„A Benfica úgy engedett csak el, hogy a továbbadásomból ötven százalékban részesül” – interjú Csoboth Kevinnel
Nagy reményekkel szerződött 16 évesen a Benficába, a közvélemény számára nyilván csalódást keltően tavaly nyáron hazatért azonban. Hogy miért, és mivel kellett megküzdenie Lisszabonban, arról alább maga Csoboth Kevin beszél, ahogy arról is, milyen Szegeden a feljutásért futballozni.
null
– Miután négy-öt éve még a magyar futball egyik legnagyobb tehetségeként gondoltak rád, adódik a kérdés, miért a Vasas elleni NB II-es rangadóra készülsz épp, és nem a Liverpool elleni BL-negyeddöntő visszavágójára?
– Belecsaptunk a lecsóba… Az egyszerű válasz az, mert a nagycsapatnál nem kaptam meg a lehetőséget, és nem úgy tűnt, hogy egyhamar meg fogom kapni. Mindezek ellenére a Benfica szerette volna, ha maradok, én kevésbé. Tárgyaltunk, de nem tudtunk megegyezni a szerződéshosszabbítás feltételeiről, ezért is határoztam úgy, váltok.
Azért a mai Benfica némileg más, mint az öt-hat évvel ezelőtti, manapság simán bevásárol harminc-negyven millió eurót érő klasszisokból, korábban azért ez nem volt jellemző.
Úgyhogy inkább hazatértem a Fehérvár ajánlatát elfogadva. Fel akartam építeni magam, úgy éreztem, öt év elég volt a kinti létből, pláne, hogy nem láttam az első csapat öltözőjéig vezető utat. Pedig a Benfica valóban azt akarta volna, hogy maradjak még, úgy engedett például csak el, hogy a továbbadásomból ötven százalékban részesül.
– Azért az hízelgő, hogy megtartottak volna, nem?
– Lehet, de hogy miért, fogalmam sincs, mert lehetőséget eközben nem kaptam.
– Nyilván iszonyatosan nehéz bekerülni a Benfica kezdőjébe, abba a klubba, amelyik az egész világon monitorozza a legnagyobb tehetségeket, akiket előbb megszerez, aztán busás haszonnal értékesít, szóval a saját bőrödön tapasztalhattad, hogy brutális a konkurencia. De már amikor odakerültél, tizenhat évesen is az volt?
– Egyértelműen. Szélsőt játszom, a két helyre hatan pályáztak. És el lehet képzelni, hogy nem rossz futballisták…
– Éreztél akkor bármiféle lemaradást a kortársaidhoz képest?
– Hogyne. Elsősorban az agresszivitást és a játék tempóját tekintve. A nyelvtudás hiánya is hátrányt jelentett, de az három hónap után nem jelentett már problémát.
– Viszonylag hamar le tudtad dolgozni a lemaradást?
– Igen, mert egyre többször be tudtam verekedni magam a kezdőcsapatba, pedig ott sem mindig tökéletesen egyenlőek az esélyek. Hogy mást ne mondjak, egykori sztárfutballisták csemetéi is játszanak a különböző klubok utánpótlásában, speciel Sergio Conceicao fiával futballoztam együtt, a kevesebb sanszból kellett jobban produkálnom. Egész egyszerűen meg kellett szokni, hogy lehet, másnak öt meccse van bizonyítani, neked meg csak kettő.
– Lett volna, aki hazamenekül…
– Nem akartam, inkább kiverekedtem magamnak a helyet. Már csak ezért is nagyon megérte az az öt év: mentálisan megerősödtem, rengeteget tanultam, játéktudásban is sokat fejlődtem.
– Itthon ugye a korosztályod egyik legjobbjaként kezeltek, de mennyire nehéz azt tizenöt-tizenhat évesen megtapasztalni, feldolgozni, elviselni, hogy elkerültél valahova, ahol egyszeriben nem te számítasz már a legkiválóbbnak, mondhatni egy vagy a sok közül.
– Egyrészt itthon is többen voltunk azért jók, másrészt nagyon jól tudtam, mire számíthatok, ezzel én tökéletesen tisztában voltam, amikor a Benficához szerződtem. Úgy gondoltam az új kihívásra, hogy a legjobbak közt is én akarok lenni a legjobb. Szakmai szempontból pedig nincs ugye baj azzal, ha a legkiválóbbak közé csöppensz, úgy lehet igazán fejlődni.
