A BEAC-legenda, akit egyszer az Üllői út lelátójáról hívtak be a válogatottba

A BEAC, vagyis a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club labdarúgó-szakosztálya 1973 és 2019 között csak kóborolt Budapesten. Játszott a népligeti Petőfi-pályán, a Magyar Kábel-pályán, a Kelen-pályán, az UFC Kolozsvári Tamás utcai pályáján, a MAFC-pályán és a zuglói Varga Zoltán-sporttelepen is. Az 1977-ben átadott Bogdánfy utcai BEAC-bázisról 1993-ban azért kellett elköltöznie, mert az ország készült a Világkiállításra, amelyből végül nem lett semmi. A klub végül 2019-ben „talált haza” a XI. kerületbe, de nem az eredeti otthonába költözött, hiszen annak helyén ma már az Allee magasodik, hanem a Mérnök utcai sporttelepre, az egykor földes Gamma-pályára.

A Juhász-család révén nemzetközi elismertséget szerzett Gamma Finommechanikai és Optikai Művek egykori sporttelepe a 90-es évek közepén került az ELTE vagyonkezelési portfóliójába. A helyszínt négy éve úgy ismerjük, ELTE-BEAC Pluhár István Labdarúgópálya, ahol idén szeptember 20-án az új öltözőépület homlokzatán felavatták a névadó emléktábláját. Odabent pedig megnyílt a BEAC 125 éves múltját végigkövető sporttörténeti fal és kiállítás, illetve az adományozás révén gazdagodó klubkönyvtár.

A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportegyesületeként 1898-ban alakult meg – az első elnöke Eötvös Loránd volt –, és egyike volt a Magyar Labdarúgók Szövetségét létrehozó 13 klubnak (BAK, BEAC, BSC, BTC, Budai Ganzgyár, Ganz Vagongyár, 33 FC, MAC, MFC, MÚE, Műegyetemi FC, Postás, FTC). Ugyanebben az évben, a főváros tanácsának közreműködésével a klub elfoglalta hazai pályáját a Lágymányoson található akkori Mező utcában, a dohánygyár nyugati oldalán.

Az akkori trendhez igazodva a BEAC csapata is egy kávéházban „rendezte be” a szakosztály szellemi főhadiszállását: a sportkulturális bázis az akkori Horthy Miklós (ma Bartók Béla) úti Hadik kávéház volt. Ha új játékost hívott a csapat, itt tartották az „állásinterjút”.

BEAC klubház (Forrás: BEAC)

Meg kell említeni a klub hőskorából Speidl Zoltán nevét, a BEAC jelenlegi pályáján az egykori alapítóról nevezték el a játékvezetői öltözőt. Speidl tagja volt a klub első labdarúgó-csapatának, és még jogot hallgatott, amikor megválasztották a főtitkárnak. All-round sportolóként az 1900-as olimpián síkfutóként indult, 1901-ben pedig ő vezette az első magyar labdarúgó-mérkőzést. Ugyanebben az évben a megalakuló MLSZ főtitkárává választották. Neki köszönhető, hogy megjelent annak idején az első nem japán nyelvű dzsúdószakkönyv, ő volt a kötet fordítója.

Klubja, a BEAC erejét mutatja, hogy hiába játszott a másodosztályban, 1914-ben barátságos mérkőzésen megverte a német bajnok SpVgg Fürth-t, szoros meccsen kapott csak ki az Intertől, és döntetlent játszott a Milannal.

A Mező utcai BEAC-stadion 12 ezer néző befogadására volt alkalmas, ám átalakításra szorult. Karafiáth Jenő BEAC-elnök, az első, sportról (illetve testnevelésről) szóló törvényjavaslat benyújtója addig lobbizott, amíg 1922-ben 5 millió koronából felújították a pályát, ez lett Budapest ötödik legnagyobb stadionja. (Karafiáth a 30-as években vallás- és közoktatásügyi miniszter lett, 1937 és 1942 között pedig Budapest főpolgármestere volt.)

