30 éve ejtette ámulatba a Bajnokok Ligáját egy új-zélandi gólzsák

Mindenki tegye a szívére a kezét, és vallja be őszintén, hallott-e már életében Wynton Alan Whai Ruferről, röviden, Wynton Ruferről? Nem, ő nem egy C-kategóriás brit sitcom mellékszereplője, hanem a valaha élt egyik legjobb új-zélandi labdarúgó. 30 évvel ezelőtt történelmet írt: az 1993–1994-es Bajnokok Ligája-kiírásban 8 gólt lőtt, így ő lett a kupasorozat első és azóta is utolsó új-zélandi BL-(társ)gólkirálya. Olyan támadókat utasított maga mögé, mint Hriszto Sztoicskov, Jürgen Klinsmann és Jean-Pierre Papin.

Wynton Rufer svájci apa és maori anya nászából született 1962-ben, helyi wellingtoni csapatokban kezdett futballozni. A mulatságos nevű Stop Out után a Wellington Diamondsban csillogott. Egy videós interjúban bevallotta, hogy Pelé, Gordon Banks és Johann Cruyff volt a példaképe. Annyira imádta őket, hogy a középiskolai évei alatt használt sárga esőkabátjára varratta az összes idol nevét.

Miután hazájában kétszer is az év fiatal játékosának választották, és 17 évesen bemutatkozott a válogatottban, a Norwich City menedzsere testvérével együtt – így bizonyosan szívesebben utazott – meghívta egy próbajátékra. 

Ő volt az első új-zélandi futballista, aki eljutott az angol másodosztályba. Illetve csak eljutott volna, mert hiába az aláírt szerződés, nem kapott munkavállalási engedélyt. Néhány hónap tétlenség után átigazolta az FC Zürich – nyelvi gondjai nem voltak, édesapjával a mai napig (svájci) németül társalognak otthon.

Eközben gőzerővel készülhetett a világbajnokságra, hiszen Új-Zéland – története során először – kijutott a tornára – Rufer elévülhetetlen érdemei révén. Azzal, hogy a nagy rivális Ausztráliától nem kaptak ki a selejtezőben, sőt egyszer 1–0-ra le is győzték, jöhetett a rájátszás Kína ellen. A meccsen kapott egy jókora könyököst, ami miatt felrepedt a szemöldöke, de a 2–1-es győzelemhez ő is hozzájárult egy óriási góllal.

„Azt ígérték nekem, ha én lövöm a győztes gólt, első osztályon utazhatok majd az új csapatomhoz. Én lőttem, de az első osztály így is füstbe ment”

– vallotta be később egy videós beszélgetésben. 

12–2-es selejtezős gólkülönbséggel utazhattak az 1982-es spanyolországi vb-re, ahonnan 2–12-vel érkeztek haza. Skócia, Brazília és a Szovjetunió sem kímélte őket. Rufer 19 évesen, a keret legifjabb tagjaként minden mérkőzésen játszott.

„Titkon arról álmodoztam, hogy mind a három csoportmeccsünkön lövök egy gólt, és nem Svájcba kell majd utaznom, hanem a Barcelona ajánl majd szerződést. Sajnos nem történt meg, pedig tényleg hittem benne.”

Svájcba visszatérve nem volt szerencséje, az előző évi bajnok FC Zürich lejtmenetbe kezdett: a csatár 4 évet húzott le a csapatban, ezalatt nyolcszor volt edzőváltás, és 1988-ra a másodosztályba zuhant a klub. Rufer ekkor már nem volt ott, de a négy év alatt letette a névjegyét a szurkolók körében. A bajnoki idényekben átlagosan 8-10 gólja volt, a csúcs az 1985–1986-os 28/14-es mutató. Játszott az Intertotó- és az UEFA-kupában is. Később az Aarauba, majd a Grasshopperbe igazolt, amellyel Svájci Kupát és ezüstérmet nyert.

