A Bajnokok Ligája-döntő főbb tanulságai

Miután a sajnálatos ukrajnai háborús események miatt Szentpétervártól elvették a döntő rendezési jogát, május 28-án Párizsban találkozott egymással az ide eljutó Liverpool és Real Madrid, hogy megvívjanak egymással a nagyfülű trófeáért.

A liverpooliak elég simán, a maximális 18 ponttal jutottak tovább a csoportjukból az Atlético Madrid, FC Porto, AC Milan hármas előtt. A nyolcaddöntőben a másik milánói csapat, az Internazionale várt rájuk. Az olaszországi mérkőzésen sokáig veszélyesebbnek mutatkozott az Inter, igazi esélyeshez méltóan, a nehéz időszakokat átvészelve a végén 2–0-s győzelemmel utazhattak haza Mohamed Szalahék. Angliában, bár alapvetően kézben tartották a meccset a vörösök, Lautaro Martínez gólja alaposan rájuk ijeszthetett, de végül nem tudta egalizálni a párharc állását a milánói alakulat. A legjobb nyolc között az SL Benfica ellen egy lisszaboni 3–1-es siker döntötte el az érdemi kérdéseket, a portugálok részéről az Anfielden kivívott 3–3 már csak egy szép jutalomjáték maradt. Esélyesnek mutatkozott az elődöntőben is Jürgen Klopp csapata, hiszen a meglepetésre idáig eljutó, Európa-liga-címvédő Villarreal volt az ellenfél, bár intő jel lehetett, hogy Unai Emery 2020 nyári érkezése óta addig még nem veszített egyenes kieséses párharcot a „sárga tengeralattjáró” – a negyeddöntőben a Bayern Münchent búcsúztatta. Úgy tűnt, hogy az Anfielden magabiztosan hozott 2–0-s liverpooli siker el is dönti az érdemi kérdéseket, de a másik oldalon Gerard Morenóék nem így gondolták. A La Cerámicában egy lehengerlő első félidőben ledolgozta hátrányát a spanyol alakulat, de ezután a Liverpool megint bizonyította végső esélyes státuszát. A minőségi cseréknek köszönhetően is idegenben felállva végül 3–2-re fordítottak az angolok.

A két csapat útja. (Forrás: Twitter / Die Falsche 9)

A madridiak útja kissé göröngyösebb volt. Bár nyitásként szeptemberben szégyenszemre otthon kikaptak a meglepetésre főtáblára jutó moldovai Sheriff Tiraspoltól, Carlo Ancelottiék a többi öt meccset megnyerve csoportelsőként jutottak tovább az Inter előtt. A nyolcaddöntőben a Messi, Neymar, Mbappé támadótrióval támadó Paris Saint-Germain jött szembe. A kilátástalan párizsi 0–1 után Madridban is hátrányba kerültek Karim Benzemáék, de aztán bizonyították elképesztő mentális erősségüket, ami végül a döntőig elkísérte őket. A 60. percig elég kilátástalanul játszva a francia csatár és Vinícius Junior lecsapott Gianluigi Donnarumma nagy bakijára, ettől a momentumtól pedig a „blancók” vérszemet kaptak és megfordították a párharcot a szétzuhanó párizsi „All Star-csapat” ellen. A negyeddöntőben a Chelsea a hosszabbításban esett áldozatául a Real kitartásának egy rendívül fordulatos madridi visszavágón, majd az elődöntőben a Josep Guardiola vezette másik angol óriás, a Manchester City volt az ellenfél. Manchesterben egy katasztrofálisan alakuló kezdés után, problémáktól hemzsegő játékkal – főleg az egyéni képességeknek köszönhetően – sikerült egy bíztatónak ígérkező 4–3-s, szoros vereséggel hazautazni. Madridban sokáig úgy tűnt, hogy a City magabiztosan masírozik a döntőbe, de aztán a Real még rásrófolt az addig mutatott feltámadásokra. A 90 perc néhány perces túlórájában Rodrygo hosszabbításra mentette a párharcot, ahol a lélektani előnyt Benzema góljával meglovagolva végül a spanyolok vívták ki a párizsi döntőt.

A fináléban a kezdőket nézve igazából mindkét oldalon az úgymond „gálakezdő” állt fel. A Liverpoolnál Thiago felépülése volt örömhír, aki Fabinhóval és Jordan Hendersonnal alkotta a jól bejáratott középpályás triót. A Madridnál az lehetett a kérdés, hogy Ancelotti Rodrygónak vagy Federico Valverdének szavaz-e bizalmat, végül utóbbi lett a befutó, hiszen ő védekezésben többet képes segíteni, míg támadásban több variációs lehetőséget tud adni, amit maximálisan alátámasztott ezen a mérkőzésen is.

