy múltú egyesület esetében nem feltétlenül lenne érdemes a szóra. Ám ha megvizsgáljuk, hogy tavasz óta, milyen sorozaton van túl a csapat, és ki vezette végig az úton a Pompey-t, mindjárt más az optika.
A 125 éve alapított Portsmouth FC a 2000-es évek végére csődbe jutott, és ugyan 2010-ben, a „gazdasági totálkár” évében még FA kupa-döntőt játszott a Chelsea ellen, végül a negyedik osztályig zuhant. A klub előbb egy bűnöző orosz milliárdos kezébe került, majd 2017-ben megvásárolta a volt Disney-vezér, Michael Eisner cége, és azóta stabilizálta a helyét a harmadosztályban. Hat év alatt kétszer is beverekedte magát a rájátszásba, de nem jutott fel a The Championshipbe, a 2022–2023-as szezonban a nyolcadik helyen végzett.
2021 tavaszán a korábban a Huddersfieldnél is dolgozó Danny Cowlyt nevezték ki a kispadra, aki többször is kiérdemelt a hónap edzője címet a ligában, ám egyszer sem jutott vele a rájátszásba a Pompey. Azok után, hogy tavaly év végén csaknem két hónapon át nyeretlen volt vele a csapat, elbocsátották. A Portsmouth-t irányító Eisner család egészen merész lépésre szánta el magát, és egy olyan edzőt nevezett ki a helyére, aki egyetlen percnyi vezetőedzői tapasztalatot sem gyűjtött, mielőtt leült volna egy League One-csapat kispadjára.
Ő pedig John Mousinho, aki tavaly novemberben játszotta utolsó mérkőzését az Oxford United színeiben. Hogyan kerülhetett egy 36 éves labdarúgó egy harmadosztályú, vagyis profi angol csapat kispadjára?
Az egyetemről a pályára
Mousinho Nyugat-Londonban született, édesapja portugál származású, ő pedig ízig-vérig angol. Pályafutását nézve kevésbé fontos, de a Tottenham Hotspurnek szurkolt, az 1990-es években Teddy Sheringham góljain csüngve lett szerelmes a csapatba. 19 évesen már a szomszédos kerületben, a negyedosztályú Brentfordban futballozott, a negyedik és a harmadik vonal között ingázott csapataival, míg megtalálta a számítását Burton Albionban. 2015 és 2017 között a klub a negyedosztályból a The Championshipbe jutott, fantasztikus utazásban volt részük a játékosoknak. Mousinho ezekben az években megmutatta, hogy ezen a szinten príma futballistának számít. 2017-ben igazolt az Oxford Unitedhez, és idén decemberig a keret tagja volt.
Több klubjánál, a Burtonben és az Oxfordnál is kinevezték csapatkapitánynak, játszott középső középpályásként és középső védőként is, kihasználta vezetői képességeit és intelligenciáját. A megszólalásaiból kitűnik, hogy nagyon értelmes, összeszedetten gondolkozik a futballról. Mielőtt komolyabban futballozni kezdett volna, egyetemet is végzett, 2003 és 2005 között az Egyesült Államokban a Notre Dame-ra járt.
Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz az Unibetre, 100%-os befizetési bónuszt és 60 ingyenes pörgetést kapsz ajándékba!
A 2020–2021-es szezonban térdsérülést szenvedett, és hasznosan szerette volna eltölteni a hathetes rehabilitációs időszakot. Kérésére Karl Robinson, csapatának az edzője erre a rövid időre bevette a stábjába, élesben gyűjtött némi tapasztalatot a kispadon. Amikor 2021 júliusában meghosszabbította szerződését Oxfordban, úgy állapodott meg a vezetőkkel, hogy játékosként, és asszisztensként is számíthat rá az új vezetőedző, Danny Cowly. Ekkor már több hónapja ő vezette a Premier League- és EFL-játékosokat tömörítő szakszervezetet. Úgy tűnik, az angol futballisták kollektíven is megbíztak irányítói képességében, sportvezetőként is kipróbálta magát, de vezetőedzőként még nem.
Amikor a Portsmouth ügyvezetője, Andrew Cullen hivatalosan bejelentette Mousinho érkezését idén januárban, úgy fogalmazott, hogy tulajdonképpen a vezetői és motivációs képességeivel nyerte meg az állást. Egyebet nem is mondhatott, hiszen megjósolhatatlan volt, hogyan fog teljesíteni minimális edzői jártassággal. Mousinho a sajtótájékoztatón elismerte, hogy nem is álmodott erről a lehetőségről, egészen hihetetlennek tartotta, hogy a klub felkérte erre a feladatra.
