A dalba foglalt három napig tartó teniszmeccs

2010. június 24-én két megfáradt ember fotózkodott Wimbledon 18-as számú pályáján az eredményjelzőnél, amelyen ez állt: 6:3, 3:6, 6:7, 7:6, 70:68. Az egyikük még tudott egy kis mosolyt csalni az arcára, a másiknak már nem sikerült. Néhány perccel korábban megölelték egymást a hálónál, pontosabban a 208 centiméter magas John Isner karjaiban elveszett az egyébként 191 centis Nicolas Mahut, akit aztán úgy segített le a pályáról, mintha a saját nagyapját kísérte volna át a zebrán. Ez a meccs örök kapcsolódási pont marad az amerikai és a francia sportember között, akik az egész sportvilág figyelmét és tiszteletét kivívták.

Június 22-én, amikor elkezdtek játszani, még nem annyira, de másnap már Magyarországon is szájról szájra terjedt a hír, hogy be kellene kapcsolni az Eurosportot, mert a döntő játszmában 30:30-nál jár két teniszező.

Az élő közvetítés során tippeket olvastak be, mikor lesz majd vége, egy korábbi profijátékos úgy látta, 40 fölött már nem nagyon bírják tovább. Bírták és még rápakoltak 58 gémet. Közben megint rájuk esteledett, egyre rosszabbul láttak és mozogtak, így másnap is bámulhatta őket az összes teniszrajongó világszerte. A pálya környékén pedig óriási tombolás várta a két hőst a folytatásra.

Valójában nagyon egyszerű okai vannak annak, hogy miért tartott ilyen sokáig. Mahut is ütött ugyanis 103 ászt, amivel még ő is bőven megdöntötte Ivo Karlovic korábbi rekordját (78). Az Isner–Mahut hihetetlen statisztikáit felelevenítő tennis.com összeállításában a sok-sok nagy szám között éppen egy kis szám emelkedik ki, mégpedig a három. Ennyiszer sikerült ugyanis elnyerniük egymás adogatását: egyszer-egyszer az első két szettben, aztán két napig semmi.

A tiszta játékidő 11 óra és 5 perc lett, ebből csak az utolsó játszma több mint nyolc óráig tartott. Utóbbi önmagában öt perccel veri a portál szerint a leghosszabb baseballmeccset, amelyet 8 óra 6 percnek mértek. Az ötödik játszma 138 játéka 26-tal több, mint a tenisztörténelem bármely meccsének összes gémje. Mahut 63-szor adogatott a meccsben maradásért – 62-szer sikerrel.

A hihetetlen mérkőzést Dan Bern zseniálisan foglalta dalba

A svéd Mohamed Layhani pedig az első pillanattól kezdve végigülte mindezt a bírói székben, mint a nyilatkozataiból kiderült: annyira magával vitte a lenyűgöző meccs, hogy végig koncentrált maradt, nem is gondolt evésre, ivásra, WC-re. Az eredményjelző nem bírta ilyen sokáig, 47:47-re volt maximalizálva, utána átmenetileg elsötétült. Az Isner–Mahut összecsapás így lett örökzöld.

Kiemelt kép: olympics.com