A dán gólkirályjelölt csak 25 évesen lett profi futballista
A modern labdarúgásban finoman szólva sem nevezhető szokványosnak, ha egy futballista 25 évesen lesz csak profi. Az pedig még ritkább, ha ezután képes eljutni az élvonalbeli szintre, s ott kiemelkedő teljesítménnyel előrukkolni. Tonni Adamsen karrierje így alakult, de ennek ellenére nem befutott futballistaként tekint magára, hanem csak élvezni akarja a pillanatot, melyért keményen megdolgozott.
Kicsivel több mint egy hónap múlva már 30 éves lesz Tonni Adamsen, aki a dán labdarúgás egyik legújabb kiváló gólvágója. Azért mondhatjuk, hogy az egyik legújabb, mert alig két éve jött el számára a nagy áttörés, mely során élvonalbeli klubhoz szerződhetett. Előtte is érdekesnek volt mondható a története a sérülések és elutasítások, valamint a helyi ismertség okozta, számára kellemetlen érzés miatt. Azonban 2024 őszén már dán kupagyőztesként és a Superligaen góllövőlistájának éllovasaként beszélhetünk róla.
Adamsen 1994-ben született Koppenhága külvárosában, Taastrupban, ahol a helyi amatőrcsapatban kezdett el futballozni. Ugyan átmenetileg megfordult a Bröndby IF-ben is, de egy csípősérülés miatt nem volt jövője a vestengeni alakulat fiataljai közt, olyannyira nem, hogy egy rövid ideig a labdarúgás folytatása is megkérdőjeleződött. Ekkor egy kis kihagyást követően visszatért szülővárosa együttesébe, ahol annak ellenére is boldog volt, hogy nem látta maga előtt a profi karrier lehetőségét.
„Élveztem Taastrupban játszani a barátaimmal. Nem azért, mert nagy lehetőség lett volna, és nem is azért, mert az ügynökök és játékosmegfigyelők sűrűn jártak volna a Taastrup Idraetsparkban” – jegyezte meg a támadó.
Ahogy az amatőröknél természetes, úgy Adamsen életében is több minden volt a futballon kívül, amire sok energiát kellett fordítania. Azonban az akkori edzője, Tommy Olsen, aki 2015 és 2018 közt irányította a Taastrup FC-t, már akkor is úgy gondolta, hogy a csatárban sokkal több van, mint egy átlagos amatőrben.
„Akadt néhány olyan meghatározó képessége, ami más szinten volt, mint a többieké. A játékszemlélete különleges volt, a bal lába pedig kivételesen jó. Az is egyértelműnek tűnt az esetében, hogy olyan játékosról van szó, aki boldog, hogy ott lehetett, ahol. Ő egy taastrupi fiú, aki szeretett együtt focizni a többiekkel” – emlékszik vissza Olsen.

Itt akár véget is érhetne ez a történet, hogy a helyi fiú, aki termeli a gólokat az amatőrök között és megelégszik azzal, hogy ő a legnagyobb király a csapatban. De ez nem Adamsen története, ugyanis ő minden alkalommal egy akart lenni a csapatban, aki kerülte a feltűnést, elhatárolódott attól, hogy róla szóljon minden, mert nem akart mást, csak boldogan futballozni a barátokkal. Aztán 2018-ban a harmadosztály egyik alsóházi csapata, a BK Frem próbajátékra hívta, ahol meggyőző teljesítmény után megkapta az első félprofi szerződését. Rögtön az első idényében 30 mérkőzésen tíz góllal és tíz előkészítéssel jelezte mindenki felé, hogy megérkezett. Ezután az élvonalban szereplő Silkeborg IF is meginvitálta egy tesztre, ami ugyan nem hozta meg számára az újabb szintlépést, mégis megváltoztatta Tonni életét.
„Éhezni kezdtem a sikerre. Felkészültem, próbára tettem magam, és rájöttem, hogy meg tudom csinálni. Beszéltem Kent Nielsennel (a Silkeborg edzője – a szerk.), aki látta, hogy van bennem valami, és ez meggyújtotta bennem a szikrát.”