A Pompey-nél nagy várakozással és persze vegyes érzésekkel fogadták Mousinhót. A csapat akkor már több mint két hónapja, 2022. október vége óta nem nyert, utolsó három mérkőzését sorozatban elbukta. Kiesett a Tottenham Hotspur ellen az FA-kupából – ez azért megmagyarázható –, majd kizuhant a ligakupából, a bajnokságban pedig kikapott a Bolton Wandererstől 3–0-ra. Az együttes padlón volt. Nem úgy Mousinho, aki nyugalmat és erőt sugárzott.
Érdekes hallgatni bemutatkozó mondatait a csapattal lezajlott első találkozásakor. Röviden összefoglalta, melyek a célok a következő hetekben, majd rögtön nyitott a játékosok felé: „Ha valaki beszélgetni szeretne, bármi problémája van, csak jöjjön, beszéljünk. Ha valakinek esküvőre, temetésre kell mennie, vagy a gyerekkel történt valami, egyeztessünk, dumáljunk. Értetek fogok dolgozni, azért, hogy szintet tudjatok lépni, hogy jobb játékosok legyetek. De sokat fogok követelni tőletek, és elvárom, hogy mindenki a legjobb teljesítményt nyújtsa a pályán.”
Semmi fennköltség, tiszta beszéd, őszinte gondolatok, amelyek rögtön kamatoztak. Mousinho első tíz meccsén hat győzelmet aratott övéivel, a vezetők és a szurkolók hite pedig kezdett visszatérni.
„Agresszív és pragmatikus futball, sok labdabirtoklás, erőteljes támadófoci”
– sorolta el egy szuszra filozófiája elemeit bemutatkozó sajtótájékoztatója után.
A labdabirtoklást illetően Mousinho betartotta ígéretét, az elmúlt fél évben sorjáznak azok a meccsek, ahol 60 százalékban vagy annál is nagyobb arányban volt csapatánál a labda. A Portsmouth elsősorban a szélekről érkező beadásokra, illetve a pontrúgásokra kezdte helyezni a hangsúlyt, illetve az erőteljes fejjátékra, amiben nagyon jó a Pompey. Az eredményes támadófutball a gólok számát nézve egyelőre nem valósult meg: március közepe óta 17 bajnokit játszott a csapat, amelyeken 24 gólt szerzett – ebből tízet a nagyszerű befejezőcsatár, Colby Bishop. Rajta állt vagy bukott a Portsmouth támadójátéka, a további legeredményesebb játékosok az ötgólos Marlon Pack és Connor Ogilvie voltak. Előbbi középpályás, utóbbi védő…
Mousinhóval rövid idő alatt legyőzhetetlenné vált a Portsmouth. Március 14. óta a bajnoki mérlege: hét győzelem, tíz döntetlen, vereség nélkül, nyolc kapott gól nélkül lehozott mérkőzés, vagyis csaknem 50 százalékos clean sheet.
A tréner kukába hajította a 4-4-2-es, majd 5-3-2-es felállást, és átállt előbb a 4-3-3-as, később a duplaszűrős, csúcsékes alakzatra (4-2-3-1). A taktikai rugalmasság híveként, ha az ellenfél játéka úgy kívánta, visszaállt 4-3-3-ra, sőt kipróbálta az 5-3-2-es formációt is. A lényeg minden esetben a támadófutball segítése volt.
A Mousinho érkezése előtti utolsó három hónapban nyolc olyan meccset is játszott a Portsmouth, ahol a csapat várható góljainak száma a 0,7-et sem érte el. Mousinhónak első három hónapja alatt mindössze négy ilyen meccse volt, cserébe kilenc alkalommal a 2,0 xG-t is meghaladta a csapat. Látványosan javult tehát a támadások minősége, nőtt a veszélyes akciók száma és a kapura jelentett veszély. A labdaszerzések száma a Cowly távozása előtti négy hónapban egyetlenegyszer haladta meg a 110-et. Miután Mousinho átvette a csapatot, sokkal agresszívebb, domináns játékot kért, a labdaszerzések száma a második meccsén 119, a harmadikon 114 volt. Idővel 120 fölé kúszott.
John Mousinho a büdzsére is ügyel: a nyári átigazolási időszakban kizárólag szabadon igazolható játékosok érkeztek, illetve néhányan kölcsönügylet keretei között. Mindez 1,6 millió fonttal növelte a keretértéket. Jelenleg a Portsmouth a League One kilencedik legértékesebb (9,73 millió font) játékoskeretű klubja.
A vezetőedzőként teljesen tapasztalatlan Mousinho leigazolása egyelőre bejött Portsmouth-ban. A csapat célja továbbra is a rájátszás. Hat meccs után egy ponttal lemaradva az éllovas Exetertől, egyedüliként veretlen a Pompey a League One-ban.
Kiemelt kép: Portsmouth FC