A francia szívtipró, akit Jackie Stewart szemelt ki a saját helyére

Az 1970-es éveket könnyen lehet a Formula–1 aranykorának hívni. Olyan korszakos zsenik versenyeztek a pályákon, mint Jochen Rindt, Jackie Ickx, Emerson Fittipaldi, Niki Lauda, Jackie Stewart vagy James Hunt. Ezeket az éveket ugyanakkor szörnyű tragédiák kísérték, a nem megfelelő biztonsági körülmények sok remek pilóta halálában játszottak szerepet. Francois Cevert jó úton haladt afelé, hogy a sportág első francia világbajnoka legyen, mentora Stewart mindent átadott a tudásából. A háromszoros világbajnok „repülő skót” visszavonulásával 1974 első számú esélyese lett volna Cevert, ám az élet közbeszólt Watkins Glenben.

Az arisztokrata családból származó keréktolvaj

Francois Cevert 1944. február 25-én látta meg a napvilágot Párizsban. Édesapja Charles Goldenberg még gyerekként menekült családjával együtt Oroszországból Párizsba. Később sikeres ékszerész lett, 1938-ban találkozott Huguette Cevert-rel, három gyermekük született, Francois volt a középső. Amikor kitört a világháború, Charles csatlakozott az ellenálláshoz, ám zsidó származása miatt bujkálnia kellett, a gyerekek pedig édesanyjuk nevét kapták meg. Lányuk Jacqueline mesélt a családi háttérről egy interjúban:

„A dédnagyapámnak volt pénze, senkinek nem kellett dolgoznia. Amikor azt hitte jön a forradalom, minden gyerekének pénzt adott, és Oroszországból Franciaországba, az Egyesült Államokba, Brazíliába küldte őket. A nagyszüleim, édesapám, és testvérei Párizsba érkeztek meg, folyamatosan jött a pénz dédnagyapámtól, ám őt megölték, így utána dolgoznia kellett mindenkinek. Nagyon nehéz évei voltak ekkor édesapámnak.”

A jómódú, arisztokrata felmenőkkel rendelkező Francois egészen fiatalon kezdett érdeklődni az autók iránt. Kiváló zongorista volt, elmondása szerint közelebb állt egy koncertzongorista karrierhez, mint az autóversenyzéshez. Szülei szerették a gyors autókat, noha a versenyzést idegennek tartották. 15 éves volt, amikor felvetette édesanyjának, hogy ha lenne robogója, könnyebben tudna bevásárolni. Az anyuka vett egy Vespát, amivel természetesen Francois elkezdett versenyezni a barátaival. A kétkerekű gépeken ügyes fiatalt inkább az autók érdekelték, és a katonai szolgálat teljesítését követően beiratkozott egy tanfolyamra a Le Mans melletti Bugatti-pályán. Édesapja nem rajongott az ötletért, úgy gondolta, hogy nem lehet megélni az autóversenyzésből, ami a gazdagok hóbortja.

Cevert később a Magny-Cours-i Winfield autósiskolába iratkozott be, ahol több sikerélmény érte, ösztöndíjat kapott, illetve egy Alpine Forma 3-as autót. A döntőben legyőzte a később szintén F1-es Patrick Depaillert. Ekkoriban a fiatal francia semmit sem tudott arról, hogyan lehet felkészíteni egy autót, így szenvedéssel telt az első éve. Történt egyszer, egy rendőrőrs előtt álló Miniről lopta le a kereket, hogy ütött-kopott lakókocsiján cserélje le a sajátját. 1967-ben alig találkozott családjával, ám 1968 meghozta az áttörést. A Tecno csapatban francia F3-as bajnoki címet szerzett Jean-Pierre Jabouille előtt, a következő szezont már a Formula–2-ben kezdhette meg – amely az F1 előszobája volt. Rögtön a harmadik helyen zárta az első évét, ekkor figyelt fel rá 1969 világbajnoka, Jackie Stewart.

