38 évesen még gólkirály volt az olaszok felejthetetlen csatára
A 2006-os világbajnok olasz válogatott befejezőcsatára, Luca Toni több csapat színeiben is bizonyítani tudta nem mindennapi gólérzékenységét. Az egykori klasszis támadó a 2005-2006-os szezonban európai Aranycipős lett. Fénykorában számtalan sorozat legeredményesebb játékosa volt, legjobb idényeiben a 30 gólos határt is elérte, 38 évesen pedig még az olasz élvonal gólkirálya volt. Visszavonulása után sportigazgatóként tevékenykedett, majd a tréneri képesítést is megszerezte, de edzőként eddig nem vállalt munkát.
null
A fénykorában a legjobb klasszikus kilencesek közé tartozó Luca Toni számtalan csapat színeiben alkotott maradandót. Az olasz támadó ugyan góljai nagy részét az ötös közeléből juttatta a hálóba, fantasztikus lövésekre és megannyi váratlan megmozdulásra is képes volt.
Nehézkes kezdetek után rátalált a követendő példára
Az olaszok gólérzékeny támadója 1977-ben született Modena környékén. Első csapata a helyi, „kanárik” becenévvel illetett együttes volt, ahol a felnőttek között két idényt töltött el, 1994 és 1996 között hét találatra volt képes a harmadosztályban. A tehetséges Toni hamar bekerült az olasz alacsonyabb osztályú bajnokságok végeláthatatlan körforgásába, és jó ideig évente csapatot váltott, miközben a Serie B-ben és a C-ben próbált boldogulni. Ez idő alatt megfordult az Empoli és a Vicenza alkalmazásában, a Lodigiani színeiben a harmadosztályban, a Trevisót erősítve pedig a második vonalban jegyzett egy-egy 15 gólos szezont.
Az ezredforduló után két idényt töltött el a Brescia alkalmazásában a közelmúltban elhunyt Carlo Mazzone irányítása alatt, ahol nagyon sokat fejlődött és együtt játszhatott többek közt Pep Guardiolával vagy Roberto Baggióval. Toni 24 és 26 éves kora között 50 meccsen 16 gólt szerzett a kék-fehérek színeiben, a második szezonjában kevesebbet játszott. Annak ellenére, hogy később világbajnokságot nyert és gólkirályi címeket hódított el, Toni pályafutása legnagyobb kiváltságának tartotta, hogy a népszerű „Copfocska” csapattársa lehetett, akit mindig is egyfajta példaképnek tartott.
Mennydörgés Palermo és Firenze felett
2003-ban a több játéklehetőség reményében szerződött az akkor másodosztályú Palermóhoz. Az addig inkább csak meg-megvillanó támadó vitathatatlanul az első számú csatárrá vált, valósággal a vállára vette a csapatát és 30 gólt vállalt a Rosanero emlékezetes bajnoki címéből, mellyel a másodosztály gólkirálya lett, a szicíliai csapat pedig 30 év után először jutott fel az élvonalba. A vezetéknevéből adódóan Mennydörgés és villámlásnak (Toni e Fulmini) becézett csatár a feljutást követően az élvonalba is vitte magával a góllövő cipőjét és az újonc létére a bravúros hatodik helyen végző Palermo sikereit 20 góllal támogatta. Toni egy csapásra a legjobb olasz támadók közé került, csupán hárman voltak eredményesebbek nála abban a szezonban, olyan játékosokat utasított maga mögé a góllövőlistán, mint Andrij Sevcsenko (17 gól), Adriano és Zlatan Ibrahimovic (16-16) vagy Alessandro Del Piero (14).
Fantasztikus teljesítménye révén megnövekedett az érdeklődés iránta, a Serie A egyik legkeresettebb támadója lett. Végül a Fiorentina az akkoriban igen vaskos összegnek számító 10 millió eurót sem sajnálta érte. Noha a klub számára jól jött az érte kapott pénz, a Palermo fanatikusai úgy érezték, hogy a bálvány cserben hagyta őket és sokan árulónak nevezték Tonit a távozása miatt.
A kiváló csatár a „violáknál” ott folytatta, ahol Palermóban abbahagyta: a 2005-2006-os szezonban 38 bajnokin szerzett 31 találatával nem csak a bajnokság gólkirálya, hanem a valaha volt első olasz európai Aranycipős lett. A Fiorentina a negyedik helyen végzett volna, azonban a calciopoli botrány miatt 20 pontot levontak a csapattól.
A következő idény gyengébben sikerült a csapat számára, Toni pedig az évad második felében sérült volt, így 29 pályára lépés alatt „csak” 16 találatra futotta erejéből, a klubelnök pedig belement a távozásába.
Münchent is meghódította – egy időre
2007 nyarán a Bayern München 11 és fél millió euróért cserébe szerezte meg Toni játékjogát a firenzeiektől, majd a világbajnok Franck Ribéry-vel együtt mutatták be a nagyközönségnek. A bajoroknál az első idénye kimagaslóan sikerült, hiszen minden sorozatot figyelembe véve 46 pályára lépés alatt 39-szer volt eredményes és 12 gólpasszt adott. Az ősszel egy Arisz Szaloniki elleni UEFA-kupa-mérkőzésen négy gólt lőtt, míg tavasszal a Hannover 96 elleni bajnokin egy félidőn belül szerzett egy olyan mesterhármast, mely során mindkét lábával és fejjel is szerzett egy-egy gólt. (Egyúttal Hans Dorfner 1989-es triplája óta az övé volt az első bajnoki mesterhármas a Bayern színeiben.) Az első Bundesliga-szezonjának 24 találattal lett a legeredményesebb játékosa, míg a Borussia Dortmund elleni Német Kupa-döntőt az olasz légiós két találata döntötte el.
