„A Gólkirályság kísérlet arra, hogy működhetne-e női edző férficsapat élén” – interjú Schmied Zoltánnal

– Múlt hétvégén elindult Gólkirályság című sorozatban a Csember FC-t támogató vaskalapos főszponzort alakítod, bár gondolom gyerekként inkább arról álmodtál, egy nap gólkirállyá válsz, mintsem hogy dúsgazdag vállalkozóvá.

– Sokkal inkább. Öttusáztam, pedig nagyon szerettem a focit, olyannyira, hogy valójában futballista szerettem volna lenni, de valahogy sosem vettem rá magam arra, hogy lemenjek egy klubba, ahogy a szüleimet sem nyaggattam miatta.

A garázslejárónkban viszont annál többet rúgtam a labdát, falaztam leginkább, és közben arra gondoltam, játszhatnék bármelyik nagycsapatban. De olyannyira szerettem az öttusát és a sportágon belüli közeget, hogy igazán nem akartam váltani.

– Az üzleti világ sosem vonzott?

– Vonzott, csak nem értek hozzá. Mindig azt éreztem, nekem ehhez nincsen közöm. Lehet, ha nagyon sok pénzem lenne, megpróbálnék kezdeni vele valamit, rábíznám olyanra, aki ért hozzá, de hát nincs akkora vagyonom.

– Rendes művészemberhez méltón a pénz nem is érdekelt különösebben soha?

– De, azért érdekel, az élet része, meg is fordult korábban a fejemben, hogy megtanulok tőzsdézni, de nem jutottam el odáig. Ugyanakkor ma is érdekelnek az üzleti élet hírei, a Millásreggelit meg szoktam hallgatni a rádióban, ahogy a Portfóliót is olvasgatom, ettől még nem értek hozzá.

– És a góllövéshez?

– Ott, a garázslejárónkban meg voltam győződve arról, nagyon. Azért mi az öttusázó társainkkal is rengeteget fociztunk, passzolni, beadni egész jól tudtam mindig. Lehet, ezért is vált David Beckham a kedvencemmé. Imádtam a passzjátékát, és magamban azt gondoltam, ebben azért én is jó vagyok. Sajnálom, hogy a sorozatban nekem már nem kell futballoznom, más szempontból meg nem bánom, mert elég súlyos fizikai igénybevétel, amit a focis jelenetekben a színészek és a játékosok lenyomnak. Mert azért gólok, focis pillanatok lesznek még bőven, ennyit spoilerezhetek.

– Az öttusa ugyancsak jelentős igénybevétel, bár „two in one”: egyszerre fizikai és ügyességi sport. Miért rá esett egykor a választás?

– A véletlenen múlt. Öttusázni toboroztak gyerekeket még második körül az iskolánkban, én pedig vonzónak találtam, hogy öt különféle sportot próbálhatok ki egyszerre, akkor is, ha úszással és futással indult.

A szüleimnek elmondtam, ez engem nagyon érdekelne, elkezdtem, megszerettem, a társaságot szintén, így aztán ottragadtam. A máig legjobb barátom az öttusából való, meghatározó fejezete az életemnek. Nem egy könnyű sport, nagyon sok munkát kíván, a gyerekkorom úgy telt, hogy edzés, iskola, edzés, de szerettem. Akkor is, ha a klór csípte a szemem, vagy ha délutánonként nem a többiekkel a téren játszottam, hanem edzettem.

A sokszínűsége is tetszett, az akkor még éles lövészet izgalma, szerettem, hogy nem csak tárgyakkal dolgozunk, hanem egy csodaszép állat is van velünk, hogy közben a természettel ily módon is kapcsolatba kerülünk. Sajnálom, hogy a mai öttusa más irányba megy.

Forrás: Gólkirályság Facebook

– Egyenesen bánt?

