A dél-amerikai Dakar-rali óriási pusztítása

A régiók turizmusát fellendítő rendezvény karavánja az első alkalommal nagyjából 500 járművet foglalt magában és közel 75 millió dolláros nyereséggel zárt a dél-amerikai kontinensen.

Ez volt a mérleg egyik serpenyőjében, a másikban pedig az, hogy felbecsülhetetlen értékű és visszafordíthatatlan károkat okozott Chile hat övezetében. Az autós viadal legnagyobb kihívást jelentő szakaszait az Atacama-sivatagban jelölték ki a szervezők, ahol különböző emberi cselekvések nyomai voltak felfedezhetők egészen a korai vadászó, gyűjtögető korszaktól az 1800-as évek végéig. A veszélyeztetett helyszíneken települések és temetkezési helyek romjait, illetve a különböző gazdálkodó és pásztortársaságok által épített ősi ösvények maradványait semmisítették meg. Több ehhez kapcsolódó, az inka időszakból származó kőépítmény és település korai emlékei tűntek el nyomtalanul. 

Óscar Acuna, a Nemzeti Műemlékek Tanácsának (The National Monuments Council, CMN) ügyvezető titkára elmondta, azért következhetett be ekkora rongálás, mert régészeti szempontból eddig nem ismert lelőhelyeket is kereszteztek az útvonalak. 

„Ezek olyan helyszínek voltak, amelyeket korábban nem regisztráltak vagy nem tanulmányoztak, és a rali eredményeként fedeztek fel”.

Azonban ha a Tanács korábbi kérésének megfelelően járnak el, akkor az alapos ásatási tanulmányok elvégzésével a károk elkerülhetőek lettek volna.

A pusztítások ellen fellépő Chilei Régészeti Egyesület, valamint más természetvédő és bennszülött csoportok kudarcot vallottak a verseny megakadályozására irányuló jogi kísérleteikkel. Az alkotmánybíróság szerint nem volt elegendő bizonyíték, hogy a rendezvény megsértette volna a környezetvédelmi jogokat. Így a Dakar-rali tíz évet felölelve, 2009-től 2019-ig – egy év kihagyással – Dél-Amerika területén folytatódott. A Tanács csak a 2009-es és a 2010-es verseny által okozott károkat 350 millió pesóra (400 000 font) becsülte (ne feledjük, ez után még nyolc futam került megrendezésre!), illetve egy hétéves időszakot tekintve 318 régészeti lelőhelyet ért rongálásról számolt be. A számbecslés azonban nem teljes, hiszen ebben nem vették figyelembe a nyomvonalon kívül okozott károkat, amelyek adódhattak az utolsó pillanatban történt útvonal-módosításokból, a pilóták eltévedéséből, illetve abból, hogy a rajongók sem mindig az eredeti útvonalon közlekedtek.

Az állam szerepe sem elhanyagolható a kulturális örökség pusztulásában, hiszen a chilei törvények kimondják, hogy a régészeti lelőhelyek az állam tulajdonában és védelmében állnak, ám ennek védelme érdekében a kormányzat sem tett meg minden tőle telhetőt. Igaz, egyes vélemények szerint a rombolás legfőbb okozói a turisták voltak, akik például a terepjáróikkal több i.e. 900 és 1500 közötti ásatási kincset is megsemmisítettek, mivel nem voltak tudatában, mely területekre hajthatnak be és hová tilos a belépés. A veszteségek létrejöttében továbbá az is közrejátszott, hogy a Nemzeti Sportintézet, a chilei Dakar-rali szponzora anélkül fizetett 4 millió dollárt a verseny lebonyolításáért felelős francia cégnek, az ASO-nak a szervezésért, hogy megtette volna a szükséges óvintézkedéseket a lelőhelyek védelme érdekében. Ahogy Paola González, a Chilei Régészeti Egyesület alelnöke is elmondta: „a nagy probléma az volt, hogy azok az állami szervek, amelyeknek intézkedéseket kellett volna tenni a helyszínek védelme érdekében, nem tudtak beavatkozni, mivel egy másik jelentős állami szerv támogatta az eseményt.” Ezen kívül a Dakar-ralira a Környezeti Hatásvizsgálati Rendszeren (SEIA) kívül került sor, amelynek a törvény szerint minden chilei beruházási és fejlesztési projektnek meg kell felelnie. Ennek elmulasztása azért történhetett meg, mert ennek a struktúrának a keretei nem terjedtek ki a sportrendezvényekre, nem volt erre példa a múltban, és így nem is volt meg a megfelelő jogi keret ennek a kezelésére.

