A futballnosztalgia előnyei és hátrányai - tárca

Lehet, és jó csinálni. Rendesen nincs megtiltva. Így biztosra veszem, hogy te például csinálod. Ülsz valami napszítta személyvonaton, nézel a tájba bele, és akkor. Vagy körúton a dugóban. Jön az inger, hogy bármi is történjen, most aztán jól szétszálazod a múltat. Ha beleizzadsz, akkor is.

Szálazod, szálazod, szálazod, és mondjuk egy pillanatra nem figyelsz, és hopp – az egész átcsap nosztalgiába. Az pedig veszélyes: hirtelen egy nagy adag forrongó vaníliapudingban találhatod magad, ami nem enged. És nem elég, hogy nem enged, de hirtelen minden emlékedet színesebbnek, szagosabbnak látod. Így megy ez: üldögélsz ebben a nosztalgia szülte, ízesített keményítőkevercsben, és akkor véletlenül az találod mondani, hogy igen, 2004-ben megérdemelték a görögök, és hogy Harisztéasz volt már akkor is a kedvenc játékosod. Persze.

Vagy – mert kitartóan csinálod az emlékezést -- beugrik egy gól, amit mondjuk serdülőben lőttél. Kipókhálóztad a kéttannyelvű gimi betonpályáján álló kézilabdakaput, ráadásul az ebédlőből a Ganczer Panni pont látta, és el volt hűlve, hogy igen, ez a srác, ez tud valamit, csak úgy pókhálózgat, biztosan sokra viszi, szépen lépeget majd fel a ranglétrán, megye 2., megye 1., és aztán az NB3, igen, ő és én, mi ketten stb.

Gondolod magadban, de a valóság az, hogy páratlanul voltatok, az ellenfél kapujában pont nem állt senki, és a belső csüddel a hosszú felsőbe tartó lövés helyett a földbe rúgtál, és igazából azon izgultál, hogy legalább a kapuig vánszorogjon el a „lövésed”, hogy ne röhögjenek ki, hogy te még üres kapura sem. Hát igen.

Ez a futballnosztalgia, a nosztalgia egy igen veszélyes válfaja, ami a mához viszonyítva minden futballélményt, megélést kiszínez. Vigyázni kell vele.

De aztán az is van, hogy ezek a futballélmények mégis csak elmesélik az életünket. Mi volt akkor, amikor. Mintha lenne az ember fejében egy frissen meszelt szobácska, olyan kamraféleség, amit avas zsírszag helyett szertárszag tölt ki: medicin- és kosárlabdák, szétizzadt megkülönböztetők, sártól nehéz stoplisok szaga.

És ott gyűlne össze minden focis emlék: hogy bezzeg 2008-ban a spanyolok, hogy akkor még minden más volt, hogy olyan gólt, mint Michael Owen 98-ban soha senki, a VAR nélküli idők, hogy mi tűnt el vele a fociból, vagy a karakterek, Jan Koller és Rosicky, Muntari közel félpályás gólja az uruk ellen 2010-ben, vagy Grosso varázslatos csavarása a 2006-os vb-elődöntőben, amivel te is próbálkoztál a téren, mert ha Grossónak összejött, ha már neki is, neked miért ne.

Szóval van ez a szoba a szertárszaggal meg az emlékekkel.

Használjuk.

Kiemelt fotó: Pexeps