A feje tetejére állt az NFL

A NAGY IRÁNYÍTÓKERINGŐ

Az idei offseason középpontjában az irányítók álltak, hiszen szinte soha nem látott számban váltottak csapatot. Az egyetlen stabil pont Aaron Rodgers volt, aki hosszas huzavona után végül maradt a Green Bayben, és egy ideig a liga legjobban fizetett QB-ja is volt. Bár sokan rettegtek attól, hogy nem marad majd pénz csapatot építeni köré, ez azért erőteljes túlzás, sőt, az idei cap hitje még csökkent is.

Az igazi hátulütője az új szerződésének sokkal inkább az, hogy egy már megromlott kapcsolatra húztak rá még négy évet, ráadásul, ha továbbra is ellentétek merülnének fel az irányító és a vezetőség között, kiszállni is nehéz belőle.

A következő nagy durranás Russell Wilson Denverbe cserélése volt. A coloradóiak két első, két második és egy ötödik körös draftcetlit, valamint három játékost, Drew Lockot, Shelby Harrist és Noah Fantet küldték el az irányítóért. A cserében mindkét csapat motivációja érthető és logikus, ugyanis a Broncos kerete egyáltalán nem néz ki rosszul, egyedül az irányítóposzton voltak kérdőjelek, a Seahawksnak pedig egyértelműen meg kellett kezdenie az újjáépítést, mégsem lehet maradéktalanul elégedett egyik fél sem. A denveriek azért nem, mert továbbra is maximum harmadik erők az AFC Westben, még akkor is, ha Wilson a két-három évvel ezelőtti formáját hozza, arról nem is beszélve, hogy ha újra a 2021-es énjét látjuk, akkor masszív túlfizetésről beszélünk. Seattle-ben pedig azért nem lehet felhőtlen az öröm, mert bár elegendő draftpickjük van ahhoz, hogy sikerrel vegyék a rebuildet, ezeket a jogokat az előző rezsim fogja felhasználni, akik finoman szólva sem jeleskedtek ezen a téren az elmúlt években, a filozófiájuk pedig évekkel, ha nem évtizedekkel van lemaradva az NFL jelenlegi trendjeitől.

A Coltsnál is úgy érezték, ismét eljött a váltás ideje, és Carson Wentzet Washingtonba költöztették, majd az egyik érte kapott harmadik körért megszerezték Matt Ryant Atlantából.

Elsőre ez nagyon jól hangzik, hiszen Ryan egyértelmű előrelépés Wentzhez képest, azonban ő egy újabb átmeneti megoldás, aki nem fogja hosszú távon megoldani a csapat irányítóproblémáit.

Többször méltattuk már Chris Ballard munkáját és óvatos megközelítését, de lassan muszáj lesz kockázatot vállalnia egy fiatal irányítóval, ha jelentős sikereket szeretne elérni. Washingtoni részről sok elemzésre nem szorul a csere, Wentz egyértelműen a csapat legjobb QB-ja már most, azt viszont nehéz elképzelni, hogy vele Super Bowlt tudnak nyerni. Fontos itt még megemlíteni a Falcons motivációit is: a Seahawkshoz hasonlóan ők is megkezdték a rebuildet, igaz ők egy kicsit mélyebbről, ugyanis az egész liga egyik leggyengébb kerete mellé pickjük is alig van. Az idei szezonban Marcus Mariota lesz a csapat kezdőirányítója, aki végre megkapta a jól megérdemelt második esélyét, de csodára azért ne várjunk, mind a támadófala, mind a célpontjai átlag alattiak.

Az egyik legnagyobb kérdése az volt a tavasznak, hogy mi lesz Deshaun Watson sorsa. Erre is megkaptuk a választ, hiszen a büntetőeljárást megúszta, a csapatok pedig azonnal érdeklődni kezdtek iránta. Végül a Saints, Falcons, Browns trióból utóbbi tudta megszerezni, majd azonnal a liga legjobban fizetett irányítójává tették. Ezzel kapcsolatban mind morálisan, mind szakmailag vannak fenntartásaim, most inkább utóbbiakra térnék ki. A Browns legnagyobb problémája nem Baker Mayfield játéka volt tavaly, sokkal inkább az irányító sérülése, valamint az átlagon aluli kiszolgáló személyzet és játékhívás. Ezekre a gondokra nem Watson fogja jelenteni a megoldást, még akkor sem, ha szereztek neki egy igazi első számú elkapót Amari Cooper személyében, és bár Watson képes a Mayfieldénél látványosabb játékra, a Browns nem került közelebb a contender státuszhoz. Mayfield sorsa egyelőre kérdőjeles, hiszen nagyon fogynak a szabad helyek, ugyanis a Saints visszaigazolta Jameis Winstont, így már csak a Panthers és a Lions maradt, mint potenciális kérő.

A KÖNYVELÉS CSODÁI

A piac nyitásakor rendre visszatérő állítás, hogy a fizetési plafon valójában csak egy mítosz. Ez ebben a formában nem teljesen igaz, de tény, hogy amint alaposabban beleássuk magunkat a szerződések konstrukciójába és megismerjük az átstrukturálás fogalmát, azonnal kiderül, hogy hard cap nem létezik. Először a Saints tüntetett el 80 millió dollárnyi mínuszt anélkül, hogy egyetlen fontos játékosukat elküldték volna, majd a Bills bizonyította Von Miller szerződésével, hogy ügyes könyveléssel bármi megoldható.

