A Brighton szélsője kiragyogott a szürkeségből

„Szerintem ahogy korosodom, úgy válok egyre jobbá. Nem hiszem, hogy ne játszhatnék a harmincas éveimben is a Premier League-ben. Ha egészséges maradok, a teljesítményemre sem lesz panasz.”

Nincs is. Solomon „Solly” March vitán felül élete formájában futballozik. 28 évnek kellett eltelnie hozzá, no és megjelenni az életében egy edzőnek, aki a legjobbat képes kihozni belőle. Úgy hívják, Roberto De Zerbi.

March-ról az olasz szakember brightoni munkavállalása előtt nagyjából az volt a közvélekedés, hogy igen, van neki egy jó bal lába, amivel jobb napjain büntethet, hiányzik belőle azonban az extra: nem szerez elég gólt – idei első, szeptemberi találata előtt 55 mérkőzés telt el úgy, hogy hiába próbálkozott –, híján van a gólpasszoknak, az egy az egy elleni játékban lehetne veszedelmesebb, fizikailag sem elég atom, inkább szürke iparos, mintsem a Premier League valamely kimagasló alakja.

Nos, a „szürke” jelzőt idén levetette magáról a remeklő Brighton ugyancsak csillogó szélsője, minden korábban a fejére olvasott gyengeségét megcáfolva. Gólokat szerez – ötnél jár immár a PL-ben úgy, hogy háromnál tovább soha, The Championship-játékosként sem jutott –, asszisztokkal hívja fel magára a figyelmet – van már négy gólpassza, hat a szezoncsúcsa –, a védők pedig elkezdtek rettegni a gondolattól, hogy March vezeti rájuk a labdát. 37 helyzetet teremtett a Premier League-ben – az egyéni rekordja 41, és hol van még a szezon vége! –, azaz ha sikerülne a két fronton küzdő Brightonnak kivívnia az európai kupaszereplést (az FA-kupában egy Grimsby Town elleni összecsapás választja el a Wembley-beli elődöntőtől), abban alaposan közrejátszana March príma futballja. Persze az egész csapat majdhogynem hibátlanul működik – maga a klub meg tökéletesen, hogy mást ne mondjunk, a vb előtt kevéssel hosszabbított szerződést kiváló érzékkel Alexis Mac Allisterrel, megmentve magának több tízmillió fontot –, remek egyéni teljesítményekkel, az egyik ilyen kétségtelenül March produkciója.

Akinek még egy fontos tulajdonságát érdemes kiemelni: a pálya számos pontján bevethető univerzális futballista, ami Graham Potter edzősködése óta mondhatni kívánalom Brightonban. A szezon elején például, a Potter-éra vége felé rendre jobb oldali szárnyvédőként kellett megfelelnie, ami jóval több védekező feladattal járt, de March makulátlanul megoldotta.

„Nem könnyű az állandó csapattagságot kivívni, mert számos remek futballista vesz körül, de ismerem a képességeimet, és ha folyamatosan megkapom az esélyt, tudok olyan szinten futballozni, hogy megőrizzem a helyem a kezdőben” – mondta akkor. – „A Brighton rendre igazol játékosokat, mégis mindig sikerül beverekednem magam a csapatba. Én magamat szélsőként, esetleg támadó típusú szárnyvédőként képzelem el. Leandro Trossard-ról sem gondolta volna senki, hogy az utóbbi poszton megfelelhet, és lám. Szárnyvédőként sokszor te játszol a legmagasabban, és persze kimerítő fel-le liftezni, mégis élvezem.”

De Zerbinél van mögötte ember – Joel Veltman vagy Tariq Lamptey –, így még nagyobb hangsúlyt fektethet a támadások segítésére, meg is van az eredménye. Amíg Potternél direkt szempont volt, hogy játékosai elhiggyék magukról, több poszton (vagy szinte bármelyiken) képesek nagyszerűen teljesíteni, valamint higgyenek abban is, minden váratlan helyzetre képesek reagálni, De Zerbi kevesebb művészi szabadságot hagyva, de annál támadóbb felfogásban küldi pályára tanítványait – még jobb eredményeket produkálva. March is meghajol újdonsült edzője tudása előtt:

„Megváltozott érkezése óta az öltöző, sokkal elevenebb, ami jótékonyan hat a csapatra. Rendkívül alapos, minden átadásnak, minden labdaérintésnek nagyon nagy jelentőséget szentel. Folyamatosan űz bennünket, egyre jobb játékra ösztönöz. Rendre elmondja, mennyire bízik bennem, hogy tudja, több van bennem, hogy még jobb lehetek.”

