30 éve hasítja az eget a Rakéta

A Rakéta a hetedik világbajnoki címének megszerzése óta számokkal alátámasztva is egyértelműen a sportága GOAT-ja (azaz minden idők legnagyobbja), bár arról, hogy ő a legfenomenálisabb sznúkertehetség, aki valaha dákót fogott a kezébe, évtizedek óta szakmai konszenzus van.

De miután 2022-ben az egyetlen hiányzó láncszem, jelesül a hetedik vb trófea is összejött neki (merthogy Stephen Hendry is hétszer nyert az ikonikus Crucible Színházban), a GOAT-vita végleg lekerült a napirendről. Ráadásul Ronnie O’Sullivan 25 évesen nyerte az első, és 46 évesen az eddigi utolsó világbajnoki címét, míg a skót mindet a 20-as éveiben, ami óriási különbség! De Ronnie nyerte a legtöbb pontszerző versenyt (40-et), ahogy a Triple Crown-trófeák számában is messze listavezető, a vasárnapi volt a 22. neki.

A 15 maximum és az 1230 darab százas brékje is rekord természetesen – és itt abba is hagyjuk a felsorolást. Ronnie nagyszerűségét ugyanis nem lehet számokban kifejezni, arról nem is beszélve, hogy az eddig elért címeinek a többszöröse lehetne a birtokában, ha pályafutása első 20 évében nem olyan hullámzó a teljesítménye, és nem küzd annyit a démonjaival, amelyek sokszor olyan messzire sodorták önmagától, és a sznúkertől is, hogy csakis az istenadta és senkihez sem fogható talentumának köszönheti, hogy azért 1992 és 2011 között is szép számmal gyűjtögette a trófeákat.

(Forrás: The Independent)

Aztán jött a nagy találkozás Steve Peters pszichiáterrel és sportpszichológussal, akivel a mentális problémái kezelésében rendkívüli előrelépést értek el, Ronnie ugyanis Petersnek köszönhetően tanulta meg (legalábbis az esetek döntő többségében) kordában tartani az érzelmeit és uralkodni önmagán, és ami a legfontosabb: megtanult akkor is hatékonyan és eredményesen küzdeni, amikor nem megy neki a játék. Ez pedig nem pusztán új szintre, hanem a sportág totális etalonjává emelte őt.

2011-ben 35 éves és háromszoros világbajnok volt a Rakéta, és a legtöbben már leírták, hiába gondolta, tudta mindenki, hogy sosem született hozzá fogható sznúkeres a glóbuszon. Annyira labilis volt, hogy azt senki sem feltételezte, hogy valaha is megtalálja az egyensúlyt, a lelki békéjét, átlép a saját árnyékán, és olyan flowba kerülhet, hogy képes lesz beteljesíteni azt, amire egyébként egyértelműen hivatott volt.

A többi már történelem, és amit Ronnie azóta is művel, az példa nélküli. Több, mint három évtizede tagja az elit elitjének, ami még akkor is rendkívül figyelemre méltó, ha figyelembe vesszük, hogy két legendás „évfolyamtársa”, a szintén 1992-ben profivá avanzsáló John Higgins és Mark J. Williams is aktív még, ráadásul nekik is vannak eredményeik, de ők ketten úgy is jóval kevesebbet csillogtak az elmúlt bő tíz esztendő során, hogy sokkal több versenyen vettek részt.

O’Sullivan ugyanis egyre kevesebb tornán indul el, és ezt meg is teheti, elsősorban azért, mert ő a világelső, így a legfontosabb megméretéseken alanyi jogon főtáblás, arra pedig nem szorul rá, hogy alacsonyabb pénzdíjazású tornákon gyűjtögesse a pontokat, és nem győzi hangsúlyozni, hogy már rég csak másodlagos preferenciaként tekint a sznúkerre, amellett, hogy könyveket ír, az Eurosport szakértőjeként dolgozik, és az üzleti vállalkozásait menedzseli. Így fordulhatott elő az is, hogy a 2023–2024-es idény eddigi tíz releváns versenyéből öttől is visszalépett, ami több, mint eddig bármikor, és még az évad felénél sem tartunk. A UK-t persze esze ágában sem volt kihagyni, ráadásul a most először a világbajnoksághoz hasonlatos szisztémában (32-es főtábla, a világranglista 16 legjobbja alanyi jogon résztvevő) megrendezett patinás bajnokság így még jobban feküdt neki, hiszen az első két meccse így kvázi „elmaradt”.