– Nincs rá hatásom, de sajnálom. Nagyon jó hangulat uralkodott anno a sportágban, az olimpiai bajnok Martinek, Mizsér, Fábián hármas sikerétől zengett, de el kell fogadni, hogy a világ megváltozott. Kilencvenkettőig, kilencvenháromig öttusáztam, kár, hogy egy ilyen szép, hagyományos sportág, ami nevezhető hungarikumnak is, ennyire megváltozik. De hát mindent a pénz mozgat, nézettséget kell produkálni.

Annak viszont örülök, hogy az egész életemnek kiváló alapul szolgált. Kitartásra tanított, értékelni a sokszínűséget, hogy nem csak egy dologban kell tudni helytállni. Az élet egészen más területére tévedve is tudom ezeket a tapasztalatokat hasznosítani. De talán a leglényegesebb, hogy elültette bennem a sport szeretetét. Ma is sportolok.

A térdműtétem után meg kellett erősítenem a combizmaimat, egy személyi trénerrel kezdtem el akkor együtt dolgozni, a kapcsolat megmaradt. Sokat edzem vele, olyankor kikapcsol az agyam, múlik a stressz, és szeretem, hogy jobb kondiban, egészségesebbnek érzem magam.

– Miért hagytad abba az öttusát?

– Rájöttem, hogy nem ígér nagy jövőt. Kisebb sikereim akadtak, de a gimnázium vége felé azt éreztem, inkább tanulnom kell. Elkezdtem az orvosira készülni, aztán színész lettem.

– Ahogy az már csak lenni szokott…

– Nem vettek fel az orvosira, egy színiiskolába viszont igen. Már a gimnáziumban lejártam a színjátszó körbe, gondoltam, egy évig játszom, addig tanulok, és újra megpróbálom az orvosit. Erre nem beleszerettem a színészetbe?! Az is számított, hogy biztattak, lehetek ebben jó, elhitették velem, hogy van közöm hozzá… Amúgy az öttusa befejezése után egy évig még vívtam.

– Azt szeretted a legjobban az öt tusa közül?

– Meg a lovaglást. Legkevésbé a futást. Ehhez képest ma is futok. A vívás ment, a természetközeli állapotot a lovon meg nagyon szerettem, eleve jó érzéssel tölt el, hogy tudok lovagolni.

– Mennyire vetted hasznát a színészetben?

– Előfordult, játszottam így külföldi filmben, de el tudnék képzelni több ilyen szerepet. Ma már azért kevesebb van A Tenkes kapitányából. Meg szokták castingon kérdezni, tudok-e lovagolni, olyan sokat mégsem kellett eddig. 

– Ha a lovaglás nem is, a futball szeretete végigkísérte az életed?

– Egyértelműen. A szüleim elváltak, a nevelőapám hatására lettem Liverpool-drukker, ő nagy szurkolójuk volt. Ha tudok, elutazom a meccsekre, kevesebbet az Anfieldre, inkább a környező országokba, ha épp a közelben jár BL-meccsen. A Liverpoolnak ez most egy átmeneti év. Bízom a négybe kerülésben, hogy megcsípjük a BL-indulást, ennél többet idén nem nagyon lehet. Ez most az újrakezdés időszaka, remélem, Kloppal az élen megyünk tovább az úton. A védelemben akadnak problémáink, a középpályán szintén, el is engedtem ezt a szezont. De a legjobb négy nagyon kéne.

A futballra jellemző sztárkultuszt is bírom, kíváncsi vagyok a futballcsillagok életére, ahogyan persze a lelkesítő történeteket is nagyon szeretem: hogyan válik valaki a szegénynegyedből kitörve dúsgazdag focistává. Van ezekben egyfajta meseszerűség, jó ezt látni, végigkövetni, velük átélni. A térdem miatt ma már amúgy is többet nézem a futballt, mint játszom.

Forrás: Gólkirályság Facebook

– A nemrégiben magunk mögött hagyott világbajnokság mennyire ragasztott oda a képernyő elé?