– Vagyis a feladás helyett még több munkára sarkallt a konkurencia?
– Kétségtelenül keményen kellett edzeni. De sosem jelentett nekem gondot beleállni a melóba. Ha nem játszottam az első, a második, majd az ötödik héten sem, dolgoztam keményen tovább, és a hatodikon megkaptam a sanszot. Az volt a lényeg, hogy készen álljak a feladatra, ha esélyt kínálnak.
– Hogy nézett ki egy napod a lisszaboni akadémián?
– Nem különösebben másként, mintha egy hazain lettem volna. Az akadémián laktam, a nap reggelivel indult, ha két edzés volt aznap, tréninggel folytatódott, aztán ebéd, pihenő, majd újabb edzés. Ha csak egyet edzettünk, azt délután, előtte nyelvórán vettem részt.
– S mit tapasztaltál, mitől ilyen bivalyerős a portugál utánpótlás?
– Egészen más kint a futball kultúrája, mást jelent az embereknek, mint idehaza. Ott tényleg minden a fociról szól, minden gyerek nagy focista akar lenni, bolondulnak a labdáért, a játékért, nem létezik számukra másik sportág. Ezen a szinten legalábbis egyedül a futball létezik.
A gyerekek abban nőnek fel, hogy látják a nagy meccseket, hogy körülöttük mindenki a fociról beszél, megfertőződnek a sportág szeretetével, ha bekerülnek egy akadémiára, ők is oda akarnak eljutni, ahova a nagyok.
Csoboth Kevin 18 mérkőzésen 2 gólt és 2 gólpasszt jegyzett a Benfica B csapatában (Fotó: Getty Images)
– De miben más a képzés ahhoz képest, mint amit itthon kaptál?
– Nem különbözik olyan nagyon. Ma már nem jellemző, hogy valami nagyon mást csinálnának ott mint itt, nem kell hihetetlenül speciális edzésmetodikára gondolni, a legfőbb differenciát a játékosok mentalitásában érdemes keresni. Abban, hogy miként mennek bele egy-egy edzésbe, hogy vérre mennek a tréningek, mert mindenki be akar kerülni a csapatba. Nem találkoztam olyan extra gyakorlatsorral, amit itthon ne végeztünk volna el.
– Akkor hát csak a hozzáálláson múlik?
– Leginkább azon.
– Az ifi után bekerülni a felnőtt futballba hatalmas ugrás lehet, nem?
– Persze. Sokaknak nem is sikerül…
– Mi kellene ahhoz, hogy sikerüljön?
– Annyit elértem, hogy heteket az első csapattal edzhettem, a kupában a kispadra is leülhettem, annál tovább nem jutottam. Hogy mi kellene hozzá? Türelem feltétlenül, hogy bírd kivárni a sorod, bár a sorba bekerülni sem könnyű.
– A Benfica második csapatában viszont helyet kaptál, a portugál másodosztályban az elmúlt szezonban tizenkétszer léphettél pályára. Mennyiben változott meg azzal az életed?
– Alapvetően. Elhagytam az akadémiát, önálló életet kezdtem, megtanultam, milyen úgy élni, amikor magadra vagy utalva, nem tolnak eléd mindent. Viszonylag korán fel kellett emiatt nőnöm. Mindemellett pedig jó volt belekóstolni a felnőtt labdarúgásba, nagyon élveztem. Némi tapasztalattal is gazdagodtam, s azért a portugál második liga elég erős. De az csak az előszoba, és kevesek jutnak annál tovább.
– Miért a Benficát választottad tizenhat évesen, amikor a Milan, a Salzburg, a Porto, a Hertha, a West Ham is csábított, és jártál is az akadémiáikon.
– Mert elég volt átfutni a Benfica-nevelések névsorát. Elképesztően jó futballistákat adott a világnak, egy olyan klub, amelyikben rendkívül hangsúlyos a nevelés. Mindegyik klub érdeklődésének egyformán örültem persze, a Milanénak különösen, mert gyerekkori kedvenc csapatom. Az, hogy tizenöt évesen egy hetet edzhettem velük Olaszországban, örök emlék, de amikor döntöttünk, más szempontokat vettünk figyelembe. A Milanra azért inkább jellemző, hogy kész játékosokat vesz.
