A csúcstól a csődig: a Gázszer FC felemelkedése és bukása

Az 1993–1994-es idényt a megyei I. osztályú bajnokság harmadik helyén befejező Velencetours az idény végére bajba került, a szakosztályvezető Májer József megkereste Gázszer Bt. tulajdonosát, Németh Lászlót. Segítséget kért. A sikeres székesfehérvári vállalkozó kapott az alkalmon. A Velencetoursból Gázszer FC lett, és elkezdődött egy röpke és sikeres utazás a megyei I-től az NB I-ig.

„1994-ben Májer József, aki később a klubigazgatóm lett, megkeresett, hogy támogassam a Velencetours csapatát. Jól menő közműépítő vállalkozásom volt, szerettem a focit, belevágtam”

– mesélte néhány éve Németh László a Blikknek.

Nem volt kérdés, hogy az agárdi Parkerdő sportkomplexumában futballozó csapat hamar szintet lép. A klub – a mögötte álló vállalkozónak köszönhetően – megyei szinten hatalmas összeget költött arra, hogy az NB III-ba jusson. A csapat játékosállományának minősége kiemelkedett a mezőnyből, NB I-et, NB II-t megjárt labdarúgókból állt.

Ennek tudatában nem meglepő, hogy a Gázszer FC 18 pont előnnyel, 112 lőtt és 17 kapott góllal végzett az Etyek előtt az első helyen. Következett az NB III, de mintha a szintlépés meg sem kottyant volna: a Gázszer FC hat pont előnnyel nyerte az NB III Duna csoportját – mindössze kétszer szenvedett vereséget. És bár a klub vezetése az 1996–97-es NB II-es idény előtt a bennmaradást tűzte ki célul, végül annyira túlteljesített a csapat, hogy ismét bajnok lett. A másodosztályt – már végig a MÁV-pályán játszva – 20 győzelemmel, 8 döntetlennel és 2 vereséggel, 68 ponttal fejezték be. Hét ponttal előzték meg a második Dunaferrt.

Nagy valószínűséggel a Gázszer FC az első klub a magyar labdarúgás történetében, amely három egymást követő évben, három különböző osztályban is bajnoki címet szerzett.

Első év, első osztály

Egyik legnagyobb problémát az okozta a Gázszernek, hogy nem lelt otthonra. Nem volt állandó, hazai pályája. A klub az agárdi sporttelepről indult, az NB II-ben a fehérvári MÁV-pályát használta, míg az élvonalat a Sóstói stadionban, később pedig a Stadler-stadionban töltötte. De a költözés okozta problémák nem ejtettek sebet. Egységes és egyértelmű alapelvek mentén működött a klub.

„Attól volt különleges az a csapat, hogy ugyanúgy meg volt szervezve, mint egy jól menő vállalkozás. Mindenki tudta a feladatát, pedig csak nyolc alkalmazottunk volt a focisták mellett, miközben akadt olyan NB II-es csapat, ahol 31-en dolgoztak. Rend és fegyelem volt, rögtön az elején lefektettük, akit csak a pénz érdekel, és nem a sportsikerek, annak nem itt van a helye. Nem fordulhatott elő olyan sem, hogy én tulajdonosként beleszólok a szakmai munkába, s a játékosoknak is világossá tettem, ez egy munkahely, nem lehet például edzőt buktatni”

– mesélt a Sportalnak Németh. Mi több, csak az keresett jól, aki valóban jól is teljesített. Akit kiállítottak szándékos durvaságért vagy a bíró megsértéséért, nem kapott fizetést, esetleg szerződést bontottak vele.

Azt pedig már a csapat NB II-es és NB I-es gólkirálya, Tiber Krisztián mondta a büntetö.com-nak adott interjújában, hogy a Gázszernél töltött időszaka alatt több, zsíros szerződést utasított vissza, mert olyan összetartó, baráti társaság alakul ki, amelyet nem akart elhagyni.

Elmaradt a happy end

A történelmi léptékkel gyors felívelést aztán gyors lejtmenet követte. Ugyan az első, NB I-es évben a Gázszer megmutatta, nem véletlenül jutott fel a magyar futball legmagasabb szintjére: az 1997–1998-as idényben a 8. helyen végzett, legnagyobb győzelmét a Vasas otthonában aratta, 6–2-re győzött. De időközben már látszódott, hogy ha hamar nem oldódnak meg az anyagi gondok, megszűnhet a klub. A mérleg több millió forintos hiányt mutatott.

„A vállalkozásomnak vége lett, az anyacég nem nyert nagyobb beruházásokat, amelyekből finanszírozni lehetett volna a csapatot. Sosem forogtam magas körökben, hogy támogatókat szerezzek, nem tudtam, hogy a klubvezetőnek politizálni is kell. De ha újrakezdeném, akkor sem csinálnám másképp”

– elemzett utólag Németh. A 1998–1999-es idényben a 11. helyen végzett a Gázszer FC, és a nehézségek ellenére a 1999–2000-es NB I-es idényt még elkezdte a csapat, nem is akárhogy: az első hat forduló után vezette a tabellát.

Majd jött a végjáték, a klub 40 millió forintos adósságot halmozott fel, és már az 1999–2000-es idény felénél látszott, nem tudja befejezni a bajnokságot. Az MLSZ adósságrendezésre adott határidejének utolsó napján került pont az addig nyitott mondat végére: 2000. február 15-én Németh László és Pázmándy Zsolt aláírta azt a megállapodást, miszerint a Gázszer jogán a Pécsi MFC folytatja a bajnokságot. Gázszer FC néven az utolsó mérkőzését a csapat 1999. december 13-án játszotta Fehérváron, 300 néző előtt.

„Palotában is lehet sírni, és kunyhóban is nevetni...”

– fogalmazott Németh a megszűnést követően, akinek a Gázszerrel a legszebb emléke nem a Ferencváros vagy a Vasas elleni mérkőzések, hanem egy négycsapatos egyiptomi torna, ahol a házigazda al-Ahli mellett a Steaua is szerepelt, és ahol számára a Himnuszt hallgatni torokszorító érzés volt.

Alig hat évet élt a klub, amelyet a rend és fegyelem jellemzett, és amelynek mindössze nyolc alkalmazottja volt. És, ahogy a klub először vezetőedzőként, majd sportigazgatóként Hartyáni Gábor elárulta, a Gázszer attól volt jó, hogy csapatként, közösségként működött. Kiugró fizetések és sztárjátékosok nélkül.

Kiemelt fotó: FMH-archív