A belgák nagy generációjának egyszer majdnem sikerült, Horvátország második korszakos válogatottja azonban még Sukeréket is túlszárnyalta

Belgium – Visszatérés az elitbe

A szebb napokat látott belga labdarúgás egészen mélyre zuhant az ezredforduló után, hiszen míg legjobbjaik 1982 és 2002 között mind a hat világbajnokságon megmutathatták magukat, a kijutás 2006-ban és 2010-ben sem sikerült a Rode Duivelsnek. Ami a kontinenstornákat illeti, a belgák az 1988–2012 közötti időszakban egyedül 2000-ben voltak jelen – a társrendező jogán.

A fordulat 2012 után következett be, amikor Marc Wilmots, a korábbi 70-szeres válogatott középpályás irányításával egy nagyon tehetséges generáció hívta fel magára a figyelmet. A brazíliai világbajnokságra imponáló magabiztossággal, veretlenül és plusz 14-es gólkülönbséggel kvalifikált Belgium. A 2014-es tornán szerepelt alapcsapatban (Courtois – Vermalen, Kompany, Van Buyten, Alderweireld, Fellaini, Witsel, E. Hazard, De Bruyne, Mertens, R. Lukaku) a 36 éves korelnök Van Buyten kivételével mindenki 30 év alatti volt; Lukaku éppen csak 21, Courtois és De Bruyne 22, míg Hazard 23 esztendős – a kétszer kezdőként, háromszor csereként lehetőséget kapott, gólt is szerzett Divock Origi pedig csupán 19. A védelem további játékosai némileg rutinosabbak voltak (25–28 között jártak akkoriban), összeségében egy nagyon előnyös és perspektivikus korfát felrajzolva.

A csoportkörben Belgium hibátlan mérleggel, kilenc ponttal végzett az első helyen, Algéria (2–1), Oroszország (1–0) és a Koreai Köztársaság (1–0) előtt. Az egyenes kieséses szakasz első párharcában 2–1-re győzte le az Egyesült Államokat, egy olyan mérkőzésen, ahol valamennyi találat a ráadásban esett. De Bruyne a 93. percben szerzett vezetést, majd Julian Green egyenlített, végül Lukaku döntötte el a továbbjutás sorsát. Aki látta a mérkőzést, alighanem sosem felejti el. A negyeddöntőben azonban Argentína már túl nagy falatnak bizonyult, az Albilceleste Gonzalo Higuaín korai góljával 1–0-ra nyert, és megállította a belga menetelést.

(Forrás: Evening Standard)

A váratlan walesi pofon a franciaországi Eb-n

Belgium a 2016-os Európa-bajnokságra is csoportelsőként jutott ki, ráadásul története során először 2015 novembere és 2016 márciusa között a világranglistát is vezette.

Daniel Van Buyten visszavonulása és Vincent Kompany sérülése miatt kissé átrendeződött a védelem (Jan Verthongen, Thomas Vermaelen, Toby Alderweireld és Thomas Meunier alkották), továbbá az egyik hatos posztján Radja Nainggolan került előtérbe Marouane Fellaini helyett, Axel Witsel mellett. És megérkezett a csapatba a 22 éves Yannick Carrasco és Michy Batshuayi is.

A belgák a tornán Olaszország ellen kezdtek és 2–0-ra kikaptak, utána azonban Írországot 3–0-ra, majd a svédeket 1–0-ra győzték le és simán továbbjutottak. A magyarok elleni nyolcaddöntőben már hamar vezetést szereztek, de a 78. percig tartottuk magunkat, utána azonban jött az összeomlás, az eredmény pedig ismeretes (0–4); Eden Hazard-ék sajnálatos módon éppen Magyarország ellen játszottak a legjobban. A Wales elleni negyeddöntőjük aztán hatalmas meglepetésre végállomásnak bizonyult, bár Nainggolan találatával Belgium került előnybe, utána három walesi gól következett, Aaron Ramsey vezérletével története legjobb szereplését produkálta Wales; a roppant csalódott Belgium pedig mehetett csomagolni.

Vb-bronz Oroszországban

A 2018-as világbajnokságra már a torna egyik fő esélyeseként érkeztek az immár Roberto Martínez gardírozta belgák – a lehengerlő selejtezős eredményeik és a mutatott játékuk miatt is.

