A futballpályán és a hangszereken is remekül játszott Ihász Gábor

1946. október 29-én született. A futball szeretete hamar kialakult nála, ami annak is volt köszönhető, hogy édesapja – aki a honvédségnél hivatásos tisztként dolgozott – szabadidejében labdarúgó-játékvezetőként tevékenykedett. Édesanyja konyhai alkalmazottként dolgozott. Szüleihez rendkívül erős érzelmi szálak fűzték. Gyermekkorában – csakúgy, mint bátyja, az olimpiai bajnok Vasas-legenda Ihász Kálmán – rengeteget focizott. „Reggeltől estig a grundon rúgtuk a labdát és olyan játékosok közt nőttem fel, mint Rákosi Gyula, Németh Lajos és Kálmán bátyám” – nyilatkozta egyszer.

Középiskolai tanulmányait az Irinyi János Gimnázium és Vegyipari Szakközépiskolában kezdte, de az érettségi vizsgáit a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tette le. Első feleségével, a 2016-ban elhunyt Pintér Évával itt ismerkedett meg. Lányuk, Ihász Adrienne 1968-ban született, aki szerint édesapja „hatalmas szabadságvággyal és nagyon boldogan kezdte felnőttkorát” – annak ellenére is, hogy fiatalon nagy törés következett be az életében. Tehetséges labdarúgó volt – a legendás balhátvéd bátyja szerint még nála is tehetségesebb. Mindkét Ihász-fivér a Vasasban focizott, Gábor 16 évesen már az ifjúsági válogatottban szerepelt.

Az említett nagy törés akkor következett be, amikor 20 éves korában egy vizsgálat során kiderült, hogy szívproblémái miatt abba kell hagynia a versenyszerű labdarúgást. Ihász Kálmán egy tévés beszélgetésben így emlékezett vissza öccse életének fordulópontjára:

„A Vasas tartalékcsapatában játszott már, amikor egy mérkőzésén észrevettem, hogy a félidőben elfehéredik és láttam rajta, hogy nem úgy mozog, ahogy szeretne. Mondtam az orvosnak, vizsgáltassuk meg, vajon mi lehet az oka, hogy elfehéredik. Bementünk a Sportkórházba, ahol megvizsgálták, és azt mondták, hogy sajnos egy olyan szívproblémája van, hogy ugyan bármikor sportolhat, de nem adhatnak neki versenyzési engedélyt.”

Ihász Gábor vonakodva ugyan, de beletörődött az orvosok döntésébe. Öröm volt az ürömben viszont az, hogy nem kellett elszakadnia az öltöző világától, hiszen miután elvégezte a sportmasszőri tanfolyamot, évekig továbbra is a Vasas kötelékében maradt, mint gyúró. Ekkortájt lépett be egy új szerelem is az életébe, a zene. Autodidakta módon tanult meg gitározni és zongorázni. Azt, hogy miként jutott az első hangszeréhez és milyenek voltak a szárnypróbálgatásai, így mesélte el egy interjúban:

„Csehszlovákiában nyaraltam és hazafelé a határállomás előtt vettem észre, hogy megmaradt 220 koronám. Épp egy hangszerüzlet előtt álltam, és vettem egy gitárt. Hát valahogy így kezdődött.” Arról is beszélt akkor, hogy a Vasas-játékosokat gyakran szórakoztatta a játékával: „Elválaszthatatlan barátok lettünk (a gitárral) és minden vidéki mérkőzésünkre zenét szolgáltattam az autóbuszozás alkalmával. Mit tagadjam? Az első időben nem sok sikerrel, de szerencsére egyre jobban ment a muzsikálás.” A gitár aztán nemcsak az autóbuszon, hanem a hosszú repülőutakon is előkerült. Sőt, egy idő után néhány Vasas-klasszis alkalmi zenésztársa is lett: „Amikor Farkas Jancsi és Mészöly Kálmán egy dél-amerikai túráról dobokat es rumbatököket hozotta, már rögtönzött koncerteket is szolgáltattunk.”

A dalszerzők közül pedig S. Nagy Istvánnal volt a legjobb barátságban. Lánya emlékei szerint „végeláthatatlan éjszakákon” át dolgoztak együtt, amelyek gyakran „hajnalig tartottak és nagyon jó hangulatban teltek.” Úgy véli, ez volt apja életének „legszebb, legboldogabb és legteljesebb időszaka.” Ekkortájt született az egyik legnagyobb slágere, az 1977-ben írt „Múlnak a gyermekévek”, amely megalkotásakor szintén S. Nagy Istvánnal dolgozott együtt. Ez volt az a dal, amivel tulajdonképpen berobbant a hazai könnyűzene élmezőnyébe. De sok másik örökzöld is fűződik a nevéhez, például az Állj meg kislány, az Egyszerűen, a Kicsit bolond vagyok, vagy a foci adta örömökről szóló Elszáll a gondom.

Ihász Adrienne úgy gondolja, apját az akkori könnyűzenei vezetés „csaknem ellehetetlenítette”, ez volt az oka annak, hogy életében csak két nagylemeze jelenhetett meg. Ez az akadály viszont nem törte meg a lelkesedését, hanem „még nagyobb elszántsággal próbált talpon maradni és érvényesülni.” Az egyik legszebb lírai dalát – Az elmúlt év – az édesanyja halála után írta. A visszaemlékezések szerint ez volt az a dal, amelyet a legnehezebben énekelt fel a stúdióban.

Ami a magánéletét illeti, abban is volt egy nagy változás. Első feleségétől, Pintér Évától elvált, utána újra megnősült. Azt a Hajós Máriát vette el, aki szeretett klubjában, a Vasasban kézilabdázott. Első találkozásukra így emlékezett vissza a világbajnoki bronzérmes sportoló:

„Egy pillanat alatt olyan szerelmes lettem belé, mint a nagyágyú. Mentem hátra az ebédlőbe, meglátott, és annyit mondott: hú, de szép gyerekeid lesznek! Visszakérdeztem: tőled, mi? Erre csak annyit mondott: megbeszélhetjük.”

1981 nyarán tőle született a zenész második gyermeke, ifj. Ihász Gábor.

A „slágergyárost” öt évvel később újra nagy öröm érte: ekkor jött világra az unokája, ezzel ő lett „Magyarország első popnagypapája”. Viszont nem sokáig fürödhetett a nagyszülői örömökben, mert 42 évesen szívinfarktusban elhunyt – a boncoláskor kiderült, hogy kezdődő csont- és tüdőrákja is volt. A lánya szerint néhány dalából úgy tűnik, mintha érezte volna, hogy „nem sok időt ad neki a sors.”

A „mindig jókedvű és vidám” Ihász Gábor futballal kapcsolatos álmai ugyan nem váltak valóra, de a zenében elért sikerei talán kárpótolták amiatt, hogy húszévesen szögre kellett akasztania a stoplist. Némi hiányérzete azért volt a focit illetően akkor is, amikor már sikeres zenésznek számított: „Egyetlen vágyam nem teljesült, hogy a Népstadionban villanyfényes esti mérkőzésen gólt rúgjak a Ferencvárosnak” – mondta egyszer.