A futballista, aki a rehab után újraépíti életét és karrierjét

A 20. század végén az angol labdarúgás egyik legnagyobb belső ellensége a sok játékost érintő alkoholizmus volt, melyet a futballisták közül többen is beismertek utólag, mint az életüket megnehezítő egyik nagy problémaforrást. A könnyen jött népszerűség, a már akkor is az átlagfizetések sokszorosát jelentő bérek, valamint a pályán kívüli élet szabályozatlansága nagyon sok játékost vitt el rossz irányba. Azonban ahogy fejlődött a sportág, szigorodtak a labdarúgókra vonatkozó szabályok, s maguk a játékosok is kezdtek egyre profibbá válni, úgy kezdett el kiveszni a sport legmagasabb szintjéről az ilyen jellegű önpusztítás. Naiv dolog lenne azt gondolni, hogy manapság már nem találkozunk ezzel a versenysportban, mivel az igazság az, hogy akadnak olyanok napjainkban is, akik a káros szenvedélyekbe menekülnek a nehézségek elől.

Aaron Connolly viszont megtörte a csendet és nyíltan beszélt alkoholfüggőségéről, mely pályafutása utóbbi éveit alapjaiban határozta meg. Connollyt 2019-ben ismerték meg, amikor a Premier League-ben a Brighton ifjú tehetsége kétszer is bevette a Tottenham Hotspur kapuját. Ott volt a siker kapujában, de mint ma már tudjuk, az alkohol is szerepet játszott abban, hogy nem tudta megvetni a lábát a legmagasabb szinten.

„14 éves voltam, amikor először ittam. Emlékszem rá, persze, hogy emlékszem rá, mert ez egy olyan dolog, ami az életem meghatározó részét képezte. Fokozatosan eluralkodott rajtam. Egy évvel később Angliába költöztem, és ez olyan volt, mint egyfajta függetlenség, ahol nem volt igazi tekintélyelvű személy az életemben. A szüleim Írországban maradtak, és a felét sem tudták annak, ami itt történt, mert főleg telefonon tartottuk a kapcsolatot. Rengeteg hazugság, sok becstelenség volt, ami beszivárgott az életembe.”

Connolly alig töltötte be a 19-et, mikor bemutatkozhatott az ír válogatottban, a Brightonban pedig Graham Potter rendszeresen számolt vele a PL-meccseken. A sikerekkel járó hírnév és csillogás gyorsan magával ragadta, az addig ambiciózus fiatal hirtelen megvalósultnak látta az álmait, nem győzött betelni az ezzel járó külsőségekkel.

„Kezdetben élveztem a figyelmet, hiszen korábban még sosem volt részem ilyesmiben. Ha valaki azt mondja, hogy nem élvezi, hogy az emberek figyelnek rá, az hazudik. De ha ez egyszer elmúlik, és nem jönnek a gólok, a jó teljesítmények, akkor más dolgokat keresel, amelyek megadják ezt az érzést. És ez történt velem, jött az alkohol. Ami aztán átvette a hatalmat felettem, a szenvedélyem lett. Tisztán emlékszem egy meccsre, a Liverpool ellen játszottunk idegenben, 15 órakor volt a kezdés. Alig vártam, hogy véget érjen a meccs, mert ki akartam kapcsolni, és ki akartam szabadulni, hogy azt csinálhassam, amit szoktam. Most visszatekintve őrület, de ennyire siralmassá vált az életem. Pedig korábban én voltam az a fiú, aki újra és újra megnézte a Premier League Yearst (egy tévéműsor – a szerk.) és minden vágya azt volt, hogy felnőve a Premier League-ben játszhasson.”

Végül 2022-ben mondott le róla a Brighton, kölcsönjátékosként a Middlesbrough, a Venezia és a Hull City voltak a csapatai. Utóbbi szerződtette is, ráadásul a nyolcgólos szezonja (2023–2024) alapján talán azt is gondolhatnánk, hogy akkor már minden rendben volt vele, de nagyon nem. Ezt ő maga állítja, hiszen amikor júniusban lejárt a szerződése és a klub nem kívánt hosszabbítani vele, akkor szánta el magát arra, hogy segítséget kérjen.

„Úgy döntöttem, hogy elég volt. Eljutottam arra a pontra, amikor már nem a futballról szólt ez az egész. Az életem kezdett negatív spirálba kerülni. Nyáron visszamentem Írországba, és voltak időszakok, hogy ittam, hazamentem, és másnap felébredtem, ránéztem a szüleimre, és tudtam, hogy összetörtem a szívüket. A magánéletem egy zűrzavar volt. Amikor annyira mélyen benne vagy az alkoholfüggőségben, semmit nem látsz tisztán magad körül. Egyszerűen képtelen vagy felfogni mindazt, amit mondanak neked, te pedig azt hiszed, úgy gondolod, hogy nekik vannak gondjaik, csak ítélkeznek feletted. Túl messze kerültem a tagadásban.”