Az ASO igazgatója, Etienne Lavigne az ősmaradványok elpusztításának tudatában továbbra is azt hangoztatta, hogy a chilei útvonal a Dakar-rali történetének szerves része, ezért 2019-ben ismét felkínálta a rendezés lehetőségét a dél-amerikai országoknak. Kiemelték, hogy ezúttal figyelembe veszik a kormányzat által ajánlott útvonal-módosításokat, illetve több ellenőrző pontot hoznak létre azért, hogy elkerüljék a karaván eredeti útvonalról való letérését.

Ennek hatására helyi emberi jogi csoportok igen erős kritikát fogalmaztak meg a futam megrendezésével kapcsolatban, többek között a nézők által hátra hagyott hulladék mennyiségére, az őslakosok természeti környezetének rombolására hivatkozva, valamint jelezve, hogy a francia szervezőknek utalandó 38 millió dolláros díjat is igen magasnak találják. Régészek és bennszülöttek fogtak össze a 2019-es verseny megrendezése ellen, tiltakozásaikkal a múlt eseményeire, a 2009-ben elkezdődött károkozásra hívták fel a figyelmet. A bennszülött Kolla közösség úgy demonstrált, hogy Rumi Cruzban elzárt utakat, megakadályozva ezzel a „sajátjuknak vallott földre idegeneknek való belépését”, az akciót katonáknak és a rendőrségnek kellett feloszlatnia.

„Úgy gondolom, hogy a Dakar-rali megrendezése teljesen összeegyeztethetetlen Chilével, kár lenne egy ilyen tevékenységet népszerűsíteni”. 

Mivel a rendezvényt szervező szervezetek a kezdetekben nem vállaltak felelősséget a kulturális örökség megsemmisítéséért, lehetőség nyílt az azt megrongáló pilóták előállítására. A rendőrség emiatt letartóztatott két európai versenyzőt néhány fénykép és videó alapján, amelyeken látszott, hogy átkeltek egy lehatárolt, védett területen. Ezt követően a közintézmények közömbösségét érzékelve az ügyet nemzetközi bíróságra vitték, felvették a kapcsolatot a parlamenti képviselőkkel és a médiával, és igyekeztek felhívni a figyelmet az ügyre, igyekeztek láthatóvá tenni a kulturális örökséget ért károkat.

A károk felmérése és a hatósági eljárások végigfutása után megállapították, hogy jogsértés történt az autóversenyen, így örökségrombolás címszóval az eseményt lebonyolító szervezet végül hajlandó volt kompenzációt fizetni az okozott károkért. A régészeti szervezetek ennek az összegnek azonban csak a kilenced részét kapták meg kártérítésként a sportminisztériumtól…

Egyébként nem ez volt az első vita, amelyet az 1978 óta megrendezett Dakar-rali okoz. Amikor Afrikában került sor a versenyre, a helyiek a magas költségekre, a halálos közúti balesetekre, az állatgyilkosságokra és a csekély haszonra panaszkodtak. A nagy népszerűsége ellenére a rangos verseny szervezőinek nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a helyi közösségek véleményére és kéréseire, valamint az útvonalak alaposabb feltérképezésére és a természeti kincsek védelmére.

Kiemelt kép: plansouthamerica.com