képaláírás

Közel sem tökéletes, mégis révbe ért

A fenti mondattal jellemezhetjük találóan a Real Madridot. A királyi gárda játéka az egész sorozat folyamán hagyott kívánni valót maga után, bár meg kell hagyni, hogy a 2016 és 2018 közötti, Zinedine Zidane-nal kivívott, három egymást követő BL-címet sem a mezőny legjobb játékával hódította el a csapat. A fő erény akkor és most is a kivételes csapategységben, a sorsdöntő pillanatok megragadásában és az ellenfelek hibáinak hatékony kihasználásában volt keresendő. Ez a mostani keret is kivételes játékosokkal rendelkezik – elnézve a szezonbeli teljesítményét eddig, Benzema talán az Aranylabdáért is harcba szállhat – akik bármikor képesek hozni a szükséges pluszt. Fontos szempont még, hogy – szemben például a nyolcaddöntőben kiejtett PSG-vel – ez a világklasszis keret igazi csapatként működik együtt, és ez nagyban köszönhető a visszatérő Ancelottinak is. Az olasz tréner korábbi állomáshelyein is arról volt híres, hogy alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz és a kerethez, mindig egy olyan rendszer kialakítására törekedett, amiben a legtöbb játékos érvényesülhetett, kidomboríthatta képességeit. Bár taktikai szempontból a jelek szerint már kezd egy kicsit eljárni fölötte az idő, a pedagógia képességei az idén hozzásegítették még egy nagy tetthez, méghozzá a negyedik megnyert BL-címhez (2-2 az AC Milannal és a Real Madriddal).

Mindenekelőtt viszont nagyvonalakban nézzük át, hogy mi is volt problémás a Real játékában. Ezekről a gondokról részletesebben már írtam a PSG és a Manchester City elleni párharc keretében, most tehát csak egy rövid összefoglalót adok. A legszembetűnőbb ezúttal is a letámadási kísérletek súlytalansága volt. Benzema és Vinícius próbált nyomást gyakorolni a liverpooli védőkre, de mindezt teljesen hatástalanul tették. Van Dijkék elsősorban Thiagón vagy Fabinhón keresztül rendkívül könnyen tudtak építkezni.

képaláírás

A fenti szituációban Benzemával (9) és Viníciusszal (20) szemben négy liverpooli játékos építkezhetett, Benzema méltatlankodott is, hogy a többiek nem zártak kicsit feljebb. Van Dijk (4) passzolt Fabinhónak (3), akire Luka Modric (10) már csak késve tudott kiváltani. A Real ilyen esetekben állandó létszámhátránnyal küzdött a középpályán, hiszen Sadio Mané (10) visszalépéseit Casemirónak (14) kellett lekövetnie, így Modricék is csak mélyebbről indulhattak.

Még veszélyesebb volt, ha Thiago szervezhetett üresen, hiszen ez közvetlenül kétszer is elég veszélyes szituációt eredményezett a madridiak számára. A spanyol először a 16. percben forgatott át hajszálpontosan a jobb oldalra, ahonnan egy szokásos Henderson, Trent Alexander-Arnold, Szalah kombináció után az utóbbi lövését kellett védenie a mérkőzés hősének, Thibaut Courtois-nak. A 21. percben a spanyol középpályás az üresen maradó Manét találta meg a vonalak között, aki ráfordulva a kapura a tizenhatos határáról a legközelebb járt a liverpooli gólhoz a mérkőzésen. Lövését Courtois tolta a kapufára.

Problémásak voltak Real-részről a labdakihozatalok is, hiszen – mint az várható volt – a Liverpool középső blokkja szinte teljesen ellehetetlenítette az építkezéseket. Az első fél órában szembetűnő volt, hogy a madridiak többnyire csak előreívelésekkel próbálkoztak, nem is kockáztatták meg az esetleges labdavesztést, viszont ekkor Benzemáék elöl – támogatás nélkül – eléggé reménytelenül szálltak harcba. Többször próbálták még kihozni a labdát Dani Carvajalon keresztül, viszont rendszerint a jobb oldali védő építkezései is kudarcot vallottak.

képaláírás

A fenti szituációban Carvajalt (2) Luis Díaz (23) és Thiago (6) már erősen szorongatja, végül utóbbi meg is szerezte a labdát. Mint látható, a labdát felhozó spanyol védőt sikerült teljesen izolálni, passzopciója előrefelé nem volt, hiszen a Vinícius (20), Benzema (9), Valverde (15) hármas a négy liverpooli védő és Fabinho gyűrűjében el volt szigetelve a csapat többi részétől

A fenti illusztráció útján viszont egyben a pozitívumokra is rátérhetünk, hiszen adódik a kérdés, hogy ennyi problémával együtt hogyan nyert mégis a Real. Ancelotti a Manchester City elleni első mérkőzésen Casemiro távollétében elkövette azt a hibát, hogy Kroost tette fel egyedüli hatosként, ami aztán rengeteg teret biztosított Kevin de Bruyne számára. Ezúttal már alapvetés volt, hogy Casemiro és Kroos együtt „védekezi le” a centrumot, de összességében is észrevehető volt, hogy a spanyolok minél több embert akartak hagyni a labda mögött, így egy-egy magas labdaszerzés után sem tudott egyből kontrázni a Liverpool.

