A céltól távolabb, a valósághoz közelebb kerültek női kéziseink az Eb-csoportkör után

A céltól távolabb, a valósághoz közelebb kerültek női kéziseink az Eb-csoportkör után

2022. nov. 9.

Azt követően, hogy a magyar női kézilabda-válogatott megnyerte első csoportmeccsét Svájc ellen (33–28), kikapott Horvátországtól (18–21) és Norvégiától is (22–32), így ugyan továbbjutott a középdöntőbe, de nulla ponttal folytathatja a szereplését. Az első három meccs alapján csupán egyetlen jó félidő adhat reményt.



Az Eb-t felvezető cikkünkben már próbáltuk felhívni arra a figyelmet, hogy a Svájc elleni mérkőzés közel sem lesz annyira egyszerű, mint amire sokan számítottak, de talán még ezzel együtt is kellemetlen meglepetésként érhette a magyar szurkolókat, hogy Svájc nagy tempóval kezdte el a találkozót, és az első félidőt tekintve simán vezetett a magyar válogatott ellen.


Azonban nem is az eredmény volt igazán elkeserítő, hanem az, hogy Martin Albertsen csapata korszerűbb, taktikailag sokszínűbb játékkal lepte meg a mieinket. Rögtön az első percekben nyilvánvalóvá vált a magyar válogatott egyik legjelentősebb problémája, a beálló körüli védekezés (ez egyébként közel sem csak a hármas védők felelőssége, talán kettesben még nagyobb problémák vannak, amik tovább gyengítik a középső stabilitást), a svájci csapat gyakorlatilag bármikor meg tudta játszani a végül hat gólig jutó Tabea Schmidet. Sok gólt szerzett szélről is az Albertsen-csapat, pedig mintha tudatos választás lett volna a mieink részéről, hogy szélről több befejezést engedtek, azonban a mindössze 17 éves Mia Emmenegger kifejezetten sokszínűen lőtte be a ziccereit.


A magyar csapat első ellenfelének játékán egyértelműen látszódtak a dán edző kezének a nyomai, ugyanakkor a mérkőzés végén egy ilyen „dán” húzás okozta a svájci csapat vesztét is.


Albertsen ugyanis jól észlelte, hogy a csapata elfáradt, egyre kevésbé találja a megoldásokat felállt fal ellen, viszont az alkalmazott 7 a 6 elleni játék ezen nem hogy nem segített, hanem gyakorlatilag a magyarok javára döntötte el a mérkőzést, hiszen a mieink az üres kapus gólokkal tudtak ellépni.


Svájc egyébként az utolsó fordulóban döntetlent játszott Horvátország ellen (néhány perccel a vége előtt ráadásul a továbbjutásukat eredményező négygólos győzelem sem tűnt irreálisnak), így szerzett ponttal zárták az első kontinenstornájukat, és kifejezetten biztató képet mutattak két évvel a hazai rendezésű Európa-bajnokságuk előtt.


És bár azt szokták mondani, hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni, ebben az esetben ez a mondat közel sem volt igaz.


A magyar válogatott azzal nyerte meg ezt a mérkőzést, hogy egyelőre mélyebb és jobb kerete van, de a játékminőséget tekintve már itt is igen jelentős problémák kezdtek a felszínre jönni.




Megint a legfontosabb meccsen jött a leggyengébb teljesítmény

A gondokkal pedig két nappal később szembesülni is kellett. A magyar válogatott következő ellenfele az a Horvátország volt, amellyel kapcsolatban két évvel ezelőtt már gyűjtöttük egy kellemetlen emléket (akkor a nyitómeccsen verték meg a Danyi Gábor és Elek Gábor által irányított együttest). Ha valaki megtekintette Nenad Sostaric csapatának Norvégia elleni csoportmérkőzését, meggyőződhetett arról, hogy az elmúlt esztendőkben túl sok minden nem változott, Horvátországnak idén is masszív, jól védekező, de azért támadásban korlátozott potenciállal rendelkező csapata van, ami semmi olyat nem tud, amit a magyar együttes ne tudna.


Ennek ellenére a mieink az elmúlt évek leggyengébb teljesítményét nyújtva kaptak ki, ismét előhozva a magyar kézilabdában, sőt a magyar sportban régóta jelenlévő problémákat. Ugyanis ismét mi került elő a nyilatkozatokban? A mentális gát, ahogy a férfi válogatott esetében is a januári Eb-n. A csapatkapitány, Hornyák Dóra később egy újságírói kérdésre pontosított, és elmondta, hogy bár dolgozik mentáltréner a csapattal, de idő kell ahhoz, hogy kialakuljon a szükséges bizalmi kapcsolat. Ebben egyébként Hornyáknak igaza van, ugyanakkor adódik a kérdés, hogy a más válogatottaknál évek óta nélkülözhetetlen szakember nálunk miért most kezdi kiépíteni a kapcsolatát a játékosokkal.


