A Bayern egykori oszlopa nevelőcsapata edzője lett

A Bayern egykori oszlopa nevelőcsapata edzője lett

2022. nov. 18.

Marcelo Gallardo távozása után Martín Demichelis lett az argentin rekordbajnok River Plate új vezetőedzője. A játékosként többek közt a Bayern München és a Manchester Cityt is szolgáló fiatal szakember eddig a bajorok tartalékcsapatát, előtte pedig az U19-es együttes irányította. Az újonnan kinevezett tréner nagy feladat előtt áll, nem akármilyen örökséget vett át szeretett klubjánál.


A River Plate kispadjáról „Muneco” Gallardo nyolc és fél év után távozott, miután új kihívásokra vágyott. Miután a távozása nyilvánvalóvá vált, az argentin sajtóban az első pillanattól kezdve két igazán komoly jelölt neve forgott. Mindketten a klub egykori játékosaként belsős személyek, akik alkalmasnak tűntek arra, hogy átvegyék a csapat irányítását.


Az argentin U17-es válogatottnál dolgozó Pablo Aimar és a Bayern München tartalékcsapatának edzője, Martín Demichelis közül utóbbi lett a befutó, mivel az első pillanattól kezdve nyitott volt a lehetőségre, és a klubvezetés sem akart a szövetséggel csatázni Aimarért.


Vezér a védelemben

Demichelis Córdoba megyében született 1980. december 20-án. Két környékbeli korosztályos csapat után 17 évesen került a fővárosi River Plate kötelékébe, ahol eleinte még az utánpótlásban játszott. Később a felnőttek közt 70 mérkőzésen jutott szóhoz, hátvédként három gólt szerzett, miközben tagja volt a 2002-es és a 2003-as Clausurát megnyerő együttesnek. 2003 nyarán 4,5 millió euróért cserébe szerezte meg a játékjogát a Bayern München.


auto_altDemichelis 2010-ben játszott az Internazionale ellen elveszített BL-döntőben is. Fotó: vox-cdn.com


A kezdetekben nehezen találta meg a helyét az új környezetben, majd Felix Magath 2004-ben kezdődő regnálása alatt követelt egyre több lehetőséget magának. Demichelisből kőkemény, sallangmentes szűrő lett, aki a pontrúgásoknál az ellenfél kapujára is komoly veszélyt jelentett.


A Micho becenévre hallgató hátvéd 2010 decemberéig 259 mérkőzésen 15 gólt szerzett a bajoroknál. A 2007–2008-as szezonban 44 mérkőzésen jutott szóhoz, további két szezonban érte el a 40 tétmeccset. 


A müncheni évek alatt négy-négy bajnoki címet és DFB-kupát, valamint két ligakupát és egy Szuperkupát nyert az együttessel, játszott a 2010-es Bajnokok Ligája-döntőn is, melyet a Bayern 2-0-ra elvesztett az Inter ellen.


Demichelis ezt követően az akkor még élvonalbeli Málagához került Spanyolországba, ahol első időszakában két és fél idényt töltött. A környezetváltás jó hatással volt rá, hiszen meg tudott újulni, az andalúziai város napos tengerpartja már önmagában kellemes lehetett egy argentin számára, miközben még a csapat is nagyszerűen szerepelt, a klub történetének legszebb időszakát élte. A Málaga negyedik lett a spanyol bajnokságban, a rákövetkező idényben pedig egészen a negyeddöntőig menetelt a BL-ben, ahol a későbbi döntős Borussia Dortmund állította meg. Hősünk szerezte a Málaga első BL-gólját, amikor a Panathinaikosz elleni selejtezőben eredményes volt.


Távozása után a spanyol csapat korábbi edzője, Manuel Pellegrini magával csábította a Manchester Cityhez. Demichelis tehát kipróbálhatta magát a Premier League-ben, három szezon alatt 78 mérkőzés jutott számára az angol első osztályban, miközben a 2013-2014-es idényben bajnoki címet, kétszer pedig a ligakupát nyert a Cityvel. Ezt követően még a 2016–2017-es szezonra visszatért Spanyolországba, az idény első felében az RCD Espanyol játékosa volt, majd a második félévben a Málaga CF színeiben akasztotta szögre a stoplist.


Demichelis az argentin válogatottban 2005 és 2016 között 51 mérkőzésen szerepelt, két góljából az egyiket a 2010-es világbajnokságon szerezte Görögország ellen.