– Figyelemmel kísértem, de nem tapadtam rá. Katarral szemben azért elfogott némi ellenérzés, de egyáltalán nem volt leküzdhetetlen. Igazság szerint a klubfutballt jobban kedvelem. A magyarok nélkül maradtak nekem az angolok, de jó lenne már a mieinknek szurkolni világbajnokságon. 

– Még ezek a vérprofi, rendre a legjobbjukra törekedő futballisták is más lelkiállapotban, más attitűddel, egészen más hőfokon veselkednek neki egy szimpla bajnoki meccsnek, mint a vb- vagy BL-döntőnek. Egy színész esetében léteznek különbségek?

– A premier azért mindig más. Ha nem is BL-döntő, de bajnoki döntő. Egy filmnél talán abból fakad leginkább az izgalom, hogy szeretni fogják-e a nézők, megnézik-e. A Gólkirályságot például nagyon szerettük forgatni, reméljük, mások is szeretni fogják.

– A lelkiállapotot tekintve is más a színpadi előadás, mint a filmszereplés?

– Más az adrenalin. A színházban mégiscsak élőben néznek, a forgatáson, ha megszokod a közeget, kevésbé dolgozik benned. Sok színész szemérmes, én is az vagyok, bizonyos helyzetekben pláne. A forgatáson ezt könnyebb levetkőzni. 

– Szemérmes a színész?

– Igen. Azért ez is egy munka. Amikor még nincs kész a szerep, eléggé zavarban vagyok. Át kell menni egy folyamaton ahhoz, hogy kitárulkozz, hogy bátran ki merd teregetni a bensőd a színpadon.

– Lehet film és színház között különbséget tenni?

– Nagyon jó filmezni, kipróbálnám azt is, hogy csak filmezek, de idővel biztos hiányozna a színház. Nem nagyon tudom most egyiket a másik nélkül elképzelni. Más színjátszást igényel mindenesetre az egyik és a másik. A színpadon egy idő után megérzed, mi működik és mi nem, a film esetében nagyon sok múlik a rendezőn, az ő látásmódján. Anyagi szempontból sem hasonlítható össze a színház és a film, és hazudnék, ha azt mondanám, ez nem számít.

– Attól, hogy a futball köré épül a Gólkirályság, még nagyobb kedvet csinált neked hozzá, vagy egy színésznek teljesen mindegy a téma, és inkább csak a megformálandó karakter érdekli?

– Az utóbbi a fő szempont, de számít a téma. A Brazilokban játszani már csak a téma miatt is felemelő volt. Amiatt például, hogy orvos akartam lenni, ha műtenem kellene egy filmben, biztosan nagyon élvezném. A Vészhelyzet nekem való volna…

Ettől még minden szerephez ugyanúgy állsz hozzá, megpróbálsz benne hiteles lenni. A Gólkirályság forgatásán egy remek csapat verbuválódott, ezért is nagyon szerettük elkészíteni. És nagyon szerettük a témát, hogy női edző keveredik a fiúk közé.

– Mondhatjuk, hogy ez a sorozat egy sport témájú szociovígjáték?

– Majd a nézők eldöntik. Fontos szereplő a futball, a csapatszellem, vannak benne emberi kapcsolatok, kicsi politika, kicsi korrupció, no meg a felismerés, hogy miképpen bánunk a nőkkel. Nem hiszünk abban, hogy képesek lehetnek addig nem igazán hozzájuk kapcsolt dolgokban is helytállni, pedig dehogynem.

– Ezáltal pedig a sorozat fontos témákat is feszeget, még ha könnyed feldolgozásban is, úgy mint a női egyenjogúság, az azonos bánásmód, a dogmák döntögetése.

– Az az ideális szerintem, ha van egyensúly, ha szórakoztató köntösben esik szó fontos témákról. Billeg a film ide-oda, de humorral. Szerintem beszélni kell arról, ami körülvesz bennünket, ilyen a nők helyzete a sportban, a munkaerőpiacon, az üzleti életben.