Connolly ma már belátja, hogy a Hullnál a játékostársak megpróbáltak segíteni neki. A csapat kapitányát, Lewie Coyle-t említi, mint az egyik legsegítőkészebb személyiséget, akivel találkozott, de Jacob Greaves, Alfie Jones, Sean McLoughlin és Andy Smith is szerepelt azok közt, akiknek az elvonó után köszönetet mondott. Úgy véli, nem valószínű, hogy a függőségéről szóló hírek meglepetésként érték a volt csapattársait.

„Tudták, hogy küzdök vele. Nem sok mindent mondhatnak neked az emberek, ha tagadod a problémáidat. Nagyon tisztelem mindannyiukat, de akkoriban nem értettem, mit akartak mondani nekem.”

Így pedig a nyáron úgy döntött, hogy ideje bevonulnia a rehabra. Connolly nem sokban hasonlít a 24 évesekre, és ma már nevet azon, hogy ő volt a csoportjából messze a legfiatalabb, aki a nyáron bentlakásos kezelésen vett részt Tony Adams Sporting Chance klinikáján. Úgy döntöttek a körülötte lévők, hogy egy hónapra leállítják a futballkarrierjét, és utasítást adtak az ügynökének, hogy Connolly egyhónapos rehabilitációja alatt ne foglalkozzon semmilyen megkereséssel. Egy hónap az elvonón, mely során Aaron szembenézett a démonaival, amelyeket megpróbált elfojtani magában. Ez az időszak elvezette az őszinte beismeréshez, hogy futballkarrierje nagy részében megpróbálta elrejteni a függőségét.

„Imádtam ott lenni, mert annyi mindent megtudtam magamról, amiről még csak nem is álmodtam. Nem olyan volt, mint a filmekben, ahol az emberek egy padon ülve bámulják a tavat, és egy nagy ötcsillagos üdülőhelyen vannak. Volt egy házunk, ahol három másik emberrel együtt laktunk, és folyamatosan dolgoztunk magunkon, megértettük a függőségünket, megértettük, hogy miért vagyunk ebben a helyzetben, és hogy milyen mechanizmusokat tudunk kiépíteni a problémáink kezelésére. Ez volt életem legjobb és legrosszabb hónapja. A legjobb volt, mert ez adta nekem azt az életet, amit most élek. Tudom, hogy még csak két-három hónap telt el, de megadta nekem ezt az új esélyt.”

Azt a bizonyos új esélyt a futballban a Sunderland AFC jelenti, amely szeptember végén a 2024–2025-ös idény végéig szóló szerződést írt alá Connollyval. A Regis Le Bris irányítása alatt álló fiatal együttes egyelőre túlteljesítésben van, ennek köszönhetően a The Championship élmezőnyében tanyázik. Az ír támadó egy új opciót jelenthet a csapatnak, mely az előző idényben szenvedett a gólszerzéssel.

„Amikor leültünk a megbeszélésen, azt mondtam magamnak, hogy nyílt és őszinte leszek, mert ez az, amit szerettem volna. Elmondtam nekik, hogy mit csináltam a nyáron, hogy elvonón voltam. Rendkívül segítőkészek és megértők voltak. Hosszú ideig hálás leszek a klubnak, és remélhetőleg meg tudom hálálni a bizalmat, amit kaptam. Csak részese szeretnék lenni a projektnek. Vissza akarok térni a Premier League-be, és újra a nemzetközi futballban akarok szerepelni. Ez a célom. Mindig is az volt a célom, hogy a Premier League-ben és Írországért játszhassak.”

„Nem tudnám, mikor kell abbahagyni, így tudom, hogy nem ihatok újra alkoholt. Most az Anonim Alkoholisták gyűléseire járok. Muszáj. Ez az, amit tennem kell. Lehet, hogy hetente háromszor, négyszer, de lehet, hogy minden egyes nap, attól függ, hogyan érzem magam. De a találkozók segítenek, hogy józan maradjak. Tudom, hogy ott kell lennem.”

A Sunderlandnél töltött első hetek elég biztatók voltak. A 21 éven aluliaknál való szereplések során egy olyan Connollyt láthatott a közönség, aki nyolc kilogrammal kevesebbet nyom, mint a Hullnál az előző szezon végén. A teljesítménye stabil, gólokat is szerzett már, s szép lassan eljutott arra a pontra, hogy Le Bris pályára küldheti. Ez végül a hétvégén be is következett, mikor épp a Hull City otthonában vendégeskedett a Sunderland, s az ír játékos számára egy nagyon érzelmes pillanatot jelentett, hogy visszatérhetett.

Az ő története jó példával szolgálhat sokaknak, hogy nem szégyen segítséget kérni és belátni, hogy ezen a megannyi döccenővel teli úton olykor elakad, vagy rossz irányba fordul valaki. Nem szégyen a problémáinkról beszélni, főleg akkor nem, ha ezzel az a célunk, hogy tegyünk ellene.

Kiemelt fotó: AFC Sunderland