A brazil fakó kudarca a lelkes Kamerun ellen

Meccsritmus – Ez nem szamba, csak lassúzás

Azt már az összeállításokból látni lehetett, hogy Brazília sérülések, eltiltások és a csoportban elfoglalt kedvező helyezése miatt meglehetősen tartalékos csapattal veti magát a küzdelembe Kamerun ellen, de még így is magasan esélyesnek tűnt Tite csapata. Daniel Alves szereplésére alighanem sokan vártak, vártunk világszerte, a 40-hez közeledő jobbhátvéd természetesen a csapatkapitányi feladatokat is átvette az ezúttal pihenő Thiago Silvától, rajta kívül pedig még nyolc új játékos volt a pályán a kezdő sípszótól a Svájcot legyőző kezdőhöz képest.

Rigobert Song, a kameruni szövetségi kapitány szintén alaposan megkavarta a rendelkezésére álló játékosállományt és egy kétcsatáros, két támadó felfogású szélsővel megtámogatott csapatot álmodott meg egy meglehetősen rutintalan védelemmel. Vincent Aboubakar a szerbeknek lőtt álomgólja után ezúttal Eric Maxim Choupo-Moting kissé visszavont párjaként szerepelt, de az afrikai együttesnek így is bravúrra volt szüksége az ötszörös világbajnok ellen.

A brazilok az eddig megszokott lassú, néha szinte ötlettelen játékukkal álltak elő ezúttal is, Gabriel Jesus játékáról például jobb híján csak egyéb tudósításokból értesülhettünk, mert a pályán nem volt nyoma, ám klubtársa, Gabriel Martinelli próbált húzóemberré válni az első félidőben. A meccs első nagy helyzete az övé is volt, ám közeli fejesét szépen fogta az André Onanát tökéletesen pótló Devis Epassy. Egy-egy ritmusváltással könnyedén zavarba hozhatónak bizonyult az afrikai együttes védelme, a manchesteri látványszélső, Antony erre jó példa volt, ám arra is, hogy a játéka egyelőre továbbra is inkább öncélú, mintsem inkább hasznos. Az idő előrehaladtával persze látványos fölénybe kerültek a brazil válogatott, szögletekben, lövésekben és labdabirtoklásban is alaposan felülmúlta Kamerunt, mégsem volt meg az az átütőerő a csapatban, amit vár az ember egy világbajnoki esélyestől. A 45. percben Bryan Mbeumo fejelt, Ederson védett, ez volt az első alkalom, hogy a tornán a brazil kapu felületére érdemi próbálkozás ment.

A szünet után fokozódott a brazil fölény, de néha a szerencse, néha Epassy kapus oltalmazta az egyébként önmagához képest nagyon összeszedett kameruniakat, Tite pedig végül cserelehetőségei folyamatos kihasználásával nyomatékosította elégedetlenségét.

Kamerun ugyan legyőzte Brazíliát, de nem tudta biztosítani helyét a legjobb 16 között Svájc Szerbia ellen aratott győzelme miatt. A rutinos afrikai csapatkapitány a gólja utáni ünneplés során kiharcolta együttese „menetrend szerinti” piros lapját, de ezzel csak egy szép sebtapaszt szerzett az értük szorítóknak. Összességében a továbbjutó Brazília lehet csalódottabb, még akkor is, ha ilyen összeállításban valószínűleg sem a torna során, sem soha máskor nem látjuk már ebben az életben nemzeti csapatát.

Magasles – Rigobert Song bátorsága

Talán megszokhattuk már, hogy más kontinensek edzői időnként olykor az európai gondolkodásnak ellentmondó, meglepő lépéseket is megtesznek időnként, de a kameruni legenda folyamatosan beszédtémát szolgáltat. A csapat legnagyobb sztárjának, André Onanának a hazaküldése is egy vagány, szinte meredek lépés volt, de hogy a torna egyik legnagyobb esélyese ellen szinte nullkilométeres belső védőket és gyakorlatilag négy támadót vessen be, az különösen arról árulkodik, hogy Songban pont ott és pont annyi vér van, ahol és amennyi kell.

Ami jó volt – Vincent Aboubakar klasszisa

Az Európában főleg portói éveiből ismerős kameruni csapatkapitány már Szerbia ellen is képes volt változtatni a mérkőzés addigi menetén miután a torna egyik legszebb gólját szerezte, majd gólpasszt is jegyzett, ezúttal kissé visszavonva, időnként a középpályán játszva szerzett látványos és nagyon fontos gólt csapatának. Sajnos az ember érzése az, hogy a ma már a szaúdi al-Nasszrban légióskodó támadó rengeteget vesztett a korábbi dinamikájából, ám az egyetlen igazi helyzetét ezúttal is épp úgy gólra váltotta, mint fénykorában.

Ami nem volt jó – Az ötlettelen brazil támadójáték

Érti az ember, hogy cseresor, érti az ember, hogy kevésbé fontos mérkőzés, tényleg sok mindent megértünk, mi nézők, szurkolók, de azt nem, hogy hol van a kreativitás és a lendület a brazil támadókból? Neymarnak sem szellemi, sem szakmai örököse nincs a pályán, ha rá nem lehet számítani, nélküle pedig meglehetősen szárnyaszegettnek tűnik Brazília és mintha a labdával együtt a felelősséget is tétován tologatták volna egymásra a gyáván passzolgató játékosai. Martinelli és Antony ritmusváltásaiban volt fantázia, ők azonban sem a középpályáról, sem a szélső védőktől nem kaptak elegendő segítséget és ez intő jel lehet, csak az egyének nem, vagy nem mindig lesznek képesek meccset nyerni.

Kit érdemes követnünk?

Ha e kérdés tekintetében csak a világbajnokságra fókuszálunk, Brazília továbbjutása megválaszolt a kérdést, ám tágabb értelmezésben, akár a következő években érdemes lehet a figyelemre a kameruniak belső védője, Christopher Wooh. A 21 éves játékos jelenleg a Stade Rennes alkalmazásában áll, de a ma látottak alapján nem kérdés, hogy minden adottsága megvan ahhoz, hogy idővel feljebb lépjen és egy még nagyobb csapatnál is szerencsét próbáljon. Kíváncsian várjuk, sikerül-e neki.

Kiemelt kép: fifa.com