A fiatal középpályások terén is le vagyunk maradva a horvátok mögött

Hegedűs Henrik elsősorban a magyar válogatottat és annak Európa-bajnoki szereplését értékelte a számok nyelvén – részletesebb beszámoló a Nemzeti Sport Online-on olvasható –, ez előadást lezáró észrevétele pedig arra utalt, hogy a hazai klubcsapatok egyre kevesebb lehetőséget biztosítanak a fiatal magyar csatárok számára. E gondolatmenet alapján most soronként végigvesszük, hogy az elmúlt években hogyan alakult a trend az NB I-ben. Máshol is megfigyelhető ez, vagy vannak szerencsésebb pozíciók? Nemzetközi összehasonlításban hasonló tendenciák figyelhetők meg? Sorozatunk első részében a kapusok helyzetét vizsgáltuk meg, a második írásunkban a védőkkel foglalkoztunk, ezúttal pedig a középpályásokkal folytatjuk.

A kapusokkal és a védőkkel ellentétben a középpályára már könnyebb bekerülni egy utánpótlás-korú labdarúgónak is. Míg a vezetőedzők ritkán kockáztatják meg, hogy a kapuba vagy a középhátvéd posztjára egy tapasztalatlan futballistát állítsanak, addig a középpályán már gyakrabban vállalnak rizikót. Ennek oka, hogy egy esetlegesen itt elkövetett hiba nem jelent közvetlen gólveszélyt a csapat kapujára, hiszen a védelem mögötte biztosít. A fiatalok bevetését az is elősegítheti, hogy játékukat az ellenfelek kevésbé ismerik, így főleg a támadó feladatokkal pályára küldött játékosok – ha képesek görcs és megilletődöttség nélkül játszani – a támadó harmadban váratlan helyzeteket teremthetnek, lendítve ezzel az együttesük támadásain. Összességében tehát arra számíthatunk előzetesen, hogy többen kapnak szerepet a védelmet a támadókkal összekötő posztokon szereplő fiatal labdarúgóink.

Módszertan

Az elemzés során az fbref.com adatait vettem kiindulópontnak. Az elmúlt öt szezonban pályára lépett 21 évnél nem idősebb labdarúgóikat gyűjtöttem össze. Az fbref.com oldalán a hosszabbítás perceit nem számították be, ezért ha a játékos a teljes játékidőt a pályán töltötte, akkor 90 perc szerepel a neve mellett. További megjegyzésem, hogy a cikkben a rendszeresen játszó fiatalok alatt azokat a futballistákat értem, aki legalább tíz mérkőzésnyi játékidőt – 900 percet – a pályán töltöttek egy szezonban.

A nemzetközi összehasonlítás kedvéért a horvát és a német bajnokság legutóbbi szezonjának adataival is összevetjük a számokat. Előbbivel a térségi közelség és a két liga hasonló pályája miatt, utóbbival pedig azért, hogy egy topliga esetleges eltérései is bemutathatók legyenek.

A számok alapján

Első lépésben nézzük meg, hogy az elmúlt öt idényben hányan kaptak lehetőséget a bizonyításra a magyar első osztályban.

Ahogyan az a diagramon látható, az elmúlt években csökkenő tendencia volt megfigyelhető. Míg az első két idényben 41 ifjú középpályás kapott lehetőséget az edzőktől, addig a 2018-2019-es és a 2019-2020-as bajnokságban ez nagyjából 15 fővel, a korábbi szint 60 %-ára csökkent. A trendet csak a legutóbbi befejezett idény töri meg, amit a Covid-19 vírus megjelenését követő szabályozások – karantén, mérkőzések elhalasztásának korlátozása – hatásának tudhatunk be. Öt játékos egyértelműen ennek köszönheti a pályára lépését – hárman az Újpest, ketten a Puskás Akadémia csapatában játszottak –, míg többeknek ezzel indult be élvonalbeli pályafutásuk. Utóbbi kategóriába tartozik Marius Corbu vagy az utánpótlás-válogatott Komáromi György.

Az adatokból az is kitűnik, hogy a 2018-2019-es bajnokságot kivéve a nem magyar állampolgárságú futballisták nem játszanak jelentős szerepet ebben a korosztályban. Nem sokan kapnak közülük lehetőséget a bizonyításra, rendszeresen pedig csak egy-két labdarúgó lépett pályára.

De több lehetőség jut-e nekik, mint a hátvédsorban szereplő kortársaiknak?

A táblázat adatai alapján elmondhatjuk, hogy középpályásként egyértelműen nagyobb esély van pályára kerülni, mint egy sorral hátrébb – nagyjából kétszer annyi középpályás lép pályára, mint védő ebben a korosztályban –, ugyanakkor azt is vegyük észre, hogy rendszeres játéklehetőséget hasonló arányban kapnak. Megállapíthatjuk, hogy a vezetőedzők gyakrabban változtatnak a középpályájukon a számok alapján – ez az általános tapasztalatainkkal is egybevág –, a nagyobb fluktuáció okán többen is pályára kerülhetnek, rendszeres szereplést viszont már csak alig nagyobb számban kapnak.

A védők vagy a középpályások töltenek-e több időt a pályán?

Az elmúlt öt szezon alapján ez az adat is a középpályásoknak kedvez. A rendszeresen szereplők közül ők azok, akik – egyetlen idényt kivéve – magasabb játékpercet átlagolnak, ez pedig a fejlődésükre is pozitív hatással van.