Adamsen úgy tért vissza a harmadosztályba, hogy ismét célja lett a profi futball, így elkezdett még komolyabban dolgozni ezen. A tudatosabb étkezés, a célirányos edzések, a gyengeségeinek fejlesztése mind-mind azt szolgálták, hogy húszas évei második felében is meg tudja csinálni, amit eltervezett. Persze ez áldozatokkal járt és ennek egyik része volt, hogy a második idénye gyengébben sikerült a Fremnél, amin a koronavírus-járvány sem segített. Azonban 2021 januárjában a második vonalban szereplő FC Helsingör immár profi kontraktust ajánlott neki. Az első lépést megtette, és ugyan ez még nem a legmagasabb osztály volt, de egyre közelebb került hozzá.
„Kihívás volt ebbe az osztályba szerződni, ahol a sebesség egy fokozattal magasabb, mint amit eddig megszoktam, de úgy érzem, készen állok rá. Még mindig úgy gondolom, hogy rengeteget kell tanulnom, és rendkívül izgalmas lesz azon dolgozni, hogy eljussak a következő szintre”
– mondta akkor.
A tavasz nem sikerült kiemelkedően, de a koronavírussal is meg kellett küzdenie, ami erősen hátráltatta. Azonban az első teljes idényében 33 mérkőzésen 27 kanadai pontot hozott össze, amivel egyértelművé tette mindenki számára, hogy készen áll az élvonal kihívásaira. Kent Nielsen pedig nem feledkezett meg róla, s egyes információk szerint már a tavasz során voltak beszélgetések köztük, így a nyáron nem jelentett meglepetést, hogy a Silkeborg IF szerződtette Adamsent. Az akkor már 27 éves csatár olyan dolgot valósított meg ezzel a transzferrel, amire csak ritkán van példa. Ugyanis nem egy újonccal jutott fel karrierje során először ebben a korban az élvonalba, hanem úgy igazolta le egy első osztályú klub.
„Adamsen egy olyan futballista, aki szerintünk tökéletesen illik a játékstílusunkhoz. Valamivel több mint két és fél évvel ezelőtt járt nálunk, és ezt követően figyelemmel kísértük kiemelkedő fejlődését az FC Helsingörnél. Tonni technikailag ügyes, és összjátékban, valamint egyénileg is kiváló. Emellett gólokat és asszisztokat is jegyez, amiről úgy gondoljuk, hogy a SIF-nél is képes lehet rá. Az utóbbi időben többnyire csatárként játszott, de más támadó posztokon is bevethető” – véleményezte az átigazolást Jesper Stüker sportigazgatója.

A 2022–2023-as szezonban ráadásul egyből egy európai kupaszereplőnél mutathatta meg magát, bár nem tűnt egyszerűnek a feladata. Ugyanis az előző idény dán gólkirálya, Nicklas Helenius volt az egyik legfőbb riválisa, de a Silkeborg átigazolási politikája miatt a rutinos támadót végül télen elengedték, így Adamsen alapember lett a tavaszra. A bizalmat 14 találattal hálálta meg, ami egy élvonalbeli újonctól remek teljesítmény. Az új idényben Alexander Lind remek rajtja okán már kevesebb alkalommal játszott centert Adamsen, de ez nagyon sokat dobott esetében azon, hogy mennyi helyzetet alakít ki. Ő lett a csapat legjobb előkészítője, s bár összességében kilencig jutott, de a 12,3 xA azt jelzi, hogy ez lehetett volna még több is. A kupadöntőben is ő szolgálta ki Oliver Sonnét, akinek gólja azt jelentette, hogy a Silkeborg 2001 után 2024-ben is kupagyőztes lett.
Az ezt követő nyáron nem meglepő módon volt érdeklődés Adamsen iránt, de klubja Lind eladása után egyértelművé tette, hogy nem távozhat. Vissza is került a center posztra és az októberi válogatott szünetre a Superligaen góllövőlistájának éllovasaként vonulhatott el. Augusztusban és szeptemberben is bezsebelte a hónap játékosa díjat, ilyen jellegű duplázásra pedig 2018 ősze óta nem volt példa a dán élvonalban. Mindent egybevetve 16 mérkőzésen 15 találatnál (és három gólpassznál) jár a jelenlegi idényben. Az egyetlen negatívum az lehet számára, hogy hiába a kiemelkedő produktum a nemzeti csapatnál esélye sincs labdába rúgni, mi azért is lehet frusztráló, mert például Yussuf Poulsennek (RB Leipzig) nincs két meccsre való játékideje és persze gólja sem, a helye mégis garantált a dán válogatottban.
Kiemelt fotó: Silkeborg IF