„A Ferencváros túlélte a korai ijedtséget” – máltai lapszemle az FTC elleni vereséget követően
A Ferencváros csütörtökön 2–1-re nyert a Hamrun Spartans ellen a Konferencia-liga harmadik fordulójának visszavágó mérkőzésén Budapesten, így bejutott a rájátszásba. Megnéztük, hogyan értékeli a máltai sajtó a történteket.
„A múlt heti, Máltán elszenvedett súlyos, 6–1-es vereség után a Hamrun Spartansnak egyáltalán nem volt esélye, hogy kiharcolja a rájátszásba jutást”
– kezdi cikkét a sport.timesofmalta.com. A lap hozzáteszi, ennek ellenére a máltaiak „pozitívan álltak ki a visszavágóra”, és a nigériai származású Joseph Mbong szépségdíjas góljával a vezetést is megszerezték – de a Ferencváros fordított, és meg is nyerte a mérkőzést.
A szerző úgy véli, a Hamrun összességében elégedett lehet az európai kupaszereplésével, mert „a második selejtezőkörben a kiváló Dinamo Tbiliszit sikerült elbúcsúztatnia”. Hozzáteszi, biztos benne, hogy a máltai címvédő ebben a szezonban is sikeresen fog szerepelni hazája bajnokságában, hogy „ismét esélyt kapjon egy UEFA-sorozat csoportkörébe való bejutásra.”
„A Ferencváros vert helyzetből aratott győzelmet”
A maltafootball.com jóformán csak a tényekre szorítkozva számol be a mérkőzésről.
„A Ferencváros hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte a Hamrun Spartanst az Európa-konferencialiga harmadik selejtezőkörének visszavágóján csütörtökön a budapesti Groupama Arénában, így a magyar bajnok az első mérkőzésen aratott 6–1-es győzelem után 8–2-es összesítéssel jutott tovább”
– összegez a lap.
A cikk szerzője a két csapat európai kupaszereplését is summázza:
„A rájátszásban a Ferencváros a litván FK Zalgiris Vilniust fogadja, amelyet a svéd BK Häcken 8–1-es összesítéssel ejtett ki az Európa-liga harmadik selejtezőköréből. A Hamrun Spartans pedig azután búcsúzik az európai kupaporondtól, hogy a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében a Maccabi Haifa búcsúztatta, a harmadik számú európai kupasorozat második selejtezőkörében pedig a Dinamo Tbiliszi elleni párharc mindkét mérkőzésén győzelmet aratott.”
„Elvárták a szurkolók, hogy a csapat emelt fővel jöjjön le a pályáról”
A Replay internetes televízió úgy véli, a máltai bajnoknak nincs oka szégyenkezni a tegnapi mérkőzés után.
„Az egy héttel ezelőtti, 6–1-es vereséget követően mindenki tisztában volt azzal, hogy a Hamrun Spartans továbbjutása szinte lehetetlen. Azt viszont elvárták a szurkolók, hogy Luciano Zauri csapata emelt fővel jöjjön le Budapesten a pályáról, ez végül meg is történt”
– fogalmaz a szerző.
A one.com.mt a mérkőzés legfontosabb eseményeit ismerteti. A 6. percben a Hamrun Spartans megszerezte a vezetést: Luke Montebello adta be a labdát, amely Mbong akrobatikus mozdulatát követően „a hálóban kötött ki (0–1).” A 41. percben egyenlített a Ferencváros, a zöld-fehérek „Adama Traoré fejesével egyenlítettek Varga Barnabás beadása után, így az első félidő 1–1-gyel végződött.”
A 69. percben a Ferencváros a győztes gólt is megszerezte: Marquinhos középre leadott passza után Varga „nem hibázott közelről (2–1).”
A magyar bajnoknak a Konferencia-liga csoportkörébe kerüléséért a litván Zalgiris Vilnius lesz az ellenfele. A párharc első mérkőzését augusztus 24-én játsszák Litvániában.
Kiemelt fotó: Illyés Tibor/MTI