– Idehaza sokan legyintenek, amikor hazatér egy tehetség, hogy na, neki sem sikerült, ami egyfelől valóban csalódást keltő, másfelől viszont ezek a klubok, mint a Benfica vagy az Ajax a világ legígéretesebb futballistáiból csemegéznek, és ahogy azt említettük, köztük kitűnni bitang egy kihívás. De lehet még számodra visszaút valamelyik külföldi ligába?
– Ez a cél. Nem könnyű azért kint úgy csapatot találni, hogy előtte fél évig nem nagyon játszol, az azért komplikálttá teszi a kérdést.
– Hogy vagy most egyébként a futballal? Életed szerelme, ez rendben van, de nem érzed úgy, hogy megcsalt volna?
– Nem. Nem tud ilyet tenni. Ha az ember nem adja fel, a szerencse előbb-utóbb rámosolyog. Ma is megvannak a céljaim, elsősorban az, hogy Fehérváron alapemberré váljak, minél többet játsszam, ez vezérelt akkor is, amikor a hazatérés mellett döntöttem.
– És jól?
– Az majd elválik.
– A Vidibe elsőre nem sikerült beverekedned magad.
– Pedig huszonegy évesen már egyértelműen játszanom kellene, nem kaptam azonban sajnos elég bizonyítási lehetőséget. Három percet leszámítva két Magyar Kupa-meccsen szerepelhettem, a Sopron ellen két góllal és két gólpasszal zártam, de csak ennyi jutott.
Eszemben sincs azonban emiatt bárkit is hibáztatni, a futballban gyakran előfordul, hogy nem férsz bele az edző elképzeléseibe, hogy más típusban gondolkodik, velem is ez történt.
Örülök, hogy Szegeden bíznak bennem, igyekszem élni vele.
– A másodosztályban dobogós együttesben hét bajnokin öt gólt szereztél. Ez az a Csoboth Kevin, akit te magad is elképzelsz a futballpályán?
– Egyértelműen, de szeretnék ennél is jobban teljesíteni, egyre jobb lenni, minél több góllal és gólpasszal segíteni a csapatomat.
– Mindjárt az első szegedi fellépéseden betaláltál, az az önbizalom szempontjából különösen fontos volt?
– Persze, mindig fontos a jó kezdés. Felüdülésnek hatott.
– Az utóbbi időkben történtek miatt veszendőben volt már az önbizalmad?
– Fogalmazzunk úgy, alábbhagyott. Elveszni nem tud, rombolni tudják azonban. Egy új edzővel, vagy azzal, hogy új állomáshelyre költözöl, visszatérhet, velem most ez történik. Dragan Vukmir kezei alatt ismét önbizalommal telve futballozom, próbálom az erényeimet kidomborítani.
– Miket gondolsz annak?
– Gyors, kreatív, technikás játékosnak tartom magam, de szinte mindenben fejlődnöm kell még, elsősorban persze fizikailag. Látom, hogy erősebb játékosok közt szerepelek, ebben van egy kis lemaradásom, amit igyekszem mihamarabb ledolgozni. Mindig van hova fejlődni.
– Ami a Szegedet illeti, épp javulóban van, az 5–0-s diósgyőri diadal legalábbis ezt igazolja. Egyértelműen a feljutás a cél?
– Maradjunk azért reálisak, bár miért ne gondolhatnánk úgy, hogy felkerülünk? Tűzközelben vagyunk, de van még hátra hét mérkőzés, minél többet meg kell azokból nyerni.
– Alkalmas az osztályváltásra a csapat?
– Igen. Megvan bennünk minden, ami kell: egyfelől a rutin, másfelől a fiatalos hév. Jó kis csapat ez, képesek is vagyunk a remek teljesítményre. Ötöt vágni Diósgyőrben azért nem hétköznapi.
– A nyártól viszont egyértelmű célod Fehérváron kezdőjátékossá válni?
– Meglátjuk, hogyan alakul a sorsom. Az egyértelmű, hogy a Vidiben kezdem el a felkészülést.
– Az esetleges feljutás a Szegeddel átírhatja a forgatókönyvet?
– A jövőbe sajnos nem látok bele.
Csoboth Kevinnel Dragan Vukmir távozása előtt beszélgettünk
Szerez-e gólt a Szeged a Vasas ellen?
Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Magyarország/NB 2 útvonalon keresztül találhatod meg.
Kiemelt fotó: Szokodi Akademy