A hatkerekes autó, amely F1-es futamot nyert

A hatkerekes autó, amely F1-es futamot nyert

2023. ápr. 26.

Derek Gardner álmodta meg a Tyrrell P34-es projektet, azaz a Formula–1 egyetlen világbajnoki futamgyőztes hatkerekű autóját, amelynek a terve hallatán Jackie Stewart kis híján megfulladt az 1975-ös Dél-Afrikai Nagydíjról hazafelé tartó repülőúton.



A Formula–1-es csapatok kezdettől fogva keresik az innovatív megoldásokat, amelyekkel túlszárnyalhatják ellenfeleik teljesítményét. 1956 és 1975 között a Lotus és a Brabham vívta a legnagyobb csatákat a világbajnoki címek megszerzéséért, mögöttük pedig a Jackie Stewartnak köszönhetően sikeres brit istálló, a Tyrrell állt. A legendás – később lovaggá is ütött – brit pilóta 1969-ben, 1971-ben és 1973-ben is megnyerte a sorozatot, ám ezek után egy lejtmenet következett a Tyrrell számára, és azért, hogy megállítsák ezt a folyamatot, kifejlesztették a hatkerekű versenyautójukat.


A 70-es években szinte minden csapat ugyanazokat az alkatrészeket használta az autók felépítéséhez, ezért rendkívül nehéz volt kiugró fejlesztést elérni és forradalmi megoldást találni.


Egy új szabály előírta, hogy az első szárny szélessége nem haladhatja meg az 1,5 métert, azonban sok mindennek (a felfüggesztési rendszereknek, a kormánynak és a pilóta lábainak is) kellett ott úgy helyet találni, hogy az aerodinamikai hatékonyságot is növelni tudják.

Így ötlött fel Gardner fejében egy egyedi autó képzete, amelynek a megvalósításába rögtön bele is kezdett az engedélyek megszerzésével.


Sikeresen meggyőzte Jackie Stewartot a P34 működőképességéről és a Goodyeart, hogy gyártsa le az autóhoz szükséges 25 centiméter átmérőjű abroncsokat. A folyamatot akkora titkolózás és elővigyázatosság övezte, hogy még a csapat pilótái sem tudták, miben is munkálkodik a csapat.


Amikor leleplezték a Ford-Cosworth V8-as motorral hajtott P34-es autó, sokaknak leesett az álluk, hiszen egy korábban nem látott koncepciót vittek a pályára. Persze olyanok is voltak, akik csak reklámfogásnak hitték a projektet.


A potenciál rögtön látható volt az első pályára guruláskor, az 1976-os Spanyol Nagydíjon, Jaramában. A Patrick Depailler által vezetett Tyrrell a harmadik helyre kvalifikálta magát, 11 hellyel megelőzve a Jody Scheckter által vezetett hagyományos, 007-es modellt. Magán a versenyen az afrikai versenyzőt végül fékproblémák akadályozták meg a célba érésben – ez egyébként a legnagyobb probléma volt ennél a prototípusnál –, azonban a két héttel később megrendezett Belga Nagydíjon már a 4. helyen szelte át a célvonalat – immár a hatkerekes autó volánja mögött. A kormányrendszer különleges kialakításának köszönhetően az autó élesen, mégis könnyedén kanyarodott, ami azt a hatást keltette, mintha rásegítéses rendszerrel működne. A teljesítmény tovább ívelt felfelé, amikor Monacóban Scheckter és Depailler egyaránt dobogós helyen zárta a futamot Niki Lauda Ferrarija mögött.


Végül Jody Scheckter vitte győzelemre a Tyrrell forradalmi, P34-es projektjét, méghozzá az autó történetének negyedik futamán, a Svéd Nagydíjon, ami az első és egyetlen olyan futamgyőzelem volt, amelyet a királykategóriában hatkerekes autóval értek el. A dél-afrikai a konstruktőri összesítésben a harmadik helyen zárta a 1976-os szezont, míg Depailler a negyedik lett. A konstruktőrök között a Tyrrell a harmadik helyen zárt a Ferrari és a McLaren mögött.


auto(Forrás: motorsport.com)



Pár sebből vérző koncepció

Scheckter a P34-es géppel elért sikerei – egy futamgyőzelem, egy pole, öt dobogó, és világbajnoki 3. helyezés – ellenére nem ápolt szívélyes kapcsolatot az autóval. A négy első gumi és a hattengelyes kialakítás miatt az egyensúly teljesen felborult, a fékezés kizárólag az egyenesekben működött jobban, a kanyarba érve a kis kerekek megcsúsztak, így a pedálról való lelépéssel elveszett az addig szerzett előny.


Az autó csak a rendívül sima felületeken működött igazán jól, ami abban az időben nem volt túl gyakori a Formula–1-es versenypályákon.


Az autót különlegessé tévő kis kerekek egy igazán bizarr arculatot eredményeztek a pilóta kilátása érdekében. A versenyzők az általános F1-es autókból rálátnak a gumikra, ezzel felmérve állapotukat, ezzel ellentétben a P34-nél nem állt fenn ez a lehetőség. Ennek megoldására nyílásokat vájtak a pilótafülke oldalába, amelyeket átlátszó anyaggal borítottak, egy tengeralattjáróéhoz hasonló hangulatot generálva. Ily módon elméletileg rálátást biztosítottak a pilótáknak az abroncsokra, esélyt nyújtva az autó pontos irányítására a kanyarokban, azonban a legtöbb esetben annyi szennyeződés tapadt a nyílásokra, hogy használhatatlanná váltak.


Azonban nem volt teljesen hiábavaló a megoldás, melyre példa az 1976-os anderstorpi szabadedzés. Scheckter autójáról levált az egyik abroncs és eleinte azt hitte, hogy defektet kapott, azonban a résen kinézve csak a féktárcsát látta, így realizálhatta, hogy egy gumija hiányzik az autóról.


Az innováció vége

1977-ben egy újfajta kialakítással ismét rajthoz állt a hatkerekű Tyrrell, és annak ellenére, hogy aerodinamikailag kifinomultabb fejlesztést kapott, a nehezebb súlya miatt gyenge eredményeket hozott. Ezután a csapat egy új alvázat dolgozott ki, ezzel lezárva a hatkerekű korszakot. A felállás feladásának legfőbb okai az abroncsok voltak: mivel az autó kisebb kerekeinek folyamatos fejlesztése elmaradt, a P34 egyre kiegyensúlyozatlanabbá vált, semmissé téve az első négy abroncs feladatát, a jobb tapadást.


A kezdeti sikerek után még a Williams, a Ferrari és a March Engineering is kísérletezett ezzel az autótípussal, azonban hivatalos versenyen sosem indultak el.


1983-ban pedig az FIA hivatalosan is betiltotta a hat keréken guruló versenyautók részvételét a nagydíjakon és megkövetelte a Formula–1-ben a négy abroncs meghajtásos szerkezetet.


Nem merült azonban teljesen feledésbe ez a koncepció, pár éve Sean Bull designer megtervezte, hogyan is festene egy hatkerekű F1-es autó 2021-ben, az eredetihez hasonló merész kék-zöld festést adva az autónak:




Kiemelt fotó: motorsportmagazine.com

Szerző

Erős Réka

Erős Réka

Erős Réka

Az ELTE kommunikáció és média szakos hallgatója vagyok. Szinte már megszállottan követem a Forma1-et és az alsóbb kategóriás autóversenyeket. Célom, hogy riporterként, műsorvezetőként, vagy újságíróként dolgozzak a motorsport világában, esetleg egy csapat munkáját segíthessem.