Az időzítés tökéletes volt, hiszen a csapat az 1923-24-es idényben a Postás elleni sikerrel megnyerte a másodosztályt, és első ízben szerepelhetett az NB I-ben. A Nemzeti Sport 1924. szeptember 6-án így írt a BEAC-ról:

„Nincs még egy olyan csapat, amelynek az első osztályba jutását olyan általános szimpátia kísérte volna, mint a BEAC előrerukkolását. Ezt az óriási szimpátiát nemcsak az a körülmény szülte, hogy az egyetemisták a magyar ifjúság legelejét képviselik, de nagyban fokozta az a munka, amit az E-betűsök az elmúlt években végeztek. A BEAC-nak nincs társadalmilag megalapozott klubszervezete, melyen szilárdan, megingathatatlanul fejlődhetne. Az állam támogatása, amely a háború előtti időkben jóformán teljesen elegendő volt ahhoz, hogy a zavartalan sportolást biztosítsa, a háború után jelentéktelenné vált. Így a BEAC csak a sportolók lelkes munkájával fejlődik egyre jobban s foglalja el lassankint azt a helyet, amit a magyar sportban megérdemel. (...) A BEAC-tól azt várja mindenki, hogy a magyar lelkesedést, törhetetlen akaratot reprezentálja, hogy minden mellékcél és érdek nélkül szolgálja a magyar sportot, termelje azokat a sportembereket, akik méltók legyenek a legnagyobb kitüntetésre is.”

1924-es beacsos csapatkép, Pluhár jobbról a harmadik a képen (Forrás: Nemzeti Sport)

1925 októberében a BEAC először játszott hazai pályán az NB I-ben, 5-6 ezer néző előtt. A Budapesti TC-t, a VII. Kerületi SC-t és a Törekvést megelőzve 9. helyen végzett, bent maradt, majd a következő szezonban megismételte ezt a helyezést. A csapat soha nem futballozott többé ilyen szinten, a szezonban a második helyen végző FTC-t és az ötödik Újpestet is legyőzte. Az 1925-26-os szezonban az amatőr csapatok számára kiírt Magyar Kupa döntőjébe is bejutott, ahol az újrajátszott mérkőzésen 3–2-re a Kispesti AC győzött.

A mindmáig legkiemelkedőbb tudású BEAC-csapatnak ez lett a hattyúdala. 1926-ban véget ért az évek óta zajló amatőr-álamatőr vita a magyar futballban, melynek lényege, hogy az országhatáron belül sok csapat bújtatott fizetést adott a játékosainak, valamint ebben az időben rengeteg magyar futballista külföldre távozott, ahol főállású labdarúgóként zsíros keresetből élhetett. Hogy visszacsábítsák a legjobbakat, létrejött a Magyar Professzionista Labdarúgók Szövetsége, a BEAC pedig amatőr csapatával kérte felvételét a szövetségbe. Ám a kérvényt elutasította a szervezet, így a klub két szezonnyi élvonalbeli futball után többé nem szerepelt a bajnoki első osztályban.

Ebben az időszakban már a 19. század végén Magyarországra költözött angol irodalomtörténész, későbbi magyar országos bajnok teniszező, labdarúgó, edző és nemzetközi labdarúgó-játékvezető, Yolland Arthur volt a BEAC elnöke. Ő 1919 és 1946 között 21 éven át vezette a klubot – angol szellemiségben. Hatása a klubra nagyjából ahhoz mérhető, mint amit Jimmy Hogan gyakorolt az MTK-ra a tízes, húszas években.

A 20-as évek BEAC-sikereinek alapját a kitűnő, válogatott játékosok adták, mint Stofián János (1926-ban lett válogatott), Pesovnik László és Pluhár István. (Az 1930-es években az ELTE jogi karán tanuló majdani klasszis, Sárosi György is a BEAC-ban futballozott.)

Pluhár István (1893-1970) fiatalon a Győri Egyetértés tornaszakosztályában sportolt, de jogásznak készült, sikeres felvételi vizsgált tett az ELTE-n, és egyenes út vezetett számára a BEAC-ba. A korszellemet jellemzi, hogy tót származása ekkor még hátráltató tényező volt, és megkérték, hogy magyarosítsa a nevét Pápaira (vagy Pápayra, ez a forrásokban vegyesen szerepel). Szülei, főleg az édesapja ezt zokon vette, így megtartotta a Pluhárt.

