A 2021–2022-es All-NBA csapatok
Az NBA minden évben kijelöli a maga álomcsapatait, amelyeket különféle szempontok alapján állítanak össze. Sajnálatos módon ezek a csapatok egymással nem mérkőznek meg, azokba bekerülni azonban így is hihetetlen presztízzsel bír, nem beszélve arról, hogy a kiválasztás sokszor dollártízmilliókat hoz a konyhára. A három All-NBA csapatba a liga legjobbnak szavazott játékosai kerülnek, az All-Defense kategória a legjobb védőjátékosokat vonultatja fel, míg az All-Rookie első és második csapatnál a kiemelkedő újoncokat veszik számításba. Így néhány nappal az alapszakasz vége előtt, vessünk egy pillantást a mi kiválasztottjainkra, először az All-NBA csapatokra koncentrálva.
A három All-NBA csapatba összesen 15 játékos kerül kiválasztásra, és az MVP-cím után ez a legnagyobb presztízzsel bíró olyan elismerés, ami szavazással dől el, megelőzve az All-Star tagságot is. Ötösönként két hátvéd, két csatár és egy center kerülhet be, ami azt jelenti, hogy összesen hat hátvédet, hat csatárt és három centert kerestünk. Nézzük meg először, hogy kik jöttek, jöhettek egyáltalán szóba a teljesítményük alapján.
Irányítók és hátvédek
A lista, amiből válogattunk:
Steph Curry (Golden State Warriors), Chris Paul (Phoenix Suns), Devin Booker (Phoenix Suns), Ja Morant (Memphis Grizzlies), Luka Doncic (Dallas Mavericks), Donovan Mitchell (Utah Jazz), Dejounte Murray (San Antonio Spurs), Jrue Holiday (Milwaukee Bucks), James Harden (Philadelphia 76ers), Jaylen Brown (Boston Celtics), Zach LaVine (Chicago Bulls), Fred VanVleet (Toronto Raptors), Darius Garland (Cleveland Cavaliers), LaMelo Ball (Charlotte Hornets), Trae Young (Atlanta Hawks).
Az NBA-t rendszeresen követő olvasóink két nevet hiányolhatnak azonnal, Demar DeRozanét és Jimmy Butlerét. Előbbit hiába nevezte az NBA a hátvédek közé az All-Star szavazáshoz, gyakorlatilag erőcsatárt játszik a Chicago Bullsnál, míg Butler főleg kiscsatárként vitézkedik a Miami Heatben. Szóval aggodalomra egyelőre nincs ok, bár korábban mindketten játszottak már teljesértékű dobóhátvédként, most a csatároknál fogjuk őket számításba venni.

Közeledők, távolodók, és aki sose járhat erre
Az igazság az, hogy a hátvéd poszton – véleményem szerint – annyira egyértelmű volt a hat név, hogy itt nehéz vitát generálni, kivéve persze ha valakinek kimaradt a kedvence, ami mindig fájó dolog. Mielőtt felfednénk a hat egyértelmű kiválasztottunkat, essen szó azokról, akik bár All-Star szinten játszottak (és szinte mindenki All-Star is már közülük), egy All-NBA tagsághoz egyszerűen vagy még, vagy már kevesek, esetleg soha nem is fogják elérni ezt a szintet.
A nagyszerű kiegészítőember – aki nem mellesleg nemcsak NBA, de G-League bajnok is – Fred VanVleet vélhetően soha nem lesz All-NBA kiválasztott, de ugyanez igaz lehet Dejounte Murray-re is. Zach LaVine-nek talán még megadathat ez, a fiatal hátvéd-titánoknak, Darius Garlandnak és LaMelo Ballnak pedig illene majd legalább egy-két All-NBA harmadik, de talán második csapatba is bekerülni, és ugyanez igaz Jaylen Brownra és Donovan Mitchellre (előbbi csatárként is itt lehet majd). James Harden köszöni szépen, már hatszoros elsőcsapatos kiválasztott, idén azonban egyszerűen nem fért be a kiválasztottak közé, és elnézve azt, ahogyan játszik mostanában, az ő jövőjét tekintve nem egyszerű sokkal több All-NBA tagságot vizionálni.
A felsorolt nevekből kitalálhattuk, hogy az idei hat egyértelmű név az alsó pozíciókra Steph Curry, Chris Paul, Devin Booker, Luka Doncic, Ja Morant és Trae Young.
Mielőtt megtudjuk, hogy milyen felosztásban, mely csapatokba kerültek be, folytassuk a másik népes csoporttal, a csatárokkal.