A csapattárs és mentor, Jackie Stewart társaságában (Forrás: fli.com)

„Francia volt, romantikus, jóképű… és azok a csodálatos szemek rengeteg kárt tettek a lányokban.”

Ezek a szavak Stewart szájából hangzottak el, aki nem csak mentoráltként tekintett Francois-ra, hanem barátként is. Azt követően, hogy felkarolta a francia tehetséget igyekezett minden tudását átadni csapattársának. Először még 1967-ben látták Ken Tyrrell csapatfőnökkel Cevert-t a Paul Ricard-pályán, de ekkor még nem tartották alkalmasnak arra, hogy Formula–1-es versenyző legyen belőle. Két évvel később a F2-ben – ekkoriban legjobbak indultak alacsonyabb kategóriákban is – találkoztak a pályán, amikor Reimsben Cevert győzött, míg Stewart negyedik lett. A végső döntést 1970-ben hozták meg Stewarték.

„Ken Tyrrell felhívott, hogy Francois Crystal Palace-ban vezet, megkért, hogy menjek el, és nézzem meg. Akkoriban Svájcban éltem, ezért mentem kifejezetten Angliába, hogy megnézhessem. Itt dőlt el, lesz-e második pilóta vagy sem” – mondta Stewart.

A szemsérülése, illetve önbizalomhiánya miatt visszavonuló Johnny Servoz-Gavin helyére szerződtették Cevert-t, aki az Olasz Nagydíjon megszerezte első pontját a F1-ben. Az első pillanattól kezdve kialakult a mester–tanítvány kapcsolat Stewart és Cevert között, a skót minden tudását igyekezte átadni fiatal csapattársának. Gyakran ment az edzéseken a francia előtt, hogy megmutassa a megfelelő íveket, tanulmányozza, hol fékezzen, hol gyorsítson ki. Soha nem titkolt el egyetlen információt sem Cevert elől Stewart, ami párját ritkító jelenség.

„Úgy vezettem, mint a pokol. Nem gondolkoztam eleget. Jackie megtanított, hogyan elemezzek egy autót, hogyan gondolkozzak vezetés közben, milyen látásmóddal rendelkezzek” – mesélt Cevert a korai időszakáról.

A francia sármőr a pályán kívül is rendkívül népszerű figura volt. Már a pillantásával levette a nőket a lábukról, Anne van Malderennel (becenevén: Nanou) először 1964-ben találkozott, kapcsolatukat nehezítette, hogy a nő férjnél volt. Később egy modellel, Christina de Caramannal járt, akinek nagybátyja Lance Macklin autóversenyző volt – Macklin részese volt az 1955-ös Le Mans-i balesetnek melyben, Pierre Levegh autója a nézők közé csapódott, és több mint 80-an vesztették életüket. A pletykák szerint 1973-ban viszonya volt Bridget Bardot-val, illetve Alexandra Stewarttal, noha ekkor volt párja. Cevert nem erősítette meg, de nem is cáfolta viszonyait, ezzel idegesítve párját.

Bridget Bardot is kedvelte a társaságát (Forrás: formula.hu)

Az első siker, készen állt a „hatalom átvételére”

1971-ben már teljes szezont futott a Tyrrell csapatban, mely brutálisan erős konstrukcióval rendelkezett. Stewart a szezon első hét versenyéből ötöt megnyert, míg Cevert kétszer állt a dobogó második fokára. Az Olasz Nagydíjon minden idők legszorosabb befutójánál a harmadik helyen végzett, amikor az első öt versenyzőt 61 századmásodperc választotta el.

