A fiatalok lendülete az Eb-ig repítheti a grúz válogatottat

A Szovjetunió még hivatalosan nem bomlott fel, mikor Grúzia első válogatott mérkőzését lejátszotta, az addigra már független Litvánia ellen. A 2-2-es döntetlen még 1990 májusában született, majd 1991. április 9-én, másodikként kiváltak a keleti nagyhatalomból. Egy évvel később a Grúz Labdarúgó-szövetség az UEFA és a FIFA tagja lett, ezzel lehetővé téve a nemzeti együttes számára, hogy versenyszerű mérkőzéseket játszhasson az európai tagállamokkal szemben.

Az 1996-os Európa-bajnokság selejtezősorozata volt az első, amelyen a grúzok részt vehettek. 1994. szeptember 7-én odahaza ki is kaptak Moldovától, ami később az egyik oka volt annak, hogy nem tudták felvenni a versenyt a két kijutóval, Németországgal és Bulgáriával. Messze ez volt a legjobb szereplésük, mert azóta sem sikerült öt meccset megnyerni, vagy az 50 százalékos hatért elérni a megszerzett pontok tekintetében.

Az első kiírás alkalmával még a D divízióban kaptak csak helyet, mint az erősorrend 40. helyezettje. Az csoportot egyetlen andorrai pontvesztéssel tudták le, ami azt jelentette, hogy az elhalasztott Európa-bajnokság pótselejtezőjében voltak érdekeltek. Itt aztán a fehéroroszok legyőzése után Észak-Macedónia múlta felül őket, ami komoly csalódást jelentett.

Ez a kudarc után döntött úgy Levan Kobiasvili, a grúz szövetség jelenlegi elnöke, hogy valami más utat kell választani, mert ez egy reális lehetőség lenne, hogy kijussanak egy nagy tornára. A 100-szoros válogatott futballista 2015-ös kinevezése után megkezdte az utánpótlásképzés teljeskörű átszervezését, ami már a mostani fiatalok számára is pluszt jelentett, mert a helyi ligában is egyre több tinédzser kapott szerepet. 2018-ban csatlakozott Kobiasvilihez Alexander Iasvili, aki alelnök lett, s szintén komoly európai karrierrel a háta mögött igazi meggyőző erőként tudott hatni a közvéleményre, hogy valóban a fiatalokkal lehet megteremteni a jövő sikeres grúz válogatottját.

Kobiasvili (balra) és Iasvili ma is együtt küzd a grúz foci javulásáért (Forrás: Thorben Hoffmann Twitter)

Az előző évtized jelentette sikertelen időszakot követően Willy Sagnolt kérték fel szövetségi kapitánynak, akitől azt várták, hogy kerüljenek közelebb egy Eb- vagy épp egy vb-szerepléshez, s közben kezdje meg a keret átalakítását, ahol a fiatalok nagyobb szerepet kaphatnak. Ugyan a franciának komolyabb szakmai háttere nem volt, csak a bordeaux-i valamivel több, mint másfél éve, de az is öt évvel a kinevezése előtt történt. Mikor Sagnol 2017-ben elhagyta a Bayern München szakmai stábját – ahol egy mérkőzésen megbízott vezetőedző is volt –, nem gondolta volna senki sem, hogy négy éven keresztül sehol nem merül fel a neve, ahogy az idő múlásával már azt sem, hogy egy tévés szakértőnél több lesz belőle.

Sagnol a vb-selejtezőket egyfajta kísérletezésre használta fel, ahol megannyi játékosnak adott esélyt, többféle formációt és felfogást is kipróbált. Ez persze nem szült sok jó eredményt, de aligha volt elvárható tőlük a spanyolok, a svédek vagy épp a görögök ellenében, bár a Koszovó elleni hazai vereség nehezen volt magyarázható, de az utolsó fordulóban már elkapták a skandinávokat is, ami jelentett némi előrelépést.

Nyáron már a második NL-kiírást kezdhették meg a C divízióban, ahol már érződött, hogy Kobiasvili hogyan képzeli a jövő válogatottját. Bár a múltban mindig akadt egy-egy kiemelkedő képességű grúz játékos, de a mostani generációról bátran állítható, hogy ilyen potenciállal még sosem rendelkezett a válogatott. A most 20-21 esztendős fiatalok többsége már tizenéves kora végén megkapta odahaza az esélyt, vagy addigra már sikerült elkerülniük egy külföldi akadémiára, ami a fejlődésüket is elősegítette.

Giorgi Mamardasvili például már 19 évesen is alapember volt a FC Rusztaviban. Hiába jegyzik alacsonyan a Crystalbet Erovnuli Ligát, egy kapus esetében hatalmas fegyvertény, hogy ennyire korán rendszeresen a felnőttek közt szerepel, s az ottani jó teljesítménye juttatta el mára egy topligába, ahol 21 évesen biztos helye van, s könnyen lehet, hogy évekre megoldja a Valencia CF kapusposztját, de a válogatottét egészen biztosan.

