A brazil futball nagy újjászületései a 1982-es halála után

Miután Brazíliát és az érte rajongó fél világot megrengette az 1982-es, olaszok elleni vereség, országos szinten kellett átgondolni a játékosképzést és az edzői filozófiát. Egyértelmű lett, hogy az a fajta, technikára épülő könnyed és látványos támadójáték, amely Tele Santana csapatát jellemezte, a vb-trófeához már kevés. Előtérbe kerültek olyan fogalmak, mint a fizikai képességek – keresni kezdték az utánpótlásban nagyobb termetű, erős védőket –, illetve a kontratámadások.

Ezzel együtt 1986-ban a kispadra visszatérő Santana és fiatalított együttese – benne a két frontemberrel, Zicóval és Sócratesszel – kapott még egy esélyt a vb-aranyra, és nem is járt messze tőle. Ők ketten nem léptek pályára a mexikói világbajnokságot megelőző magyar–brazilon (3–0, ki ne tudná…), Sócrates csak Dévényi Tibi bácsi Három kívánság műsorának keretében, gyerekek ellen gyakorolta a Népstadionban a tizenegyeseket. Hiába… 

A vb-n Zico és Sócrates visszatérésének, illetve a hatékonnyá tett védekezésnek köszönhetően kapott gól nélkül jutott negyeddöntőbe a selecao, következhetett az év egyik legjobban várt meccse az Európa-bajnok franciák ellen. 

Ha Zico belövi a büntetőt, minden más lett volna? 

Careca briliáns támadásból gyorsan vezetést szerzett, Michel Platini egyenlített, de Zico büntetőből eldönthette volna a továbbjutást. Soha nem tudjuk meg, hogyan alakult volna a brazil és az egyetemes labdarúgás sorsa, ha bemegy, még talán a fordulatos argentin–német döntőnél is többet adott volna egy argentin–brazil, két csúcsformában lévő riválissal.

De Zico elrontotta, aztán a 11-es párbajban már belőtte, de ekkor meg Sócrates hibázta el. A brazilok még így is kaptak pár esélyt, ám többek között egy hihetetlenül szerencsés francia találatnak is köszönhetően a nagy generációtól végleg elköszöntünk. 

Identitásvesztés

Ahogy a brazil szövetség is Santanától, de ha tudta volna előre, mi történik 1990-ben, valószínűleg megtartotta volna. Sebastiao Lazaroni a Careca-féle új generációval olyan célfutballt játszott a csoportkörben, amely általános közfelháborodást keltett, Brazília elveszítette identitását, a világ pedig Brazíliát. A nyolcaddöntőben mégis csak elkezdett gólra törően játszani a társaság, egész nagy meccs lett belőle, amelyet végül Diego Maradona élete legzseniálisabb gólpassza után Claudio Caniggia lélekjelenléte döntött el. 

Romario, Bebeto: az örömjátéktól célfutballig

Brazília a kilencvenes évek elején nagyon kereste önmagát és az ideális szakvezetőt, a következő években egyéni és csapatszinten egyértelműen Argentína mögé szorult, amit a Copa América 1991-ben és 1993-ban látványban és eredményben is világosan tükrözött.

Aztán 1994 mindent átírt. Carlos Alberto Parreira idején beérett a Romário, Bebeto csatárduó, mögöttük többek között Branco csillogott, a mexikói vb alatt egy időre visszakaptuk az igazi Brazíliát. A hollandok elleni negyeddöntő második félideje – részben a borzalmas védelmi hibák miatt – gólparádét hozott (3–2). 

Innentől kezdve viszont a cél egyre inkább szentesítette az eszközt. Minden idők legrosszabb döntője nemhogy gólt, de egy tisztességes gólhelyzetet is alig hozott, a végén Franco Baresi és Roberto Baggio égbe rúgott tizenegyese is kellett Brazília sikeréhez. 

A nagy R-korszak

Az igazi Brazíliát a következő évtizedben kaptuk vissza, a nagy R-korszakkal, Ronaldóval, Roberto Carlosszal, Rivaldóval, majd pár éven belül Ronaldinhóval. 1998-ban – immár a legendás Mário Zagallo alatt – a legnagyobb vb-meccsek közé emelkedő, dánok elleni negyeddöntő sok mindent megmutatott e körberajongott futballkultúrából, bár a franciák elleni vb-döntőre ismét elfogyott a támadótudomány (3–0 a franciáknak). 

Négy évvel később Ronaldo bombaformájával, Ronaldinho beépítésével az otthon sokat kritizált Luis Felipe Scolari irányításával megszületett az ötödik vb-arany, és hamarosan feltűnt a láthatáron Robinho. A 2000-es évek első felében reneszánszát élte a brazil labdarúgás, nem lehetett érzékelni a jelét a romlásnak. 

Egy kultúra pusztulása és újjászületése

Mégis immár két évtizede várat magára egy újabb nagy siker, az elmúlt négy világbajnokság elődöntőt is csak egyszer hozott, de azt jobb lett volna, ha soha nem éli meg a 200 milliós ország lakossága – ráadásul egy hazai vb-n. Fél óra után 0–5, szépítő gól 0–7-nél: úgy tűnt, a sérült Neymar távollétében nincs már brazil játékos, aki legalább emlékeztetne a nagy elődökre: Scolari edzői tudása is kevés egy félelmetesen felkészített Németország ellen, ha nincsenek extraklasszisok.

Dunga két évig próbálkozott a selecaóval, de új korszakot egy új nemzedékkel Tite 2016-os kinevezése hozott. Két Copa América-döntő a Maracanában, egy arany, egy ezüst, majd eljött 2022 novembere, a katari vb első csoportköre – Richarlison parádéjával, hatalmas kapufákkal, vérbeli brazil focival.

Kiemelt kép: eurosport.com