A DVTK és Miskolc visszatért az élvonalba és megüzente, hogy maradni készül

Gólya, gólya, piros-fehér gólya

kelepeld el minden stadionba,

kelepeld el az MLSZ-be is,

NB I-es lett a Diósgyőr is!

Ilyen és ehhez hasonló nótákra gyújtott rá egy-egy önjelölt férfikar szombaton délután a miskolci Villanyrendőrnél, a helyiek egyik népszerű találkozóhelyén, a belvárosban, messze a stadiontól. Az ország egyik leghosszabb sétálóutcája, a Széchenyi István utca már órákkal a meccs előtt megtelt piros-fehér mezes, sálas szurkolókkal, és ők, valamint a vendéglátóegységek mintha jobban felkészültek volna az új szezonra, mint a város. Több menetrend szerint közlekedő villamosra ugyanis nem lehetett felszállni a stadion irányába, akkora tömeg próbált a meccsre eljutni, és bár indultak rásegítő járatok, összességében még mindig nagyon kevés volt a megnövekedett igényekhez képest.

A meccs előtt már pazar volt a hangulat (Forrás: Diósgyőri VTK Facebook)

Pedig az elmúlt hetekben már érezni lehetett a vibrálást, a várakozást. Edzőmeccsek eredményét, új igazolásokat, a riválisok erősítéseit latolgatták kicsik és nagyok, Lillafüredtől Hejőcsabáig, Perecestől az Egyetemvárosig, a kezdés közeledtével egyre nehezebb volt olyan emberekbe botlani, akik ne a közelgő szezonrajtról beszélgettek volna.

Miskolc több pontján plakátokról és egyéb reklámfelületekről mosolygott vissza Lőrinczy Attila vagy épp Holdampf Gergő, akik bérletvásárlásra buzdították a lakosokat. Jó ez, hiteles arcok a szurkolók előtt, akik alaposan kivették a részüket a másodosztályú idény megnyeréséből. Főleg annak fényében, hogy a klub azóta csak külföldi játékosokat igazolt, olykor megkérdőjelezhető pedigrével és ez egyelőre országszerte sokakban visszatetszést kelt. Ehhez képest a Puskás Akadémia elleni bajnoki nyitányon öt magyar játékos volt ott a hazai kezdőben, ellenben a vendégeknél csak három (a csángóföldi születésű, de a román és a magyar válogatott között egyelőre vacilláló Marius Corbut is beleszámolva maximum négy).

Repohár, VAR-rendszer, az újra felharsanó gyárkürt hangja... Csak néhány dolog, amit még szokniuk és tanulniuk kell a szurkolóknak az élvonalban. A játékosoknak meg ott van persze a sebesség, amelynek kicsit mintha már a kezdéstől híján lett volna a hazai együttes. A legutolsó, Kassa elleni felkészülési mérkőzésen már látszott, hogy mi a csapat elképzelése, ám akkor volt kellő idő és terület a játékosok előtt a kidolgozott tervek megvalósítására, ráadásul az akkor látott csapatból nagyon hiányzott Marin Jurina, aki fizikailag is felvette a harcot a kemény szlovák védőkkel. Az ő hiányában némileg váratlanul a görög Argírisz Kampecisz kezdett, aki ugyan a Panathinaikosztól érkezett, de az elmúlt egy évben mindössze 40 percet kapott három találkozón. Ez – mármint a játékhiány – meg is látszott rajta, de az is igaz, hogy a Wojciech Golla–Patrizio Stronati belső védőpáros meglehetősen hatékonynak tűnt az egész mérkőzésen.