Sikerült is neki March-ot hatékonyabb futballra sarkallni. Az Everton elleni bajnoki győzelem után, amikor March szezonbeli második gólját szerezte, hazafelé a repülőúton De Zerbi megkérdezte tanítványát, mennyi gólt remél a szezontól. Nyolcat, felelte a szélső, amit De Zerbi megtoldott kettővel, mintegy célul kitűzve a tízet. 11 nappal később March duplázott a Liverpool ellen.

„Nincs jobb érzés a góllövésnél”

– jegyezte meg kevéssel utána.

Nem csoda, ha megborzongtatta a felismerés, elvégre hosszú évekig hiányzott a gól a játékából. Igaz, sérülések is keserítették karrierjét: szenvedett súlyos porcsérülést a térdében, kínozta fáradásos törés, eltört a szárkapocscsontja.

„Az azért kihívás, amikor egyik sérülés követi a másikat, és a fiziókkal kell töltened az időd nagy részét, hosszú órákig kínozva magad az edzőteremben. Miközben látod, hogy a társaid mennek ki a pályára. De ez is lehet egyfajta motiváció, amit sosem veszíthetsz el. El kell határoznod, hogy a lehető legerősebben térsz vissza.”

Sikerült neki. Az elmúlt szezon kezdete óta egészséges, idén csapata egyik legjobbja, de még jobb lehet.

„Ehhez még jobban kell támadnia a szabad területeket, a megfelelő ütemben középre húznia, megtartania a labdát, nem veszítheti azt el túl könnyen, és még több lövéssel kell próbálkoznia” – készített a javítanivalókról leltárt De Zerbi. – „A képességei megvannak ahhoz, hogy sokkal több gólt szerezzen.”

Jóllehet az sem volt magától értetődő, hogy egy nap profi futballistává válik. A takaros kis tengerparti városban, Eastbourne-ben született, a település akkor talán mond valamit a kedves olvasónak, ha megjegyezzük, ez az a városka, amelyik a nyáron szokott a hírekben szerepelni, amikor megmutatják nekünk, hova menekült London népe az aktuális hőségrekord elől (mint a heringek, fekszenek olyankor az emberek az eastbourne-i tengerparton). Az ugyancsak tengerparti Brightontól 30 kilométerre elterülő szülőhelyéről igazolt a közeli Lewesbe – ott játszva szúrt szemet 17 évesen a Brightonnak, valamint nagyobb kluboknak is (Newcastle United, Sunderland, Millwall, Arsenal, West Ham United). March azonban a Brighton mellett döntött, két okból is: egyrészt édesapja is futballozott a klubnál, másrészt nem akart távolra szakadni családjától.

„Amikor először megláttam Sollyt, tudtam, sokra viszi” – mondta eligazolásakor a Lewes vezetőedzője, Steven King. – „Elszerződhetett volna patinásabb klubba is, ő a szerettei miatt a közelben akart maradni. De a másodosztályú Brighton jó futballt játszik, jó helye lesz ott. Solly technikailag kiváló, csupa energia, igazi box-to-box játékos, remek bal lábbal, jó lövéssel. Nagyszerűen passzol, előre látja ráadásul, mi fog történni a pályán.”

Brightonba szerződése előtt próbajátékon járt a Millwallnál, edzhetett a Newcastle korosztályos csapatával, előbbi akarta, utóbbi visszahívta volna; édesapjával, a futballkarriert vízvezetékszerelői pályára cserélő Stevennel azonban a szomszédos második ligás klub mellett döntöttek. Solly esetében sem volt biztos a futballkarrier, a Crystal Palace két év után, 13 éves korában elküldte akadémiájáról. A nagy rivális Brightont annál inkább megszerette.

„Az életem fontos része a klub. Nehéz elmagyarázni, miért is szeretem annyira, de imádom. Minden elemében, az elnöktől a szakácsokig. Nagyon családias, szoros közösséget alkotó klub a miénk. Nem hiszem, hogy minden más egyesületről elmondható ugyanez. Nálunk mindenki nagyon jól kijön a másikkal.”

Két évvel odaigazolása után, 19 évesen, az Óscar García irányította Brightonban mutatkozhatott be tétmérkőzésen, egy Derby County ellen 2-1-re elveszített találkozón. Majd tíz éve ennek. Még a másodosztályban. Innen kapaszkodik fel egészen a Champions League-ig?

„Legyünk reálisak, a Bajnokok Ligájába sosem jutunk el”

 – mondta még augusztusban. Szeptemberben megérkezett azonban De Zerbi, vele pedig megkezdődött a Brighton és March szárnyalása. És ki tudja, meddig repülnek ők együtt?

Kiemelt kép: Brighton &Hove Albion FC