Hét svájci idénye alatt minden sorozatot figyelembe véve 103 gólt lőtt, impozáns adat. Ebben az időszakban egy leendő szaktekintélytől tanulhatott: 1986-tól a szárnyait bontogató Ottmar Hitzfeld volt az edzője, aki 3 évvel korábban fejezte be a futballt. Ő volt az, aki Aarauból magával vitte Rufert a Ciriaco Sforza-féle Grasshoppershez. A második zürichi időszak olyan jól sikerült a csatár számára, hogy 1989-ben felfigyelt rá egy másik legendás német edző, Otto Rehhagel, aki 1981 óta építkezett a Werder Bremennél.

 

Otto-mágia

Rehhagelt legalább annyira tisztelik Brémában, mint Görögországban a 2004-es Eb-diadal óta. Az ő időszakában (1981–1995) érte el legnagyobb sikereit a klub: 1983 és 1995 között kétszer lett bajnok, négyszer ezüstérmes, négy kupadöntőjéből kettőt megnyert, négy Német Szuperkupából hármat. A legnagyobb durranás az 1991–1992-es Kupagyőztesek Európa-Kupája (KEK) megszerzése volt. Wynton Rufer aktív részese volt a csodálatos időszaknak.

Friss bronzérmes, kupadöntős csapathoz érkezett, ahol Rehhagel az első pillanattól számított rá. Ő kapta a legtöbb játékpercet a keretből, 10 góllal (és 6 gólpasszal) indított, házi gólkirály lett, pedig a csapatban ott volt például Karl-Heinz Riedle is. Az UEFA-kupában a Maradonával felálló Napolit oda-vissza legyőzték, helyesebb inkább, ha azt írjuk: földbe döngölték (3–2 és 5–1).

A gyengébben sikerült bajnoki idényt a következőben Bundesliga-bronzzal és újabb kupagyőzelemmel feledtette a csapat (a csatár 33 meccsen 15 gólt lőtt, 5 gólpasszt adott), majd jött az 1992-es év, amely a klub szurkolói számára feledhetetlen lett.  

A román Bákó 11–0-s kiütése után (Rufer háromszor talált be) a második fordulóban a Ferencváros várt a németekre a zöld-fehérek összecsapásán. Hiába Lipcsei 2 gólja a Weserstadionban, a Werder Bremen 4–2-es összesítéssel továbbment. (Apró érdekesség, hogy az FTC ugyan csak 2 kört ment a sorozatban, így is Lipcsei lett a KEK gólkirálya 6 góllal.)

A negyeddöntőben a Galatasaray már nagyobb falat volt, az elődöntő az FC Bruges ellen pedig még nagyobb. Hátrányból kellett megfordítania a párharcot a Werdernek, jöhetett az Arséne Wenger vezette Monaco elleni döntő. Emmanuel Petit-vel és George Weah-val néztek farkasszemet a brémaiak, Rufer pedig ismét beindult. Csatártársa, Klaus Allofs szerzett vezetést, majd egy kapussal szembeni megkerülős csellel ő is betalált. A Bremen 2–0-ra nyert, és megszerezte a kupát – Rufer 4 góllal zárt.

Az Európai Szuperkupa fináléjában a megismételt mérkőzésen is gólt lőtt az új-zélandi támadó, de a győzelem végül a Sztoicskovval, Koemannal felálló Barcelonáé lett.

Ebben az évben 1989 és 1990 után már harmadszor választották Óceánia legjobb futballistájának. 

A következő idényben folytatódott a fieszta – a bajnokságban. Wynton Rufer ebben az évben szinte egyedüli góllövő csatárként vitte a hátán a csapatát, és minden sorozatban eredményes volt, ahol csapata elindult. A kupában 5/5-el, a KEK-ben 4/4-el zárt, a bajnokságban 17 találatnál állt meg, a második legeredményesebb támadó volt a Bundesligában. A legnagyobb rivális Bayern München ellen az oda- és a visszavágón is duplázott, a tavaszi összecsapáson büntetőből.

