A groesbeeki nagy álmodozás, amely katasztrófával végződött

Az 1954-es év hozta meg az áttörést a professzionális labdarúgás számára Hollandiában. Két évvel később három profi szintet alakítottak ki – természetesen megannyi félprofi klub részvételével –, s alattuk működött a labdarúgás hátországa. A legfelső szint az Eredivisie csak létszámbeli módosításokat élt meg az évek során, az alacsonyabb osztályok viszont sokszor, sokféle módon változtak. Eredetileg a másodosztály, az Eerste Divisie két csoportból állt, 16-16 csapattal. 1960-ban 18-ra emelték a létszámot, de 1962-től a másodosztály egy csoportosra csökkent (16 indulóval), immár a félprofi együtteseket kirekesztve. 1972-ben az Eerste Divisie a professzionális labdarúgás legalacsonyabb osztálya lett Hollandiában, ebben a tekintetben azóta sincs változás.

A következő három évtized során időszakosan volt átjárás a másod- és a harmadosztály közt, annak függvényében, hogy az alacsonyabb szintről valamely együttes vállalja-e a feljutást, s vele együtt a professzionális szint követelményeit. A 21. században már nagyban körvonalazódtak azon klubok, amelyek képesek voltak állandósítani helyüket a profik közt, s nem is volt túl sok változás. Az új évezredre még 18 klubbal fordult rá a bajnokság, ám a 2003–2004-es szezon végén az AGOVV Apeldoorn csatlakozott, majd két évvel később az FC Omniworld (ma már Almere City). 2010-ben a HFC Haarlem és az RBC Roosendaal csődjét követően csökkent a létszám, majd 2013-ban az AGOVV és az SC Veendam is elhagyta a ligát anyagi nehézségek miatt, s már az aktuális szezont sem fejezték be.

Ezzel idő előtt 16-ra csökkent a másodosztály szereplőinek száma, s ekkor a ma is létező klubok már mind szerepeltek. A holland szövetség megszavazta a létszámnövelést, majd enyhítette a licenc követelményeit, amivel lehetővé tette az Achilles ’29 és a VV Katwijk csapatainak, hogy a 2013–2014-es szezontól a professzionális osztályba lépjen. Eleinte egyik klub sem mutatott hajlandóságot, de közben a KNVB egy másik megoldást is életre hívott, miszerint külön engedéllyel az utánpótlásnak akart lehetőséget biztosítani, hogy csatlakozzanak a másodosztályhoz. A Jong Ajax, Jong FC Twente és Jong PSV jelezte, hogy élne a kínálkozó eséllyel, így már csak egy klubot kellett meggyőzni a csatlakozásról, amely végül a groesbeeki Achilles ’29 lett.

Az első idénytől kezdve ezt a különleges mezt viselték idegenben, de olykor ebben is volt ok az örömre (Fotó: VI Images)

A 2013–2014-es idényben az új kihívás előtt már egy komoly érvágás érte a klubot, ugyanis a sikeredző, Jan van Deinsen bejelentette, hogy nem szándékozik egy profi csapatot irányítani. A harmadik ligás bajnoki címet megvédő szakember a visszavonulás mellett döntött, így új edzővel vághattak neki a másodosztály küzdelmeinek. Francois Gesthuizen lett a kiválasztott, aki két éven át irányította a gárdát, előbb a 20., majd a 18. helyet megszerezve.

A pályán született gyenge eredmények azonban csak a kisebbik bajt jelentették, a nagyobb gondot a financiális nehézségek okozták. Harry Derks elnök gyorsan rájött, hogy a szövetség által megszabott engedmények ellenére is a támogatást a játékosok megemelkedett fizetésére kell költeni – a klub félprofi volt korábban is, de az sokkal alacsonyabb bértömeget jelentett – így pedig nem fognak tudni eleget tenni a stadion felújítását előíró követelményeknek. Mikor erre fény derült, akkor összetűzésbe került a klub a helyi Rabobankkal, aminek a végén megvonták a támogatást, melyet csak Groesbeek önkormányzatának közbelépésével és egy új felügyeleti bizottság összehívásával tudtak érvényben tartani. Az első idény után a kisváros komoly tőkét invesztált az egyesületbe, így elkészült az új öltöző és renoválást kapott a Sportpark De Heikant lerobbant lelátórésze is, ahová az új közvetítő állás is bekerült.

A klubon csak nőtt a nyomás a két év letelte után, mert bár a létesítmények már megfeleltek az elvárásoknak, de még szükség volt megfelelő mennyiségű utánpótláscsapat indítására is, ami újabb komoly kiadásokat jelentett. Újabb támogatók felkutatása közben kölcsönért folyamodtak, mellyel teljesítették az összes elvárást, így maradhattak a másodosztályban, ahol a visszatérő Eric Meijers irányításával tíz győzelmet aratva a 15. helyen végeztek.

A klub legendás edzője azonban a következő nyáron azzal szembesült, hogy stabil költségvetés hiányában a játékoskeret széthullik. A 2016–2017-es idénynek már egy nagyon fiatal csapattal vágtak neki, javarészt az akadémiára támaszkodva, majd ahogy haladt előre a szezon egyre biztosabb volt, hogy ezt az álmot el kell engedni, mert a klub belerokkan az Eerste Divisie költségeibe. Az utolsó helyen végeztek, s miután erre az idényre a Jong Twentét a Jong Utrecht váltotta a mezőnyben, 2017 nyarán az Achilles ’29 helyét a Jong AZ vette át, kialakítva ezzel a máig fennálló állapotokat.

Az utolsó hazai bajnoki másodosztályú csapatként, melynek végén mindenki tudta, hogy nincs tovább (Fotó: VI Images)

A harmadik vonalba való visszatérés azonban csak a lavina kezdete volt. A klub nem győzte a tartozásait leróni, amelyik játékost el lehetett adni, abból igyekeztek is pénzt csinálni, így az amúgy sem túl acélos keret még inkább meggyengült. Azonnal kicsúsztak a harmadosztályból – amin persze a három büntetőpont sem segített –, majd egy évvel később már a negyedosztály utolsó helyén zártak. Az ötödik szinten találták meg a stabilitást, ahol 2019 és 2022 közt küzdöttek, csakhogy az előző idényben ott is az utolsó pozícióban végeztek, így a most zajló szezont már a hatodosztályban töltik.

Kiemelt kép: Achilles ’29 Twitter