A calcio storico fiorentino a futball egyik feltételezett őse, ahol a birkózás is megengedett
Sokan a labdarúgás egyik elődjének tekintenek egy, az 1400-as években, Firenze városában kialakult, ma is űzött sportot. A játék rendkívül küzdelmes, erőszakos, és ma már leginkább turisztikai látványosságnak számít.
A calcio storico fiorentino története a középkorban kezdődött. A rendelkezésekre álló források szerint a XV. századtól űzték ezt a sportágat, ami a labdarúgás, a rögbi és esetenként a birkózás elemeit is tartalmazza, vagyis a feltételezés ellenére sok tekintetben eltér a mai labdarúgástól.
A sportot a firenzeiek a város utcáin és terein játszották, egy idő után azonban szükség volt bizonyos szabályok lefektetésére, hogy a helyszínfoglalás zavargásoktól mentes legyen. Ennek következménye az volt, hogy a későbbiekben csak tereken lehetett megrendezni a mérkőzéseket. A labdákat akkoriban a legtöbb esetben még kézzel készítették, külső részüket bőr, a belsőt pedig rongyokkal vagy levegővel megtöltött, valamilyen állatból származó hólyag alkotta.
A háborúban is játszották
A város politikai, gazdasági és kulturális életében jelentős szerepet betöltő Mediciek korában (15. és 18. század között) a calcio a nemesi réteg irányítása alá került, az összecsapásokat a legelőkelőbb személyek szervezték. Általában a karnevál idején hódoltak a sportnak, különösen az 1530. február 17-én lejátszott mérkőzés maradt emlékezetes, amit annak ellenére kezdtek el, hogy Firenzét éppen akkor ostromolta V. Károly német-római császár serege.
A 18. századtól már nem intézményesített keretek között, hanem a játékosok spontán szervezése által jöttek létre a találkozók, de a játék népszerűsége a korábbihoz képest egyáltalán nem csökkent. Ennek egyik oka az volt, hogy a sportág sokak számára a szabadságot jelentette, hiszen a társadalmi és anyagi különbségek eltűntek a pályákon.
A sportág szabályai és jelene
A történelmi távlatokra visszatekintő sportot ma is űzik. Egy-egy tornán egyszerre négy csapat játszik, amelyek a történelmi városrészeket (San Giovanni, Oltr’arno, Santa Maria Novella és Santa Croce) képviselik. Az elődöntőket június elején, a döntőt pedig Keresztelő Szent János napján, 24-én rendezik meg.
A mérkőzések 50 percig tartanak, és az a csapat nyer, amelyik a mérkőzés végén a legtöbb pontot éri el. A homokkal borított, téglalap alakú pálya hosszúsága 100, szélessége 50 méter, amit egy fehér vonal oszt két egyenlő térfélre, a hátsó részt pedig háló borítja. Egy csapatot 27 játékos alkot, cserét nem lehet végrehajtani. A csapatok négy kapusra, három hátvédre, öt középpályásra és 15 támadóra oszlanak.
A játékosok minden lehetséges módon igyekeznek megszerezni a labdát, akár verekedés, vagy egyéb erőszakoskodás árán is abból a célból, hogy a játékszer az egyetlen kapuba kerüljön, gólt eredményezve. A legtöbb találatot szerző csapat nyer. A kemény, sok izgalmat tartogató összecsapások jelentős turisztikai látványosságnak számítanak Firenzében.
Ki nyeri a Super Bowlt 2022-ben?
Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Amerikai Futball/Végső fogadások/NFL Championships 2021/2022 útvonalon keresztül találhatod meg.