A ferencvárosi Zachariassen középpályás létére a védekezés és befejezések embere
Kristoffer Zachariassen 2021 nyarán érkezett a Ferencvároshoz, és rögtön alapemberré vált. A gólszerzés tekintetében a második szezonjában indult be, nagy szerepet játszott az Európa-ligában a csoportból való továbbjutásban. Megvizsgáljuk, hogy a játék egyes szegmenseiben mennyit fejlődött, vagy éppen esett vissza az előző ferencvárosi és a korábbi, norvégiai időszakaihoz képest.
null
A norvég Kristoffer Zachariassen már 23 éves volt, amikor bemutatkozott hazája első osztályú bajnokságában, az Eliteserienben, addig az alacsonyabb osztályban szereplő Nest-Sotra játékosa volt. 2017 januárjában igazolta át az élvonalban szereplő Sarpsborg 08, ahol rögtön az első szezonjában letette a névjegyét a középpályásként szerzett nyolc góllal és három gólpasszal, az együttes pedig nemzetközi kupaindulást érő harmadik helyen végzett. 2018 nyarán parádés menetelésbe kezdtek az Európa-liga selejtezői során, hiszen többek között a náluk lényegesen esélyesebb St. Gallent, a Rijekát és a Maccabi Tel Avivot is búcsúztatták és bekerültek a csoportkörbe, ahol szintén nem vallottak szégyent, ugyanis öt pontot szereztek. Zachariassen három góllal és három assziszttal vette ki a részét a menetelésből, az egyéb statisztikai mutatóira a későbbiekben térünk ki. A norvég gigász, a Rosenborg egy évvel az El-menetelés után igazolta át, és itt szintén gyorsan vezéregyéniséggé nőtte ki magát a 2020-as szezonban elért tizenkét góljával. A következő évet is parádésan kezdte, ugyanis tizenkét meccsen tíz kanadai pontot ért el. A Rosenborg közel 500 ezer eurós nyereségre tett szert a játékjogának továbbadásával, hiszen 940 ezer euróért szerződtette és 1,5 millió euróért adta őt tovább a Ferencvárosnak.
Stögernél rögtön alapember lett az FTC-ben
Mindenképpen figyelemre méltó, hogy a magyar bajnok FTC képes volt az egyik norvég élcsapat egyik legértékesebb játékosát szerződtetni. Zachariassen azonnal alapemberré vált Peter Stöger együttesében. Az osztrák vezetőedző a 4–2–3–1 formációban tízes poszton játszatta a norvégot, aki elsősorban a védekezésével és a munkabírásával tűnt ki, sokkal kevésbé a kreativitásával. Ezen a poszton szereplő játékostól ez szokatlan lehet, de a nemzetközi mérkőzéseken a Real Betis, a Bayer Leverkusen vagy éppen a Slavia Praha ellen a védekezésre kényszerült a Ferencváros, ezért volt fontos láncszem Zachariassen. Az akkoriban elöl játszó négyes többi tagjához, Myrto Uzunihoz, Ryan Mmaeéhoz és Tokmac Nguenhez képest sokkal többet presszingelt, folyamatosan támadta az ellenfelek hátvédjeit labdakihozatalkor és labdavesztés esetén azonnal visszatámadott.
Sokat fejlődött a kapu előtti játékban egy szezon alatt
Zachariassen három szezonjában játszotta végig a csoportkört az Európa-ligában, az itt nyújtott teljesítményét vetjük össze a következőkben. Ami a legfontosabb volt a mostani kiírásban, hogy három gólt is szerzett az ősz során, amivel nagyban hozzájárult az FTC csoportelsőségéhez és ezzel a 16 közé kerüléshez. Az AS Monaco elleni hazai pályán szerzett gólja jelentette azt, hogy biztosan megéri a tavaszt az FTC. Az előző idényben nem talált a kapuba a csoportmérkőzések során. Amellett, hogy felülrúgta a várható góljai számát a jelenlegi szezonban az El-ben, az is tisztán látszik, hogy xG-t tekintve is rengeteget lépett előre: 0,06- ról 0,23-ra 90 percre vetítve. Ebben szerepet játszott az is, hogy más pozícióban játszott Sztanyiszlav Csercseszov irányítása alatt a sorozatban, mint korábban Stögernél, hiszen nem a pálya közepén helyezkedett, hanem mindig valamelyik szélen, Adama Traoréval váltva az oldalakat.