Egyénileg Berecz Zsombor volt az időszak legsikeresebb játékosa. A Vasas labdarúgója a 2016-2017-es kiírásban 2799 percet töltött a pályán, amivel a védők között első helyen zárt Rus Adriánt is lepipálta. Nem sokkal maradt el tőle korábbi csapattársa, Vida Máté sem, aki 2125, majd 2610 percet teljesített az első két vizsgált évadban, de Gazdag Dániel (Budapest Honvéd) is kétszer zárt 2000 minutum felett. Az időszak közepe már Haris Attiláról (2256 perc a Balmazújvárosban, majd 2655 a Lokinál) és az újpesti Obinna Nwobodóról (2341 és 2264) szólt, míg az utolsó évben a Puskás Akadémia játékosa, Kiss Tamás (2519) és az MTK labdarúgója, Schön Szabolcs (2148) teljesített kiemelkedően.

Hogyan állunk nemzetközi összehasonlításban?

Mindegyik bajnokság esetében az első három oszlop a lehetőséget kapók számát, a második három a rendszeresen játszókat mutatja az utolsó három befejezett szezon során. Megállapíthatjuk, hogy Horvátországban és Németországban is több esélye nyílik a bizonyításra egy karrierje elején járó középpályásnak, mint nálunk. Míg az NB I-ben klubonként két-három futballista kap szerepet átlagosan, addig ez a szám a tíz csapatos horvát élvonalban négy-hat fő, de a Bundesligában is meghaladja a hármat az átlag.

A rendszeresen játszók esetében a három bajnokság között nincs éles eltérés.

A hazai élvonalban valamivel kevesebb, mint egy fő az átlag csapatonként – a 2019-2020-as kiírást most tekintsük egyszerű kisiklásnak –, míg Németországban szintén egy fő körüli – igaz, a magyarnál némileg kedvezőbb – értékeket láthatunk.

Az időszak legjobb adataival a horvát első osztály rendelkezik. Együttesenként legalább egy játékost fel tudnak mutatni, de a másfél fős átlagot is sikerült már elérniük. Érdekesség, hogy a fiatalok csapatba építésében a Dinamo Zagreb jár az élen. Az elmúlt három évben Amer Gojak, Nikola Moro, Dani Olmo, Lovro Majer és Luka Ivanusec is a rendszeresen játszók közé került. Megdőlni látszik tehát az a gyakran hangoztatott állítás, hogy a sikeres hazai és nemzetközi szereplést fiatal játékosokkal nem lehet elérni.

Mi húzódik meg a számok mögött?

Megállapítottuk, hogy a számok vizsgálata alapján regionális és európai szinten elmaradunk a németek és a horvátok mögött. De mi a helyzet a válogatottal? Marco Rossi csapata tud ezekre a fiatalokra építeni?

A válasz egyértelműen igen. Az elmúlt öt szezonban bemutatkozott fiatalok közül Sallai Roland és Schäfer András a válogatottban is alapembernek számítanak, de Gazdag Dániel, Schön Szabolcs és Varga Kevin neve is rendszeresen szerepel a kiválasztottak között. Rajtuk kívül ebből a korosztályból Sallói Dániel, Vida Máté, Berecz Zsombor és a Lengyelország ellen sikeresen bemutatkozott Kiss Tamás ölthette magára a nemzeti mezt. Kora alapján Szoboszlai Dominik is ehhez a csoporthoz tartozik, ám ő a magyar élvonalban nem lépett pályára

Összességében elmondhatjuk tehát, hogy a magyar válogatott keretét a középpályán nagyrészt olyan játékosok alkotják, akik az elmúlt években 21 éves koruk előtt bemutatkozhattak az NB I-ben.

A horvát válogatottal összehasonlítva abszolút pozitív a kép. Bár többen is bemutatkozhattak déli szomszédunk nemzeti együttesében, de meghatározó alapemberré még egyikük sem volt képes válni. Nincs is könnyű dolguk, hiszen a horvát középpályát az elmúlt években Luka Modric, Ivan Rakitic, Ivan Perisic, Mateo Kovacic vagy Marcelo Brozovic határozta meg, ráadásul a támadókat is – Andrej Kramaric, Ante Rebic – gyakran húzzák hátra ebbe a sorba. Egyelőre csak Nikola Vlasic az, aki nemcsak peremembernek számít a válogatottban ebből a korosztályból.

A németekkel azonban mi sem tudunk versenyre kelni. Náluk Julian Brandt, Kai Havertz, Jamal Musiala, Florian Wirtz, Florian Neuhaus vagy Leroy Sané képviseli ezt a korosztályt. Hansi Flick válogatottjában a felsoroltak közül csak Sané és Havertz számít alapembernek, de Musiala, Wirtz és Neuhaus is egyre több lehetőséget kap a szakvezetőtől.

Összegzés

Egy középpályásnak fiatalon is több esélye van bemutatkozni a magyar élvonalban, mint hátvéd társainak, ám összességében nem könnyebb a helyzete, ha tartósan meg szeretne ragadni az első osztályban. Összességében elmondhatjuk a vizsgált adatok alapján, hogy ezen a téren is elmaradunk a horvátoktól (és a németektől).