A csendes zseni, akire Isten ajándékaként tekintenek a Celticnél

„Ronaldinho volt a legjobb játékos, akivel valaha együtt játszottál?” – kérdezte a The Overlap januári adásában Gary Neville Henrik Larssont. „Igen, a legjobbak között van…” – kezdte Larsson, majd így folytatta: „De Lubomír Moravcík elképesztően alulértékelt labdarúgó. Nem is tudom megmondani, hogy jobb- vagy ballábas. Bármikor megtalált a pályán, és képes volt arra is, hogy gólokat szerezzen. Elképesztő volt. A technikai tudása valami egészen különleges.”

A Larsson mellett ülő Roy Keane csak ennyit tett hozzá: „Sokan nem is ismerik.”

„Sokan nem is ismerik”

A csehszlovák, később szlovák válogatott játékos 33 évesen igazolt Skóciába, a Celtichez. „Sokan nem is ismerik” – idézhetjük újra Roy Keane szavait, nem véletlenül: a skót futball köreiben alig tudtak valamit Moravcíkról. Érkezését erős kétkedéssel, gúnyos hangvételű írásokkal fogadták. Öregnek és lassúnak bélyegezték – egy olyan játékosnak, aki inkább a múlt, mintsem a jövő része. Az akkori menedzser, Jozef Venglos protezsáltjának tartották, aki szívességet tesz egy öregedő barátnak, nem pedig a klub érdekeit tekinti szem előtt.

Valójában azonban alig volt ok arra, hogy bárki is megkérdőjelezze a képességeit. Moravcík karrierje ugyan lassan ívelt felfelé, és nyilvánvaló tehetsége ellenére soha nem jutott el a legmagasabb szintre, pályafutása ettől függetlenül kifejezetten tartalmasnak mondható – egyebek között tagja volt annak a csehszlovák válogatottnak, amely az 1990-es labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjéig jutott.

Klubszinten Nyitrában kezdett, majd a kommunizmus 1990-es összeomlása új távlatokat nyitott meg előtte. A francia futball virágkorában az AS Saint-Étienne (1990–1996) és az SC Bastia (1996–1998) játékosaként is folyamatosan a kreatív, támadó szellemű futballt vitte a pályára – összesen 230 mérkőzésen 39 gólt lőtt. (Pletykák szerint Zinedine Zidane is nagy rajongója volt.) A francia futballéletet németre cserélte, de az MSV Duisburgnál töltött időszaka rövid és sikertelen lett. Végül az 1998 nyarán Jozef Venglostól érkező hívás mentette meg: jöhetett Skócia és a Celtic. A valódi kérdés ekkor már nem a képességeire vonatkozott, hanem arra: rendelkezik-e még azzal az állóképességgel, amely az intenzív, párharcokra épülő skót bajnokságban szükséges?

A válaszra nem kellett sokáig várni: három héttel szerződtetése után Moravcík két gólt szerzett azon a mérkőzésen, amelyen a Celtic 5–1-re legyőzte a Rangerst. Ez a novemberi délután bebizonyította, hogy a szlovák labdarúgó nem levezetni érkezett Skóciába, és megvan benne az a mentális erő, amely a nagy pillanatokban szükséges.

Aznap egy másik játékos is duplázott: Henrik Larsson. Kettejük kapcsolata az elkövetkező években a Celtic támadójátékának alapkövévé vált. A csapat két legtehetségesebb játékosaként tökéletesen megértették egymást, egy hullámhosszon mozogtak, és új szintre emelték a Celtic támadójátékát.

„Azért egyszerű, ha olyan játékosokkal játszol, mint Henrik, mert mindent tud a futballról. Tudja, mikor kell beindulnia, és mindig jó helyen van a tizenhatoson belül. Fejjel vagy rövid passzból is gólt tud szerezni. Nagyon intelligens játékos. A futballon kívül, az öltözőben nagyon csendes srác. Nagyon könnyű beszélgetni vele, és a pályán is könnyű vele játszani. Nem bonyolult” – emlékezett vissza Moravcík.

Varázsló, mágus, zseni

Varázsló, mágus, zseni – ezekkel a jelzőkkel illették azok, akik látták futballozni Moravcíkot. Az a fajta játékos volt, akinek látszólag több ideje volt a labdával, mint bárki másnak a pályán. Gyorsaságának hiányát előre gondolkodással kompenzálta. Mindkét lábát magabiztosan használta, olyan szögeket és réseket talált, amelyeket mások észre sem vettek. Játékában a ravaszság és a könnyedség egyszerre jelent meg.

„A szerepem egyszerű volt. Venglos úr támadó középpályásnak hozott ide, játékmesternek, Harald Brattbakk és Henrik Larsson mögött futballoztam. Ez volt a kedvenc pozícióm. Mindig is ezt a szerepet töltöttem be: a csatárok mögötti szerepkör, az, aki az utolsó passzokat adja, vagy gólokat szerez” – mondta.

A Celtic életében hamar változások következtek: Venglos egyetlen (1998–1999-es) szezon után távozott, helyét John Barnes vette át, Kenny Dalglish támogatásával. Az ígéretes kezdetet azonban megtörte Larsson lábtörése, amely az egész csapat teljesítményére kihatott, John Barnes pedig 2000 februárjában távozott a kispadról. A Celtic végül 21 pontos hátránnyal zárt a Rangers mögött, a Ligakupa-győzelem csak halvány vigaszt jelentett.

A 2000 nyarán érkező Martin O’Neill kinevezésével pragmatikusabb filozófia érkezett a Celtichez: kevesebb kombináció, több direkt játék, folyamatosan a kapu elé érkező beadások – Larsson és Sutton erősségeire építve.

„Martin más mentalitást hozott, azt akarta, hogy a labda minél hamarabb a szélekre, majd a kapu elé kerüljön, mert ott volt Sutton és Larsson. Egyszerűen, de nagyon hatékonyan játszottunk” – jellemezte az O’Neill-féle futballt Moravcík.

Annak ellenére, hogy látszólag ellentmondás volt O’Neill filozófiája és Moravcík játékstílusa között, a valóságban a két világ mégis egymásra talált.

A 2000–2001-es idény Moravcík pályafutásának egyik csúcspontja lett: 14 gólt szerzett, és gólpasszokkal segítette Larssont és Suttont, miközben a Celtic 32 év után először összehozta a hazai triplát.

A következő, 2001–2002-es szezon Moravcík utolsója lett Celtic-mezben. Kevesebbet játszott, mivel O’Neill igyekezett beosztani a játékidejét, mégis hozzájárult a csapat sikereihez. A Juventus legyőzése a Bajnokok Ligájában maradandó emlékeztető maradt képességeire: Európa elitje ellen ragyogott a 4-3-as mérkőzésen.

Utolsó találkozóját 2002. április 21-én játszotta a Celticben. „Ismeretlen” futballistaként érkezett, és „Isten ajándékaként” távozott.

„A legkedvesebb, a legkülönlegesebb időszak az életemben a Celticnél telt el. Azt mondták, Isten ajándéka vagyok, de pont fordítva volt: a Celtic volt Isten ajándéka számomra. A Celtic egyedülálló” – foglalta össze négy, Skóciában töltött évét Moravcík. Az a játékos, akit Henrik Larsson legalább olyan fontosnak tartott megemlíteni egy interjúban, mint Ronaldinhót.

Borítókép: thesefootballtimes.com