A védelem bal oldalán – ami jelen esetben szárnyvédőt jelent –, a 20 esztendős Irakli Azarovi lehet hosszú távú megoldás, ugyanis miután háromszoros bajnok lett hazájában, s túl volt 65 bajnokin ez idő alatt, idén nyáron áttette székhelyét Belgrádba, s a Crvena Zvezdánál próbál fejlődni. Noha Luka Locsosvili már 24 éves, de annak idején ő az elsők közt volt, akik haszonélvezői lettek a grúz liga szabálymódosításának, mert 18 évesen már fokozatosan növekvő játékidőt kapott a Dinamo Tbiliszinél. Ugyan két kitérővel, de idény nyáron már a Serie A-ig eljutott, bár neki még várnia kell a sorára a védelem tengelyében, mert a veterán Guram Kasia még előbb válogatottsági rekorder lesz, mielőtt visszavonulna. Viszont a mostani válogatott szünet alatt az U21-es csapatban bemutatkozott az orosz születésű, de nagyanyja révén grúz felmenőkkel is rendelkező Szaba Szazonov, aki alapember az orosz fővárosban a Dinamónál. Miután kilátástalannak tűnt számára az UEFA szankciók közepette hazája sorsa, így a váltás mellett döntött, ami a jövőben nagyon jól jöhet a grúz szövetségnek.

A középpálya még majd csak most fog igazán komoly erősítést kapni a fiataloktól, ugyanis a 19 éves, viszont egyelőre U21-es válogatott Luka Gagnidze már most rendszeresen megkapja az esélyt a Dinamo Moszkvában, márpedig az orosz élvonalban szerepelni nem rossz ajánlólevél ahhoz, hogy Sagnol rövidesen számítson rá. A szintén utánpótlás-válogatott Giorgi Moisztrapisvili egyelőre még otthon játszik, de a 20 esztendős középpályás két hónapban is bezsebelte a liga legjobbjának járó díjat. A meg nem erősített hírek szerint azért nem játszik még Németországban, mert a Dinamo Tbiliszi túlárazta, így nem jutottak egyezségre a kérőkkel.

Csatárposzton olyasvalakivel kezdődik a válogatott, akit az elmúlt hetek, hónapok után aligha kell bemutatni valakinek is, hiszen Hvicsa Kvarackelia neve még annak ellenére is nagyon ismert lett, hogy leírni nem épp egyszerű. A Napoli újdonsült közönségkedvence a válogatottban is remek teljesítményével bizonyítja, hogy ő a jövő egyik olyan csillaga, akire érdemes odafigyelni.

De természetesen nem ő az egyetlen, aki már Nyugat-Európában futballozik. Zuriko Davitasvili már 16 évesen bemutatkozhatott a fővárosi nevelőegyüttesében, majd Oroszországba vezetett az útja. Innen aztán Kvarackeliához hasonlóan ő is hazatért egy átmeneti időszakra, majd idén nyáron Sagnol hathatós közbenjárásának köszönhetően került a Girondins Bordeaux-hoz, ahol kölcsönjátékosként elérheti, hogy szerződést kapjon. A bemutatkozása során góllal jelezte, hogy mire képes jobbszélsőként, s szeretne a feljutásban is komoly szerepet vállalni.

Georges Mikautadze Franciaországban született, ott nevelkedett, illetve a futballt is ott tanulta. Ő ilyen tekintetben kilóg a sorból, bár két éve a belga másodosztályban – ahol társgólkirály volt –, majd legutóbb a belga élvonalban volt alapembere az RFC Seraingnek, hogy idény nyáron visszatérhessen az FC Metzhez, ahol már stabilan számolnak vele, s nyolc bajnokin négy gól és négy assziszt a mérlege.

Hasonló a helyzet Giorgi Citaisvili esetében, aki Izraelben látta meg a napvilágot, majd a családja Cipruson telepedett le. Itt kezdett el focizni, majd lett a Dinamo Kijev akadémistája. Az ukrajnai állapotokat maga mögött hagyva másodszor is Lengyelországban szerepel kölcsönben, most épp a bajnok Lech Poznannál. Egyelőre többnyire csak csereként, de 21 éves, keresi a saját útját és egyre több rutint szerez, ami ilyen fiatalon kifizetődő lehet a nemzeti csapatot tekintve.

Mellettük pedig nem szabad elfeledkezni azon játékosokról sem, akik a válogatott gerincét jelentik. Davit Hocsolava évek óta az európai kupákban szerepel, Otar Kiteisvili több mint 100 osztrák bajnokit tudott le már Grazban, vagy épp az a Budu Zivzivadze, akit idehaza nem kell bemutatni, mert évek óta az OTP Bank Liga meghatározó karaktere.

Grúziának ezzel a játékosállománnyal már most is szép reményei lehetnek az Európa-bajnokság előtt, hogy aztán még merészebbet álmodhassanak, mert az alapanyag adott, már csak egyénileg kell folytatni a fejlődést, mert az a nemzeti csapatot is szolgálja majd.

Kiemelt fotó: Georgian Footy Twitter