(Forrás: BBC)

Egész ősszel téma volt, vajon Ronnie megőrzi-e a világelsőségét, hiszen a tavalyi vb-címe óta nem nyert pontszerzőt, és magához képest csak elvétve játszott igazán jól, ha egyáltalán asztalhoz állt. A Yorkban nyert 250 000 fonttal (ami pontosan ugyanannyi ranglistaponttal egyenértékű) azonban alaposan ellépett Judd Trumptól, így egy darabig ezt a gittet sem kell rágnia a sajtónak.

És hogy hogyan nyerte meg O’Sullivan a nyolcadik UK-címét? Esszenciálisan, folyamatosan javuló teljesítménnyel. Az első fordulóban simán elintézte a skót Anthony McGillt (6–2), majd két szoros meccs következett: Robert Milkins és Csou Jüe-lung ellen is 6–5-re nyert a világelső. Különösen a legjobb 16 között a John Higginst az útjából eltakarító kínai ellen volt meleg a pite, ugyanis bár Ronnie 4–1-re is vezetett, Csou fordítani tudott 5–4-re, a szakadék széléről táncolt tehát vissza az angol nagyágyú egy 77-es és egy 122-es bréknek köszönhetően. Az elődöntőben aztán egy újabb sima meccs következett az iráni Hosszein Vafaei ellen (6–2).

A fináléban pedig Tinggel került szembe, a kínai sznúker keresztapjával, aki korábban háromszor is megnyerte az Egyesült Királyság Bajnokságát, és egyébiránt a pontszerző örökranglista kilencedik legeredményesebb versenyzője 14 tornagyőzelemmel. A 36 éves „Sárkány” ellen ugyan rendkívül impozáns, 20–5-ös győzelmi mérlege volt az angolnak, a UK-n azonban eddig 2-ből 2 volt a kínainak, aki legutóbb éppen a tavalyi negyeddöntőben 6–0-ra páholta el Ronniet.

Ting ráadásul remek formát mutatott Yorkban, és kifejezetten rögös útja volt a döntőig. Eleve a selejtezőből küzdötte magát fel, aztán rögtön az első körben a címvédő Mark Allenen kellett felülkerekednie (6–5), majd következett Tom Ford, aztán Mark J. Williams és Judd Trump… A két szakaszra osztott finálé első felvonásában Ronnie elhúzott 4–1-re, de Ting visszajött, és a délutáni etap végül 4–4-gyel zárult. Aztán megint az angol került előnybe (7–5), de a kínai újra kiegyenlített. Onnan azonban nem volt neki tovább, O’Sullivan begyújtotta a rakétákat, a létező legjobb játékát varázsolta a zöld posztós asztalra, és három szenzációs brékkel, köztük két százassal lezárta a mérkőzést.  

„Szeretem. Szeretek versenyezni, szeretek fellépni, szeretek játszani, és szeretem, hogy úgy jöttem ide ma este, hogy használtam a fejem. Mert a nap végén mindig az jár a fejemben, hogy az emberek azt akarják, hogy tökéletes sznúkert játsszak. A barátom azt mondta a minap, hogy nem. Azt mondta, szeretik a gondolataidat, és szeretik annak minden hullámvölgyét. Én csak ki akartam állni, keményen küzdeni, professzionális és önazonos akartam lenni. Ha nyerek az nagyszerű, ha nem, akkor legalább megtettem minden tőlem telhetőt. Megtiszteltetés volt Tinggel játszani. Remek játékos és remek srác. Tudom, hogy Kínában rengetegen nézték a döntőt, és szurkoltak Tingnek és nekem is. Jó kis show-t csináltunk”

– mondta O’Sullivan a döntő után.