A csatárok
A lista, amiből válogattunk:
Jimmy Butler (Miami Heat), Giannis Antetokounmpo (Milwaukee Bucks), Khris Middleton (Milwaukee Bucks), Jayson Tatum (Boston Celtics), DeMar DeRozan (Chicago Bulls), Kevin Durant (Brooklyn Nets), Pascal Siakam (Toronto Raptors), Draymond Green (Golden State Warriors), LeBron James (Los Angeles Lakers), Nikola Jokics (Denver Nuggets), Joel Embiid (Philadelphia 76ers).
Sokan már valószínűleg felkapták a fejüket az utolsó két névnél, mégis mi a fenét keres itt a liga két legjobb centere, Jokics és Embiid? Nos, az NBA idén lehetővé tette, hogy bármelyiküket csatárként is számításba vegyük, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy akár mindketten ott lehessenek az első csapatban.
Ezzel a lehetőséggel élni kellett, ezért Embiidet most csatárnak számoljuk. Ez a mezőny egyébként valamivel foghíjasabb, mint a hátvédek listája, a véleményem szerint igazán megfontolásra érdemes játékosok listája itt mindössze kilenc nevet számlál, és hozzájuk jön a „csalással” idecitált Jokics és Embiid. Közülük hivatalosan csak Embiidet fogjuk ideszámolni. Egyébként ez az igazi szavazásnál úgy fog kinézni, hogy mindenki azon a poszton kerül majd számításba, amelyre a legtöbb szavazatot kapja, így Embiid és Jokics csak akkor kerülhetnek be mindketten az első csapatba, ha az ítészek megbeszélik, hogy valamelyikükre csak, vagy legalábbis főként csatárként szavaznak.
Pascal Siakamot fájó szívvel kigolyóztam, és így járt a szezont nagyszerűen kezdő, de aztán kissé elszürkülő védekezőzseni, Draymond Green is. Khris Middleton és Jimmy Butler is hasonló sorsra jutott, eldőlt – nálam legalábbis –, hogy a csatároknál nem lesz elsőbálozó, ugyanis a kiválasztott hat név mindegyike legalább a második vagy a harmadik csapatban helyet foglalt már korábban (a lemaradók közül pedig csak Butler volt korábban All-NBA, négyszeres harmadik csapatosként). Ezzel pedig meg is vagyunk.

Joel Embiid mellett természetesen Giannis Antetokounmpo, továbbá Jayson Tatum, és a vele az MVP listánk ötödik helyéért küzdő Demar DeRozan, Kevin Durant, valamint a minden idők legjobb 19. szezonját lehozó LeBron James lett kiválasztva. Utóbbi ugyan a rájátszásról immáron bizonyosan lemarad, de Kareem Abdul-Jabbar pontrekordjához egyre közelebb kerül.
Centerek
A centerposzton nagyon egyszerű volt a dolgunk, Joel Embiid és Nikola Jokics mellett igazából csak Karl-Anthony Towns, Rudy Gobert, DeAndre Ayton és Bam Adebayo neve merülhetett fel komolyan, és mivel Embiidnél csaltunk, hogy csatárt csináljunk belőle, az egyértelmű kiválasztott Jokics mellett, mögött négyen küzdöttek meg a fennmaradó két helyért.
Ez a kettős Towns, Gobert, Ayton Adebayo kvartettből került ki, és végül a Phoenix Suns és a Miami Heat centerei húzták a rövidebbet. Ez sem volt túl nehéz döntés egyébként, ha Adebayo úgy kezdi a szezont, ahogy a 2022-es naptári évben játszik, talán ő kerül be Gobert helyére, Aytonnak pedig még vélhetően kell egy vagy két év, de egyébként jó úton halad, talán majd jövőre. Említés szintjén Jarrett Allenre kell még kitérnünk, aki egyébként egészen jó teljesítményt nyújtott, de támadásban még túlságosan nyers. Ez hatványozottan igaz Robert Williamsre, a Boston Celtics elit védekező centerére, akivel most nem, de az All-Defense csapatoknál még bizonyosan találkozunk!
Ezzel pedig meg is van a 15-ös keretünk, lássuk ki melyik csapatba került be!

Így, hogy lehetőség nyílt arra, hogy Embiidet és Jokicsot is az első csapatba választhassuk, és a harmadik fő MVP-esélyes, Antetokounmpo se lássa ennek kárát, nem hagyhattuk ki a ziccert. DeRozan és LeBron idei teljesítménye is megfontolást érdemelt, de végül lejjebb kellett őket sorolni. Morant és Doncic, a délnyugati divízió üdvöskéi pedig kisajátították a hátvédsort. Moranton esetleg lehet vitatkozni, de a liga talán jelenlegi leglátványosabban játszó játékosaként azért nem érdemtelenül van itt, míg Luka helye szinte megkérdőjelezhetetlen.

Towns támadásban hihetetlenül domináns idén, ahogy DeRozan és James is, a Suns hátvéd duóját pedig a csapatteljesítmény is húzza. Paul nyers átlagai talán nem verik ki a biztosítékot, de perc alapon még mindig a liga egyik legjobbja.

Curry MVP-formában kezdte az évet, hogy aztán két borzasztó hónap után újra magára találjon. Jelenleg sérült, de tett annyit, hogy bekerüljön a harmadik csapatba. Durant a másodikban lett volna, ha nem sérül meg, ahogy talán Tatum is, ha nem kezdi olyan pocsékul a szezont. Gobert védekezésben még mindig elképesztő, Young pedig vita nélkül ott van a liga öt legjobb támadójátékosa között.
Az idei év összességében relatíve egyszerűen kiszámítható végeredményt hozott, a levezetés különbözhet, de a 15 névből legalább 13, de inkább 14 mindenki szavazólapján ott kellene, hogy legyen.