Edzői hitvallása

Visszavonulása után maradt a Málaga kötelékében, és a szebb napokat is megélt csapat eddigi utolsó élvonalbeli szezonjában José González edzői stábjában vállalt szerepet. 2019-ben visszatért egy másik korábbi állomáshelyére, és a Bayern München U19-es korosztályának trénere lett. Tavaly áprilisban már a bajorok tartalékcsapatának kispadjára ülhetett le, amely pozíciót mostanáig ellátta. Menet közben az olasz szövetség által szervezett edzőképzésen megszerezte az UEFA pro licencet.


auto_altA Bayern korábbi játékosa 2019-ben tért vissza a klubhoz. Fotó: fcbayern.com


Demichelis már korábban is elmondta, hogy egy nap a River edzője szeretne lenni, mivel ezer szállal kötődik az egyesülethez. Nem lehetett meglepetés, hogy a kínálkozó lehetőség az első pillanattól kezdve érdekelte őt. A Bayern pedig partner volt ebben, a bajor klub vezetése megértette, hogy a szakember mennyire fontos kihívás előtt áll: “Martín ajánlatot kapott, hogy Dél-Amerika egyik legnagyobb klubjánál legyen vezetőedző. Nem akartuk megtagadni tőle ezt az egyedülálló lehetőséget, és beleegyeztünk abba, hogy szerződést bontsunk. Ennek ellenére sajnálom a távozását. Annak idején együtt játszottunk a Bayernben, egyenes karaktere és világos elképzelése van arról, hogy milyen típusú játékot szeretne látni a csapatától. Nagyszerű munkát végzett edzőként” – jegyezte meg a Bayern sportigazgatója, Hasan Salihamidzic.


„Igyekezni fogok a River Plate által képviselt értékeket átadni a játékosaimnak: fegyelem, tisztelet, egység és erőfeszítés. Ebből nem vagyok hajlandó engedni."


"Sok dolgot kell megbeszélnem a játékosokkal a stílusról és a taktikáról, de azt biztosan elárulhatom, hogy minden sorozat minden egyes mérkőzésén maximális küzdést fogok elvárni mindenkitől” – tette hozzá az új tréner első nyilatkozatában.


Demichelis stábjában a várakozások szerint a River korábbi kapusa Germán Lux és a frissen visszavonult védője, Javier Pinola is helyet kap.




Tovább a kijelölt úton

Gallardo irányítása alatt csaknem 150 játékos lépett pályára a csapatban. Az elmúlt nyolc évben több mint 40 saját nevelésű fiatal mutatkozott be a Riverben, az előző tréner folytonosságot biztosított a klubnál. Fiatal játékosok jöttek fel az utánpótlásból, miközben a legjobbak elhagyták a klubot és közülük többen már Európában vagy az MLS-ben is letették a névjegyüket. A frissen kinevezett Demichelisnek ezt a jól működő modellt kell követnie.


„Nagyon köszönöm az összes vezetőnek és a szurkolónak, akik kifejezték irántam érzett bizalmukat. Szeretném folytatni a megkezdett utat, melyen a River Plate haladt az elmúlt időszakban. Úgy gondolom, hogy a klub projektje állandóan fejlődik. Bízom benne, hogy minél jobban hozzájárulhatok majd az egyesület további előmeneteléhez. Számomra a River a dél-amerikai Bayern München. Mindkét klubot éppúgy a sikerek éltetik, mindkét csapat számára egy-egy trófea megszerzése a cél minden sorozatban, ahol csak elindul” – fogalmazott.


Emellett azt is megerősítette, hogy a klub a továbbiakban is fontos hangsúlyt fektet az utánpótlásnevelésre és a fiatalok felkarolására. Az első csapattal mindenekelőtt a szilárd védekezésre és a letámadásra szeretne majd építeni.


Gallardo regnálása alatt a River sikeresen szerepelt, a klub jól működött, utódjának annyiból talán már könnyebb a dolga, hogy neki nem kell új dolgokat megteremtenie, hanem „csak” folytatnia a megkezdett munkát. Amellett, hogy csapatával sikereket érhet el, Demichelis számára a mostani megbízatás egy tökéletes opció lehet, hogy bizonyítsa képességeit és idővel akár európai csapatok érdeklődését is felkeltse.


A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:


https://futballtango.blog.hu/


Kiemelt fotó: twinmg.com

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.