„A gól számunkra mindig, mindentől függetlenül győzelmet jelent” – interjú a San Marinó-i szurkolói csoport egyik tagjával
San Marinó-i szurkolónak lenni különleges, a válogatott ugyanis sorozatban 134 nyeretlen mérkőzéssel maga mögött hivatalosan is a világ legrosszabb nemzeti együttese. De hogyan viszonyulnak a vereséghez, a gólhoz a miniállam drukkerei? Egyáltalán hogyan lehet hozzászokni a sorozatos kudarcokhoz? Egyebek között ezekről kérdeztük a San Marinó-i szurkolói csoport, a Brigata Mai 1 Gioia egyik tagját, Daniele Deit.
null
– Hogyan, mikor és milyen céllal alapították meg a c Gioiát?
– A szurkolói csoportot 2012-ben hozta létre Massimo Visemoli és az ő néhány barátja. Amikor először elmentek megnézni egy válogatott labdarúgó-mérkőzést, azt tapasztalták, hogy mindenki csendben ülve figyeli a történéseket. Senki sem szurkol. Ekkor találták ki azt, hogy létrehozzák a San Marinó-i válogatott első és jelenleg egyetlen szervezetten működő szurkolói táborát, a Brigata Mai 1 Gioiát.
– Azt a szurkolói csoportot, amelynek nevét talán úgy lehetne legszebben magyarra fordítani, hogy „az örömöt nélkülöző brigád”. Vagy akár azt is mondhatnánk, hogy a győzelmet nélkülöző brigád. Mit jelent számotokra a győzelem, vagy akár csak egy-egy gól?
– A győzelem számunkra egy vágyálmot jelent, valami nagyon nehezen elérhetőt, de nem lehetetlent. Már maga a tény, hogy a szurkolói csoportunk – a hazai meccseken legalábbis – mindig jelen van, ezt bizonyítja. Mindenesetre a gól számunkra mindig, mindentől függetlenül győzelmet jelent.
Amikor Alessandro Golinucci gólt szerzett Dánia ellen, akkor mi már az eredménytől függetlenül nyertünk.
– Amennyire ritkán fordul elő a San Marinó-i válogatott életében a győzelem, olyannyira gyakran fordul elő a vereség. Hozzá lehet szokni a vereséghez? Hogyan lehet ezt kezelni?
– Őszintén azt gondolom, hogy San Marino szurkolójának lenni azt jelenti, hogy az ember megérti azt, hogy ő a világ összes többi szurkolójához képest egy másik bajnokságban „játszik”. Számunkra már önmagában az is nagyszerű érzés, ha a himnuszt hallgathatjuk, vagy ha átlagos, hétköznapi embereket láthatunk a pályán, akik a világ legjobb labdarúgói ellen futballoznak. A stadionból kilépve az ellenfelekkel közös fotókat készíteni, mezt vagy sálat cserélni, együtt sörözni már elég: a pályán elért eredmény egyáltalán nem számít. Sportszakmai szempontból az a fontos, hogy azt lássuk, hogy a csapat minden tőle telhetőt megtesz a mérkőzéseken. Nekünk ennyi elég.
– A válogatott közel kétszáz mérkőzést játszott története során, és eddig 29 gólt szerzett. Golinuccinak a Dánia elleni Európa-bajnoki selejtező 61. percében szerzett egyenlítő találata azt jelentette, hogy nem fog eltelni egy év két gól között. Hogyan érezted magad, amíg San Marino döntetlenre állt, illetve hogyan érezted magad a lefújás után?
– Nagyon intenzív érzelmekkel éltem meg a gólt és magát a mérkőzést. Egy mellettem ülő barátom most látott először élőben San Marinó-i gólt, pedig már majdnem tíz éve jár a stadionba. Amikor Dánia megszerezte a második gólt, csalódott voltam, de nem túlságosan, mert tudtam, hogy nyerni fognak. A döntetlenért szurkolni túlzás lett volna, természetesen a végéig reménykedtem abban, hogy rúgunk még egyet. Ha ez megtörtént volna, azt hiszem, másnap nem mentem volna be dolgozni.
– Mi a legjobb és legrosszabb emléked a válogatottal kapcsolatban?