Csapata az utolsó három fordulóban 12 gólt lőtt, ellenállhatatlanul játszott, és megnyerte a salátástálat.

Rufer legszebb góljai közül szemezgetve érdemes erősen összpontosítani arra, amelyiket 1.17-től szerez: egy jobbról érkező beívelést rosszabbik lábbal, háttal a kapunak lő kapásból a hálóba.

Abszolút kétlábas játékos volt, ami óriási előny a kapu előtt (is). Igazi befejező csatárként a büntetőterületen kívül és az ötös környékén is pontosan célzott, fejjel és lábbal is. A fejét nem csak fizikai értelemben használta, számtalan gólját úgy szerezte, hogy a kirontó kapus fölött elegánsan pöckölt a hálóba. 

Földöntúli fordítás

És akkor jöjjön a cikk elején említett 1993–1994-es Bajnokok Ligája (BL)-csillogás. A BL-ben ekkor még két egyenes kieséses párharcot kellett vívni a csoportkörért, ahová mindössze nyolc csapat került be. A Dinamo Minszk könnyű préda volt a Werder számára (összesítésben 6–3), a Levszki Szófia nehezebb (3–2), a 9 gólból Rufer egymaga négyet lőtt. A csoportkörben a Porto, a Milan és az Anderlecht várt Rehhagel csapatára. A portugálok elleni 3–2-es vereség alkalmával az új-zélandi gólt és gólpasszt jegyzett, a Milan elleni meccset pedig az ő gólja mentette döntetlenre. Az Anderlecht elleni fordítást a sorozat legizgalmasabb pillanatai között lehet emlegetni. A 0–3-ra álló németek a 66. és a 89. perc között öt góllal válaszoltak, az elsőt és az utolsót Rufer szerezte. 

A BL-csoportból így sem jutott tovább a Basler-, Herzog-, Hobsch-féle csapat, ám a gólkirályi címet megszerezte Wynton Rufer, hiszen a barcás Ronald Koemannal karöltve, 8 góllal futott be az első helyre.

 

 

Rufer 32 évesen, egy Bundesliga-ezüsttel búcsúzott el Brémától, a japán JEF Unitednél kezdett levezetni, ám fél évre még visszatért a Bundesliga 2-es Kaiserslauternhez. Ezután hazautazott Új-Zélandra, és egészen 40 éves koráig futballozott. Ezután választották meg Frank Farina és az új-kaledóniai gyökerekkel rendelkező Christian Karembeu társaságában az évszázad óceániai futballistájának.

Az európai futball a klubkarrierjét nézve logikus és jó választás volt, a válogatott viszont ezt megsínylette, mert Rufer ritkán tudott hazamenni a mérkőzésekre, karrierje során mindössze 23-szor szerepelt a nemzeti csapatban, 12 gólt lőtt. A meccsenkénti 0,58-as gólátlagot azóta sem szárnyalta túl egyetlen új-zélandi sem, aki minimum 15 mérkőzésen pályára lépett a kiviknél.

„Nekem az volt a melóm, hogy gólt lőjek, mégpedig annyit, amennyit csak lehetséges. Szerencsére jól is ment a dolog a meccseken. Folyamatosan ezen járt az agyam: minden mérkőzésen úgy léptem pályára, hogy van 90 percem, hogy betaláljak. Ha nem megy, akkor feleslegessé válok a csapatban, szóval gólt kell lőnöm.” 

Visszavonulása után több új-zélandi klubcsapatnál is volt edző, az U16-os és a pápua-új-guineai U19-es válogatottat is tréningezte. Legmaradandóbb missziója pedig a WYNRS, vagyis a Wynton Rufer School. Az aucklandi akadémiáról rendre első osztályú, sőt válogatott labdarúgók kerülnek ki, mint például Annalie Longo. 

Kiemelt fotó: AFP