30 for 30: Big Shot –„Két dolgot csináltak. rekordokat döntöttek és nyertek”
Egy új tulajdonos érkezése mindig javít egy gárda helyzetén – a hiedelem legalábbis így tartja, hiszen ezáltal plusz források érkezhetnek a csapathoz, és a régi tulaj viselt ügyei sem lesznek már meghatározó tényezők. Ez azonban csak a látszat, legalábbis a New York Islanders esetében, ahol a csapat sikersorozatát követő hanyatlás során egy karizmatikus üzletember próbálkozott megszerezni a klub tulajdonjogát – csalással. Erről szól a 30 for 30 42. epizódja, amely mélyrehatóan mutatja be a csapat történelmének legszebb időszakát, illetve az azt követő szakasz ellentmondásos eseménysorozatát is.
null
Az amerikai major ligáknak van egy európai szemmel igen nehezen megérthető jellemvonása, amely a franchise-logikából fakad. Ennek értelmében ugyanis az öreg kontinensen tapasztalhatónál sokkal nehezebben meghatározható, hogy egy csapat pontosan honnan eredezteti magát, illetve akár az is megeshet – erre láttunk remek példát a cikksorozat nyitódarabjában –, hogy egy franchise otthont cserél, ekkor pedig a szurkolók igen nehéz helyzetbe kerülnek.
Épp ezért van nagy jelentősége az olyan dinasztiáknak, mint amit a New York Islanders jégkorongcsapata épített fel a 80-as években. A csapat jelentős előzmények nélkül ezdett hatalmas sikersorozatba, és a korszak rekordjait pedig máig őrzik a sportág krónikás könyvei.
Kevin Connolly színész-rendező (akit legtöbben talán a Törtetők című sorozatból ismernek) filmje ennek a korszaknak a részletes bemutatásával kezdődik. A keretet ekkor számtalan sikeréhes és tehetséges játékos alkotta, miközben néhány rutinos klasszis is segítette a gárda kiteljesedését. Pedig ahogy említettem, ennek a felfutásnak korábban nem igazán voltak jelei. A franchise a 70-es évek elején alakult (igaz, már korábban is szerettek volna profi jégkorongcsapatot hozni New Yorknak e városrészébe), és a következő évtized elejéig nem is tudott nagyobb sikereket elérni.
Wayne Gretzky, a sportág klasszisa, aki ekkoriban ellenfélként gyakran találkozott az Islandersszel, kifejezetten elismerően nyilatkozott az egyesületről, és arról, hogy milyen hangulat volt a gárda otthonául szolgáló Nassau Coliseumban. Épp ezért voltak nagyon szomorúak a csapat legendái, amikor azt látták, hogy a 90-es években elkezdtek gyengülni az eredmények, ennek megfelelően pedig a csarnokba is egyre kevesebben jártak ki.
Ekkor azonban színre lépett egy igen karizmatikus vezetőjelölt, John Spano, a texasi üzletember, aki egy személyben kívánt megoldást találni a klub problémáira. Legalábbis a felszínen ez így tűnt, azonban hamar kétségek fogalmazódtak meg a személyével kapcsolatban. A film remekül mutatja be ezeket az ellentmondásokat: vannak olyan megszólalók, akik energikusnak és őszintének bélyegzik az új tulajt, mások szerint viszont már az első időszakban is látszódtak a személyiségének nárcisztikus vonásai.
A végeredmény és a lebukás szempontjából persze kevésbé fontos, hogy ki mit gondolt, oknyomozó újságírók és a hivatalos szervek végül kiderítették, hogy Spanónál sosem állt rendelkezésre az az összeg, amely az üzlet lebonyolításához kellett volna.
A Big Shot című 30 for 30-epizód klasszikus dramaturgiai és történetmesélési stratégiákat alkalmaz (tőről metszett magyarázó dokumentumfilmről van szó), de a választott témáját remekül, végig érthetően dolgozza fel.
A 30 for 30 dokumentumfilm-sorozat e részeiről írtunk eddig ajánlót:
2. rész (The Band That Wouldn’t Die): „Nem tudom nézni, hogy egy férfi sír”
5. rész (Without Bias): „Az ártatlanságunkat vették el”
9. rész (Guru of Go): Az edző szent őrült
10. rész (No Crossover. The Trial of Allen Iverson): Mi történt azon az estén?
16. rész (The Two Escobars): „A nemzeti büszkeségünkért játszottunk”
17. rész (The Birth of Big Air): Mindig magasabbra vágyott
21. rész (Unmatched): Az ellenfelem a barátom
23. rész (Into the Wind): Széllel szemben
24. rész (Four Days in October): Aki látta, nem feledi
25. rész (Once Brothers): „Kosárlabdázók vagyunk, nem politikusok”
26. rész (Tim Richmond: To the Limit): Autóversenyző Hollywoodból
28. rész (The Best That Never Was): „Nem futball volt, gyógyulás”
31. rész (Broke): „Pénzt keresni könnyű, megtartani nehezebb”
33. rész (There’s No Place Like Home): „Hogyan árazod be a történelmet?”
36. epizód (You Don’t Know Me): Min múlik a siker?
39. epizód (Hawaiian: The Legend of Eddie Aikau): Természetes közegük a víz