A démonaival küzdő holland válogatott szélső, aki az MTK-ban is megfordult

Helder 1995 februárjában igazolt az Arsenalhoz a Vitesse Arnhemtől, ő volt George Graham menedzser utolsó igazolása abban az időszakban. A villámgyors balszélsőtől sokat vártak Londonban, de hiába játszott viszonylag sokat, nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Ennek az egyik oka az volt, hogy az Arsenalnál rossz hatással voltak rá az új csapattársak, akik igazán magas szinten hajszolták az élvezeteket. Nem titok, hogy a klub legendás játékosai közül alkoholproblémákkal küzdött a kapitány, Tony Adams, de Paul Merson életét sem könnyítették meg az itallal, kábítószerekkel és szerencsejátékokkal kapcsolatos függőségek. A holland játékost valósággal elkápráztatta az a fényűzés, amiben a – nagyobb nevű – csapattársai éltek és miután ő is nagy pénzt kapott, szintén belevetette magát a pénzszórásba.

„Ian Wright megmutatott nekem mindent jót és jó helyet a városban”

– nyilatkozta később.

Azt persze az angol válogatott játékos sem gondolta, hogy holland csapattársa így elkallódik majd, de Helder azonnal sportkocsit vásárolt, nagy bulikat tartott és drága klubokban múlatta az idejét, valamint neki is adódtak problémái a szerencsejátékokkal.

„A szerencsejáték okozta a problémáim ötven százalékát! A másik ötvenet pedig az, hogy képtelen voltam nemet mondani”

– mondta egy holland lapnak adott interjújában.

Azt is elismerte, hogy rossz tanácsadókkal vette körbe magát és megesett az is, hogy a barátainak 10 000 fontot adott fejenként, viszont tagadta azt a pletykát, mely szerint a hitelezői üldözték és e miatt fegyvert hordott volna magánál.

A szélső tehetségére már gyerekkorában felfigyeltek, így miután megfordult két kisebb utánpótlás-nevelő klubban, az Ajax akadémiájára került. Egyes források szerint onnan fegyelmi vétségek miatt eltanácsolták, máshol azt lehet olvasni, az erős konkurencia miatt (a későbbi 32-szeres válogatott Bryan Roy volt a posztriválisa) ő maga távozott. Két kisebb klub után következett az első profi csapata, a Sparta Rotterdam, majd a Vitesse-hez szerződött, onnan pedig két szezon után – ahogy már említettük – az Arsenalhoz vezetett az útja.

Ekkor volt 27 éves és ebben az időszakban egyértelműen csúcsformában játszott, 1995-ben négyszer a holland válogatottban is pályára lépett, gólt nem szerzett. Hiába a remek forma, a fent említett egyéb tényezők azért alighanem igencsak elvitték a figyelmét a focitól Londonban, és nem is lehet azt mondani, hogy megváltotta volna a világot a Highbury-ben. Mindössze 39 Premier League- és két FA-kupa-mérkőzésen viselhette a piros-fehér mezt, ám ezeken csak egy gólt és két gólpasszt tudott felmutatni, így 1996 végén kölcsönadták a portugál SL Benficának, ahol súlyosan megsérült a bokája.

Olyannyira rossz volt a helyzet, hogy még az is felvetődött, hogy esetleg be kell fejeznie a pályafutását, de valamennyire azért sikerült felépülnie. 1997 őszén az Arsenal eladta a játékjogát holland NAC Bredának, amely abban az idényben a 12. helyen zárt a holland élvonalban, a következőben viszont sereghajtóként végzett, a 34 meccsből mindössze négyet megnyerve. Ennek az idénynek a felénél a vezetőedző kirakta a renitens szélsőt a keretből, mondván, csak olyan játékosokra van szüksége, akik maximálisan képesek a klubért harcolni. Ezekben az időkben történt, hogy egy alkalommal altatót kért a csapat orvosától, mondván a fájós bokája miatt képtelen éjjelenként aludni. Ez után az autópályán lehúzódva a saját gépkocsijában bevette az összes tablettát, amit a doktortól kapott. Szerencsére időben érkezett a segítség, kimosták a gyomrát és megmentették az életét, de többé már nem kapott lehetőséget az első csapatban.

Sikerült elpasszolni valahogyan a kínai DL Wanda Shide csapatának, ám ott egy adminisztrációs hiba miatt nem tudták regisztrálni, így végül nem lépett pályára. Négy hónap után visszatért Bredába, ahol felbontották a szerződését, ő pedig jogi csatározásba kezdett a kínaiakkal. És így érkeztünk el 1999 nyarához, amikor az MTK szerződtette.

A képességei alapján lehetett volna az NB I történetének legjobb légiósa is, ám állandó fájdalmai miatt már nagyon messzire került attól a formájától, ami miatt annak idején magához édesgette őt az Arsenal. Augusztusban, a Dinamo Zagreb elleni reményt keltő, idegenbeli 0–0-s meccsen debütált egy Bajnokok Ligája-selejtezőn, és bár játszott a visszavágón is, a horvátok 2–0-ra nyertek Budapesten, és ez az UEFA-kupába száműzte a budapesti csapatot. Bár senki nem számított rá, ott hasonló forgatókönyv mellett ők ejtették ki a török Fenerbahcét (0–0, 2–0), ám az AEK Athén ellen, az ellenfél idegenben lőtt góljával elveszített párharc (2–1, 0–1) véget vetett a nemzetközi szereplésnek. Ezeken a találkozókon a holland szélső már nem szerepelt és az NB I-ben is csak négy találkozónak volt részese.

Pályára lépett a Tatabánya 3–0-s legyőzése során, végigjátszotta a Nagykanizsa (1–1) és a Siófok (2–1) elleni mérkőzéseket, sőt gólpasszt is adott mindkétszer, hogy aztán a Honvéd 4–0-s legyalulásakor is a pályán legyen 25 percet. Több mérkőzése nem volt a csapatban, hamar hazatért Hollandiába, ahol a 2003-as visszavonulásáig a RBC Roosendaal, illetve a TOP Oss csapataiban próbálkozott a helyi másod- és harmadosztályban, itt már alig-alig akadtak momentumai.

Az anyagi nehézségei és a magánéleti problémái csak jóval később rendeződtek. Többször is összetűzésbe keveredett a hollandiai igazságszolgáltatással, egyszer kis híján börtönbe is került, amikor megverte a barátnőjét. Nárcisztikus személyiségzavarral diagnosztizálták, ám ezt soha nem volt hajlandó elfogadni. Visszavonulása után zenészként, komikusként és pókerjátékosként is próbált érvényesülni és a hírek szerint most is régi hobbijának, a dobolásnak él. Az italnak és a szerencsejátéknak hátat fordított, nemrég önéletrajzi könyvet írt, és talán boldogan gondol arra, hogy annak idején ő adta a gólpasszt egy bizonyos Dennis Bergkamp első arsenalos gólja előtt...

Kiemelt kép: nrc.nl