A csoportkör hibátlanul sikerült, Panama (3–0) és Tunézia (5–2) simán megvolt, az elsőségéért vívott rangadón pedig Angliát is legyőzték 1–0-ra. Az egyenes kieséses szakaszban Japán ellen kezdtek, és általános elképedésre a fölényben játszó belga válogatott a második félidő elején négy perc alatt kétgólos hátrányba került – egy klasszikus kontra és egy remekbe szabott átlövés után. Martínez azonban remekült nyúlt bele a mérkőzésbe, ugyanis mindkét cseréje főszereplővé avanzsált. Az első japán találat előtt nagyot hibázó Vertonghen elképesztő fejesgóllal szépített, majd a 65. percben pályára küldött Fellaini bólintott a kapuba Eden Hazard beívelése után, így öt perc alatt egyenlített Belgium. Végül a 94. percben a másik csere, Nacer Chadli döntötte el a párharcot – egy káprázatos, villámgyors támadás után. Miután Courtois könnyűszerrel magához ölelte a labdát egy japán sarokrúgást követően, egyből indította De Bruynét, aki egy jó 50 méteres sprint után kitette a játékszert a jobbszélen vágtázó Meunier-nek, akinek középre gurított labdáját a leshatáron helyezkedő Lukaku átlépte, Chadli pedig a vetődő kapus hóna alatt a hálóba lőtt.

A negyeddöntőben Brazília következett, amely a négy évvel korábban hazai pályán elszenvedett történelmi zakó után (1–7 a németek elleni elődöntőben) csak egy újabb világbajnoki címmel tudta volna begyógyítani az egész nemzettestet beborító sebet – erre azonban nem kerülhetett sor. A viszonylag kiegyenlített első félidőben már a 13. percben hátrányba kerültek Neymarék, egy szögletet követően Kompany fejese Fernandinho könyökéről pattant Alisson kapujába; a 31. percben pedig Lukaku hosszú sprintje után De Bruyne a 16-os vonaláról lőtte ki a bal alsót, megduplázva a belga fórt. A második játékrészben hiába dominált a brazil csapat, Courtois bravúrjainak is köszönhetően csak a csereként beállt Renato Augusto talált be, így a Vörös Ördögök 1986 után másodszor jutottak be a legjobb négy közé. A Franciaország elleni elődöntőben viszont a gallok kerekedtek felül, Samuel Umtiti fejesgóljával nyertek 1–0-ra, de nem érhette sok szó a ház elejét, akár fordítva is alakulhatott volna, Hugo Llorisnak három óriási védése is volt.

A bronzmérkőzésen aztán sikerült szépen lezárni a tornát, Belgium másodszor is legyőzte Angliát (2–0) és a harmadik helyezéssel története legjobb világbajnoki eredményét érte el. A vb álomcsapatába az aranykesztyűs Courtois mellett az ezüstlabdás Hazard (három gól, két gólpassz) is bekerült – Lukaku pedig négy góllal és egy assziszttal bronzcipős lett.

(Forrás: NDTV Sports)

A világranglista-vezető újabb Eb-kudarca

A vb után Belgium 2018 októberétől egészen 2022 márciusáig vezette a FIFA világranglistáját, az elképesztő selejtezős eredményei miatt.

Érdekesség, hogy az eredeti tervek szerint Brüsszel új nemzeti stadionjával egy lett volna a 13 rendező város közül, a késlekedő építkezés miatt azonban az UEFA Londonnak adta a belga főváros három csoportmeccsét. A hazai pálya hiányán azonban semmi sem múlt, Oroszország (3–0) és Finnország (2–0) nem volt méltó ellenfelük, de e két mérkőzés között a csoport rangadóján Dániát is legyőzték 2–1-re.

A legjobb 16 között Portugália következett, és a belgák egyetlen kaput találó lövésükkel, Thorgan Hazard góljával nyerni tudtak a jelentős fölényben játszó címvédővel szemben; a negyeddöntőben viszont Olaszország győzött 2–1-re. Egy olasz lesgólt és Gianluigi Donnarumma két hatalmas védését követően Nicolo Barella és Lorenzo Insigne gólszépségversenye után Lukaku büntetőjével szépítettek a belgák az első félidő végén, de a második játékrészre már nem maradt muníció. Sovány vigasz, hogy a végső győztes állította meg Belgiumot, talán részben emiatt is maradt el a játékuk hatékonyságának egyértelmű visszaesése okán szükséges konzekvenciák levonása.