Ebben a szerepkörben sokkal többször érkezett a tizenhatoson belülre és remekül került helyzetbe, a második labdákra is rendre előbb ért oda, mint az ellenfelei, rendkívül sok érintése volt az ellenfél tizenhatosán belül, és főként annak fényében figyelemre méltó ez, hogy az FTC lényegesen kevesebbet birtokolta a labdát (átlagosan 42%-ban), mint a riválisok. A támadó mutatókat nézve a gólszerzés és a helyzetbekerülés vonatkozásában nyújtotta a legjobb teljesítményt, átlag feletti volt a produkciója. A Sarpsborg színeiben is nagyon jól került veszélyes helyzetbe, 0,46-os xG-je 90 percenként a 2018-19-es El-csoportkör egyik legjobb mutatója volt e tekintetben. Ennek a tükrében csalódást keltő volt a 2021 őszi teljesítménye a 0,06-vel, ráadásul kaput eltaláló lövése sem volt.
Zachariassen valószínűleg már soha nem fog egy nemzetközi kupasorozat legkreatívabb játékosai közé tartozni, annak ellenére, hogy támadó középpályást játszik. Sem labdavezetésben, sem a passzok tekintetében, sem cselezésben nem tartozott az Európa-ligában a jobbak közé a posztján. A támadóharmadbeli kreativitást nem lehet tőle elvárni, a passzpontossága is átlag alatti, 65%-73% között ingadozik, sőt a Sarpsborgban csak 61% volt.
A védekezése kimagasló
A 29 éves norvég játékos legnagyobb erénye amellett, hogy remekül érkezik a kapu elé a támadások befejezéséhez, a védekezése. Ez a képessége különösen az FTC nemzetközi mérkőzésein domborodik ki, ahol rákényszerül erre a csapat. Előrefelé is rendkívül intenzíven támadja az ellenfelét, de emellett fegyelmezetten visszazár a saját oldalán és a szélsőhátvédnek nagy segítséget nyújt. Egészen kiemelkedő számokat produkált az Európa-liga jelenlegi és a 2018-as szezonjában is e tekintetben. A posztján játszók közül az egyik legtöbb tisztázást mutatta be a csoportkörben, a meccsenkénti 1,5 szerelés is remek mutató, emellett labdákat is szerzett. Különösen nagy szükség van erre olyankor, mikor Tokmac és Ryan Mmaee játszik mellette és előtte, akik sokkal kevesebbet védekeznek.
A bajnokságban az előző szezonban három góllal és három assziszttal zárt csupán, de mindkét mutatóban javított, hét gólnál és négy asszisztnál jár most, egy fordulóval a zárás előtt. A bajnokságot simán nyerte meg az FTC, de kritikaként meg lehet fogalmazni, hogy a letámadása nem elég intenzív ahhoz viszonyítva, hogy mennyivel jobb játékosokkal rendelkezik, mint az ellenfelek. Ennek a hiánya azonban a legkevésbé sem Zachariassenen múlik.
A norvég válogatottban háromszor lépett eddig pályára, mindannyiszor felkészülési mérkőzésen. A posztján nemcsak a Premier League egyik legkreatívabb játékosa, Martin Ödegaard áll a szövetségi kapitány rendelkezésére, de számos olyan fiatal is ott tolong, akik topligákban vagy például a portugál Benficában futballoznak.
Zachariassennek a nemzetközi színtéren tehát várhatóan az FTC-ben lesz több lehetősége a jövőben megmutatni a tudását. Szemben Ryan Mmaee és Adama Traoré nemrég bemutatott életútjával, neki folyamatosan ívelt felfelé a pályafutása, annak ellenére is, hogy csak 23 évesen mutatkozott be hazájában az élvonalban, és úgy tűnik, hogy már eddig is mindent kihozott a pályafutásából, amit a tehetségével, adottságaival lehetett. Bízhatunk benne, hogy a 2022 őszihez hasonló ragyogó menetelésben lesz még része ferencvárosi játékosként.
Kiemelt kép: Getty Images