A 32 éves edge rusher egy 6 éves, 120 milliós szerződést kapott, ami borzasztóan soknak tűnik, de ha alaposabban megvizsgáljuk, észrevehetjük, hogy nem is 6 évre és nem is 120 millióért írt alá.

Valójában két hároméves szerződést kapott, a másodikból pedig szinte bármikor ki tud szállni a Bills minimális veszteséggel. Ezt azzal érték el, hogy az első három szezon fizetéseit szinte teljesen garantálttá tették, a hatéves szerződéssel pedig csökkentették az éves aláírási garantált tartalmat. Az aláírási bónusz ugyanis úgy működik, hogy a játékos azonnal megkapja, viszont a fizetési sapkát a szerződés teljes hossza alatt egyenlően elosztva terheli meg. Ez a potenciális kiszállás mellett abban is segítette a Billst, hogy a 2022-es cap hitjét alacsonyan tartsák, ugyanis a buffalóiaknak csak 8 millió dollárnyi helye volt a plafon alatt. Miller így idén mindössze kicsit több, mint ötmilliót foglal a fizetési keretből. Mindent egybevetve kiváló üzletet csinált a Bills, mert ha Miller képes lesz fenntartani az előző szezon második felében mutatott formáját, akkor ennyi pénzt kérdés nélkül megér, utána pedig már a formahanyatlástól sem kell tartani, gond nélkül elküldhetik a játékost.

KÖLTÖZŐ ELIT ELKAPÓK

A 2022-es piacon nemcsak az irányítók, hanem az elkapók is szép számmal váltottak csapatot. Amari Cooper kezdte a sort, akit muszáj volt elcserélnie a Cowboysnak, mert az idei 20 milliós fizetése sehogy nem fért volna be a plafon alá, többek között azért, mert 18 milliót fizetnek ki Ezekiel Elliottnak. Ezt a helyzetet használta ki a Browns, és egy 5. körös választásért cserébe megszerezték a liga egyik legjobb elkapóját, mielőtt szabadon igazolhatóvá vált volna.

Ekkora ellenértékért cserébe ő mondhatni ajándék volt, míg a Cowboys pedig örülhetett, hogy legalább valamit kapott érte.

A következő dominó Davante Adams volt, aki már elég korán jelezte, hogy nem hajlandó franchise tag alatt játszani, majd azt is, hogy szívesen távozna Green Bayből. A kiváló elkapót végül a Las Vegas Raiders tudta megszerezni az idei első és második körös választásukért cserébe, majd ahogy az ilyen cseréknél lenni szokott, posztja legjobban fizetett játékosává is tették – igaz, ezt a titulust néhány nappal később el is veszítette. Adams megszerzése azért volt logikus lépés a Raiders számára, mert az AFC West idén hatalmas fegyverkezési versenybe kezdett, ebből pedig ők sem maradhattak ki, és a Derek Carr-ral ápolt kiváló viszonya – csapattársak voltak az egyetemen – is előnyt jelent majd. A Packers pedig kihozta a maximumot ebből a helyzetből, mert onnantól kezdve, hogy Adams kijelentette, hogy nem hosszabbít a csapattal, egyértelművé vált, hogy nincs más lehetőség, mint a csere, és egészen jó ellenértéket kaptak egy közel 30 éves elkapóért.

A következő nagy csere is AFC Westhez volt köthető, Tyreek Hill váltott csapatot, miután kevésnek találta a 23 millió dolláros évi átlagfizetést. A Chiefs ezután engedélyezte neki, hogy cserepartnert keressen, és a Jets, Dolphins párosból végül utóbbi volt számára szimpatikusabb. A Chiefs is ezzel a cserével járt jobban, ugyanis a Jets ajánlata nem tartalmazott első kört, míg a Miamié igen, az idei 29. választás mellé pedig feladták a második és negyedik körös pickjüket is, valamint két 2023-as draftjoguk is a Chiefsé lett. A csere után Hill megkapta az ajánlatot, amire várt, négy évre 120 millióért írt alá, amiből több, mint 70 milliót garantáltak. Felmerülhet, hogy erre a cserére Patrick Mahomes óriási szerződése miatt volt szükség, azonban ez óriási tévedés.

A Chiefs gond nélkül ki tudta volna gazdálkodni ezt az összeget is, hiszen több pénzük volt idénre, mint a Dolphinsnak, és Von Miller példájából láttuk, hogy okos konstrukciókkal lehet csökkenteni a cap hitet, de nagyon úgy tűnik, szerintük nem ér ennyit az elkapó.

Ebben lehet igazság, mert Andy Reid személye garancia a remek támadójátékra, és bár a hiányát megérezhetik, mert mégis csak a liga legveszélyesebb fegyveréről beszélünk, túlzottan nem kell félteni a Kansas Cityt. A Dolphins számára viszont aranyat érhet egy Hill-típusú elkapó.

Egyrészt azért, mert végre minden adott lesz ahhoz, hogy Tua Tagovailoa bizonyítani tudja, több van benne annál, mint amit eddig láttunk. Ha a mélységi passzjátéka ezután sem indul fejlődésnek, akkor jó esély van rá, hogy hamar véget ér a floridai karrierje, míg, ha sikerül előrelépnie, folytathatják az építkezést körülötte. Másrészt, ha az előbbi forgatókönyv valósul meg, akkor sincs óriási tragédia, mert a Hill, Waddle duónál nehéz lenne jobbat találni az elkapás utáni yardok terén, szóval nem csak a hosszú passzoknál tudnak hatékonyak lenni.