Az utolsó kűr – felsülés Katarban

Baljós árnyak mindenesetre nem szegélyezték a Katar felé vezető utat a selejtezőben, hat győzelem és két döntetlen, 25-6-os gólkülönbség mellett természetesen csoportelső volt a Martínez-legénység, újfent tükörsimán kvalifikált a vb-re.

A 2022-es torna az aranygeneráció számára az utolsó esély volt valami nagyot villantani, hiszen Vertonghen és Mertens 35, Alderweireld és Witsel 33, Meunier, De Bruyne és Eden Hazard 31 éves volt már, de a félig sérülten utazó Lukaku, továbbá Thorgan Hazard, Carrasco és Batshuayi is 29. Vermaelen 37 évesen már asszisztensként segítette a csapatot, amelyben Youri Tielemans (26) már a harmadik nagy tornáján szerepelt, a Brightonban szárnyaló Leandro Trossard (27) most először kapott főszerepet, de voltak ifjú üdvöskék is, a Lensban tündöklő Lois Openda (22), valamint Jérémy Doku (Stade Rennes, 20) és Charles De Ketelaere (21) az AC Milanból.

Utóbbi három játékos egy-egy találkozón összesen 45 percet kapott Martíneztől, miközben a feltétlen bizalmat élvező régi vitézek alaposan odavágtak önnön reputációjuknak. Az első mérkőzésen a sokkal kezdeményezőbb, ötletesebben és lendületesebben futballozó Kanada ellen jó adag szerencsével 1–0-ra nyertek a belgák, Marokkó azonban a tornán első ízben ellenük okozott igazi meglepetést és 2–0-ra verte a gyengélkedő, mindössze meddő labdabirtoklásra képes csapatot. A horvátok elleni rangadón nyerni kellett volna a továbbjutáshoz, de csak egy roppant kínos 0–0-ra futotta a belgáktól, így egyetlen szerzett góllal búcsúzni kényszerültek.

Ezzel egy korszak és Martínez hatéves regnálása is a végéhez ért. A spanyol edző tökélyre fejlesztette, amit Wilmots elkezdett, az átállás három védőre, a két szárnyon Meunier-vel és Carrascóval nagy húzás volt és világbajnoki bronzot ért. A variációs lehetőségek azonban hiányoztak, az átmenetek nem működtek, kis túlzással minden De Bruyne, Eden Hazard és Lukaku formáján múlt, és ez Katarban csúcsosodott ki és ütött keményen vissza, ahol De Bruyne jóval szürkébb volt a megszokottnál, a Real Madridban felváltva sérült és a kispadon veszteglő Hazard csak a neve miatt lehetett ott, Lukaku pedig a sérülése ellenére – mindhárman messze életük legrosszabb világversenyét produkálták, így Belgium is ezen tíz év során.

Tehetségből most sem szenved hiányt a belga labdarúgás, de hogy mire megy a jelentősen átalakuló csapattal az új szövetségi kapitány, a mindössze 37 esztendős Domenico Tedesco, az legkorábban a jövő nyári németországi Európa-bajnokságon derül ki.

(Forrás: The Telegraph)

Horvátország másodszor is meglepte a világot

A kiváló horvát utánpótlás folyamatosan biztosítja a tehetségeket az európai topfutballnak, de a válogatott az 1998-as világbajnokság után két évtizedig nem tudott kiemelkedő eredményt felmutatni.

A második „aranykor” története 2017. október 7-én kezdődött, amikor két nappal a kulcsfontosságú Ukrajna elleni, utolsó vb-selejtező mérkőzés előtt a Horvát Labdarúgó-szövetség Ante Cacic menesztése után Zlatko Dalicot nevezte ki szövetségi kapitánynak. Horvátország 2–0-ra nyert Kijevben, így végül a pótselejtezőt érő második helyen zárt.

Az akkori válogatottban csak úgy sorakoztak a klasszisok: Danijel Subasic, Domagoj Vida, Dejan Lovren, Sime Vrsaljko, Luka Modric, Ivan Rakitic, Mateo Kovacic, Marcelo Brozovic, Ivan Perisic, Mario Mandzukic, Ante Rebic és Andrej Kramaric többek között – nem akármilyen névsor, persze egy hatékony és versenyképes csapat születéséhez sokkal több kell tucatnyi tehetséges labdarúgó hadrendbe állításánál. Ne feledjük, Kramaric kivételével valamennyien ott voltak már Brazíliában is!