Bár a csapat az NB II-ben játszott, Pluhárt Kiss Gyula szövetségi kapitány – a BEAC első labdarúgócsapatának tagja – számított Pluhárra az egykor reprezentatívok néven ismert magyar válogatottban. Fedezetként, vagyis középpályásként, illetve jobbszélsőként kapott szerepet, nem akármilyen körülmények közepette.

1921. novemberében az Üllői úton a lelátón foglalt helyet, tudósítóként vett részt a svédek elleni válogatott mérkőzésen. Braun József azonban az első félidőben megsérült, így Kiss Gyula a lelátóról hívta le Pluhárt, akinek gyorsan szereztek szerelést. 3:0-ra vertük meg a svédeket. Az év végi, Lengyelország ellen 1:0-ra megnyert meccsen már a kezdőcsapat tagja volt.

Pluhár közvetít (Forrás: Fortepan)

Labdarúgó-karrierje 1927-ig tartott, a Győri Egyetértésen kívül kizárólag a BEAC-ban játszott, összesen nyolc évig.

Pluhár több szakmában is kipróbálta magát: 23 éves korától a Pénzügyminisztériumban dolgozott, majd újságírói pályára lépett, számos lapnak is írt. Abban az évben, amikor a BEAC-ba igazolt, a Nemzeti Sport munkatársa, majd rovatvezetője lett, később a Testnevelés című lapot szerkesztette.

Miközben a Testnevelési Főiskolán is tanított – labdarúgást –, felkérték, hogy vállalja el az 1930 májusi Magyarország–Olaszország Európa Kupa-mérkőzés rádióközvetítését. A korabeli tudósítások szerint annak ellenére szórakoztatóan tudósította a hallgatókat, hogy a mieink 5:0-ra kikaptak. Felvették a Magyar Rádióba, és egészen a második világháború utáni időszakig ott dolgozott. Labdarúgást és vízilabdát kommentált, az 1936-os berlini olimpiát is megjárta, ő az első magyar riporter, aki élőben közvetített a nyári játékokról.

Pluhár már nyolc éve visszavonult, amikor 1935-ben Budapesten megrendezték a főiskolai futball-világbajnokságot, a központi helyszín a BEAC-stadion volt. A klub az amatőr státusz melletti döntéstől fogva alacsonyabb osztályokban játszott, idővel a BLASZ III. osztályába is visszacsúszott, ám szerepelt még újra a másodosztályban is. A stadion körüli teret egyre gyorsuló ütemben építették be. 1973-ban „népgazdasági érdekre” hivatkozva a BEAC-nak is költöznie kellett, a helyén megkezdődött a Skála felépítése, az egyesületnek pedig az 2019-ig tartó odüsszeiája.

A Bogdánfy utcai pálya 1978-ban (Forrás: Fortepan / Bercsényi Kollégium Fotókör)

Az, hogy négy éve újra kulturált körülmények között lehet nagypályán futballozni az ELTE-BEAC Mérnök utcai bázisán, azért nagy szó, mert 1950 és 2011 között 273-ról 145-re csökkent a budapesti füves nagypályák száma. A XI. kerületben 31 pályából a Mérnök utcai pálya újranyitásáig kettő maradt. A rendszerváltástól kezdve sorra szűntek meg a helyben népszerűségnek örvendő pályák: a BEAC, a MAFC, az Erőmű, a Keltex, a „Műanyag”, a HITEKA, a Csőszer, a Kábel futballpályái.

A BEAC nagypályás csapata ma a BLASZ II-ben játszik, az egyesület működtet öregfiúk, old boys és veterán csapatot is.

A BEAC és a válogatott

A BEAC nyolcszor adott játékost a magyar labdarúgó-válogatottba, és kétszer szövetségi kapitányt. Ordódy Béla 1904-ben kétszer volt a nemzeti csapat tagja, Pluhár István ugyanennyiszer volt válogatott a húszas években, Pesovnik László háromszor, Stofián János pedig egyszer húzhatta magára a címeres mezt. A klub két szövetségi kapitányt is „kinevelt”: Földessy Jánost MLSZ-alelnökként nevezték ki a nemzeti csapat élére hat meccs erejéig 1928-ban. Az első osztályban is védő kapus, Fábián József pedig 3 meccsen vezette a válogatottat (1941-42).

Kiemelt kép: BEAC és Sportmúzeum