A szezonzáró amerikai futamon legalább három ponttal kellett vernie Ickxet ahhoz, hogy megszerezze az összetett harmadik helyét. A rajtelsőséget a már világbajnok Stewart szerezte meg, Cevert az ötödik pozícióból rajtolhatott. A francia a rajtot követően már a harmadik helyen haladt, majd Danny Hulme megelőzésével csapattársa nyomába eredhetett. A nagy hőségben alulkormányzottá váló Tyrrellét kímélő Stewart elengedte Cevert-t, aki az élre állt. Később Ickx is elment a világbajnok skót mellett, így csatázhattak az első helyért a franciával. A belga Ferrarija azonban felmondta a szolgálatot, nem kevés olajjal beterítve a pályát, amin Cevert megcsúszott. A francia folytatni tudta a futamot, és majdnem fél perc előnnyel ért célba az első helyen. Watkins Glen a bajnokok pályája volt, két évvel korábban Jochen Rindt, 1970-ben Emerson Fittipaldi győzött életében először, mindketten világbajnokok lettek később.

1972 nem úgy alakult, ahogyan eltervezte Cevert. Az autó nehezen volt kezelhető, illetve a versenyzők teljesítménye sem közelítette meg az egy évvel korábbit. Cevert mindössze három alkalommal szerzett pontot, igaz ebből kettő második hely volt. Ebben az évben indult a Le Mans-i 24 órás autóversenyen, amelyen Howden Ganley csapattársával másodikként végeztek.

1973 már ígéretesebb eredményeket hozott, Zolderben, Zandvoortban, és a Nordschleifén is Stewart mögött végzett, illetve további három alkalommal zárt másodikként. A Német Nagydíjat követően lépett oda Stewart Ken Tyrrell csapatfőnökhöz, és azt mondta: „Francois akkor előzött volna meg, amikor csak akart volna”. Időközben Stewart harmadik világbajnoki címét is begyűjtötte abban az évben, visszavonulását, illetve a stafétabot átadását tervezte. Pár héttel a szezonzáró Watkins Glen-i futamot megelőzően Stewarttal együtt utazott a Bermuda-szigetekhez, ahol az 1974-es évről beszélgettek.

„Mondta nekem, hogy a Ferraritól kapott ajánlatot. Fogalma sem volt arról, hogy visszavonulok, Kennel azt beszéltük meg, én leszek az, aki elmondja neki. Bermudán mindig azt kérdezgette, hogy menjen vagy maradjon. Azt mondtam a végén, szerintem maradjál Kennél, mert nem leszek itt örökre.”

A végzetes utolsó kör

1966-ban Anne van Malderen elment egy jósnőhöz, aki Nanou egy későbbi kapcsolatáról beszélt, azt állította kedvese hatalmas sikert fog aratni, de a munkája fogja kettéválasztani őket. Mikor elmesélte Francois-nak a sztorit, a versenyző maga kereste fel a jósnőt, aki azt mondta sok-sok sikert fog elérni, majd megemlítette, hogy nem éli meg a 30. születésnapját. Cevert viccesen annyit fűzött hozza, addig már világbajnok lesz.

Önbizalommal telve érkezett meg Watkins Glenbe az idényzáróra. Az időmérő edzésen pályafutása első rajtelsőségéért küzdött Ronnie Petersonnal. A pálya Esses nevű jobb-bal-jobb kanyarkombinációjába érkezve elveszítette uralmát a Tyrrell felett, előbb a jobb oldali szalagkorlátot találta el, majd fejjel lefelé 90 fokos szögben a bal oldalit, amely széttört a becsapódástól. A szalagkorlátok ekkoriban köszönő viszonyban sem voltak a mai állapotokkal, a kezdetleges megoldás pedig Cevert életébe került.

A baleset borzalmas képe (Forrás: annuelauto.ca)

A francia pilótát szó szerint felnyársalta a korlát, azonnal életét vesztette. Jody Scheckter ért oda először a baleset helyszínére, de látta nincs mit tenni. Stewart elmondása szerint annyira egyértelmű volt az eset, hogy a pályabírók egy lepellel letakarták Cevert testét, amíg kiemelték az autót a szalagkorlát mellől. A francia versenyző halála mindenkit megdöbbentett, a korabeli felvételeken még a Lotus-csapat atyja, Colin Chapman is könnyeivel küszködve bolyongott a paddockban. Stewart azonnal bejelentette visszavonulását, így 100. Formula–1-es futamát nem teljesítette a Cevert iránti tiszteletéből. Stewart a balesetről később részletesen nyilatkozott.