– A legjobb pillanat a nemrégiben Belfastba tett utazás során esett meg:
mi, szurkolók a válogatott charterjáratán együtt repültünk a játékosokkal, a szövetségi kapitánnyal és a stábbal. Személyesen találkoztunk velük, véleményt cseréltünk, barátkoztunk. A meccs végén – a vereség ellenére – minden játékos odajött köszönteni és megölelni minket. A szövetséggel azon dolgozunk, hogy javítsuk a kapcsolatot a csapattal, és ösztönözzük az új szurkolók bevonását, és ugyan apró lépésekben haladunk, de már látjuk az eredményeket.
A legrosszabb momentum – már ha lehet ilyet mondani – az az volt, amikor a válogatott 2021-ben hazai pályán 3–0-ra kikapott Andorrától. Nem annyira a vereség fájt, sokkal inkább az, hogy a „Serenissima” egyetlen egyszer sem találta el a kaput. Szerencsére az akkori szövetségi kapitány korszaka véget is ért azzal a meccsel.
– Ha valaki elmegy a Brigata Mai 1 Gioiával egy mérkőzésre, mit tapasztalhat?
– Aki velünk jön, az baráti, testvéries közegben szurkolhat, illetve áthatja a csoportunkat az egészséges sportolás és a béke iránti vágy.
Akik velünk jönnek, úgy érezhetik magukat, mintha egy baráti futsalmeccsen lennének, egy olyan nemzetközi környezetben, mint San Marino. Ahogy mindig mondom, aki egyszer velünk jön, az valószínűleg máskor is velünk akar majd jönni.
– Kötelező kérdés következik: milyen érzés San Marino szurkolójának lenni?
– Többé-kevésbé erre már válaszoltam fentebb. Egy érdekességet azonban elárulhatok: a szurkolói csoportunkban gyakorlatilag mindannyian olasz nemzetiségűek vagyunk, néhány külföldről (Németország, Ausztria) érkezővel kiegészülve. Elsősorban olyan emberek vagyunk, akik a földrajz iránti szenvedélyüket ötvözik a futball iránti szenvedélyükkel, és a „tiszta”, „őszinte” futballt keresik, amely különbözik attól, amit nagyon gyakran látunk a televízióban.
– És, hogy látod, miként viszonyulnak a San Marinó-i szurkolókhoz külföldön?
– Azt látom, sokan kíváncsiak ránk. Az ellenfél szurkolói mindig tisztelettel bánnak velünk. Nincs rivalizálás, így könnyű a barátkozás, a kapcsolatteremtés. Nagyon különlegesnek tartják a szurkolói csoportunkat és értékelik az elkötelezettségünket, hogy egy olyan focicsapatot támogatunk, amely az ellenfeleihez képest nagyon gyenge.
– Arra van rálátásod, hogyan ítélik meg a San Marinó-i labdarúgást külföldön?
– Nos, egyértelmű, hogy a San Marinó-i labdarúgás a többi nemzet futballjához viszonyítva nagyon alacsony szinten áll: az olasz ötöd- vagy hatodosztály színvonalához hasonlítható. Mondjuk az, hogy a nyáron szerepelhetnek a csapataink az európai kupákban, sokat jelent, miközben némi pénz is érkezik ezáltal a helyi klubokhoz. De akárcsak a labdarúgó-válogatott esetében, a klubcsapataink esetében is van még hová fejlődni.
– Mi a véleményed a Nemzetek Ligája rendszeréről. Van-e reális esélye San Marinónak a pontszerzésre, akár a győzelemre?
– Elégedett vagyok ezzel a versenysorozattal. Nagy izgalommal várom a decembert.
Nagyon remélem, hogy megfelelő ellenfelekkel találkozunk, mint amilyen Liechtenstein vagy Gibraltár. Reméljük, hogy a szerencse a mi oldalunkon áll, és a fiúk készen állnak arra, hogy örömet okozzanak.
Jövőre, 2024-ben lesz 20 éve, hogy válogatott mérkőzést nyert meg San Marino, varázslatos lenne egy győzelemmel megünnepelni ezt az évfordulót.
Kiemelt kép: Brigata Mai 1 Gioia Facebook