A burgosi catenaccio
A spanyol másodosztály a válogatott szünetben sem állt le, és a hetedik helyen álló Burgos CF immár az ötödik gól nélküli döntetlenjét tudta le, ami egyben azt is jelenti, a kasztíliai gárda az eddigi hét forduló alatt nem kapott még gólt. Az öt iksz mellett két győzelmük van, de ezek során is mindössze egy-egy találatot jegyeztek. Erre még Helenio Herrera is büszkén csettintene!
Noha az 1960-as években a Helenio Herrera irányította Internazionale egy más szintet képviselt, sőt más elképzelésben is mutatta be a világnak a catenacciót, de ami akkor azt eredményezte, hogy a Nerazzurri uralta Olaszország és Európa labdarúgását, az most a Burgos CF kisebb volumenű céljainak elérésében is segíthet. Úgy tűnik, a spanyol kiscsapat vezetőedzője, Julián Calero Fernández remekül szabta az övéire a Grande Inter argentin edzőjének mesterművét.
Mi is az a catenaccio?
A catenaccio egyfajta defenzív taktikai rendszer, amely a nevét az ajtókon, illetve kapukon használt reteszről kapta. Ez egy megerősített védekezést jelent a futballban, szigorú, már-már agresszív emberfogással, melyhez társult egy korszakalkotó újítás, az úgynevezett liberó. A magyarul inkább „söprögető” néven elterjedt pozíció az emberfogó védők mögött még kötetlenül, szabadon játszó – többnyire rutinos – bekket takarja, aki mindenhova ki tud segíteni, ha a társak közül valakit egy az egyben megvernek.
Miközben ezt szokás emlegetni manapság is azon esetekben, mikor egy kiscsapat kényszerből saját kapuja elé szorulva az élete árán is küzd a nagycsapat ellen, valójában annak idején ehhez a megerősített védelemhez társult egy kiváló kontrajáték, egy klasszikus irányító és gyors támadó is, akik a siker zálogai voltak.
A klasszikus catenacciót semmilyen formában nem tudná megvalósítani a Burgos CF, hiszen nem elég, hogy nincs söprögetőjük, a támadójátékuk sem alkalmas arra, hogy rendszeresen meglőjék a maguk gólját, ami győzelmeket eredményezne. Amit viszont tudnak nyújtani, az a szervezett védekezés, a saját harmadbeli emberfogás és az önfeláldozó hozzáállás, ami megalapozza a rengeteg blokkolást. Ehhez hozzájön egy teljesen szabad szerepkörben játszó bekk, aki nem a társak mögött szerepel, hanem inkább előrefelé mozog, és lépked fel időnként védekező középpályásnak, de éppen ettől lesz ez a saját újításuk, ami egyelőre kiválóan működik.
Julián Calero Fernández még 2020 nyarán vette át a kasztíliai együttes irányítását, s rögtön az első szezonja végén meg is nyerte a Burgosszal a harmadosztály 1B csoportját. Egy átszervezés miatt elég bonyolult volt az évad lebonyolítása, így e siker után a csapat az 1A és 1B legjobbjait tömörítő hatcsapatos felsőházban folytatta a szereplését. Ebben az 1C jelű miniligában is az élen zárt a Burgos, és jöhetett a play-off, amelyben először a Calahorrát, majd az Athletic Bilbao B csapatát győzté le, és fel is jutottak a másodosztályba. Természetesen mindkétszer 1–0-ra nyertek – hosszabbítás után. A liga újoncaként aztán a 11. helyen zártak, 42 lejátszott találkozó után 41–41-es gólkülönbséggel.
Már ez jelzés értékű volt, hiszen az előző évadban 15 mérkőzésen nem kaptak gólt, és ebből kilencet José Antonio Caro „jegyzett”, aki erre a szezonra már egyértelműen első számú kapusa lett a csapatnak. A jelenlegi idényben a hét kapott gól nélküli bajnokin 2,7 védése volt, ami a legjobb öt közé emeli őt a kapusok rangsorában, de persze nagyon sokat segít neki az is, hogy mindössze négy alkalommal kerültek ziccerbe az ellenfelek. (Carónak egyébként az előző idénybeli utolsó két mérkőzéssel egyébként már egy 9-es clean sheet-sorozata épült fel.) Az Opta mérései alapján 99 lövéssel próbálkoztak ellenük, ám az átlag 0,06 xG/Sh olyan alacsony minőségű lehetőségekre utal, amikkel egy átlagos kapusnak is meg kell birkóznia, Caro pedig az eddigi profi karrierje során a meccseinek a 37%-án nem kapott gólt, s ennek nagy részét másodosztályú találkozók alkotják, tehát ezen a szinten igencsak jó futballistának számít.
Láthatjuk tehát, hogy a kapott gól nélküli mérkőzések nem csak a kapus, hanem a védők remek munkáját is dicsérik, és tény, a burgosi hátsó alakzat elképesztően stabil lábakon áll. Négy fő helye kérdés nélküli a bekksorban, csupán a jobb oldalon van rendszeres változtatás, ott a hét meccs alatt három játékos is megfordult már a kezdőben. Leginkább a védelemben kiemelt szerepet betöltő csapatkapitány, Unai Elgezabal szerepéről kell említést tennünk, ugyanis ő az, aki időszakosan ellátja a „söprögető” feladatkörét, más játékhelyzetek során pedig a „dupla szűrő” egyik tagjaként már védekező középpályásként funkcionál.
A nem túl kreatív támadójátékban is fontos szerepe van, mert rengeteg hosszú labdával kísérletezik, ami a csapat támadásépítésének fő profilja, valamint a rögzített játékhelyzeteknél is fontos szerep hárul rá, ő az egyik leghatékonyabb befejezője az ilyen szituációknak. Bár a most futó szezonban ez csak két kihagyott ziccerben mutatkozott meg, de ezzel is ő áll a csapaton belül a legjobban, mert rajta kívül senki nem került egynél többször nagy helyzetbe. A 42,1%-os labdabirtoklási mutató, a 10,6 lövés, a mindössze 2,3 kaput találó kísérlet meccsenként és a hét ziccer, ami adódott előttük mind-mind azt támasztja alá, hogy a gárda teljes mértékben alárendeli a támadójátékát a védekezésnek, hogy megőrizze kapuját a kapott góltól.
Nehéz lenne megmondani, meddig működik jól ez a fajta defenzív felfogás, de azt kár lenne elvitatni, hogy sorozatban kilenc bajnokit lehozni kapott gól nélkül (ahogy a kapusnál említettük, az előző szezon végén is volt kettő) igen dicséretes, a legjobbaknak sem szokott sikerülni, pláne nem egy középmezőnybe tartozó gárdának. Ha ez a teljesítmény huzamosabb ideig kitart, akkor akár még a feljutásért is harcban lehetnek. Ehhez a játékoskeretük vékonynak tűnik, de ha a rendszer sokáig ilyen jól működik, akár többet is álmodhatnak ebbe a szezonba, mint ami reálisan nézve benne lehetne.
Kiemelt kép: Burgos CF Twitter