Olcsó megoldókulcs volna Dalicra fogni a különbséget, de érdemei kétségtelenül elévülhetetlenek – és ha már a kudarcokat rendre az edzőkön verik el, illik néha a sikert is legalább részben nekik tulajdonítani! A 4-2-3-1-es formáció tökéletesnek bizonyult, Dalic az összes sztárnak megtalálta a helyét a csapatban, a játék pedig nemcsak eredményes, de rendkívül látványos is volt.

Nigéria legyőzése után (2–0) Argentína már egy hármast kapott Modricéktól, a tét nélküli harmadik mérkőzésen pedig tartalékosan felállva is törleszteni tudtak Izlandnak (2–1), amely megelőzte őket a kvalifikáció során, de végül a csoport negyedik helyén végzett története első világbajnokságán.

Rá is fért a pihentetés a horvátok alapembereire, hiszen egy nem akármilyen sorozat következett. A Dánia elleni nyolcaddöntőben egy villámgyors gólváltás után (a 4. percben már 1–1 állt az eredményjelzőn), a fölényben játszó horvátok nem tudtak felülkerekedni Christian Eriksenéken – Modric még egy büntetőt is kihagyott a hosszabbításban. A tizenegyesek során viszont már nem hibázott a horvátok klasszisa, a dánok közül ellenben hárman is, így a kockásmezesek jutottak tovább. A négy közé jutásért a házigazda Oroszország következett: a rendes játékidő 1–1-gyel, a hosszabbítás 2–2-vel ért véget, a tizenegyesekben pedig ismét a horvátok voltak a jobbak, így 20 év után újra vb-elődöntőt játszhattak! Méghozzá azzal az Angliával, amely 28 év után ért ilyen magasságba. Kieran Trippier mesébe illő szabadrúgásgóljával már a találkozó elején előnyhöz jutottak az angolok, Perisic a második félidő derekán egalizált. Mindkét csapatnak voltak nagy lehetőségei, de Subasic mellett Jordan Pickford is bemutatott néhány bravúrt, így újfent 30 perc ráadás következett. A döntés ezúttal azonban nem maradt a tizenegyesekre, Mandzukic a 109. percben a döntőbe lőtte a csapatot!

A fináléban azonban Franciaország túl erősnek bizonyult és 4–2-re nyert, ennek ellenére az ezüstérmes horvát csapat a győzteseknek kijáró megbecsülésben és elismerésben részesült – és nemcsak odahaza, hanem világszerte. A francia csapat világbajnoki címe nem forgott veszélyben, a torna legjobb együttese volt, de azzal sem sokan szállnának vitába, hogy a legszerethetőbb csapat Dalic válogatottja volt.

(Forrás: ESPN)

Az oroszországi csoda után egy újabb kudarcos Eb

A 2021-es Európa bajnokságra magabiztosan, éppen a magyar csoportot megnyerve kvalifikált a horvát együttes, a világbajnoki csúcsforma azonban elmaradt. A csoportkörben egy tipikus egygólos mérkőzésen vereséggel kezdtek Anglia ellen (0–1), majd egy csehek elleni igazságos döntetlen következett (1–1). A továbbjutás sorsa a kvartett leggyengébb csapata, Skócia ellen dőlt el: Horvátország könnyed 3-1-es győzelmének köszönhetően elkerülte a blamát. A nyolcaddöntőben Spanyolország volt az ellenfél, és Pedri öngóljával a horvátok kerültek előnybe a 20. percben, utána viszont három spanyol gól következett – úgy tűnt el is dőlt a mérkőzés. A hajrában azonban hét perc alatt egalizáltak a horvátok, és kiharcolták a ráadást. Luis Enrique csapata azonban rövidre zárta a kérdést, három percen belül Álvaro Morata és Mikel Oyarzabal is eredményes volt, így a spanyolok megérdemelten mentek tovább.

A váratlan katari bronzérem

A tavalyi világbajnokságra is könnyedén kvalifikált déli szomszédunk, ugyanakkor az esélyeit illetően megoszlottak a vélemények. A keret is gyengült, de alapvetően a kispad lett sokkal rövidebb. Vrsaljko helyett Dalic már az Eb-n is Josip Juranovicot favorizálta, a vb-ezüstérmest Katarba ki sem vitte; Rebic pedig azután lett kegyvesztett, hogy kritizálta a szövetséget és a kapitányt, az oroszországi vb utáni „gyenge” évekért őket téve felelőssé. (A vb után az újonnan életre hívott Nemzetek Ligájában történelmi, 6–0-s vereséget szenvedtek a spanyoloktól és csak az átszervezéseknek köszönhetően nem estek ki a B-ligába, majd az NL második kiírásában csupán jobb gólkülönbséggel előzték meg a végül aláhulló Svédországot.) Subasic és Mandzukic az előző világbajnokság után lemondta a válogatottságot, s bár az új első számú kapus Dominik Livakovic is remek hálóőr, Mandzukic szintű center azonban nem állt rendelkezésre.