„Chris Amon azon a hétvégén nálunk versenyzett, láttam a kék törmelékeket, illetve őt. Felemeltem a hüvelykujjam, hogy jól vagy, erre ő integetett, nem ő szenvedett balesetet. Ekkor egyértelmű volt ki lehetett. Az Esses nevű kanyarkombináció nagyon trükkös. A 006-os Tyrrell sokat rángatózott, ideges autó volt, ezért ötödik fokozatban vettem be, hiába volt az a rosszabb fokozat. Kevésbé volt ideges így a Tyrrell. Biztos vagyok benne, hogy Francois negyedikben ment bele a kanyarba, egyszerűen túlkormányzottá vált az autó és kicsúszott. A mai napig bánom, hogy nem maradtam vele, hanem visszamentem a boxba. Úgy gondoltam senki nem hal meg azonnal. Lehet, hogy kissé nevetségesen hangzik, mégis azt éreztem legalább a sisakját levehettem volna, hátha segítek.”

Francois Cevert 29 évesen hunyt el – 30. születésnapja előtt, ahogyan a jósnő megjövendölte –, pályatársai egy potenciális világbajnokként beszélnek róla, Stewart 100%-ig meg van arról győződve, hogy 1974-ben a francia lett volna a legjobb. Ken Tyrrell elmondása szerint közel állt Cevert halálát követően a sportágból való kivonuláshoz, annyira megérintette versenyzője elvesztése.

A francia pilóta halálában főszerepet játszott a szalagkorlát, mely nem volt strapabíró. A következő szezonban Peter Revson Dél-Afrikában, a mindössze második Formula–1-es futamát teljesítő Helmuth Koinigg pedig Watkins Glenben szenvedett halálos balesetet. Mindkettejük esetében a szalagkorlát nem megfelelő állapota volt a kulcs, utóbbi autója átszakította az alsó korlátot, míg a felső lefejezte a versenyzőt. (A két baleset vegyítése látható egyébként a Rush – Hajsza a győzelemért című filmben. A helyszín, illetve az autó festése Cevert, míg a körülmények Koinigg halálára utalnak.)

1975-ben Barcelonában Emerson Fittipaldi tiltakozásképpen nem vett részt a versenyen, miután borzalmas állapotban voltak a pályát szegélyező szalagkorlátok. Ezen a futamon Rolf Stommelen autója kirepült a nézők közé, és öt ember halálát okozta. Ezek az esetek kellettek ahhoz, hogy komolyan vegyék a pilóták aggódó szavait. Az Armco cég minden pályán erősebb szalagkorlátokat épített, azóta hatalmas fejlődésen ment át a sportág biztonság szempontjából – elég Romain Grosjean esetére gondolni.

Jackie Stewart napjainkig rengeteg relikviák őriz lakásában az egykori jó barátról, nincs kétsége afelől, hogy a Formula–1 egy nagy tehetségét veszítette el az 1973-as Amerikai Nagydíjon. Cevert a rövid pályafutása során 47 futamon indult a Formula–1-ben, egy győzelmet, két leggyorsabb kört, valamint 13 dobogót szerzett.

„El sem hinnék, milyen gyakran jut eszembe Francois” – Jackie Stewart.

Források:

https://formula.hu/f1/2013/10/06/40-eve-halt-meg-francois-cevert

https://formula.hu/retro/2014/10/03/retro---a-kekszemu-szivtipro-egyetlen-gyozelme

https://formula.hu/retro/2016/02/25/retro-egy-elvesztett-bajnok

https://racer.com/2013/09/30/insight-the-tragic-tale-of-francois-cevert/

https://bleacherreport.com/articles/521297-the-loss-of-cevert-the-prodigy-that-never-got-to-be-the-master

https://automobile.fandom.com/wiki/Fran%C3%A7ois_Cevert

Kiemelt kép: formula.hu