30 for 30: Hawaiian. The Legend of Eddie Aikau – Természetes közegük a víz

Az egykori profi szörfös, Sam George hazai pályán mozgott a témaválasztáskor: filmjében (amely egyúttal a 30 for 30 39. epizódja) sportágának egyik legendáját, Eddie Aikaut mutatja be. Siker és tragédia, családi és szakmai nehézségek egyaránt vannak ebben a történetben, éppúgy, mint egy igazi eposzban.

null


Sam George alkotása azonban nem teljesen lineáris módon építkezik, ugyanis kezdetben meglepően mélyen merülünk el Hawaii történelmében, egészen pontosan abban az időszakban, amikor a szigetvilág hivatalosan is az Egyesült Államok része lett. Ez kezdetben óriási lehetőséget jelentett a helyiek számára: mindenki reménykedett abban, hogy a turizmus és a gazdasági fellendülés valóban javít majd a lakosok életminőségén, ám hamar kiderült, hogy ez nem ilyen egyszerű, hiszen a bürokrácia átláthatatlanságával, az újonnan érkezők politikai érdekeivel is meg kell küzdeni.


Illetve belépett egy olyan jelenség, amit egyszerűen kulturális kisajátításnak nevezhetünk. Röviden arról van szó, hogy a frissen érkező elit elkezdte sajátjaként beállítani a helyiek bizonyos szokásait. Emiatt pedig sokan érezték magukat kellemetlenül, például a sport területén is.


Ugyanis ebben az időszakban kezdték elárasztani az újságosokat a különféle szörfmagazinok, amelyekben kisportolt testű amerikai fiúk álltak azokon a deszkákon, melyeken egyébként – a történelmi hitelesség szempontjából – sokkal inkább helyi, hawaii fiataloknak kellett volna állniuk. És itt lépett be a képbe Eddie Aikau, aki megirigyelte ezeket a sikereket, és szerette volna bebizonyítani, hogy vissza tudja helyezni a sportág koronáját az azt megillető helyre.


Ez azonban nem volt egyszerű, annak ellenére sem, hogy kifejezetten támogató család állt mögötte. Talán ez az első az általunk elemzett epizódok közül, amelyben a teljes idillből indulunk. Ez persze nem véletlen, hiszen a nehézségeket sokkal könnyebb dramatizálni, ám kifejezetten érdekes ízt ad ennek a résznek, hogy a család ilyen módon, már-már éteri jelenségként kap szerepet. Ezáltal talán még jobban megérthetjük (és ez viszont már sok epizódban megjelent), milyen, ha valakinek egyszerűen muszáj mennie és küzdenie a céljaiért; így jutunk közelebb ahhoz, hogy mit nevezünk zseninek. 


Ez a megfoghatatlanság és valóságon túliság más aspektusokban is jelen van. „Olyan, mintha a vízben születtünk volna” – fogalmaz Eddie egyik testvére, és az egész film azt sejteti (formai értelemben is, gondolok itt például egyes jelenetek túlfényelésére), hogy a család sorsa valamilyen módon eleve elrendelt és összekapcsolódik az óceánnal.


Bár a kezdés ezúttal kifejezetten boldog volt, happy enddel most sem szolgálhattak az alkotók, hiszen a sportolói karrier mellett Aikau vízimentőként is dolgozott, egy alkalommal pedig olyan akcióban vett részt (egy kis csapattal ősi vándorlási útvonalakat akartak feltárni), amiből sosem tért vissza. Bár az expedíció többi tagját meg tudták menteni, a film főhőse eltűnt.


Emlékét azonban nemcsak a sportvilág, hanem a popkultúra is őrzi, díjakat neveztek el róla, számtalan újság emlékezett meg páratlan pályafutásáról, a személyéről szóló film, jelen írásunk tárgya pedig Emmy-díjat kapott, ezzel ezt tartják a szörfvilág egyik legsikeresebb mozgóképes feldolgozásának.


Az biztos, hogy a „Hawaiian. The Legend of Eddie Aikau” a 30 for 30 egyik legizgalmasabb epizódja. Sam George kifejezetten érdekes témát választott, és annak minden aspektusát érdekesen dolgozta fel.


A 30 for 30 dokumentumfilm-sorozat e részeiről írtunk eddig ajánlót:



2. rész (The Band That Wouldn’t Die): „Nem tudom nézni, hogy egy férfi sír”

5. rész (Without Bias): „Az ártatlanságunkat vették el”

9. rész (Guru of Go): Az edző szent őrült

10. rész (No Crossover. The Trial of Allen Iverson): Mi történt azon az estén?

16. rész (The Two Escobars): „A nemzeti büszkeségünkért játszottunk”

17. rész (The Birth of Big Air): Mindig magasabbra vágyott

21. rész (Unmatched): Az ellenfelem a barátom

23. rész (Into the Wind): Széllel szemben

24. rész (Four Days in October): Aki látta, nem feledi

25. rész (Once Brothers): „Kosárlabdázók vagyunk, nem politikusok”

26. rész (Tim Richmond: To the Limit): Autóversenyző Hollywoodból

28. rész (The Best That Never Was): „Nem futball volt, gyógyulás”

31. rész (Broke): „Pénzt keresni könnyű, megtartani nehezebb”

33. rész (There’s No Place Like Home): „Hogyan árazod be a történelmet?”

36. epizód (You Don’t Know Me): Min múlik a siker?


Kiemelt kép: ESPN