„A házigazdák az egész mérkőzésen jobbak voltak ellenfelüknél” – görög lapszemle az FTC Olympiakosz elleni vereségét követően

„A házigazdák az egész mérkőzésen jobbak voltak ellenfelüknél” – görög lapszemle az FTC Olympiakosz elleni vereségét követően

2024. febr. 16.

A Ferencváros 1–0-ra kikapott a Konferencia-liga rájátszásának első mérkőzésén az Olympiakosztól, a magyar bajnok tehát egygólos hátrányból várja a jövő heti visszavágót. Megnéztük, hogy értékelik a görög lapok a mérkőzésen történteket.

„Nagyrészt sikerült betartani Mendilibar utasításait”


A gazzetta.gr az Olympiakosz középpályása, Santiago Hezze mérkőzés utáni nyilatkozatából idéz:


„Ezen a meccsen folytattuk azt, amit az elmúlt találkozókon már megmutattunk és bizonyítottuk, hogy vannak jó képességeink. Jó mérkőzést játszottunk, amelyen le tudtuk győzni az ellenfelünket, de vannak dolgok, amelyeken még javítanunk kell. Tovább kell dolgoznunk, hogy a jövőben is ilyen jók legyünk.”


Az argentin játékos azt is elárulta, a néhány napja kinevezett vezetőedző, José Luis Mendilibar milyen utasításokkal küldte pályára a görög csapatot.


„A mester főleg azt kérte tőlünk, hogy a széleken próbáljunk az ellenfelünk fölé kerekedni, és gyors indításokkal próbálkozzunk. Szerencsére nagyrészt sikerült betartani az utasításait, és gólt is szereztünk. Ahogy a klub elvárta tőlünk, győztünk a mérkőzésen. Szeretnénk, ha a szezon hátralévő része is ilyen sikeres lenne.”



auto_altFotó: Thanassis Stavrakis / AP Photo / Alamy Stock Photo



„Az Olympiakosz győzött a Ferencváros ellen a párharc első mérkőzésén”



„Az Olympiakosz megtette az első lépést a 16 közé jutásért”


– kezdi cikkét az ekathimerini.com.


A lap úgy véli, Mendilibar bemutatkozó mérkőzésén a görögök „az egész mérkőzésen jobbak voltak az ellenfelüknél”, még annak ellenére is, hogy a ferencvárosi Varga Barnabás már a második percben gólt szerzett – amelyet viszont les miatt érvénytelenített a játékvezető. A cikk szerzője úgy gondolja, hogy az Olympiakosz a mérkőzés előrehaladtával egyre jobban játszott, aminek az lett az eredménye, hogy a győztes találatot is megszerezte, így egygólos előnyből várhatja a jövő heti, budapesti visszavágót.



auto_altFotó: Thanassis Stavrakis / AP Photo / Alamy Stock Photo



„Az Olympiakosz értékes góllal szerezte meg a győzelmet”



„Az Olympiakosz felvette az európai öltönyét és győzelmet ünnepelhetett”


– írja a novasports.gr.


A lap kiemeli, a lehető legrosszabb forgatókönyv lett volna az Olympiakosz számára, ha Varga Barnabás találatát megadja a játékvezető, és azt is hangsúlyozza, a mérkőzés elején a Ferencváros nyomás alá helyezte az ellenfelét, de a görögök egy idő után egyre jobban vissza tudták fogni Dejan Sztankovics csapatának lendületét. A portál úgy véli, a magyar bajnok a második félidőt is úgy kezdte, mint az elsőt: nagy erőket mozgósított annak érdekében, hogy megszerezze a vezető találatot. A vendégek próbálkozásai azonban kimaradtak, és a győzelmet végül „egy értékes góllal” Mendilibar együttese szerezte meg.


A cikk a mérkőzés legfontosabb eseményeit is ismerteti. A 2. percben „Abu Fani végzett egy el egy szabadrúgást a bal oldalról, a felívelt labdát Varga védhetetlenül fejelte a kapuba” – de a gólt a VAR-vizsgálatot követően les miatt érvénytelenítették, maradt a 0–0. A 83. percben megszerezte a győztes gólt az Olympiakosz.


„A hazaiak türelmesen járatták a labdát, majd Rodinei jobb oldali beadását követően Ayoub El Kaabi megszerezte a vezetést.”


Több találat már nem esett a találkozón, így az Olympiakosz egygólos előnyt szerzett a budapesti visszavágóra, amelyet február 22-én játszanak a Groupama Arénában.


A Sípszó után legújabb része a mérkőzésről:




Kiemelt kép: Thanassis Stavrakis / AP Photo / Alamy Stock Photo

Szerző

Nádudvari Péter

Nádudvari Péter

Nádudvari Péter

Gyógypedagógusként dolgozom főállásban, de magyar nyelv és irodalom szakos tanári végzettségem is van. Szenvedélyeim a zene, a sport és az írás. Fontos számomra a társadalmi felelősségvállalás, ezért rendszeresen veszek részt jótékonysági akciókban. Ami pedig az írást illeti, sok műfaj érdekel, leginkább a szépet és a lélekemelőt keresem – a sportvilágban is.