– Az alaphelyzet vagy komikum az, hogy egy félreértés folytán, névazonosság miatt női edzőt szerződtet a feljutásra vágyó Csember FC, ami előbb ellenállást szül, később talán elfogadást, de ezt egyelőre nem tudhatjuk. El tudsz-e képzelni húsz éven belül olyat, hogy egy női edző dirigál férfi futballcsapatot a profi osztályok egyikében?

– Igen, bár nem tudom, hogyan működne. A Gólkirályság kísérlet arra, tudna-e működni. A Chelsea-nél egy eset kapcsán José Mourinhónak akadt problémája a klub egyik hölgy orvosával, ami átment férfi-nő közti hatalmi harcba, de örülnék, ha ilyen szempontból nem lenne téma, valaki nő vagy férfi.

– Az edzőt, Szabó Tónit alakító Lovas Rozi igencsak karakán karakter. Ez mintegy üzenet is a készítőktől, hogy „csajok, bátran álljatok ki magatokért”?

– Ez így direkt nincs szerintem benne, inkább csak megmutat a sorozat egy tornatanárnőt, aki speciel keményebb az átlagnál, olyan, aki nem megy a szomszédba határozottságért, ha problémája adódik. Nem hiszem, hogy direkt üzenet lenne, bár egyet lehetne vele érteni. De lesz majd olyan is, amikor a női finomsággal éri el, amit akar.

– Futballistáktól szokás megkérdezni, előszeretettel nézik-e a meccseket, vagy inkább csak játsszák ezt a sportot. Te mennyire vagy film-, illetve sorozatfüggő?

– Nagyon szeretem a filmet és a színházat is. Sajnos színházba járni kevesebb időm van, a Covid ráadásul sorozatfüggővé tett. Addig egyáltalán nem voltam az, a filmeket persze mindig is nagyon bírtam.

Az Utolsó befutók, amit legutóbb láttam, de a kedvencek közé sorolhatom a Ted Lassót is. Biztos hasonlítják majd a mi sorozatunkat hozzá, pedig egészen más a két helyzet. A Ted Lassót már csak az angol foci miatt is nagyon szeretem, meg azért is, mert nem pusztán a futballról szól, nem egyedül a humora nyűgöz le, hanem megjelennek benne társadalmi problémák is.

– De baj, ha ahhoz hasonlítják?

– Nem. Azt tartom butaságnak, amikor azon vitatkozunk, melyik a jobb. Az minden szempontból más, de én a miénket is nagyon szeretem, többek között azért, mert kedves történet, amelyikben lehet sodródni a szereplőkkel.

– A Ted Lasso témája, hogy egy profi angol futballklub az addig csak amerikaifoci-edző, egyesült államokbeli trénert szerződtet csapata élére. Akár még jöhetett is volna onnan az ötlet.

– Nem tudom, de mi a női edző férficsapat élén féle feldolgozással egész más irányba megyünk. Ugyanakkor minden film- és sorozatkészítőre hatnak a már látott alkotások, ez teljesen természetes.

– Számos sporttémájú film született világszerte, az utóbbi harminc évben Oscart mégis csak egy, a Millió dolláros bébi kapott. Azért, mert a művészek szemében a sport megmaradt rétegműfajnak annak ellenére, hogy a világ legnépszerűbb tevékenysége, elvégre ha mást nem is, fut, biciklizik, erősít, úszik vagy épp hobbifocizik az emberek egy jelentős hányada?

– Nem tudom, mi ennek az oka, azért ebben a műfajban ritkán születik olyan film, amelyik több rétegű, lehet, ezt hiányolják az ítészek. A Millió dolláros bébi kétségtelenül az, kellett hozzá a rendező Clint Eastwood is. Ugyanakkor bár nem értem a baseballt, a Moneyball nekem egy nagyon kedves film. De számos sportolóról szívesen megnéznék nagyjátékfilmet, Messiről vagy Ronaldóról akár. Kár, hogy én már nem játszhatnám el őket.

Kiemelt kép: Kaszás Tamás / Dívány