Ezen túllépve érdemes szót ejteni konkrétan a mérkőzésről is, amin Golovin Vlagyimir csapata szinte már a kezdéskor vereséget szenvedett. És nem is csak azért, mert több mint tíz percet kellett várni az első magyar gólig, hanem mert a magyar csapat hatalmas hibát követett el azzal, hogy alkalmazkodott a horvátok lassú, fizikális játékához, amiben egyértelműen a délszláv csapat a jobb. Ezt egyébként Klujber Katrin is megerősítette, aki a meccs utáni interjújában elmondta, hogy valóban gyorsítani kellett volna a találkozó ritmusát.


Persze ezt a vereséget könnyű lenne a sok kihagyott helyzetre és az eladott labdákra fogni, technikai hibából azonban konkrétan többet (15–9) követett el Nenad Sostaric együttese. A horvátok nagyobb magabiztosságuknak és Klujber kikapcsolásának köszönhették a győzelmet. A lassabb, fizikális mérkőzés egyébként sem kedvezett volna Klujbernek, ráadásul az ellenfél egyik legjobb védője, az egyébként sokszor hármast védekező Katarina Jezic volt vele szemben kettesként, akit egy-egy elleni szituációkban nagyon nehéz megverni.


És ahogy arra sajnos számítani lehetett, a magyar válogatottnak jelenleg nincs második sora, sőt, gyakorlatilag egy jól játszó első vonala sem, így nem fért bele, hogy az egész ősszel remekül játszó Klujber az elmúlt három hónap legrosszabb meccsét hozta, azonban óriási hiba lenne őt megnevezni a vereség okaként.


Észre kell azt is venni, hogy ezúttal a szakmai stáb sem tudott kellő segítséget nyújtani, személyi cserék ugyan érkeztek Golovin Vlagyimirtől, de talán nem a megfelelő emberekkel próbálkozott (ezt a következtetést a norvégok elleni meccs alapján mintha ő is levonta volna), érdemben azonban nem sikerült megváltoztatni a meccs menetét, sőt, az utolsó percekre reális esély már nem is maradt a pontszerzésre.




Lehet örülni egy tízgólos vereségnek?

A harmadik csoportmeccsét Norvégia ellen játszotta a magyar válogatott, és tovább folytatódott az a sorminta, amit az elmúlt években már megszokhattunk. A fontos mérkőzés elvesztése után tét nélkül egy ideig kifejezetten jól játszott a magyar csapat, azonban ez még a nagy arányú vereség elkerülésére sem volt elég. Ettől függetlenül voltak olyan elemei ennek a mérkőzésnek, amik tényleg pozitívumot jelentettek az elmúlt meccsekhez képest. Egyrészt volt érdemi rotáció, azok a játékosok (pl: Debreczeni-Klivinyi Kinga) is lehetőséghez jutottak, akik korábban alig-alig léptek pályára. A szélsők lecserélése kapcsán is megvédeném Golovint, ugyanis a horvátok ellen épp Korsós Dorina és Töpfner Alexandra játszott jól, így nem lehetett arra számítani, hogy akkor hibáznak majd ziccert, mikor még papíron meccsben van a magyar válogatott. És bár tényleg nem volt valódi tétje ennek a találkozónak, a magyar együttes az első húsz percben sokkal jobban játszott, mint korábban, olyan játékelemek kezdtek működni (pl. az átlövések), amikről talán már a szakmai stáb is lemondott.


Jó hozzáállású, bátor csapatot láthattunk a meccs kezdésekor, azonban a második félidő megint csak sok kérdést vet fel.


Amikor a szövetségi kapitány a 45. perc környékén egy időkérés során azt mondja: „tudom, hogy nincs levegő”, az ebben a formában értelmezhetetlen. Ez egyáltalán nem a kapitány hibája, de egyértelműen az erőnléti munka hiányosságairól tanúskodik, hogy míg a norvégok kevesebb cserével játszva nyújtottak végig egyenletes teljesítményt, nálunk a második félidőben szemmel látható volt a jelentős visszaesés.




A folytatásban a magyar csapat sorrendben Dániával, Svédországgal és Szlovéniával csap össze a középdöntőben. A korábban kitűzött célhoz, a legjobb nyolc közé jutáshoz valószínűleg két meccset is kellene nyerni, azonban ebben a mezőnyben már egy győzelem is nagy bravúr lenne.



Kiemelt fotó: mksz.hu

Szerző

Vigh Martin

Vigh Martin

Vigh Martin

A Büntető.com szerzője.