„Most már nagyon tapasztalt vagyok, így nem esek annyira pánikba és nem aggódom. Előfordul, hogy úgy érzem, hiába vezetek 7–5-re, nem valami szárnyaló a játékom. Ez azért van, mert az alapszintű B és C játékom még mindig elég magas színvonalú. Csak koncentrálni kell, és azt hiszem, ma már többet használom a fejemet, és több meccset nyerek a tapasztalatommal” – tette hozzá Ronnie.

És hát tényleg ez az egyelőre végtelenítettnek tűnő sikerességének a kulcsa. Hogy a B játékával is bárkivel versenyben tud lenni, de még a C játéka is kompetitív lehet rosszabb napot kifogó riválisok ellen, és korábban ez nem volt így. Ha előnybe került, azt csak nagyon ritkán nem tudta győzelemre váltani, komolyabb hátrányból azonban csupán elvétve tudott visszakapaszkodni.

A régi Ronnie az idei UK-t biztosan nem nyerte volna meg, jó eséllyel már Csou ellen elvérzett volna a nyolcaddöntőben. Persze ezen a tornán a Rakéta eleve jól játszott, úgy nagyjából a B és az A játéka határán, de amikor kellett, mindig előrántott valamit a cilinderből, a döntő végén pedig egyenesen űrsznúkert mutatott be, olyat, amilyet senki más nem tud. Villámgyors bravúrlökések futószalagon, a fehér golyó tökéletes kontrollja mellett – amiről a Rakéta becenevet is kapta.

Joggal merül fel a kérdés, hogy meddig lehet képes így játszani? Mert az egy dolog, hogy az élsportolók pályafutása egyre inkább kitolódik manapság, de még a kevésbé fizikális sportágaknál sincs példa olyanra, hogy valaki 48 évesen a világ legjobbja legyen. Egyedül Phil Taylor említhető vele egy lapon, a dartskirály 53 évesen lett utoljára világbajnok (és még 58 évesen is volt egy döntője), csakhogy míg egy végletekig kiélezett darts vb-finálé is lezajlik kb. két óra alatt, addig sznúkerben két napon át, négy szakaszban, alsó hangon 12 órát kell játszani, de van, hogy 20-at.

És senki se gondolja, hogy a sznúker egy könnyű kis kocsmasport, amellett, hogy kőkemény türelemjáték, az idegek harca és elképesztő mentális koncentrációs készséget igényel, állóképesség is kell hozzá, nem véletlen, hogy az elmúlt években John Higgins és Mark Allen is radikális életmódváltás és testsúlycsökkenés után kezdtek tornákat nyerni egy-egy rosszabb periódusukat követően. Ronnie esetében is alighanem meghatározó, hogy rendkívül fitt, napi szinten fut és kondizik, vegán étrendet követ, többek között Allent is ő inspirálta arra, hogy dobja le magáról azt a plusz 25-30 kilót, ha újra győztes akar lenni, és szeretné látni, ahogy felnő a kislánya…

Mindezekből kiindulva teljesen megjósolhatatlan, meddig maradhat a csúcson Ronnie, már ami az aktív pályafutását illeti. Mert az immár három évtizeden is túlnyúló szuperszonikus teljesítménye sporttörténelmi unikum.

Vagyis a nyolcadik vb-cím nagyon is motiválja, és alighanem meg is nyeri majd, inkább előbb, mint utóbb. Játszani meg egészen addig fog, amíg úri kedve tartja. De amíg takaréklángon is veri a világot, és csak a számára kedves tornákra adja le a nevezését, aligha unja el egyhamar szeretett sportágát.

Kiemelt fotó: The Sun