Ezzel együtt viszont a kulcsemberek is maximálisan hozták a tőlük elvárhatót. Nem csak a védések egész garmadáját bemutató Courtois volt a hős. Főleg a második félidőben Casemiro is hatalmas munkabírással vette ki a részét a sikerből. A brazil középpályás rendszerint remekül hatástalanította Mané visszalépéseit és kitöltötte a védelemben keletkező réseket. A mérkőzés végén többször is ő szabadított fel, az ember érzése az lehetett, hogy mindenhol ott van. Carvajal is kitett magáért, hiszen Luis Díazt teljesen hatástalanítani tudta – olyannyira, hogy Kloppnak le is kellett cserélnie a kolumbiait. Carvajalt segítette ki Valverde, akit elsősorban éppen a jobb védekező munkája miatt favorizált Ancelotti Rodrygóval szemben, és ő hatástalanította is Andy Robertson ritkább fellépéseit.

A gyenge pont

Valverde nem csak védekezésben hozott hatalmas hasznot. Ő volt az, aki az első félidő végére stabilabbá váló Real-labdajáratások egyik központi figurájává vált, miután nyomás alatt is magabiztos maradt. Az egész csapat egyre határozottabbá vált, így pedig egyre inkább előtérbe került a Liverpool legnagyobb gyenge pontja, mégpedig a szélső védekezés. Alexander-Arnold és Robertson támadásban ezúttal nem tudott átütő lenni, ezzel szemben viszont a gólnál előtérbe került védekezésbeli gyengeségük. A szezon során többször is bizonyossá vált, hogy Klopp csapata elsősorban a széleken verhető, és ez így volt most is. Valverde a gólból is kulcsszerepet vállalt.

képaláírás

Robertson (26) Modrictól (10) próbálta elvenni a labdát, viszont a horvát karmester túl járt az eszén. Nem csak átjátszotta, hanem ki is csalogatta a védelemből. A labda Carvajalhoz (2) került, akitől Casemiro (14) útján Valverdéhez (15) került ki a játékszer a szélre. Az uruguayi Robertson fennragadásának köszönhetően egyedül indulhatott meg, Van Dijk (4) már csak későn tudott kiérni rá. Eközben a másik oldalon Alexander-Arnold (66) követett el hibát. Annak ellenére beljebb lépett Benzemára (9), hogy a franciát Ibrahima Konaté (5) már őrizte. Ezzel Vinícius maradt üresen és futhatott be mélységből a tizenhatosra, ahol Valverde mintaszerű centerezését már csak be kellett passzolnia a kapuba

Meg volt tehát a gyenge pont, amire a Real le tudott csapni, a kulcsemberek pedig megint a legjobbkor tették oda magukat. Ezzel szemben a Liverpoolnál most hiányzott az a bizonyos plusz. Mohamed Szalah szerette volna feledtetni a 2018-as kudarcot, amikor Sergio Ramos emlékezetes közbelépése miatt kénytelen volt idő előtt elhagyni a pályát. Szerencsére ezúttal ilyenre nem került sor, viszont az egyiptominak ezúttal sem lehetett sok öröme a mérkőzésben. Nem volt elég hatékony a befejezéseknél, ő volt a csúcsformában védő Courtois egyik legfőbb áldozata. Ezúttal pedig a szélső hátvédek is inkább negatív értelemben léptek elő kulcsemberré. Már többször is írtam Alexander-Arnold kivételes képességeiről és szélső védői szerepköréről, viszont a védekezésbeli hiányosságai ezúttal felülírták ezeket.

Még mindig nem minden a taktika

Kétségtelen tény, hogy a mai futballban a taktikai felkészülés már elengedhetetlen fontosságú. Hosszabb távon tehát egy bajnoki szezonban manapság már csak az nyerhet, aki csúcsra járatja a saját rendszerét. Más a helyzet viszont egy kupasorozatban, ahol két mérkőzéses párharcokon dől el a továbbjutó kiléte. Bármelyik csapat, játékos kifoghat egy-egy rövidebb, jobb szériát és ha ez pont a párharc idejére esik, annak könnyen lehet, hogy a játékban fölényben játszó ellenfél látja kárát. A Real az idei menetelése során az egyenes kieséses szakaszban igazából csak rövidebb periódusokban tudta érvényesíteni saját akaratát, viszont ekkor kíméletlen hatékonysággal tette ezt meg a madridi gépezet. A döntő nagy részében is nyilvánvaló volt a Liverpool mezőnyfölénye, de a madridiak – köszönhetően a rendkívül erős csapatszellemnek is – átvészelték a nehéz pillanatokat, az adandó alkalmat pedig rögtön kihasználták. Sokan nem szeretik emiatt, vagy paradox módon pont emiatt szeretik a focit, hogy a papírforma nem mindig érvényesül, nem mindig a jobban játszó csapat nyer.

Hiába a több mint kettes xG és a hússzal több kapura lövés tehát, ez egy mérkőzésen nem mindig egyenlő a győzelemmel. Bármennyire is helyezzük tudományos alapokra a mai labdarúgást, az egyéni képességek és a mentalitás még mindig fontos szerepet kaphat. Ezt mutatta meg ebben a szezonban is a Real Madrid, és nyerte meg a klub történetének 14. BEK/BL-trófeáját.

Kiemelt kép: UEFA