A hangulatra ezúttal sem lehetett panasz (Forrás: Diósgyőri VTK Facebook)

Az összecsapás diósgyőri labdabirtoklással, de felcsúti góllal indult: a holland Luciano Slagveer érkezett jó ütemben egy kapu előtt keresztbe lőtt labdára és még az első tíz percben előnyhöz juttatta a látogatókat. A miskolciak addig is, de főleg azután sokkal többet birtokolták a labdát, ám nem sokra mentek vele, miután nem igazán tudták azt veszélyesen bejuttatni a támadóharmadba. A legtöbb fantázia talán a nigériai balhátvédben, Bitok Stephenben pislákolt, az ő megindulásai mintha időről időről váratlanul érték volna a felcsúti védelmet, és ha majd pontos beadásai is lesznek, hatalmas erőssége lehet a piros-fehéreknek.

Persze a helyiek hangulatán nagyot dobott volna, ha a sokszoros fehérorosz középpályás, Vlagyiszlav Klimovics berúgja nagy helyzetét az első félidő végén, ám miután kaput sem talált, maradt az egygólos vendégvezetés.

A szünetben szólt a zene, az emberek a büfében, vagy épp a lelátón elemezték a látottakat, de még ekkor is inkább a bizakodás dominált, nem a csalódottság, hiszen azzal azért a legtöbben tisztában voltak, hogy a Puskás Akadémia az utóbbi évek egyik legsikeresebb magyar csapata. A félidőben felsőléc-rúgó verseny volt, nem csekélyebb díjért, mint egy tálca sörért a legismertebb helyi szponzor jóvoltából. Apróságnak tűnik, de az ilyesmi fokozza a meccsélményt, miként az is, hogy a találkozó előtt valóságos majálisként működött a stadion környéke: ugrálóvárral, teqball-asztallal, és sok más tematikus focis játékkal, ahol a gyerekek és a felnőttek egyaránt megtalálhatták a kedvükre való szórakozási lehetőséget.

Luciano Slagveer öröme érthető: gólja győzelmet ért a nyitányon (Forrás: Puskás Akadémia Facebook)

A második félidő egy banálisnak tűnő bakival indult (vagy nem indult), a játék egyik legfontosabb eleme, a háló nem állt készen a folytatásra, ám némi szigetelőszalaggal és gyorskötözővel ez a kissé megmosolyogtató probléma is elhárult. Ez sajnos nem volt a legjobb reklámja a magyar bajnokságnak, de hiba lenne azt állítani, hogy maga a játék igen, ugyanis nagyjából épp azt a küzdelmes, de igazából nem túl eredményes erőlködést láthattuk a hazaiaktól, mint amit az első félidőben. Slagveer a játékrész közepén lecsapott egy, a hazai védők által elügyetlenkedett labdára és egészen a kapuig gyalogolt vele, ám hibázott, míg a másik oldalon a csereként beállt Gera Dániel előtt adódott a legnagyobb lehetőség, lövését azonban védte a vendégek kapusa, Markek Tamás.

A lefújás előtt olyan új igazolások is lehetőséget kaptak a házigazdánál, mint az egykori holland utánpótlás-válogatott szélső, Elton Acolatse vagy a nigériai középcsatár, Bright Edomwonyi, rajtuk is az látszott, hogy ha pillanatnyilag még nem is, idővel segíthetnek a bennmaradás elérésében a Diósgyőrnek. Az utolsó pillanatokban Alex Vallejo esett el furcsa körülmények között a vendégek tizenhatosán belül, de sem Berke Balázs játékvezető, sem a videóbírós csapat nem látott okot a közbeavatkozásra így a rutinosabb és összeszokottabb Puskás Akadémia szűk, ugyanakkor viszonylag biztos győzelemmel kezdett az újonc otthonában.

Ha az ember már hosszú ideje a futball és egyéb sportesemények megszállottja, ráadásul mindez jelentős empirikus tapasztalattal (értsd: mérkőzéslátogatással) párosul, akkor óhatatlan, hogy megtanul különbséget tenni szervezés és szervezés között.

Sokszor, sok helyen elsütött közhely, hogy a sportszervezetek arra törekszenek, hogy a mérkőzés egyben esemény, élmény is legyen, de Diósgyőrben úgy tűnik, hogy ez immár nem csak üres frázis.

Kiemelt fotó: Diósgyőri VTK Facebook