A torna a szkeptikusabb várakozásokat igazolva nagyon nyögvenyelősen indult a horvátok számára, a Marokkó elleni 0–0 egészen kiábrándító volt. A Kanada elleni találkozó is rosszul kezdődött, a juharlevelesek kerültek előnybe, de aztán összeszedték magukat és remek játékkal 4–1-re nyertek. Utána azonban jött az újabb kínlódás Belgium ellen; de ez is elégségesnek bizonyult a továbbjutáshoz.

A Japánnal vívott nyolcaddöntőben az 1–1-es rendes játékidőt követően a hosszabbításban nem született gól, a szokásos párbajt pedig már rutinból hozta Horvátország és készülhetett a negyeddöntőre. Az ellenfele Brazília volt, amely jóval progresszívabb játéka ellenére sem tudott ellenfele fölé kerekedni. Livakovic mindent megfogott, 90 perc után is 0–0 állt az eredményjelzőn. A ráadás első félidejének végén Neymar szerzett vezetést, de Bruno Petkovic révén a 117. percben egalizáltak a horvátok; és vélhetően nem sokan lepődtek meg azon, hogy az újabb tizenegyespárbajt is ők nyerték: mind a négy rúgójuk célba talált, míg brazil részről Rodrygo és Marquinhos is hibázott. Horvátország ezúttal nem attraktív futballjával, hanem szívvel és küzdelmesen, a legyőzhetetlenség épülő mítoszával jutott az elődöntőbe, ott azonban az egyre magabiztosabban játszó Argentína 3–0-ra elpáholta, így a 2018-as döntő visszavágójára nem kerülhetett sor.

A meglepetéscsapat Marokkó elleni bronzmérkőzést viszont megérdemelten nyerte meg Dalic legénysége (2–1), és elmondhatjuk, hogy a lehető legtöbbet hozta ki ebből a tornából. Az eredmény felülreprezentálta a mutatott produkciót, az egymást követő két világbajnoki dobogós helyezés pedig összeségében elképesztő bravúr egy négymilliós ország nemzeti csapatától. Modric ezúttal bronzlabdás lett a futballvilág legfontosabb tornáján, nála többre csak Lionel Messi és Kylian Mbappé teljesítményét taksálta a FIFA.

(Forrás: The Telegraph)

A büntetőpárbajban elbukott Nemzetek Ligája trófea

Horvátország a Nemzetek Ligája harmadik kiírásában már magára talált, és az A-liga első csoportját Dánia, Franciaország és Ausztria előtt megnyerve bejutott a négyes döntőbe.

Az elődöntőben éppen a házigazda hollandok ellen játszottak, méghozzá egy drámai mérkőzést. Az Oranje szerzett vezetést az első félidő végén, de Modricék fordítani tudtak, Hollandia azonban a 96. percben egalizált. Minő meglepetés, a horvátok megint túlórázhattak, ott viszont már felborultak az addig kiegyenlített erőviszonyok, és beindult a henger, teljesen megérdemelten nyertek 4–2-re.

A fináléban az olaszokat búcsúztató Spanyolország következett, és hát bőven lett volna miért revansot venni. Luis de la Fuente válogatottja egy hajszállal jobb volt, de gólt ők sem tudtak szerezni, a tizenegyesek pedig emberemlékezet óta először nem hoztak sikert a horvát együttesnek, Lovro Majer és Petkovic is hibázott, így a karnyújtásnyira lévő Nemzetek Ligája-aranyból egy újabb második helyezés lett.

Egy utolsó lövése még lehet a második nagy generációnak, ugyanis a jövő nyári Eb-n még minden valószínűség szerint ott lehet Vida, Modric, Perisic, Kovacic, Brozovic, és Kramaric is, a 2026-os világbajnokság viszont a többségük számára már nem lehet reális cél. Igaz, a horvátok összes nagy sikere a vébéken született, így könnyen lehet, több babér terem majd nekik három év múlva a tengeren túl, immár egy új nemzedékkel. Ami biztos: ez a kicsi posztjugoszláv ország igazi futballnemzetté nőtte ki magát.

Kiemelt fotó: The Sun