Ezzel szemben a második idénye szerényebbre sikeredett, ráadásul az évad második felében sokat kellett kihagynia Achilles-ín-sérülés következtében. Ezúttal 18 gólig jutott, 14 bajnoki találatával még így is házi gólkirály lett. Louis van Gaal 2009-es érkezésével viszont elvesztette a helyét a csapatban, az ősszel meg is büntették, amikor a lecserélését követően még a meccs közben hazament. Végül a müncheni kaland két és fél év után véget ért, januárban kölcsönben távozott, miután a 2009-2010-es idény első felében csupán négy meccsen jutott szóhoz.
A német rekordbajnoknál töltött időszaka alatt 89 mérkőzésen 58 találatot jegyeztek fel az olasz csatár neve mellé, valamint Matze Knop ekkoriban alkotta meg a Numero Uno című örökzöld slágert a tiszteletére:
Másodvirágzás 35 éves kor felett
A Bayern a 2009-2010-es szezon második felére az AS Romához irányította őt kölcsönben, a fővárosiak színeiben öt gólra volt képes tavasszal. A következő nyáron nagy reményekkel a Genoához került, de fél évvel később már az olasz rekordbajnok Juventus labdarúgója volt. Toni ugyan ekkoriban nem tudta megközelíteni a korábbi legjobb formáját, de így is akadtak emlékezetes momentumai. A torinóiaknál szerzett első gólját 16 méterről fejelte a Cagliari ellen, amely a pályafutása századik Serie A-találata volt, míg 2011 szeptemberében az ő nevéhez fűződött az első gól az újonnan átadott Juventus Stadiumban a Notts County elleni stadionavatón. A következő januárban távozott a torinóiaktól, az Egyesült Arab Emirátusokban játszott az Al-Naszr színeiben, ám fél év után visszatért egykori sikerei helyszínére, a Fiorentina labdarúgójaként nyolcszor volt eredményes a 2012-2013-as idényben.
Ezt követően egyéves szerződést írt alá a Hellas Veronával, és sokan azt hitték, hogy talán a búcsúszezonját kezdi, ám Toni 37 évesen 20 góllal a bajnokság második legjobb góllövője lett az újonc színeiben. Így aztán folytatta és csodával határos módon a következő szezonban felülmúlta az előző szezonbeli lenyűgöző teljesítményét: a 2014-2015-ös idényben 22 találatával – Mauro Icardival holtversenyben – a Serie A társgólkirálya lett.
Kimagasló produkciója után a France Football a világ tíz legjobb 36 éven felüli labdarúgója közé rangsorolta őt. Pályafutása utolsó idényében sérülésektől hátráltatva hat gólt szerzett a Hellas színeiben, amely az idény végén kiesett az első osztályból. Toni az utolsó mérkőzésén egy panenkás tizenegyesből szerezte meg pályafutása utolsó gólját – a Juventus ellen.
A világbajnok válogatott fontos láncszeme
Toni a legjobb évei alatt 2004 és 2009 között rendszeres szereplője volt az olasz válogatottnak, 47 mérkőzésen 16 gólt szerzett címeres mezben. Tagja volt a 2006-os világbajnokságot megnyerő squadra azzurrának. A torna negyeddöntőjében két gólt szerzett az Ukrajna elleni 3–0-s győzelem során. Mindvégig fontos szerepe volt a felívelt labdák megtartásában és azok kiosztásában. Toni összesen 28 szabálytalanságot szenvedett el a vb alatt, ami a legtöbb volt az egész mezőnyben, végül a viadal álomcsapatába is beválasztották őt.
Később a 2008-as Európa-bajnokságon is szerepelt, de visszafogott teljesítményt nyújtott, majd a 2009-es Konföderációs Kupán játszott utoljára a válogatottban.
A dinamikus középcsatár a legjobb időszakában feltartóztathatatlan volt, több csapat színeiben is nagyszerű góltermésre volt képes. Csupaszív játéka és jellegzetes gólöröme miatt bizonyára sok szurkoló a mai napig kellemes szájízzel gondol vissza rá.
Ezzel a valaha volt negyedik leggólerősebb olasz játékos Silvio Piola (364 gól), Alessandro Del Piero (346) és Giuseppe Meazza mögött, megelőzve többek között egykori bálványát, Roberto Baggiót (318) is.
Visszavonulása befejezése után a Hellas Verona sportigazgatójaként vállalt szerepet, de egy év után távozott a posztjáról. Ezt követően sikerrel elvégezte a hazai és a nemzetközi edzői tanfolyamot, azonban trénerként eddig nem állt munkába, az elmúlt években televíziós szakértőként tűnt fel a képernyőkön.
A szerző az Azzurri nevű közösségi oldal szerkesztője. Amennyiben az olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
https://www.facebook.com/azzurri.hu
Kiemelt kép: Nicolò Campo / Alamy Stock Photo